Lekció: Ézs 9:1-6
Alapige: Jn 1:41
Egy barátom esküvőjén miután a lelkipásztor befejezte a szertartást, és megkezdődött a szeretetvendégség, azzal folytatta a köszöntést az ifjú férjhez intézve szavait: „Kedves Barátom! Mostantól életed végéig tanulmányozhatod a női lélek kikutathatatlan rejtelmeit.” Ijesztésnek persze egy kicsit késő volt, de nem is ijedt meg a szerelmes ifjú férj, sőt örült neki. Hiszen még többet lehet együtt azzal, akit szeret – és ez a szeretet csak gazdagabb és mélyebb lesz az idő múlásával.
Tudom, hogy a tapasztalat sokszor más, és nagyon sokszor éppen az ellenkezőjétől félnek az emberek: hogy a megismerés által egyre több csalódás, majd a végén kiábrándulás vár. De én hiszem, hogy ha az ember nem önmaga, hanem a másik iránt elkötelezett, akkor még ezek a csalódások is csak erősítik ezt a szeretet, és nem elveszik.
Kálvin amikor a Keresztyén vallás rendszere c. nagyszabású művét megalkotta, rögtön az első fejezet elejére írta azt a tételt, hogy az emberi élet legvégső értelme és minden bölcsesség alapja Isten és önmagunk egyre mélyebb megismerésében van. Ő együtt látta a kettőt, elválaszthatatlan összefüggésben. Nem pusztán önismeret, hanem istenismeret és ennek tükrében a helyes önismeret. Egyenesen az az emberi életünk célja.
Az emberi élet célja tehát nem valami nagy alkotás létrehozása, nem önmagunk feláldozása a világért, mégcsak nem is a szolgálat vagy a szeretet. Ezek mind fontos dolgok, de nem működnek jól helyes Isten- és önimseret nélkül. Ez a legcsodálatosabb és legizgalmasabb életprogram, ami egy ember számára megvalósítható. Ha a szolgálat nem Isten ismeretében van, ha az engedelmesség nem Isten ismeretében van, ha önfeláldozásunk nem Isten ismeretében van, ha a szeretet nem Isten ismeretében van, az egész lehet valami nagyszerű emberi produktum, de az élet végső célja elvész. A Biblia pedig a bűnt egy olyan szóval is kifejezi, ami azt jelenti céltévesztés. A céltévesztettség bűn.
Hogyan ismerhetjük meg Istent igazán és helyesen? Kizárólag az Ő Fia, Jézus Krisztus által, az ő megismerése útján.
Ebben az évben a Krisztus megtalálásának és imádásának igéje a vezérigénk. Az elkövetkező vasárnapjainkat annak szeretném szentelni, hogy ki az a Krisztus, akit a napkeleti bölcsek kerestek és miután megtalálták imádták őt. A mai alapigénk egy másik ilyen kiemelkedő ige a Krisztusra való rátalásnak. Jn 1:41
Megtaláltuk a Messiást!
Ezt a mondatot egy András nevű halász mondta Simon nevű testvérének. A megtaláltuk kifejezés utal valami olyan örömre, amit megelőzött valamilyen várakozás, vagy keresés. Hasonlít ez ahhoz, amikor valaki úgy talál társra, hogy „megtaláltam a párom”. András lényegében ezt az örömhírt, örömet adja át Simonnak: megtaláltuk azt, akit Isten már évszázadokkal ezelőtt megígért nekünk, hogy elküldi szabadítóul.
Ha összevetjük András mondatát a napkeleti bölcsek bizonyságtételével, valami közöset biztosan találunk benne. De lényegében az összes Jézusra való rátalálást ide sorolhatjuk. Örömből fakadó bizonyságtételek. Tele vannak örömmel. Megtaláltam azt, akit kerestem – ahogy az értékes gyöngyöket kereső kereskedő, amikor egy igazán nagy értékű gyöngyre talál, mindent elad, hogy megszerezhesse azt a gyöngyöt. Örül a kincsnek, amit talált. Amikor valaki rádöbben, hogy mit jelent számára ez a Krisztussal való találkozás az ezt az örömöt hozza el az életébe. És ezután egy életen át tanulmányozhatja a Krisztus titkát. Tanulmányozza is, hiszen minél mélyebben és gazdagabban ismeri meg Krisztust, annál mélyebben és biztosabban gyökerezik az élete a mennyek országában.
Az első, amit Isten Igéjéből megértünk Jézusra vonatkozóan, hogy ő a Messiás.
Az első keresztyének hitvallása is Jézusra vonatkozóan ez volt: Jézus a Messiás; vagy ahogy mi sokkal többször szoktuk hallani: Jézus a Krisztus. Mivel sokszor névelő nélkül mondjuk, így, hogy Jézus Krisztus nagyon sokan azt gondolják, hogy ez Jézusnak úgymond a „keresztneve” és a „vezetékneve”. A Krisztus azonban nem „vezetéknév”, hanem egy méltóságjelző cím, amely a Messiás szónak a görögre, illetve latinra fordítása. Tehát a Názáreti Jézus Istennek a Messiása, Istennek a Krisztusa.
1. Mit is jelent a Messiás kifejezés?
A ma emberének egyszerűen semmit, vagy alig jelent valamit ez a kifejezés. Mit jelent egész egyszerűen az, hogy a Názáreti Jézus a Messiás? Vagy az sem baj, ha elfelejtjük ezt az elnevezést, hiszen van Jézusnak annyi egyéb elnevezése is: Isten Fia, Emberfia, Szabadító, Kőszikla, Mester és lehetne még sorolni?
Van-e üzenete a ma emberének azzal kapcsolatban, hogy Jézus a Messiás, Jézus a Krisztus? Önmagában ugyanis az sem visz közelebb a messiási titok megértéséhez, ha egyszerűen magyarra fordítjuk a kifejezést: Felkent. A felkent kifejezés nem indít el a ma emberében olyan asszociációkat, gondolatokat, mint az ókor zsidó emberében. A szentírási kijelentésben gyökerező zsidó hívőt nagyon mély áhítat és tisztelet töltötte el ennek a kifejezésnek a hallatán: Messiás. És bizonyos vagyok abban, hogy ha ezt a maga mélységében mi is megismerjük, akkor ez az áhítat bennünket is erősít annak imádatában, akinek megláttuk a csillagát és eljöttünk, hogy imádjuk őt.
1.1. A felkenés
Az Ószövetségben a felkenés az isteni elhívásnak a jele volt, és az elhívatott szolgának a beiktatása elhívásának megfelelő szolgálatba. Ez a felkenés egy a Bibliában leírt recept alapján elkészített szent olajjal történt. Semmilyen más célra nem volt szabad olyan recept szerint olajat kikeverni. Ilyen olajat csak szent tárgyak felszentelésére és szent szolgálatba való beiktatásra használhattak az Ószövetségben[1]. Az Újszövetségben az ilyen olajjal való felkenést már kimutathatóan nem gyakorolták, kivéve a Jakab apostol által említett betegek kenetét. Ezzel szemben van egy különleges felkenetés, egy szellemi kenet, amelyet a Szentlélek ruház az emberre. Ennek a jele az Újszövetségben a szellemi vezetők kézrátétele. Térjünk azonban vissza még egy kicsit az ószövetségi gyökerekre.
Három fajta szent szolgálatba beiktatást végeztek el Izráelben felkenéssel – és mindháromban az fejeződött ki, hogy ahhoz a szolgálathoz a felkentnek szüksége a van Isten Lelkére a szolgálatban.
- Volt egyszer felkent főpap. Ezek sorában az első Áron volt. A felkenés arra utalt, hogy a papi szolgálat nem végezhető Isten jelenléte nélkül. Ha nincs Isten, lesz ugyan szertartás, de nem lesz istentisztelet. A papok feladata az áldozatok bemutatása és a népért való könyörgés volt. A nép a kultuszban a papok közvetítésével járulhatott Isten elé.
- De nemcsak a nép közelített Istenhez a kultuszon keresztül, hanem Isten is közelített népéhez szavával. Isten a prófétákon keresztül mondta el népének, amit akart. Izráelben sok próféta volt – sajnos sok hamis próféta is –, akiknek az volt a feladata, hogy elmondják Isten akaratát, Isten feddéseit és Isten ígéreteit. Ezeket a prófétákat is felkenéssel állították szolgálatba. A felkenetésük volt az arra vonatkozó intés: csak azt mondják tovább, amit Istentől kaptak.
- Isten népe felett Isten kormányzását az elhívott és felkent királyok gyakorolták. A királyok is felkentek voltak. Így kente fel Sámuel Sault királlyá, majd később Dávidot, és ez lett a gyakorlat Izráelben.
Az engedetlenség és az emberi bűn miatt a felkenést sem mindig Isten gondolatai és kiválasztása alapján gyakorolták – abból is lett lélektelen szertartás, hiszen a hitetlen papokat, a hamis prófétákat és az istentelen királyokat is felkenték. De minden esetben, amikor Isten választottját kenték fel, Isten Lelke kiáradt a felkent szolgának, aki így a Lélek által volt képes Isten szerint végezni a rábízottakat.
1.2. A Messiás várása
Izráel népének élete folyamatosan hullámzott. Hol jobb volt, hol rosszabb. De alapvetően tele volt az életük háborúkkal, elnyomókkal, szabadságharcokkal. Alig volt olyan időszak, amikor volt egy kis békességük.
Isten a prófétákon keresztül újra és újra elmondta, hogy az ő életük még akkor is, ha békesség van, nem a végállomás. Lesz Istennek egy egészen különleges küldöttje, aki egy örökké tartó aranykort hoz majd el, amelyben megszűnik minden erőszak és uralma alatt tökéletes lesz a békesség. Ez a különleges küldött a Messiás. Ezt várták – sőt mivel Jézust nem ismerték fel – ma is ezt várják a nem keresztyén zsidók. A Messiás egy olyan Békességnek Fejedelme lesz, amely soha nem ér véget. Ebben lesz része mindenkinek, aki Isten megváltásában részesül.
De vajon ez a Messiás mi lesz? Próféta lesz? Főpap lesz? Esetleg király lesz? Olyan, aki a legtisztábban mondja el Isten üzenetét? Vagy olyan, aki a legtökéletesebb áldozatot mutatja be? Vagy aki a legtisztábban valósítja meg Isten kormányzását? Az ószövetségi ígéretek szerint mind a három együtt.
- Mózes egy alkalommal így beszélt az eljövendő prófétáról: „Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az ÚR, olyant, mint én, őreá hallgassatok!”[2] Ezt az első keresztyén igehirdetésekben is Jézusra mutató próféciaként értették a Szentlélek által.
- De egy személyben tökéletes főpap is lesz. Dávid ezt az egyik messiási zsoltárban a 110.-ben így énekelte meg: „Megesküdött az ÚR, nem bánja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek módján.”[3] De micsoda pap – olyan, aki nemcsak elvégzi az áldozat bemutatását, hanem maga lesz a bűnökért feláldozott bárány: „Krisztus (azaz a Messiás) is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye;”[4] – írja a Zsidókhoz írt levél.
- A Messiás ugyanakkor király is lesz. Jákób pátriárka amikor megáldotta fiait Júdát így áldotta meg: „Fiatal oroszlán vagy, Júda, prédától lettél naggyá, fiam! Lehevert, elnyújtózott, mint a hím oroszlán, vagy a nőstény oroszlán – ki merné fölkelteni?! Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek.”[5] Jézus Júda utódaként, Dávid királyi családjának leszármazottjaként jött el.
Isten ígéretei szerint tehát a Messiás egyesíti a tökéletes prófétát, a tökéletes főpapot és a tökéletes királyt, aki a tökéletes békességet és harmóniát teremti meg, Isten maradéktalan uralmát a megváltottak életében.
A Názáreti Jézus volt, aki úgy tanított, mint akinek hatalma van és nem úgy mint az írástudók[6]. Ilyen próféta nem volt még egy – akinek minden szava Isten Igéje volt, hiszen ő maga Isten Igéje.
A Názáreti Jézus volt, aki megáldoztatott a Golgota keresztjén a bűneink bocsánatáért. Olyan áldozat volt ez, amely minden bűn bocsánatára elég.
A Názáreti Jézust az Atya feltámasztotta a halálból, és a jobbjára ültette a mennyekben. Így uralkodik; de uralmának teljessége, amikor már bűn és halál sem lesz, akkor bontakozik ki, amikor visszajön. Magához veszi övéit, kiragadja a mulandóságból és királyi trónjára ültet minket maga mellé. Jézus a mi Messiásunk! Prófétánk, papunk és királyunk.
2. Találkozás a Messiással
Ezt ismerte fel András a Názáreti Jézusban. Azért annyira csodálatos ez a felismerés, mert az egész zsidó nép várta a Messiást. A legtöbben mégsem ismerték fel Jézusban, amikor eljött. De miért nem, amikor a próféciák olyan világosan szóltak róla, és ezeket a próféciákat olyan csodálatosan betöltötte Jézus? Azért, mert megvoltak a maguk elképzelései a Messiásról és ebbe az alázatos és szelíd Jézus nem fért bele. Mert ez az elképzelés egyoldalúan egy nagyhatalmú katonakirály képére egyszerűsítette le a várt Messiást. Más Messiást vártak, mint akit Isten megígért és aki eljött. Ezért nem ismerték fel sokan. Mint ahogy Isten és Jézus most sem kell sokaknak. Kiáltanak Istenhez, megmondják Istennek, hogy milyennek kellene lennie, mit kellene tennie; de amikor Isten szólongatja őket, sőt odaáll eléjük, elmennek mellette, szóba sem állnak vele.
Nagyon érzékletesen ábrázolja ki ezt a Minden6ó című film. Főhőse Bruce, aki az összes kudarcáért Istent hibáztatta és vádolta. Ezután amikor úgy érezte összeomlott az élete, elkezdett imádkozni azért, hogy Isten válaszoljon és mutassa meg magát. És Isten újra és újra az útjába állt. Újra és újra küldte a jeleit. Egyre feltűnőbbeket. Ment el mellettük vakon. Isten már a személyhívóján kereste. Mivel nem ismerte a számot, nem hívta vissza. Annyira idegesítette a csipogó, hogy kidobta az ablakon, ráment egy autó. Másnap lement az utcára és újra szólt a csipogó. Na, ekkor már felhívta a számot. Egy állásajánlatot kapott, elment a megadott címre, ahol Istennel találkozott. Ott állt szemtől-szemben Istennel, aki újra és újra számtalan jellel bizonyította, hogy valóban Istennel áll szemben – de még akkor is hitetlenkedett.
Ilyenek vagyunk – nem? Hányszor mondjuk azt, hogy ha Isten egyértelműbb lenne, akkor könnyebben tudnák engedelmeskedni, engedni, hinni benne. Annyira soha nem volt egyértelmű, mint amikor Jézusban Isten itt járt közöttünk. Mégis elvetették és keresztre feszítették. Amikor Izráelt elhalmozta csodákkal a pusztában újra és újra csak a hitetlenségük bizonyosodott be. Ha belegondolok abba, hogy mennyi ötletet kell Istennek kitalálnia és bevetnie ahhoz, hogy egy ember végre ráismerjen, egészen megszégyenítő. Azért van ez így, mert mi nagyon jól el tudjuk képzelni, hogy Istennek milyennek kellene lennie, mit kellene tennie – és amikor könyörületesen valahogy nagy nehezen mégis utolér, még akkor sem hisszük el, hogy ő az, és rá van szükségünk. Isten annál közelebb már nem jöhet hozzánk, hogy Jézus Krisztust elküldte és felkínálja nekünk önmagát a mi prófétánkul, papunkul és királyunkul – olyan Messiásnak, akiben végre megtalálhatnánk életünk békességét és értelmét.
András felismerte és megtalálta. Vajon miért? Egyrészt azért, mert valóban várta és kereste. Aki nem keresi, az valószínűleg nem is fogja megtalálni. Jézus nem véletlenül mondja a Hegyi Beszédben ezt a bátorítást: „keressetek, és találtok”[7] De milyen keresés volt Andrásé? Ez a keresés egyértelműen meghagyta Istennek, hogy ő Isten legyen – ne András elképzeléseinek istene, hanem a mennyei világ szuverén és mindenható Istene. Így találhatta meg a Messiást – de úgy, hogy valójában a Messiás talált rá és szólította meg őt.
3. Miért van szükségünk Messiásra?
De egyáltalán miért van szükségünk Messiásra? Három ok miatt.
3.1. Szükségünk van útmutatásra (próféta)
Először is azért, mert szükségünk van útmutatásra. Igenis szükségünk van arra, hogy megtaláljuk az élet értelmét és forrását. Ha ezt nem Istenben találjuk meg, akkor a hamis krisztusok, hamis messiások útmutatásai fognak minket félrevezetni. Akkor beszippant a politikai konteók és vagy a babonák világa. Ezek a hamis krisztusok óriási hatást tudnak gyakorolni az életünkre. Ha ez ember nem Jézusra, a Messiásra hallgat, akinek vezetése isteni vezetés, akkor mindent pont ellentétesen cselekszik azzal, amit Isten akar. De leginkább az örök élet felé való útmutatásra van szükségünk, mert ha nem Jézust követve haladunk előre az életben, nem az örökéletben és az örök élet felé megyünk. Jézus azt mondta, hogy ő az út[8]. Ha pedig ő az út, akkor csak úgy mehetünk jó irányba, ha Jézusra figyelünk.
3.2. Szükségünk van közbenjáróra (főpap)
Másodszor azért van szükségünk Messiásra, mert szükségünk van közbenjáróra. A bűneinkkel nem mehetünk Isten elé, bűnösen nem állhatunk meg Isten előtt, és nem mehetünk be a mennyek országába. Egy olyan közbenjáróra van szükségünk, aki elhárítja rólunk az Atya bűneink miatti haragját. Ez a harag sújtotta Jézust a keresztfán, de ezáltal Jézus Krisztus elhárította a haragot felőlünk. Ezért ő az egyetlen és tökéletes közbenjáró. Nincs szükségünk senki és semmi másra. De nem is lehet senki más, hiszen saját magunkért sem járhatunk közben, nemhogy másért, ha ezt nem Jézus nevében tesszük. Jézus nélkül semmiképpen nem mehetünk Isten elé.
3.3. Szükségünk van uralkodóra (király)
Harmadszor pedig azért van szükségünk Messiásra, mert szükségünk van egy bennünket kegyelmesen szerető uralkodóra. Olyan uralkodóra, akinek engedelmeskedhetünk, és aki megvéd minket. Ez a szabadság és függetlenség illúziójában élő embernek borzasztóan hangzik. Az öntörvényű ember azt mondja, hogy ő csak a maga Ura. Annak pedig az embernek pedig, aki az uralkodóra, mint elnyomóra, mint kegyetlen önkényúrra tud csak gondolni rettenetesen ijesztő.
„A nagy király jön, hozsánna hozsánna …”[9] kezdetű virágvasárnapi énekünk éppen az igyekszik a számunkra érzékeltetni, hogy Jézus királysága mennyire más:
Ó, szent Egyház, hívek boldog országa!
Mily édes ez a Jézus királysága!
Szelíd, szegény és alázatos,
De nagy hatalmú és csodálatos.
Igaz ez, és a bűnből szabadító,
A bűnt, halált és népeket hódító;
Vasvesszővel bírja ellenségét,
De szelíden őrzi örökségét.
Ezért mondja Jézus azt mondja ma is: van urad akkor is, ha én nem vagyok. „aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.”[10] Akinek viszont Jézus a Messiása – azaz Királya és Ura az Isten gyermekeinek szabadságában él. Nem akkor vagyunk szabadok, ha nincs urunk – ilyen úgy sincs – hanem akkor, amikor Isten a mi Urunk és Atyánk. És ő megvéd minket a bűntől is, és a kárhozattól is.
András olyan örömmel mondta el Péternek – megtaláltuk a Messiást! Én is ezzel az örömmel mondom el neked: a Názáreti Jézus a Messiás: útmutatód, közbenjáród és urad. Csendesedj el ezen: megtaláltad már őt?
Erre a válasz vagy az, hogy igen, vagy az, hogy nem?
Ha ki tudod mondani hit által, hogy megtaláltad a Messiást, akkor a imádd őt, aki egyedül méltó, hogy tanítód és királyod legyen, mert az életét adta érted engesztelő áldozatul.
Ha őszintén a szívedbe nézel és azt mondhatod, hogy Jézust még nem fogadtad el Krisztusodnak, megváltódnak, akkor azon a kérdésen csendesedj el: mi tart vissza ettől? Találsz-e jobbat nála? Találhatsz-e jobbat nála? Az imádság lehetőséget ad arra, hogy befogadd; ha pedig nehezen megy, ha még bizonytalan vagy, akkor kérj segítséget egy lelki vezetőtől.
Ámen.
[1] Ld. 2Móz 30,23-32
[2] 5Móz18,15
[3] Zsolt 110,4
[4] Zsid 9,28
[5] 1Móz 49,9-10
[6] vö. Mt 7,29
[7] Mt 7,7: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.”
[8] Jn 14,6: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”
[9] 482.
[10] Jn 8,34