Lekció: Jel 19,11-16
Alapige: Jn 1,49
Az angolokról úgy hírlik, hogy nagy többségében tisztelik az uralkodót, büszkék a királyságukra és a királyukra. Hozzátartozik persze a képhez az is, hogy az angol királynak már meglehetősen korlátozott a hatalma, inkább csak egy dísz a brit birodalmon, mint valóságos hatalommal bíró személy.
A történelemben korábban sokkal meghatározóbb volt a királyok és uralkodók személye és nagyobb hatalma volt, mint manapság. Még az időt is az uralkodók uralkodásának éveiben számolták. Jézus születése Augusztus császár idejében, halála Tibériusz császár uralkodása alatt történt – így adja közre Lukács Jézus életének eseményeit.
Ma már nagyon sokfelé nem királyok és uralkodók tartják kezükben a hatalmat, de az embereknek a hatalomhoz való hozzáállásuk ennek ellenére eléggé ellentmondásos. Alapjában véve nem szeretjük az uralkodókat; legyen az egy király, egy diktátor, vagy hívjuk „állam bácsinak”, mert törvényeket kényszerít ránk, adót szed tőlünk, akadályozza sokszor a szabad mozgást, szóval csupa-csupa kellemetlenséget jelent a számunkra, sőt sokszor egyenesen a gonoszt testesíti meg.
A Szentírásban Isten nem osztja ezt a teljesen negatív képet, de ettől függetlenül nem szűnnek meg negatív érzéseink, hiszen újra és újra azt tapasztaljuk, hogy a hatalomnak olyan szédítő és megkötöző ereje van, hogy képes embereket idővel teljesen átformálni és kiforgatni önmagukból.
Ilyen érzésekkel vagyunk tele, és eközben az a kijelentés érkezik hozzánk, hogy vannak az urak, és azoknak is van Ura, és vannak a királyok és azoknak is van Királya. Az uraknak Ura és a királyoknak királya pedig nem más, mint a Krisztus, az Isten Fia, a mi Megváltónk.
Ma ezt igyekszünk megérteni, hogy mit jelent Isten népe számára az, hogy Jézus Krisztus a királyunk. Alapigénk a János evangéliuma 1. fejezetének 49. verse lesz:
„Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”
Jézus Krisztus messiási tisztéhez hozzátartozik, hogy ő Isten legfőbb prófétája a számunkra, és az egyetlen igaz főpapunk.
Valljuk meg – vonzó tud lenni sokszor valaki a számunkra, aki szép jövőt jósol, és vonzó lehet még az is, hogy valaki le akarja venni rólunk a bűneink és hibáink terhét, de egyáltalán nem vonzó az a gondolat, hogy valaki uralkodni akar rajtunk.
Ha az evangéliumokat olvassuk, akkor abból sokkal jobban az domborodik ki, hogy Jézus milyen különleges módon tanította Istennek az útját, és az evangéliumok nagyon is részletesen mutatják be Jézus bűneinkért elvégzett engesztelő áldozatát. Nem is igazán szeretünk foglalkozni a király Jézus képével, hiszen a királyok bíborba-bársonyba öltöznek, hadseregeket kormányoznak, háborúkat vívnak, élet és halál felett döntenek, ezzel szemben Jézus egyáltalán nem ilyen volt, amikor itt élt a földön.
Egyszerű izráeli családba született – bár királyi származású volt –, ő maga is egyszerű mesteremberként kereste a kenyerét addig, amíg el nem kezdte nyíltan messiási szolgálatát. Nemcsak egyszerű, de szegény ember is volt, akinek nemhogy udvartartása, de egy idő után még olyan háza sem volt, amit otthonának nevezett. Akinek nem hadseregek álltak a rendelkezésére, hanem csak néhány szintén egyszerű és szintén szegény tanítvány. Mégis Jézus nemcsak a jövendőben lesz király, és nemcsak a mennyben király, miután mennybe ment, hanem Jézus örökkévaló király, akinek nincs kezdete és vége. Olyan király, akiről így tesz bizonyságot többször is a Szentírás:
„uraknak Ura és királyoknak Királya”[1].
Nincs hatalom, amely felette állhatna. Isten uralma az övé, és ezt az uralmat valósította meg a földön is, a mennyben is.
1. Teokratikus királyság
Ahhoz, hogy Jézus királyságának a természetet megértsük, vissza kell nyúlnunk az ószövetségi korhoz. Volt egy különleges nép az ókorban, amelynek nem volt királya, mégsem volt köztársaság. De sem monarchia, sem demokrácia nem volt. Egy nép, amelyet Isten vezetett, és amelyen az élő Isten uralkodott. Ez a választott zsidó nép volt. Ezt az államformát nevezik teokráciának, ahol Isten uralma megvalósul. Nem egy ember uralma, nem is a nép uralma, hanem Isten uralma valósul meg.
Isten ezt az uralmát a Sínain adott Törvényen és istenfélő vezetőkön keresztül valósította meg, akiknek Lelke által adott vezetést.
Így Mózes nem uralkodó, hanem vezető volt. Később Józsué sem lett uralkodóvá, hanem olyan vezetővé, aki Istenre figyelve vezette a népet, a nép pedig őt követve követte Istent. Később a bírák korában is a bírák Isten uralmát képviselték, nem tartottak királyi udvartartást és nem uralkodtak a népen.
Gedeon bírát egyszer meg akarták választani királynak, hálából, hogy nagy győzelmet aratott Isten segítségével Midján fölött. Gedeon a megtiszteltetésnek ezt a csapdáját sikeresen kikerülte és ezt mondta:
„Én nem uralkodom rajtatok, és nem fog uralkodni rajtatok a fiam sem. Az ÚR uralkodjék rajtatok!”[2]
Isten mindig is igény tartott arra, hogy népének életében az ő uralma valósuljon meg. Figyelmeztette is őket arra, hogy ha földi király akarnak magunknak, azzal csorbítják Isten tekintélyét és korlátozzák Istenben megélhető szabadságukat.
Amikor Sámuelhez azzal a kéréssel fordulnak, hogy jelöljön ki egy királyt, aki uralkodjon rajtuk, akkor Sámuel az Úrhoz fordult. Isten a következőket mondta neki:
„Hallgass a nép szavára mindenben, amit mondanak, mert nem téged vetettek meg, hanem engem vetettek meg, hogy ne legyek a királyuk…. de szigorúan figyelmeztesd őket, és mondd meg nekik, hogy mi lesz a király joga, aki uralkodni fog felettük…. Ez lesz a királynak a joga – mondta -, aki uralkodni fog fölöttetek. Fiaitokat elveszi, harci kocsijaihoz meg lovasaihoz osztja be őket, és futnak harci kocsija előtt. Parancsnokokká teszi őket ezer ember felett, és parancsnokokká ötven ember felett. Velük szántatja szántóföldjét, és velük végezteti aratását, velük készítteti hadifölszerelését és a harci kocsik fölszerelését. Leányaitokat meg elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnőknek és sütőnőknek. Legjobb szántóföldjeiteket, szőlőiteket és olajfa-kertjeiteket elveszi, és hivatalnokainak adja. Vetéseitekből és szőlőitekből tizedet szed, és udvari embereinek meg hivatalnokainak adja. Szolgáitokat és szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat, még a szamaraitokat is elveszi, és a maga munkáját végezteti velük. Nyájaitokból tizedet szed, ti pedig a szolgái lesztek.”[3]
Ennek ellenére Isten mégis hozzájárul a nép akaratához azzal a feltétellel, hogy csak olyan legyen a király, akit Isten jelöl ki. Ez eleinte működött is Saul és Dávid esetében, de a zsidó királyság későbbi korai nagyon világosan mutatták, hogy mennyire nem, vagy csak kevéssé tudott megvalósulni Isten szabad uralma választott népe fölött.
Bizony megtapasztalta a nép, hogy egyáltalán nem olyan jó, hogy királyuk van; de akkor már késő volt. A sok-sok igazságtalan uralkodó között volt néhány, amelyik Isten útján járt, de többségében csak saját uralmi törekvéseiket valósították meg, nem Isten akaratát. Ezért a próféták közül több is Isten Lelkének hatására elkezdett prófétálni Isten tökéletes, felkent királyáról, aki helyreállítja Dávid trónját lelki értelemben.
2. A megígért király
Isten sokszor mondta el, hogy az ő igazi választott királya nem lesz egyetlen királyhoz sem hasonlítható. Az egyik legszebb ígéretet Ézsaiás könyvében olvashatjuk a 9. fejezetben:
„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt!”[4]
Vagy egy másik ígéret Jeremiáson keresztül így szól:
„Eljön majd az idő – így szól az ÚR -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban. Az ő idejében szabad lesz Júda, Izráel is biztonságban él, és így fogják nevezni: Az ÚR a mi igazságunk!”[5]
Dániel így prófétál:
„Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.”[6]
Mikeásnál pedig ezt olvassuk:
„Ítéletet tart a sok nép fölött, és megfenyíti a távoli, erős nemzeteket. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul… A sánták meg fognak maradni, a gyengék erős nemzetté lesznek, és az ÚR uralkodik fölöttük a Sion hegyén, mostantól fogva örökké…Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.”[7]
Ebben a sok-sok ígéretben Isten elmondta, hogy egy egészen különleges királyt ad választott népének Izráelnek, amely már nem pusztán a testi Izráel lesz, hanem a választottak fogják alkotni a szellemi Izráelt. Ezt ismerte fel Nátánáel Jézusban, amikor így kiáltott fel:
„Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”
3. Jézus rejtettsége
Különleges ez a felismerés. Jézus Nátánáelhez sem udvaroncok seregével, testőröktől körülvéve érkezett, hanem egész egyszerűen. Miről ismerte fel őt Nátánáel? Ez az, ami igazán titok. Jézus csak ennyit mondott neki:
„Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.”[8]
Itt valamilyen csodás dologra kell gondolnunk, ennek ellenére sem természetes az, hogy Nátánáel meglátta benne Isten Fiát, a Felkent Királyt. Gondolhatta volna „egyszerű” csodarabbinak is, sőt akár szélhámosnak is, ahogy egyébként Jézust nevezték is csalónak[9]. Ő mégis annak ismerte fel Jézust, aki valójában: Királynak! Ha Jézusra nézünk, akkor azt kell mondjuk, ez nem lehet máshogy, mint úgy, hogy a Szentlélek jelentette ki neki.
A Filippi levélben Pál apostol is arra hívja fel a figyelmet, hogy Jézus annak ellenére, hogy övé volt a menny örök dicsősége, ő erről nem egyszerűen csak lemondott, hanem még formájában is szolga lett, szolgai formát vett fel. Ő úgy lett emberré, hogy szolgai formát vett fel. Egy nagyon egyszerű hasonlattal hadd éljek, hogy bemutassam Jézus itt mit is tett. Az emberi élet egyik törekvése, hogy mindig előbbre jusson az életben. A karrierépítés is úgy néz ki, hogy az ember mindig feljebb és feljebb igyekszik. Saját magától senki sem keres olyan állást vagy beosztást, amellyel lejjebb kerül, vagy kevesebbet keres. És Jézus pontosan ezt tette egy olyan magasságról egy olyan mélységbe, amelyet a maga teljes valóságában el sem tudunk képzelni. Ez sokszor még az egyházban is elképzelhetetlen, bár vannak olyanok, akik Isten útmutatása nyomán vállalnak hasonló lépést is. Isten gyermekeinél még ez sem elképzelhetetlen – de ez csak halvány árnyképe lehet annak, amit Jézus tett értünk, amikor szolgai formát vett fel.
De nemcsak formailag lett szolgává – ő valóban szolgált. Gyógyította a betegeket, jó hírt mondott a szegényeknek, hirdette az Úr kedves esztendejét. Megmosta tanítványai lábát, hogy tanítsa őket is „uralkodni”, mert azt mondta:
„Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”[10]
Az egyházi zsargonban sok olyanra mondjuk, hogy szolgálat, ami valójában nem az. Miről ismerhető fel egy szolgálat? A szolgálat a viszontszolgáltatás nélkül vállalt lemondásról ismerhető fel. Sokszor éppen ezért az igazi szolgálat még csak észre sem vehető, mert aki szolgál egyszerű, Istennek végzett szolgálatával csendben meghúzódik a háttérben; de amit végez örömteli és valódi szolgálat Istennek.
Ez az egyik legnehezebb lecke, de miközben valaki Jézus szolgálatából részesedik, akkor részesedik Jézus uralmából is.
4. A Gyülekezet: Krisztus uralmának területe
Ezért kell legvégül beszélnünk a gyülekezet egyik legnagyobb csodájáról. A Gyülekezet az a hely ebben a világban, ahol Isten Országa jelen van, ahol ha istenfélő vezetők a Szentlélekre hagyatkozva kormányozzák a gyülekezetet megvalósul Jézus Krisztusnak az az uralma, amelyben az ő szolgálatával uralkodik.
Ez nem azt jelenti, hogy Jézus uralmának kizárólagos területe a Gyülekezet lenne. Nem. Jézus teljhatalmú Úr a mennyen és a földön egyaránt. De a Gyülekezet az a hely, ahol szeretete és Szentlelke által valósíthatja meg uralmát. Ahogy Zakariás próféta jelentette ki:
„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!”[11]
És ahogy Jézus maga mondta:
„Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat…[12]
Jézus pontosan ezért olyan különleges király még most is. Mert nem kényszerítéssel és erőszakkal vezeti gyermekeit és népét, hanem szeretetét ajándékozza és Lelkével tölt meg minket. Azért olyan különleges ajándék ez, mert meghagyja a szabadságunkat a döntésre, hogy akarjuk-e az életünkben Jézus uralmát megvalósulni, vagy a bűn uralma érvényesül-e. Bármennyire is szeretne néhány ember semleges területre húzódni, ez lehetetlen: vagy Jézus a királyod, vagy a világ fejedelmének rabszolgája vagy. Jézus az életben az életre vezet, a világ fejedelme a halálban a halálra visz. Isten, amikor Jézus királyságát felkínálja az életet kínálja fel és arra hív, hogy válaszd az életet.
Nátánáel olyan csodálatosan ismerte fel Jézusban a királyt. Uralmát még nem láthatta meg, ahogy Jézus uralma most sem nyilvánvaló mindenki előtt. De megkapod a Szentlelket, aki által felismerheted Jézusban az uraknak Urát és királyoknak Királyát. De befejezésül még egyszer hadd kérdezzem meg: életed trónján ki ül?
Ámen.
[1] 1Tim 6,15; Jel 17,14; Jel 19,16
[2] Bír 8,23
[3] 1Sám 8,7.9 11-17
[4] Ézs 9,5-6
[5] Jer 23,5-6
[6] Dán 7,13-14
[7] Mik 4,3.7; 5,1
[8] Jn 1,48
[9] Mt 27,63: „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok!”
[10] Mt 20,25-28
[11] Zak 4,6
[12] Jn 14,15