Lekció: Ézs 6:1-7
Alapige: Jn 6:68-69
Adrian Plass írja, egy alkalommal egy házi összejövetelen tett bizonyságot, és bizonyságtételében szemléletesen ismertette saját gyengeségeit, s egyszer csak a szoba túlsó végéből hallja, hogy egy édesanya és tizenéves fia véleményezik őt.
„Na, hogy tetszett?” – kérdezte anya a fiát. „Jó fej. Nem is tűnt keresztyénnek.” – válaszolta a fiú.
Vajon milyen kép élt ebben a fiúban a keresztyénekről?
Árulkodik ez két dologról. Hogy keresztyénekben és nem keresztyénekben egyaránt vannak hamis képek a szentségről, másrészt arról is, hogy a szentek olyan sokszor valahogy taszítólag hatnak ránk. Nem szeretünk szentek közelében lenni, vagy azt, ha szentek vannak a közelünkben. Szívesebben vonzódunk a „jó fejekhez”. Ezt aztán valahogy meg kell magyarázni és a kellemetlen érzéseinket vádba burkoljuk. Álszenteknek vagy szentfazekaknak tituláljuk azokat, akiknek nem szeretjük a közelségét, akiknek a tisztasága kellemetlenül érint bennünket, akiknek a lényét magát felkiáltó vádként vonatkoztatjuk magunkra.
Ebben sok segítséget kapunk az igazi álszentektől is, hiszen jó hivatkozási pontok is ők. Nem titok, és nem meglepő: vannak álszentek és szentfazekak. Akiknek a taszítása nem a szentségükből fakad, hanem a szenteskedő képmutatásukból. Egyáltalán nem egyszerű ez, hiszen tényleg összekeverednek Jézus Krisztus szentjei, a keresztyén álszentekkel és szenteskedőkkel. És valaki csak azért, hogy igazolja magát pillanatok alatt, leálszentezhet egy olyan embert, aki magában hordozza Istennek a szentségét. Mert nemcsak az álszentség taszít, a valódi szentség is taszítja azokat, akik ellen akarnak állni a szentségnek.
Én nagyon nem szeretem az olyan egyoldalú kijelentéseket, és az egyházzal szemben egyoldalúan megfogalmazott vádat, hogy az egyház álszentsége taszító, de ha Jézus valódi szentségét éljük meg, akkor az vonzó lesz, mert Jézus szentsége valójában vonzó, ezért Jézus vonzásának lehetetlen ellenállni. Ezzel szemben a Biblia az igazságot mondja: Jézus szentsége nagyon sok emberre hatott taszítólag. Másokra pedig vonzólag.
A mai alkalommal Jézusnak a szentségéről, Szent voltáról, és az ő szentségének hatásáról fogjuk megérteni Isten üzenetét. Alapigénk a János evangéliuma 6. fejezetének 68-69. verse lesz.
„Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.”
Felolvasott igénk Péternek a válasza Jézusnak arra a kérdésére: „Vajon ti is el akartok menni?” Péter ebben a válaszában fogalmazza meg azt, hogy kinek látja Jézust. Őt látja az örök élet forrásának, az Isten Szentjének. Ezt azonban nemcsak Péter ismerte ezt fel Jézusban.
Kijelentések Jézus szentségéről
A Szentírásban különböző helyzetekben bukkan fel Jézus a szentségéről szóló kijelentés. Amikor Gábriel angyal elment Máriához, hogy elmondja neki a kiválasztottságát Jézus születésével kapcsolatban, akkor a következőket is elmondja még Jézusról:
„A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.” [Lk 1:35]
Péter apostol a pünkösd utáni másodikként lejegyzett prédikációjában a templomban a következőt mondta:
„De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek.” [ApCsel 3:14]
A Jelenések könyvében Jézus a filadelfiai gyülekezetnek mutatkozik be így:
„ezt mondja a Szent, az Igaz” [Jel 3:7]
és egy másik helyen a vizek angyala így szólítja meg a dicsőségest:
„Igazságos vagy te, a Szent, aki vagy, és aki voltál…”
Mind közül azonban talán mégis a legérdekesebb és a legkülönösebb a démonok magatartása. Az evangéliumok leírják, hogy többször is előfordult Jézus szolgálata nyomán, hogy démoni lelkek szenvedve kiáltották és jelentették ki Jézus lényének a valóságát. Egy alkalommal egy démon így kiáltott:
„Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje.” [Mk 1:24]
Azt mondják, hogy ha valaki az ellenségéről jót mond, annak már igaznak kell lennie. Ennek ellenére Jézus nem tűrte, hogy a démoni lelkek tegyenek bizonyságot róla. Ő azt akarta, hogy az emberek ne démoni bizonyságtétel hatására ismerjék fel azt, hogy ő a Szent, hanem a beteljesülő próféciák, a messiási jelek és a Szentlélek bizonyságtételére. A démonok elismerésére nincsen szüksége.
Isten tulajdonsága
Amikor Jézusról úgy nyilatkozik a Szentlélek a Szentírásban, hogy ő Istennek a Szentje, vagy egyszerűen csak így, hogy a Szent, akkor Isten tulajdonságai közül az egyik legjelentősebbet alkalmazza Jézusra. A Bibliából az derül ki, hogy nincsen semmi szent az egyetlen Istenen kívül. Csak és kizárólag egyedül ő a szent. Isten az ószövetségi igékben sokszor elmondja magáról:
„szent vagyok”.
Tehát amikor az Újszövetség Jézusról mint Szentről, sőt, a megdicsőült Krisztus önmagáról mint Szentről nyilatkozik, ezzel Istennek az egyik legfontosabb, Őt minden mástól megkülönböztető tulajdonságát alkalmazza magára.
De mit is jelent ez a szentség Istennel kapcsolatban? Hogyan érthetjük meg az ő lényének szentségét, mivel lehetne visszaadni mindazt, amit ez jelent? Hiszen ez több mint a jósága, több mint tökéletes világossága, több mint hiánytalan igazsága. Isten lényének legbelsőbb titkainál járunk – ott, ahol a legvilágosabban kitűnik, hogy ő mennyire különbözik tőlünk, ott ahol le kell venni a cipőt. Istennek ez a szentsége csodálatos, ugyanakkor mégis félelmetes. Ember számára megközelíthetetlen. Halálos veszedelem nélkül nem is lehet. És amikor Istennek ezzel a szentségével találkozunk, akkor döbbenünk rá, hogy kik is vagyunk valójában. És ez nem egy örömteli felismerés. Ézsaiás, amikor találkozott Isten szentségével csak annyit tudott kiáltani:
„Jaj nekem! Elvesztem…” [Ézs 6:5]
A Szentség taszítása
Igen. Félelmetes és a bűnös ember számára félelmetesen taszító is az Isten szentsége. Mégis ott van bennünk az olthatatlan vágy Isten után. Tele vagyunk ezekkel az ellentétes érzésekkel. Egyrészt taszít bennünket Isten, mert ott van bennünk a lázadás, az engedetlenség, az ádámi gyökér összes örökségével egy hatalmas belső szellemi űrrel együtt, amelyet Istennek kellene kitöltenie. Ádám és Éva a bűneset után pontosan ezért bújik el Isten elől. Mert az engedetlenség nem bírta el Istennek a jelenlétét.
Istennek ez a tulajdonsága jellemezte Jézust. A Szentség annyira Isten lényének a lényege, hogy ő nem tud nem szent lenni. Isten tud ember lenni; Isten le tud mondani dicsőségéről; de szentségéről semmiképpen. Ezért tölti el félelemmel Pétert a csodálatos halfogás után Jézusnak a lénye. Nem a sok hal ijeszti meg, hanem a csodán keresztül felismeri Isten lényét Jézusban. Leborul és azt mondja:
„Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” [Lk 5:8]
De miért is? Mert a halfogás miatt nagy félelem fogta el őt is, meg azokat is, akik vele voltak. Mennyire más ez a magatartás, mint a csodálatos kenyérszaporítás után a sokaságé. A sokaság szinte üldözi Jézust, hogy királlyá tegye, és állandóan tele legyen a bendő. Péter meglátja Jézusban a Szentet, és rögtön kialakul benne a bűnös ember görcse, minél távolabb ettől a szentségtől, mert ez halálos veszedelmet jelent. Itt meg kell halni. Már nem látja a rengeteg halat, nem kezd el kalkulálni, hogy milyen jó kis vállalkozás lenne, Jézust is bevonni a halászati bizniszbe. Menjen el, mert az ő szentsége halálos, ha a közelben marad.
Amikor később Péter, már mint Jézus tanítványa nyilvánítja ki Jézusról azt, hogy ő az „Isten Szentje”, azt már hitből mondja ki. Ez is egy nagyon kiélezett szituációban hangzott el. Nagyon sok ember, amikor megértette, hogy Jézusban több van itt, mint egy bölcs tanító; illetve többet állít magáról, mint amit ők hajlandók voltak elhinni. Jézus ugyanis világosan elmondja azt, hogy csak azáltal lehet bennük élet, ha a hitüket Jézusba vetik. Ha Jézus van bennük, és ők Jézusban vannak a hit által, akkor élnek, ellenkező esetben halottak. Ez azoknak az embereknek, akik a törvény betartásával, valamilyen erkölcsi normához való igazodással akarnak kedvesek lenni Isten előtt, dühítő és taszító, felkavaró és botránkoztató gondolat. Az, hogy Jézus Szentségét kell befogadnunk ahhoz, hogy üdvösségünk legyen, mert magunkban teljesen romlottak vagyunk. Aki ragaszkodik önmagához, annak Jézus Szentsége taszító lesz.
Akik vonzódnak Jézushoz, a Szenthez
Vannak azonban, akik vonzódnak Jézushoz, a Szenthez. Péter apostol ezt a vonzódását fejezte ki, amikor kinyilvánította, hogy nem akar elmenni Jézus közeléből. Őt már megragadta Jézusnak a Szentsége, mert megértette, hogy benne van az örök élet forrása. Megértette, hogy az a szomjúság és éhség, amely benne van Jézusnak a Szentségével elégíthető ki. Ez pedig megváltoztatja az életét. Mások még el tudnak menni Jézus közeléből, Péter és társai nem. Mások el tudnak szakadni, de ők már nem, mert valami különös dolog bekövetkezik. Ez a Szentség valóban elpusztítja azt a Pétert, aki Ádámban volt, de feltámasztja azt a Pétert, aki Krisztusban van. Aki pedig a Krisztusban van, az vonzódik ehhez a szentséghez, mert Krisztus által ő is megszentelődött.
Ha az evangéliumokat olvassuk, akkor nagyon érdekes történeteket olvasunk arról, hogy kik vonzódtak Jézushoz és kik voltak, akiket taszított. A vámszedők, a parázna nők, a betegek, a kitaszítottak – egy szóban összefoglalva olyanok, akiknek válságban volt az életük. Sokféle válsággal találkozunk:
- valakinek az egészsége omlott össze
- valakinek a szociális, társadalmi helyzete dőlt romba
- valakinek a lelke már nem bírta elviselni azokat a bűnöket, amelyeket hajszolt, és amelyek hajszolták őt.
Nagyon sok ember csak azért folytatja az életét, amelyen zsákutcába jutott, mert egyszerűen képtelen belőle kijönni. Képtelen kigabalyodni abból az életből. A rendezetlen életűeket vonzotta Jézus, a rendezett életűeket pedig nem. És ez nem pusztán a szeretetéből fakadt, hanem abból a szeretetből, amely az ő mindent átható szentségébe volt beágyazva.
Mert ott voltak azok az egészségesek, akiknek nem volt szükségük orvosra, azok az igazak, akiknek nem volt szükségük megtérésre, azok az álszentek, akik a vallásoskodás és törvényeskedés meddő gyakorlataitól várták, hogy ők jók lesznek az Istennél. Őket taszította Jézus, ők viszont az életükre megoldást keresőket taszították.
Isten gyermekei szentek
Jézus Krisztus szentségének van egy ilyen vonzása. Odavonz Jézushoz, mert nincs kiút máshol a bűneinktől, mint nála.
Különleges vonzás ez, mert a kegyelmével vonzza a bűnösöket, hogy megvallják bűneiket és bocsánatot kapjanak rájuk. Vonzza a kitaszítottakat, mert nála befogadást lelnek. Vonzza a sírókat és meggyötörteket, hogy vigasztalást, gyógyulás kapjanak. Nem mindenkit, de akit az életre választott, azokat mindenképpen és ellenállhatatlanul vonzza Jézus szentsége – és Jézus szentjeinek szentsége.
Amikor meghalunk és feltámadunk a Krisztusban, onnantól kezdve részesülünk Jézus szentségéből. Isten gyermekei így szentek. Nem lesznek feltétlenül vonzók a világ számára. Nem feltétlenül leszünk mi a „jó fejek”. Bár, ha ezt a szóhasználatot meghagyjuk, én teljesen meg vagyok arról győződve, hogy Jézus a teljes szentségében „jó fej” volt. De ő sem mindenkinek.
De ha te Isten gyermekeinek különleges kapcsolatában állsz a Szenttel, te magad is szent vagy. A szentség nem egy magatartás, hanem egy állapot – és szomorú, ha a szentségről azoknak, akik nem ismerik Jézust, hasonlatként a gyomorbaj jut az eszébe. Nem a szentség, Jézus Krisztusnak az élete bennünk, hiszen egyedül ő a Szent és ő az örök élet forrása.
Ámen.