Alapige: Jn 10:11
Lekció: Jn 10:1-10
A juhásznak jól van dolga:
egyik dombról a másikra
terelgeti nyáját,
fújja furulyáját,
bú nélkül éli világát.
Talán egy páran ismerik ezt a népdalocskát, amely azt hiszem nem egyéb, mint egy irigy és romantikus tévképzet a pásztoréletről. A népköltéssel kapcsolatban nem lehet azt tudni, hogy ki a szerző, az valahogy alakult, de számomra kérdéses az, hogy az eredeti forrás vajon egy pásztor volt-e. Egy azonban biztos – a pásztorélet nem abból áll, hogy dombról dombra terelget, és bú nélkül furulyázgat naphosszat. A pásztoréletről hamis kép az, ha azt a gondtalan élet szinonimájaként írjuk le. Ennél azonban fontosabb dolgokról szeretnék ma beszélni.
Isten mind az Ó-, mind az Újszövetségben saját magát egy gondos, és szerető pásztorhoz hasonlítja. Teszi ezt az Ószövetségben úgy, hogy akkoriban a pásztorfoglalkozás még megbecsült volt az ókori Izráel társadalmában; de teszi ezt az Újszövetségben is Jézus, amikor a pásztorság a vadság, a kegyetlenség és becstelenségek révén már nem volt annyira elfogadott és megbecsült; Jézus korában a pásztorok nem tanúskodhattak bíróság előtt, nem tartották őket feddhetetlen és szavahihető embereknek.
Isten azonban mégis ezt a foglalkozást választotta, hogy a jól érthetően fejezze ki kapcsolatát övéivel. Isten segítségével azt fogjuk ma megérteni, hogy mit jelent a számunkra az, hogy Jézus a jó pásztor. A Jézusról szóló idei sorozatunkat ezzel szeretném befejezni. Alapigénk a János evangéliuma 10. fejezetének 11. verse.
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.
Jézus önkijelentésének megvannak a maga ószövetségi előzményei, ami azért annyira fontos, mert amikor azt mondja, hogy ő a „jó pásztor” azzal nemcsak arról beszél, hogy milyen ő, hanem arról is, hogy ki ő.
Istenségére mutat
Isten az Ószövetségben többször is beszél úgy önmagáról, hogy ő egy jó pásztor; de Isten emberei is, amikor Istenre néztek úgy tekintettek rá, mint egy pásztorra, ahogy Dávid énekével a 23. zsoltárban is azt énekeljük: „Az ÚR az én pásztorom…” Zsolt 23:1
Ézsaiás próféta leírásában így olvashatjuk:
„Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott. Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.” Ézs 40:10-11
Mondja ezt Isten a fogságban élő népnek vigasztalásul. Azt akarja, hogy tudják a messzeségben is, hogy nem elvetettek. Isten nagyon is számon tartja őket, és eljön az idő, amikor a messzi távolból hazavezeti, hazaterelgeti őket a választott nép otthonába, Izráel földjére. Ugyanez a vigasztalás szólal meg Jeremiás prófétán át is:
„Halljátok az ÚR igéjét, ti népek, hirdessétek a távoli szigeteken, és mondjátok: Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját. Mert megváltotta az ÚR Jákóbot, megszabadította az erősebb kezéből.” Jer 31:10-11
Figyeljük meg: Jézus nem azt mondja: olyan vagyok mint egy jó pásztor. Nem azt mondja, hogy olyan vagyok mint a választott nép legjobb pásztora, hanem azt mondja, hogy én vagyok ez a pásztor, akiről örökkévalóan szóltak ezek a próféciák. Ő az a jó pásztor, aki számon tartja az övéit, aki gondot visel arra, hogy egy se vesszen el az övéi közül. Jézus Krisztus tehát amikor kijelenti, hogy ő a jó Pásztor istenségének titkát jelenti ki. Ő nem egyszerűen olyan, aki a legjobban megfelel a mennyei példaképnek, hanem ő a mennyei példakép. A vele való kapcsolat az az Istennel való közösség.
Céljára mutat
Amikor Isten önmagáról ezt kijelenti, a földi életünkkel kapcsolatos nagyon fontos céljára mutat rá. Isten nem akarja, hogy nélküle éljünk. Aki viszont nélküle él, pásztor nélküli, elveszett ember. A juhok pásztor nélkül, vezetés és terelés nélkül halálra vannak ítélve. Nem tudnak tájékozódni, nem tudják megtalálni a megfelelő táplálékot. Még olyan ételt is képesek megenni, amibe belehalnak, ezért kell a pásztornak arra is figyelni, hogy olyan legelőre vezesse a juhokat, ahol egészséges, jó táplálékra lelnek. A juhoknak nemcsak a nyáj védettségére van szükségük, hanem arra a vezetőre, a pásztorra is szükségük van, aki összetartja őket és vigyáz rájuk.
Jézus látásáról árulkodik az, amikor körbejárt Izráelben, az embereket elgyötörtnek és elesettnek látta. Megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül [Vö. Mt 9:36 és Mk 6:34]. Ez Jézusnak nagy fájdalmat okozott.
Egy alkalommal, amikor jövetele céljáról beszélt, a következő hasonlatot mondta:
„Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.” Lk 15:4-6
A szándékosan túlzó képpel akarja egészen világossá tenni Jézus azt, hogy mennyire fontos is vagy az ő számára. Számítasz neki. Számítasz neki, hogy ott vagy-e az övéi között. Természetesen mindig arra szoktuk kihegyezni ezt a hasonlatot, hogy a jó pásztor az egy után megy, otthagyja a többi kilencvenkilencet. De az az egy bármelyik lehet a százból. Mert mind a száz fontos, a többi kilencvenkilenc is fontos. Hidd el, számítasz Jézusnak, hogy ott vagy-e az övéi között. Nem azért megy az egy után, mert ő a fontosabb, hanem azért, mert ő az elveszett.
Miért olyan fontos Jézusnak, hogy az övéi között légy? Mert az elveszett az halott. Csak idő kérdése, hogy mikor teljesedik ki életében a halál uralma, válik a ragadozók martalékává, vagy pusztul el betegségben, vagy rossz tápláléktól. Emberként mennyire felfuvalkodottak tudunk lenni: megvagyok én a nyáj nélkül. Nem számít, hogy ott vagyok-e Jézus közösségében. A példázat és a kijelentés fényében azt kell mondjuk: Jézusnak nagyon is számít, de a te életed érdekében és védelmében.
Istennek a földi életünkben az a legfontosabb célja, hogy megtaláljon minket. Ne legyünk elveszettek. Mert elveszettnek lenni szörnyű lelki állapot. Ha Isten nem találhat meg ebben a földi életben, akkor elveszett maradsz. Akkor az élet minden veszedelmével magadnak kell szembenézned. Nem lesz Istened, akinek a védelmével és bölcsességével nézhetsz szembe a téged érő veszedelmekkel; az élet támadásaival és a bűn megrontó erejével. Nincs az az erő, amely megállíthatná az emberben a bűn kiteljesedését, amely azután meghozza a maga gyümölcsét a halált.
Ahogy Isten megígérte a babiloni fogságban élő népnek, hogy hazatérhetnek, mert számon tartja őket, úgy ígéri neked is Isten azt, hogy hazatérhetsz hozzá a bűn uralma alól; ő maga keres meg és ő maga terel vissza önmagához téged.
A kapcsolat értékére mutat
A vele való kapcsolatnak az érteke, egyenlő Jézus életének az értékével. Azt mondja Jézus, hogy számára a választottak annyira fontosak, hogy még az életét is odaadja értük. És ez az a terület, ahol már láthatjuk, hogy mekkora félreértés a pásztoréletet a vígan furulyázó gondtalansághoz hasonlítani. Ha a pásztorság olyan gondtalanságot jelentene, mint ahogy azt a népdal mondja, Jézus egészen biztosan nem hasonlította volna magát a pásztorhoz, aki még az életét is odaadja a juhokért. A jó pásztor életét adja a juhokért. És nem azért, mert az életével felel értük, hanem azért, mert saját életének árán is szereti őket. Ebben az értelemben csak Jézus lehet a jó pásztor, mert értünk mindannyiunkért oda kellett adnia az életét. Az, hogy odaadta az életét értünk, egyszerre két dolgot jelent.
Váltsághalála
Először is jelenti azt, amire rögtön gondolunk. Hogy ő meghalt értünk. Hogy vállalva minden bűnünk büntetését meghalt a Golgota keresztjén. Hogy legyőzze az életünket uraló bűnt, a saját életét adta váltságul, hogy megmentsen a haláltól. Igen, valamiért úgy is oda lehet adni az életünket, hogy meg kell halni érte. Így halt meg Jézus a mi örök életünkért, nem volt más lehetőség.
Életének jelenléte
De a jó pásztor nemcsak úgy adja értünk az életét, hogy meghal értünk. Jézus halálát nem lehet túlértékelni, de ez nem szabad, hogy elfeledtesse velünk, hogy ő nemcsak a halálával adta az életét értünk, hanem azzal is az életét adta értünk, hogy nekünk adta az életét. Ezt érthették Jézus kortársai, amikor azt látták, hogy Jézus értük él. De nemcsak a halála előtt adta nekünk az életét, hanem feltámadás után is nekünk adta teljesen magát. Nekünk adja a jelenlétét az életünkben, amit nem tudunk máshogy megérteni, csak hit által. Ő megígérte választottainak, hogy „veletek vagyok minden napon a világ végezetéig…” Ez a jó pásztor ígérete, aki az életét adja a juhokért.
Jézus életében így részesedünk. Befejezésül röviden szeretném összefoglalni, hogy milyen áldott lehetőségeket takar a számunkra az, hogy Jézus a mi jó pásztorunk.
- Ő, mint jó pásztor ismeri a valóságos szükségleteinket
- Tudja, hogy hol találjuk meg, amire szükségünk van a jó lelki táplálkozáshoz, és oda vezet bennünket.
- Őrzi gyülekezetét és gondoskodik a közöttünk lévő rendről
- Előttünk jár és mutatja az utat és a célt.
- Szellemi védelmet nyújt minden sötét és ördögi támadás ellen. Ismeri az összes lehetséges veszélyforrást, és felkészít azoknak a kivédésére.
- Gondja van mind az erősebbek, mind a gyengébbek fejlődésére. Mindenkivel személyesen törődik – akkor is, amikor így együtt vagyunk és mindenki ugyanazt a lelki eledelt kapja. De mindenki számára van nagyon személyre szabott tartalma is az üzenetnek.
- Megkeresi az elkóboroltakat, felveszi az elesetteket és mindig van gyógyszere a betegeknek.
Aki az övéi, választottai között van, az pontosan ezt tapasztalja meg személyesen a jó pásztor kezéből. Ezért is dicsőség legyen az ő nevére!
Ámen.