Lekció: Lk 17:24-37
Alapige: Lk 18:1-8
A múlt héten azt emeltük az üzenet középpontjába, hogy az Isten Országa, az Emberfia úgy tér vissza a világba, mint a villám. Hogy ez mit jelent, nem mondom el újra, aki nem hallotta, megtalálja a honlapunkon, akár írott, akár video formájában.
Akkor nem olvastam utána a hozzá tartozó részt, amelyben Jézus leírja, hogy az ő visszajövetelét egyrészt megelőzi a világ vajúdása. Ez a vajúdás egyre erősödik – ahogy szülési fájdalmak is sűrűsödnek és erősödnek a szülés közeledtével; tehát egy vajúdó világban élünk, egészen Krisztus visszajöveteléig, amelyben vannak könnyebb, fájdalommentesebb idők. Ilyenkor még azt is elfelejtjük, hogy vajúdó világban élünk; aztán jön egy újabb vajúdó fájdalomhullám. Végül visszatér az Emberfia.
Valami nagyon fontosat azonban erről a vajúdásról érdemes még tudni. Azt, hogy miközben a keresztyének az Úrral járnak és áldások között járnak, ugyanakkor a világban igazságtalanul gyűlöltek, megvetettek és üldözöttek lesznek. Jézus ezt világossá tette tanítványai számára. Vajon meg tudnak-e maradni a vajúdó világ fájdalmai között Krisztus tanítványai keresztyénnek? Ki tudnak-e tartani az evangélium igazsága és Krisztus mellett, ha azt érzik, hogy mennyire méltatlanul és igazságtalanul fordul feléjük a világ, ahogy a héten napi igében is olvastuk:
Megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve azok, akikre nem volt méltó a világ; … Zsid 11:37-38
Ezekben a helyzetekben merül fel a kérdés: Isten törődik egyáltalán a választottaival, az övéivel? Tapasztaljuk, hogy a legtöbb negatív istenkép éppen olyanokban alakul ki, akik hosszan tartó vagy nagyon fájdalmas szenvedést éltek át, akár maguk, akár valamilyen szerettük, vagy éppen nagyon érzékenyen reagálnak a világ vajúdásának jelenségeire. Szóval mi a teendő az elhúzódó vajúdás tapasztalatai között?
Jézus egy példázattal ad erre nézve útmutatást. Ezt a példázatot a hamis bíró példázataként ismerjük. Lk 18:1-8
1Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. 2Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. 3Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! 4Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, 5mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. 6Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! 7Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? 8Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?
Lukács nagyon világosan meghatározza ennek a példázatnak a célját:
Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk.
Természetesen általános értelemben is igaz, de azért mégse hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy a példázat a Krisztus visszajövetelével és a világ vajúdásának összefüggésében hangzik el.
Vajon mit tegyenek Krisztus tanítványai, ha imádságaikkal kapcsolatban az az érzésük, hogy hatástalanok. Vajon süket fülekre találtak? Süket fülekre talál a „jöjjön el a te országod” imádsága? Hiszen nem jön, még mindig nem jön, már 2000 éve nem jön.
Vagy süket fülekre talál a világ vajúdásai között a keresztyéneket ért igazságtalanságok elkerülésért mondott imádság, ha egyszerűen a világban 10 vallásáért üldözött ember közül 9 keresztyén?
A bíró és az özvegyasszony
Szóval erre a kételkedésre válaszol ez a furcsa példázat. Nem tudom, hogy kitalált történet-e Jézus története, bár ha az eredeti szöveg kifejezéseit figyelembe vesszük, akkor az a gyanúm, hogy egy többek által is ismert esetet hoz fel példaként, Lukács ugyanis görögül valahogy így fogalmaz:
„Volt egy bizonyos bíró, egy bizonyos városban …”
Sajnos ez a bíró nem követte szakmája előírásait, esze ágában sem volt pártatlannak lenni, ill. ha már izráelita bíróról van szó, esze ágában sem volt figyelembe venni a bíráskodásában Isten határozott útmutatását, amely azt mondja:
Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat! (22) Ha mégis nyomorgatjátok őket, és hozzám kiáltanak segítségért, bizony meghallgatom kiáltásukat. 2Móz 22:22-23
Az özvegy ugyanis azzal a kéréssel fordul hozzá, hogy adjon neki jogi védelmet az őt nyomorgató ellenségével szemben. Erre azonban ez a bíró nem volt hajlandó, ami nem volt szokatlan az újszövetségi időkben, ugyanis egyes bírók annyira korruptak voltak, hogy volt rájuk egy sajátos szóhasználat: „rablóbíró”. Pontosan úgy, ahogy vérbíráknak nevezték azokat, a bírókat, akik a forradalom után ítéltek halálra embereket politikai megrendelésre. Ilyen rablóbíró volt ez a bíró is, amit ő maga sem tagad, hiszen sem Istent nem féli, sem az embereket nem tartja semmire. Egyvalaki és egyvalami számít – saját maga és a saját haszna.
Vele szemben ott van az özvegyasszony, akinek nincs más lehetősége, mint az ottani igazságszolgáltatáshoz fordulni. Esélytelen a szituáció, hiszen egy rablóbírótól kell jogi védelmet kérnie, hogy ne forgassák ki a jogaiból. Persze, hogy a bíró elküldi. De ő visszamegy. Majd újra elküldi és újra visszamegy. Egészen addig megy a bíróhoz, amíg a bíró végül mégis úgy dönt, hogy megadja a neki járó jogi védelmet. Ezt mondja magában ez a bíró:
Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, 5mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül.
Elképzelhető ez a történet, hogy így megtörténhetett? Azt gondolnánk, hogy nem de nemrég hallgattam egy történelmi podcastot a recski táborokról és a szerkesztők ebben említenek egy egészen különleges esetet. A történet forrása az a Korpács Ferenc nevű ember, aki az Internálásért Felelős Bizottság vezetője volt. Egy alkalommal egy nő kereste fel az ÁVH-t azzal a kéréssel, hogy engedjék ki a férjét a börtönből. Így írta le a Korpács a helyzetet:
Egy szép reggelen a minisztériumba érkezve, azt látom, hogy az utat egy csontváz – de élő csontváz állja el. Szörnyű látvány volt. Zokogva, összekulcsolt kezekkel térdelt előttem az asszony a járdán. „Kegyelem a férjemnek, kegyelem!” – mondta a nő. Hiába rimánkodott azonban a nő, Korpács csupán meghallgatta és elmondta neki, hogy ki a felelős a férje internálási ügyében. A nő azonban nem adta fel ennyivel, megszerezte az ügyért felelős államvédelmi tiszt címét, és minden reggel a háza elé ment ennek a tisztnek és könyörgőre fogta. Az ügy végül addig fajult, hogy a tisztnek már kezdett kínos lenni a szomszédjai előtt, hogy minden reggel, amikor kilépett a házának az ajtaján, egy térdenálló nő fogadta, aki térden hátrált a járdán egészen a tisztnek a kocsijáig, és amikor az beszállt a kocsiba és el akart hajtani a munkájába, akkor a kocsi elé feküdt ez a nő. Végül Korpács Ferenc is meglepődött azon, hogy ez a bizonyos tiszt feladta a kitartó feleség elleni küzdelmet, és ahelyett, hogy nőt is internálták volna, intézkedtek, hogy engedjék ki a férjét.
Persze ez a történet egyáltalán nem volt jellemző, de el tudom képzelni, ha Jézus most ideülne közénk és elmondaná ezt a példázatot akkor nem „hamis bíró” lenne a címe, hanem mondjuk az „Istentelen AVH-s tiszt”.
Természetesen Jézus nem arra tanít, hogy hogyan lehet még egy ilyen istentelen rendszerrel szemben is sikeresen fellépni. Valami egészen mást akar elmondani. Ezt a részét a bevezetővel együtt nem annyira nehéz megérteni, hiszen Jézus azzal folytatja:
Figyeljétek, hogy mit is mond a hamis bíró – azért, hogy ez az asszony ne járjon a nyakamra, bár lelkiismeretlen és korrupt vagyok – most mégis inkább igazságot szolgáltatok.
Itt van tehát egy kapcsolat a bíró és az özvegy között. Ezzel Jézus egy másik kapcsolatra utal, mégpedig a mennyei Atya és a Krisztus követői közötti kapcsolatra.
Isten és választottai
Így figyeljünk erre a kapcsolatra. Jézus azt mutatja be, hogy ha egy ilyen istentelen bírót (vagy AVH-s tisztet) is meg tud puhítani a kitartó igazságkeresés, akkor mennyivel inkább bízhatnak a kiválasztott tanítványok abban, hogy a szerető édesatya komolyan veszi imádságaikat. Itt már szó sincs arról, hogy Isten azért hallgatna meg minket, mert az idegeire megyünk. Hogy mehetnénk az idegeire, amikor akkora áldozatot hozott a megmentésünkért, hogy a saját fiát áldozta fel ezért?
Itt már szó sincs arról, hogy nekünk bármit is valahogy ki kellene kényszerítenünk Istenből. Valami egészen mást akar megmutatni Jézus – ezért is magyarázza meg a példázatot előre Lukács.
Azért mondta ezt a példázatot, hogy ne fáradjunk bele az imádságba, hogy Isten hordozzon bennünket és adja meg isteni védelmét a számunkra, amíg földi életünket éljük akkor sem, ha imádságunk eredménye nem gyümölcsözik azonnal. És mielőtt nagyon leragadnánk, itt elsősorban a Krisztus visszajöveteléről van szó és az ahhoz kapcsolódó végső igazságszolgáltatásról van szó, nem csip-csup ügyeinkről. Ezt úgy mondom, hogy nyilván csak a nagy összefüggések fényében csip-csup, nekünk azok nagyon is fontosak – és nyilván Istennek is fontosak. De ennek az imádságnak a lényege, amiről a mai szakaszunk beszél az Isten igazságának és az isteni igazságszolgáltatásnak a megvalósulása.
Nem annyira egy betegségből való gyógyulás – arról szólnak más igeszakaszok; nem is annyira e világ nyereségei és áldásai – arról is más igeszakaszok szólnak; még csak nem is a másokért szóló közbenjáró imádságról van szó, amiről szintén sokat tanít a Biblia; hanem arról, hogy amikor azért imádkozol, mert nem érted miért rágalmaznak meg, miért állítanak rólad dolgokat, amelyek egyszerűen nem igazak; vagy ahogy gyalázzák az egyházat, amely a Krisztus teste és amelynek tagja vagy, Isten miért nem lép fel a védelmedben és miért nem igazol téged? Miért vár Isten az igazságszolgáltatással, miért nem lép fel melletted, a védelmedben? Miért engedi, hogy az istentelenek virulhassanak, miközben elnyomják az igazat?
Azt tapasztaljuk, hogy Isten valahogy mégis mintha cserben hagyná éppen az övéit. És itt van egy talányos mondat, és mind a tapasztalat, mind a teljes összefüggés fényében kissé érthetetlen is.
Jézus azt mondja:
Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?
Itt az utolsó kérdés a talányos. Mert mintha azt mondaná Jézus, hogy a hamis bíró megváratta az özvegyasszonyt, de Isten nem váratja meg igazságszolgáltatásával a választottait. De akkor Jézus miért arra tanít ezzel a példázattal, hogy ne hagyjuk abba a kitartó imádkozást?
Az itteni kifejezés nagyon nehezen fordítható és ahogy ellenőrizni akartam a saját fordításomat négy-ötféle változtatot is találtam.
Jézus itt valami mást mond, inkább valami ilyet:
Isten vajon nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá, miközben béketűrő értük. Vagyis sokkal inkább arról beszél, hogy a hosszan türelmes Isten éppen értünk türelmes. Az az Isten, aki Igéjében azt is megígérte, hogy mindazoknak, akik őt szeretik minden a javukat munkálja.
Mert igen: tapasztaljuk, hogy Isten várakoztatja az övéit és ennek ez az igeszakasz sem mond ellent. Mert maga Isten is arra tanít bennünket, hogy az ő országára várni kell, sőt egy vajúdó világban kell várni, nem egyszer magunknak is átélve és megtapasztalva a vajúdás fájdalmait – mint pl. annak az ukrán katonának, akit sikerült úgy lefényképezni még a háború kezdetén a lövészárokban, hogy ott volt mellette a Gedeon Biblia.
Jézus pedig azt mondja, hogy tartsunk fenn a kapcsolatot imádságban Atyánkkal, aki mindenek végén igazságot fog szolgáltatni az övéinek – mennyei országába veszi az övéit és ellenségeit pedig örök ítéletével sújtja.
Éppen ezért ne fáradjatok meg az imádságban! Ne érezzétek azt, hogy értelmét vesztett, hogy nem változik semmi – bátran higgyétek a világ halad előre Isten tervében a Krisztus visszajövetele felé. Tartsátok fenn a hiteteket az imádság ereje által, mert amikor Krisztus visszatér a földre egyetlen dolgot fog keresni az életedben:
De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?
Talál-e hitet benned? Azt a kitartó várakozó hitet, amely akkor sem hagyott fel az imádsággal, amikor alig tűnt bármi értelme is imádkozni? Imádkozni magadban, imádkozni a gyülekezettel, imádkozni a bibliaköröddel? Na hagyd abba, mert azzal feladod. És aki feladja, az veszített. Elveszítette azt, amiről úgy gondolta, hogy már megnyerte.
De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?