Alapige: Lk 2:1-20
Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”
Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.
Bevezetés – a dilemma
Néhány hete – egy hittanórán valami megütötte a szememet ebben a karácsonyi történetben, amit furcsállottam.
Mi úgy tudjuk a történetet, hogy Jézust – pontosabban a családját – sehol sem fogadták be, amikor az összeírásra Betlehembe érkeztek. Emiatt egy istállóban kellett megszülnie a gyermeket, ezért fektette jászolba, miután Mária megszülte őt és bepólyálta. Nagyívű prédikációk szóltak arról, hogy soha sehol nem talál magának helyet Jézus, hiszen még születésekor sem fogadták be őt; karácsonyi kis jelenetek rajzolják meg úgy a történetet, hogy a pénzéhes és kapzsi fogadós elhajtja őket, mások ki tudja miért csapják be előttük az ajtót – hiszen azt mondja a szöveg: „a szálláson nem volt számukra hely.”
Csakhogy később azt olvassuk, hogy amikor a pásztorok elmentek meglátogatni a megszületett Üdvözítőt, és beszámoltak az angyali jelenésről, akkor „mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.”
Na ez az utóbbi ütötte meg szemem. A pásztorok beszámolóján mindenki, aki ott volt csodálkozott. Hiszen, ha sehol sem fogadták be őket, és egy istállóban szült Mária, akkor ki az a mindenki, ami azért nem egy-két embert feltételez, azt meg végképp nem, hogy birkák, szamarak és öszvérek csodálkoztak volna a pásztorok beszámolóján. Mindenesetre elgondolkodtatott és elkezdtem nyomozni. Tényleg úgy van, ahogy eddig gondoltam és mindig hallottam?
A nyomozás
Rögtön az első, ami feltűnt az az, hogy a szövegben egy szó sincs istállóról. Jászolról igen. Nyilván emiatt gondolunk istállóra is. De a korabeli közel-keleti átlagos és hétköznapi házak nem rendelkeztek külön istállóval. Ha pedig mégis istálló, akkor mi ez a sok ember Jézus és a családja körül?
Menjünk egy kicsit tovább: mert ha megvizsgáljuk pontosan mit is jelent a „szálláson nem volt számukra hely” akkor közelebb jutunk ehhez a történethez.
A szöveg azt mondja, hogy azért fektette Mária az újszülöttet a jászolba, mert a szálláson nem volt hely. Ezzel Lukács nem azt érzékeltette, hogy kiszorultak az istállóba, hanem azt, hogy a szálláson, ahol megszálltak, az újszülöttet csak a jászolba tudta fektetni Mária, mert annyira zsúfolt volt már a szállás, hogy csak oda tudta tenni a kisbabát.
A történet újrarajzolása
Ennek a kis nyomozásnak az eredményeképpen szeretném egy kicsit újrarajzolni a megszokott képet. Azt is tudom, hogy nehéz lesz, különösen, ha túl erősen vésődött be. De ez igazából csak finomhangolása a történetnek, nem teljesen más történet.
A korabeli házak nagy része egy egyszobás kocka vagy téglalap volt. Ebben az egy szobában vagy inkább helyiségben volt minden. A konyha, az étkező, és a hálószoba, a tisztálkodást pedig a házon kívül végezték. Ezt a helyiséget kétfelé osztották úgy, hogy az egyik részét megemelték egy kicsit. Az emelt részen volt az emberi rész, a gyékényszőnyegeken itt aludtak az emberek, ide vonultak vissza pihenni, beszélgetni, talán enni is. Az első alacsonyabb részen volt a konyha, a mindennapi tevékenységek helye, valamint éjszakára ide terelték be az állatokat, és úgy zárták be az ajtót. Nos ezért itt volt rendszerint a jászol. Ebből következően a „szálláson nem volt számukra hely”, inkább azt jelenti, hogy akkora zsúfoltság volt a házban, ami miatt már nem tudtak volna az újszülöttel biztonságban és kényelmesen pihenni, ezért tette Mária a jászolba a gyermeket.
Nagyon úgy tűnik, hogy egy nagyon hétköznapi és emberi történet ez. Sokan érkeztek Betlehembe az összeírásra, emiatt a szállások – és ahol József is megszállt Máriával – igen zsúfoltak lehettek. Ebben a zsúfoltságban szorítottak helyet Jézusnak; és azok, akik helyet szorítottak Jézusnak voltak az elsők, akik hallották a pásztoroktól az evangéliumot.
No, így figyeljünk erre a történetre mostantól!
A hétköznapiba érkező Jézus
Az az első karácsony természetesen nem volt ünnep. Hétköznap volt. Nagyon is hétköznapi eseményekkel. Mi történik a karácsonyban? Az első, amit így jegyezzünk most
Jézus a hétköznapjainkba érkezik.
Pont így, pont ilyen egyszerűen. Ott lehet találkozni vele a mindennapjainkban – nem kell ünnepnek lennie ahhoz, hogy találkozzunk vele. A pásztorok számára is ott a betlehemi mezőn úgy indult az az éjszaka, mint az összes többi éjszaka. Éppen olyan borús vagy csillagos volt az égbolt, mint bármikor máskor.
Az emberek számára is ki tudja mennyire volt megszokott a kis házakban a zsúfoltság; több generációs családok együtt, egy helyiségben élve, tele a mindennapi megélhetés gondjaival; közben jönnek a távoli rokonok, ismerősök és ismeretlenek a népszámlálásra, be kell őket is fogadni, nem maradhatnak fedél nélkül. Ebbe a hétköznapi zsúfoltságba érkezik Jézus.
Ő pedig világosan tudja és látja, hogy milyen zsúfolt az életünk. Pont olyan zsúfolt, mint az az apró házikó, ahová Máriát és Józsefet befogadták. Pontosan látja, hogy mennyire van kicentizve minden az életünkben. Hogy alig van olyan hely, olyan alkalom, amikor egy kicsit felszusszanhatnánk, egy kicsit foglalkozhatnánk a lelkünkkel is. Aztán már ehhez is annyira hozzászokunk, hogy már nem is igényeljük, Csak széttárjuk a kezünket – szó szerint vagy képletesen – és azt mondjuk: kinek van erre ideje ebben a világban. A főnök mindig többet tesz rám, állandóan túlórázom. Menni kell a gyerekért ide, vinni kell oda; van annyi minden, nem fog menni ez a lelkizés.
Nézzétek milyen csodálatos ez a történet! Azt mutatja be, hogy azok, akik egy kicsi helyet szorítottak a hétköznapjaiban Jézusnak hatalmas örömhír részesei lettek. Igen. Így is kezdődhet; vagy így is újrakezdődhet. Kezdetben egy kis helyet szorítva Jézusnak, ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy hagyjuk hogy megtörténjen velünk a Karácsony – megtörténjen velünk kegyelem. Hogy megjelenjen.
A karácsony mégis ünnep
Azonban a karácsony mégis ünnep. Az az ünnep, hogy megérkezett az örömhír. Mi avatja ezt a hétköznapi történetet ünneppé és emeli be a megtörtént valódi csodák világába?
Maga a hír, amit angyalok közölnek a pásztorokkal, majd a pásztorok közlik a házban levőkkel.
Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Ez egy nagyon ünnepi és nagyon extra pillanat. Ezzel a hírrel érkeznek a pásztorok zsúfolt kis házba, ahol helyet szorítottak Jézusnak. És ez a hír – mondjuk ki most már – az evangélium ünnepet adott, mert meghirdette az ott levőknek a kegyelmet, az Úr kedves esztendejét, a bűnbocsánatot és az örök életet.
Befejezés
Ez a karácsonyi extra úgy lehet a miénk is, ha helyet adunk Jézusnak zsúfolt életünkben. Az ünnep hozzánk is csak úgy érkezhet el, ha behívjuk, meghívjuk Jézust ebbe a zsúfolt életbe. Mint az a régi, betlehemi család, akikről semmit mást nem tudunk csak azt, hogy helyet adtak Jézusnak. Ezt követően érkezett meg az életükbe a felszabadító evangélium is a pásztorok szava nyomán. Mi ez, ha nem a karácsony?
Ámen.