Lekció: Rm 4:13-25
Alapige: 1Móz 15:1-6
Énekek:
8 – Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk
205 – Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr
797 – Ó, Ábrahám Ura
728 – Rád tekint már hitem
Néhány hete Ábrahámról minden hívő ember ősatyjáról beszélünk. Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben világossá teszi, hogy Ábrahám nemcsak egy kis népcsoporthoz köthető vallás ősatyja, hanem – mivel rajta keresztül Isten az egész világ számára áldást készített a hitben – minden, az ő hitét követő ember is a leszármazottjának és örökösének tekintheti magát. Ezt hallottuk:
Azért adatott tehát az ígéret a hit alapján, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nem csak a törvény alatt élőknek, hanem az Ábrahám hitét követőknek is. Ő mindnyájunk atyja Isten színe előtt, ahogyan meg van írva: „Sok nép atyjává tettelek.” [Rm 4:16-17]
Eddig Abrámot láttuk Isten szavára hittel elindulni, ahogyan az Úr mondta neki, de láttuk azt is, amikor kirándult erről az útról. Isten helyreállító, visszarándító kegyelmének munkája után pedig azt figyelhettük meg, hogy az Istenre néző lelkiismerettel Abrám hogy áll helyt konfliktushelyzetben és hogyan marad meg Isten tervében a győzelmes állapotában is. Ezek a történetek nagyon sokat elmondanak a hívő ember helyzetéről, a hitben járásáról, a láthatókhoz való viszonyáról, de még egy kicsit adósok maradtunk Abrám hite természetének a megértésével. De nem sokáig, mert ma erre fogunk figyelni. Ma azt fogjuk szemlélni, hogy Abrám hite az isteni ígéretekben megerősödő hit. 1Móz 15:1-6
Ezek után az események után így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. 2De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Elíézer örökli. 3Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért egy házamnál született szolga lesz az örökösöm. 4Ám ekkor így szólt hozzá az Úr: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni. 5Majd kivezette az Úr, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. 6Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul.
Ebben a szakaszban Isten kezdeményez egy beszélgetést Abrámmal, és elmondja neki, hogy ő Abrámnak pajzsa és bőséges jutalmat készített neki. Abrám erre válaszul egy panasszal fakad ki Isten felé, amire Isten megerősíti az elhívását és a korábban már megtett ígéretét és végül az Ige azt mondja el, hogy Abrám hite megújult, megerősödött. Nézzük ezeket szépen sorban.
Pajzs és jutalom
Úgy kezdődik ez a szakasz, hogy a keleti királyok üldözéséből győztesen hazatérő Abrámot köszöntő és fogadó két királlyal való találkozást követően Isten kezdeményez beszélgetést Abrámmal. Külön kiemeli a szöveg, hogy „Ezek után az események után …”, amivel nemcsak időbeli kapcsolatot teremt az előző fejezettel, hanem egy nagyon komoly ok-okozati összefüggést is feltár. Hiszen úgy kezdi az Úr azt, mait Abrámnak mond:
Ne félj, Abrám …
„Ezek után az események után” Abrámot a kimondatlan félelmei és szorongásai között szólítja meg Isten. Abból, ahogy Isten kezdi ezt a beszélgetést Abrámmal rögtön látjuk, hogy látja milyen félelmek és szorongások ültek be a szívébe és törődik ezzel.
Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges.
Pajzs
Milyen félelmek szorongathatták Abrám szívét a győzelem után? Az egyik ilyen félelem a keleti királyok felől esetlegesen várható bosszúhadjárat. Abrám bár igen tekintélyesnek tekinthető nomád sejk volt – hiszen volt háromszáztizennyolc felfegyverezhető embere – azért az mégsem érhetett fel a négy keleti király szövetségének összesített haderejével. Ő megtette, amit meg kellett tennie, de ne sodorta-e ezzel magát is nagy bajba?
Ez valóban sokszor dilemmánk. Hány ember nem meri azt tenni, amit helyesnek gondol; vagy mondani, amit igaznak és fontosnak érez, félve a reakcióktól. Vagy miután megtette, ott van a szívében a szorongás, hogy milyen retorzió éri őt mindezért?
Látjuk, hogy Abrám nem mondja ki, nem önti ki szívéből ezt a szorongást, de az Úr látja azt és pont ebben, ezekben szólítja meg. Bizonyára átéltétek már ti is, hogy amikor valami nagyon sokat zakatol a szívetekben, akkor előbb-utóbb, ha Isten előtt élitek az életeteket – ahogy Abrám is, Isten elkezd veletek arról beszélgetni. Úgy szólalnak meg az istentiszteletek, a napi igék, hogy Isten azon keresztül elkezd beszélni a félelmeidről, a szorongásaidról; még ha te nem is tettél róla említést az Úr előtt.
Abrámnak Isten azt válaszolja: ha félsz egy támadástól, akkor azért ne félj, mert én vagyok a pajzsod. Én vagyok a védelmed. Ne félj e mögé a pajzs mögé bújni. Ezt a képet sokszor használja a Szentírás Isten és a hívők viszonyára. Különösen a zsoltárok könyve tartalmaz sok olyan vallomást Istenről, amelyben a zsoltáros – jellemzően Dávid – arról énekel Istent dicsőítve, hogy benne úgy bízik, mint pajzsban, amely elrejti őt ellenségeinek fegyverei elől.
Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát. [Zsolt 28:7]
Ne félj attól, amit Istenre néző lelkiismereted helyesnek diktál. Ne félj attól, hogy jöhet emiatt ellenséges támadás; bízz abban, hogy Isten megvédi az övéit az ő harcaikban, „amelyet a bűn és ördög ellen szabad lelkiismerettel vívnak”. [vö. Heidelbergi Káté 32.]
Ehhez pedig, mivel „nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” azt az útmutatást adja Isten, hogy öltözzük fel az Isten fegyverzetét és azon belül is a hit pajzsát, amivel ki lehet oltani a gonosz minden tüzes nyilát. [vö. Ef 6:12–16]
Jutalom
Abrám másik szorongása a visszaadott zsákmányhoz kapcsolódik. Vajon jól tette-e, hogy az istentelen Sodoma istentelen királyának visszaadta a keleti királyok által elrabolt javakat, amiket ő szerzett vissza zsákmányul. Hiszen minden hadi szokásjog szerint az őt illette volna meg. Nem volt ez túlzott lelkesedésből tett meggondolatlan gesztus. És nem elég, hogy mindent visszaadott Sodoma királyának, de még Melkisédeknek is tizedet adott. Nem volt-e fölösleges és meggondolatlan mindez? Ez is de sokszor megtörténhet velünk. Amikor utólag kétségeskedünk azon, hogy nem volt-e túlzás a javainkból jót tenni? Azt mégis mi kerestük meg, a mi életünk fenntartását szolgálja.
Isten ezekben a szorongásaiban is megnyugtatja őt. Az, amit ő jutalomként készített, messze felülmúlja minden elképzelését már ebben a világban is, de az eljövendőben mindenképpen.
Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?”
Jézus így válaszol neki:
Bizony, mondom néktek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett. És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet. [Mt 19:27-29]
Abrám panasza
Ezen a ponton viszont úgy tűnik, hogy átszakadt valami gát Abrámban. Isten ugyanis, miután megszólítja őt a szorongásaiban, hirtelen kifakad. Felszakad belőle, a szíve mélyéből a panasz:
Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli. 3Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért a házamnál született szolga lesz az örökösöm.
Talán értjük mit mond Abrám. „Mindent úgy tettem, ahogy mondtad; ha tévedtem is helyreigazítottál. Tapasztaltam áldásaidat, ahogy megtaláltam az országot, amelyet mutattál, elláttál minden jóval, ellenségeimet is a kezembe adtad – mégis meztelenül járok. Abrám mondatában a „gyermektelen vagyok” kifejezés szó szerint így fogalmazódik meg, és hogy mire gondol, az abból derül ki, hogy hozzáteszi: „nem adtál utódot és a szolgám örököl mindent”.
„Meztelenül járok” – nincs gyermekem. Pont azt nem adtad meg, amiben minden értelmet nyer. Pedig még azt is megígérted, nekem a 75 éves embernek, hogy megadod az utódot. És én azt is elhittem, elindultam, itt állok évekkel később a szorongásaimmal és a félelmeimmel és a legnagyobb csalódásommal: meztelenül járok, meztelenül hagytál, cserbenhagytál. Itt állok gazdagon, mégis nincstelenül.
Ment-e már valaki keresztül a csalódottságnak ezen a völgyén? Amikor Isten szava megszólít, bátorít, belőled pedig kifakad: de pont azt nem adtad meg. Igen, hallottam, hogy szeretsz. Hallottam, hogy megváltottál és a nevemen szólítottál [Ézs 43:1]. Hallottam, hogy az egyszülött fiadat adtad értem, és nem ezüstön vagy aranyon váltottál meg, hanem drága véren [1Pt 1:18]. Azt is hallottam, hogy ha egyszer nem kímélted egyszülött fiadat, hogyne ajándékoznál vele együtt mindent nekünk [Rm 8:32]. Mégis azt az egyetlen nem adtad meg, amire igazán vágytam. Köszönöm a szép ígéreteket, de mit adhatnál nekem, ha egyszer nem adtad meg azt az egyet. Azt a gyermeket. Azt a házastársat. Azt a szakmai elismerést. Azt az otthont. Azt nem – cserbenhagytál. Meztelenül járok.
Isten ezt is komolyan veszi és látjuk, hogy a folytatásban hogyan foglalkozik vele gyógyító módon. De álljunk meg most egy picit. Mennyien rekedhetnek meg itt. Hogy Isten ígéretei helyett a láthatókra néznek és ez formálja – vagy inkább torzítja – a hitüket. Pedig Isten világos ígéreteket adott a gondviselésére nézve:
Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? … Figyeljétek meg a mezei liliomokat, [Mt 6:26-28]
Féljétek az Urat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők. [Zsolt 34:10]
Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz. [Zsolt 55:23]
De nemcsak a gondviselésére, hanem a jövőre, az eljövendő világra nézve is egyértelmű ígéreteket adott. Vajon a feltámadás ígérete, az örök élet ígérete tiltakozást és panaszt vált ki belőlünk, vagy pedig ad nekünk vigasztalást és reménységet; különösen akkor, amikor magunknak kell szembenézünk vele, vagy szeretteinktől kell búcsút vennünk?
Isten újabb ígérete – Nézz fel!
Erre a kifakadásra hogyan válaszol Isten? Mert Abrámnak ez bizony kifakadása volt. Isten világosan látja, hogy ez a kifakadás a szíve mélyéből, és őszinte elkeseredettségből fakad.
Ez nem az istentelen ember számonkérése Isten felé, amikor a vádlottak padjára ülteti Istent, és mindenért Istent teszi felelőssé.
De nem is az a mindenből panaszt formáló, mindenben csak a rosszat látó, folyamatosan sopánkodó kifakadás. Nem láttuk még Abrámot panaszkodni, ezután se nagyon fogjuk látni. De csak kifakad, ami a mélyen fáj.
Itt kerül be Isten gyógyító jelenlétébe. És mivel gyógyítja Isten? Újabb ígérettel. Nem ad többet újabb ígéretnél. Viszont nézzük meg a folyamatot.
Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Azt mondta neki: Ennyi utódod lesz!
Amikor Abrámot Isten kivezeti sátrának homályából az éjszakai égbolt alá egy nagyon egyszerű dolgot tesz. Egészen más perspektívába helyezi Abrám életét. Azt mondja neki: Nézz fel az égre! Ez egy nagyon fontos mozzanat az életünkben. Nézz fel! A sátorban csak a homályt, a földi szűk kereteket látja, és nem látja meg ezekben az isteni és örök távlatokat. Menj ki az égbolt alá és nézz fel a végtelenre. Ott van a csillagok megszámlálhatatlan sokasága és ezt mind én alkottam. De te mit látsz? Látod-e a hatalmamat? Látod-e az én lehetőségeimet? Látod-e az én távlataimat? Abrám abban az elkeseredett állapotában nyilván nem látja. De vajon meglátja-e? Elvégzi-e Abrám a házi feladatot?
Amikor Dávid hasonlóképpen az égre nézett ezeken felül meglátott még valami mást is, amit Abrám is észrevett.
Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? [Zsolt 8:4-5]
Látod-e a hatalmamon, a lehetőségeimen, a távlataimon túl a szeretetemet? Mert ez a szeretet az, ami végül távlatokat nyit előtted. Nézz fel és meglátod a szeretetemben megnyíló távlataimat.
Most is ez Isten hívása minden kétségbeesett kérdésünkre. Nézz fel! Nézz fel Jézusra! Miért nézz Jézusra? Mert ez adja meg Isten szeretetben megnyíló távlatait a számodra is. Hogy is fogalmaz az Írás?
Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. [Zsid 12:2-3]
Mivel erősíti Isten Abrámot? Újabb ígérettel – méghozzá annak az ígéretével, amiről Abrám már a szíve mélyén le is mondott, amire Pál hívja fel a figyelmet:
arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. [Rm 4:19]
Abrám már nemcsak Sárát, de magát is alkalmatlannak és képtelennek tartotta arra, hogy utódot nemzzen. Erre kapott egy újabb ígéretet! Az ígéret és Isten távlatainak hatására Abrám szívéből elolvadt a kétség.
Abrám hitt az Úrnak
Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.
Az elolvadó kétség csodáját, látjuk itt, ahogy a hit megerősödik ígéretekben. Pedig még mindig csak ígéretek. Ezt a jelenetet – „nézz fel az égre és számold meg a csillagokat”, – amire Abrám hite megerősödött, Pál apostol így foglalta össze:
Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ennyi lesz a te magod!” Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. [Rm 4:18-21]
Nem Isten cselekedetei, hanem az ígéretei erősítették őt. Az ígéretek hatására erősödött meg Abrám hite. Ez a hit vált életének a mozgatórugójává és meglátta Isten munkáját a saját utódjában. Isten ígéretei határozzák meg a hitét és a cselekvését – és meglátja Isten munkáját.
Péter apostol – és most ezzel fejezem be – pontosan ezt a folyamatot mutatja be: az Isten ígéreteibe vetett hitünk határozza meg az életünket és a cselekedeteinket:
Az ő isteni ereje … által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban. Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek. [2Pt 1:3-8]
„Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt”.
Ámen.