Igehirdető: Gyimóthy Zsolt

Lekció: Jn 12:12-19

Alapige: Jn 12:1-11

Énekek:
118 – Adjatok hálákat az Úrnak
482 – A nagy király jön
468 – Végtelen irgalmú szentséges Úr Isten

A virágvasárnapi bevonulás története egy nagyon mozgalmas történet. Szinte érezzük az események sodrását, ahogy olvassuk, hallgatjuk könnyű odaképzelni magunkat az ujjongó és zsoltárt éneklő sokaságba; könnyű átélni a tömeg lelkesedését, ahogy a 118. zsoltárt éneklik:

Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az ÚRnak!  Ez az ÚR kapuja: igazak mehetnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál, és megszabadítottál. Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az ÚRtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben. Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! Ó, URam, segíts meg! Ó URam, adj szerencsét! Áldott, aki az ÚR nevében jön! Megáldunk titeket az ÚR házából. Az ÚR az Isten, ő adott nekünk világosságot. Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvaihoz! Istenem vagy, hálát adok neked, Istenem, magasztallak téged! Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! [Zsolt 118:19-29]

Krisztus imádatának egy nagyon erőteljes, lendületes megnyilvánulása ez; mégis, mintha valami hiányozna. Egy olyan történetről szeretnék beszélni ma nektek ezen az ünnepen, ami a maga csendességével mégis a virágvasárnap történetéhez tartozna – és mintha János abban a történetben azt akarná megmutatni: mi is hiányzott a virágvasárnapi tömeg ujjongásából: az imádat illata.

Miért mondom ezt? Mert a sokaság lelkesedését egy különleges jel váltotta ki – Lázár feltámasztása; de már öt nappal később az újabb jel elmaradása már nem Hozsánna kiáltásban, hanem „Feszítsd meg!” kiáltásban összegződött.

A bevonulást megelőző estén Jézus régi barátainál, Lázárnál és nőtestvéreinél Mártánál és Máriánál vendégeskedett. Ez a mai alapigénk a Jn 12:1-11 (ami a virágvasárnapi bevonulást előestéjén történt.)

Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt. Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?” De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. Jézus erre így szólt: „Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta; mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!”

Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül. A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.

Figyeljük meg a jelenetet!

Ott van a feltámasztott Lázárt, akivel Jézus az asztalnál beszélget. Ismét látjuk Mártát, aki felszolgál – valahogy úgy tűnik, hogy neki mindig ez a feladat jut, már lehet hogy hiányozna, ha nem így tenne; de talán a korábban megismert keserűség már nincs benne. Mária is megjelenik, de most nem ül Jézus lábánál, hallgatva a tanítást, hanem Jézus lábát drága és illatos nárdusolajjal kente meg. [A nárdusolaj valóban nagyon drága importtermék volt, mai áron egyébként 1 l nárdusolaj kb. 1.400.000 Ft-ba kerül.]

A jelenet szereplői között János még megnevezi az árulásra készülő, most azonban feszültséget szító Júdást, aki Mária ellen is, és Jézus ellen is igyekezett hangolni a jelenlevőket. Jézus azonban leszereli Júdást.

Ez a vacsorajelenet van előttünk a virágvasárnapi bevonulás előkészületi estéjén. Összpontosítsunk most ebben egyetlen jelenetre:

Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.

Arról, hogy ez mennyire kedves és tiszta áldozat volt, két dologgal utal az evangélium:

1. Ahogy a ház megtelt a nárdusolaj illatával
2. Ahogy Jézus világosan megvédte Mária áldozatát Júdás áskálódásával szemben (amibe azután mások is bekapcsolódtak [Párhuzamos evangéliumi szövegek szerint])

Sőt Jézus utalt arra is, Mária már az ő halálára is prófétikusan utalt ezzel az áldozatos cselekedettel és már búcsúzott a Mestertől, mintegy hitben átérezve, hogy már csak egyetlen lehetősége maradt, hogy kifejezze a földön élő Jézus számára az imádatát, hogy megmutassa mennyire szereti őt. Valójában ennek a szeretetnek a jó illatával telt meg az a ház.

Hadd kérdezzem meg. Ha csak egyetlen lehetőséged lenne megmutatni Jézusnak, hogy mennyire szereted őt, mit tennél? Mária ezt a nárdusolaj Jézusra öntésével fejezte ki. Így nézzünk most egy kicsit mélyebbre abba, ahogy Mária kimutatja Jézus iránti szeretetét.

1. Amikor Jézust imádjuk, akkor nem számolgatjul az árát

Jézus korában az emberek a megtakarításaikat esősorban nem pénzügyi befektetésekben tartották, gondolok itt a nyugdíj-, vagy életbiztosításokra, részvény- vagy befektetési jegy portfoliókra, hanem aki tehette, az igyekezett öregkorára valamilyen tárgyi vagyontárgyakat gyűjteni. Az egyik ilyen hosszútávú befektetési forma volt az értékes illatszerekbe való befektetés. Jézus megadja Mária nárdusolajának a pontos mértékét is, kb. 1/3 kg, ami ha az olaj mai árát vesszük, kb. félmillió forint – bár sok értelme nincsen, mert a pénzben mért értéke az 300 dénár, ami a megélhetési költségeket összehasonlítva ennél a félmilliónál sokkal többet jelent.

Mária nem számolja a szeretete kifejezésének, az imádatának az árát, vagy költségét. Neki az volt a legfontosabb, hogy mindenével ki tudja fejezni azt, hogy mennyire szereti Jézust, akit Urának és Megváltójának tekint.

Mit is mutat meg nekünk Mária példája? Azt a bibliai alapelvet tárja elénk, hogy ha Jézus imádatáról van szó, akkor vajon hajlandóak vagyunk-e számolgatás, méricskélés nélkül odaadni neki azt, ami a számunkra a legértékesebb, csak azért mert őt mindennél és mindenkinél többre tartjuk?

Gondoljunk bele! Hányszor számolgatjuk mi magunk azt, hogy mibe is kerül nekünk Jézus imádása és követése? Mibe kerül ez a karrierünk, az otthonunk, a tizedünk és a felajánlásaink tekintetében, az időnk vagy a kényelmünk számára?

„Mire való ez a pazarlás?” – nem tesszük fel Júdással együtt a kérdést? „Mennyi jót lehetne tenni a szegényekkel? Júdás a szociálisan érzékeny jó fej srác képében tetszeleg. Az Írás azonban betekintést enged nemcsak Mária, hanem Júdás szívébe is, akit a szegények cseppet sem érdekeltek, ellenben a pénz nagyon is érdekelte.

A Jézus iránti szeretet nem számolgatja ennek a szeretetnek az árát! Azért sem, mert Jézus sem méricskélte azt, hogy neki mibe kerül az irántunk való szeretete: az egész életét áldozta értünk a keresztre szeretetéből.

2. Amikor Jézust imádjuk, nem várunk érte semmit cserébe

Ebben is mennyire éles a kontraszt Mária és a virágvasárnapi sokaság között.

Emberi kapcsolatainkra annyira jellemző az adok-kapok viszonyulás – az „adok, hogy adj” mentalitás. Ha egy kapcsolatban mindig csak adunk, akkor becsapva és kihasználva érezzük magunkat.

Júdás is valószínűleg azok közé tartozott, akik mindig csak másoktól kaptak, de maguk semmit sem adtak; de jótékony szólamaikkal jól el tudták leplezni szívük önzését. Mária drága olajának az árát is szerette volna bevonni a közösbe, de azért, hogy azután ki tudjon szedni belőle magának minél többet, így szüntetve meg annak a pénznek a közpénz jellegét.

Hallottam egy történetet egy kislányról, akinek az apukája adott 2 db 500 Ft-ost, és azt mondta neki, hogy az egyikkel tehet, amit akar, de a másikat adja oda vasárnap Istennek a templomban. A kislány elkéredzkedett fagyizni. Boldogan, ugrálva ment a fagyizó felé kezében a két ötszázassal, amikor megbotlott és elesett, a két ötszázast pedig elejtette. Az egyiket a szél pedig belefújta a csatornába. „Nos, Istenem, ott megy az ötszázasod” -mondta a kislány.

Ez a kis történet mennyire megmutatja milyen is a szívünk. Az első én vagyok, Isten csak ezután következhet a 2., 3., vagy sokadik helyen.

Sok keresztyén feledkezik meg arról, hogy a keresztyénség paradox: a világ számára Jézus tanításának nincs semmi értelme. Jézus egy nem evilági és a feje tetejére állított életre hív bennünket, aki azt tanította, hogy nála:

• az utolsókból lesznek az elsők
• aki nem a földi kincseknek szolgál, annak a mennyben lesznek kincsei
• halászokból emberhalásokat, vámszedőkből evangélistákat tudott formálni.

Mária mennyire úgy adott, hogy nem várt érte cserébe semmit. Nem úgy adta, ahogy sokan adakoznak: Istenem adok neked 1000 Ft-ot, te adj nekem cserébe 100.000-et; vagy nem pénzt kérnek, hanem sikeres állásinterjút vagy valami mást. Ennél még cifrább, amikor valaki úgy adja fel a lottószelvényt – kifizetve az árát – hogy ha „nyerek, akkor a felét neked adom”. Aztán valahogy nem jön a nyeremény, pedig milyen jó üzletet ajánlottunk Istennek, nem? Bizony el lehet gondolkodni akár azon is:

• vajon ha ez az ember nyerne, valóban képes lenne akkor lemondani a nyereményének a feléről?
• vagy esetleg Isten nem tart igényt annak a lottónyereménynek a felére? Vajon miért?

Mária, amikor a nárduskenetet Jézusnak adta, ne azt lássuk benne, hogy milyen nagylelkű adakozó volt. Ő a szeretetét adta, és azt fejezte ki. Azért nem várt érte cserébe semmit, mert már mindent megkapott, ahogy János az első levelében tömören és szépen foglalja össze.

Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. [1Jn 4:19]

3. Amikor Jézust imádjuk, semmit sem tartunk vissza

Jézus valami furcsát válaszol Júdásnak a 7. vers szerint:

Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta;

Eszerint Mária ezt már eleve Jézusnak tette félre, neki– sőt eleve a temetésére – szánta. Ez megint csak Mária és a virágvasárnapi sokaság közötti ellentétet erősíti.

Azok királyt akartak, Mária pedig ezzel szemben egyedülálló módon hitte, hogy Jézusra a kereszt vár – úgy, ahogy ő azt előre megmondta. Ezen a vacsorán annyira elöntötte szívét a Jézus iránti szeretet, hogy úgy döntött, nem tartogatja tovább, és semmit sem tart vissza. (Ez nyilvánvalóan a Szentlélek titokzatos munkája volt a szívében, hiszen mire Jézust bebalzsamozhatták volna, addigra ő feltámadt.)

Mária sok szempontból nagyon is vakmerő ebben az imádatban. Nem tartja vissza az, hogy mit fognak gondolni róla mások. Közben nem is felfuvalkodottan provokatív. De őt egyszerűen csak az érdekli, hogy Jézus mit gondol róla. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy Jézus teljesen elégedett Mária imádatával és szolgálatával.

Jézus már nincs velünk testileg, nárdusolajunk sincs félretéve. Mit vihetünk haza ebből a történetből?

A mai virágvasárnapon azt kéri tőlünk Jézus Krisztus, hogy fordítsuk el a tekintetünket a virágvasárnapi tömegről, amelyik ugyan ujjongva, nagy hangon, zsoltárral ünnepelte őt, de mégis olyan keveset adva Krisztusnak; ellenben fordítsuk a tekintetünket Máriára, aki teljes szeretetét Krisztusra öntve imádta őt:

1. nem számolgatva annak árát
2. nem várva érte semmit (hiszen már mindent megkapott tőle)
3. és semmit sem tartott vissza tőle.

Kire hasonlít jobban az életünk? Kap tőlünk Jézus szép szavakat, és zsoltárokat, dicséreteket úgy, hogy közben az életünket mégis visszatartjuk tőle; vagy kapja életünk minden szeretetét?

Befejezés

Utolsó gondolatként hadd tegyem fel a vasárnapjainkra is alkalmazva ezt a kérdést, az istentisztelettel is összefüggésben:

Minden vasárnap a legjobb imádatunkat adjuk Jézusnak? Ma Máriának arra az imádatára figyeltünk, amely megtöltötte a házat az imádat jó illatával.

A mi imádatunk meg tudja-e tölteni ezt a házat ezzel a jó illattal? A dicséretünk, az éneklésünk, az egyedi lelki ajándékaink, amelyet Isten az egyház építésére adott, az időbeosztásunk – jó illatú imádat-e Jézus számára?