Grace Ministries Alapítvány bemutatkozása

“…többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.”

Galata 2:20

TÖRTÉNETÜNK

Alapítónk, a Grace Ministries International iroda 1981-ben jött létre Atlantában. 1986-ban kezdtek szolgálni Magyarországon és a környező, volt szocialista országokban. Alapítványunk 1994-ben lett bejegyezve. A tengerentúli misszionáriusok munkáját fokozatosan átvették a magyar munkatársak, jelenleg már szervezetileg és anyagilag is teljes mértékben függetlenül működünk. Egyenrangú tagjai vagyunk a hasonló irodákból alakult Kicserélt Élet Szolgálatok Szövetségének (Association of Exchanged Life Ministries).

MŰKÖDÉSÜNK CÉLJA

A Grace Ministries (a kegyelem szolgálata) Alapítvány (GMA) azzal a céllal jött létre, hogy Krisztus testének tagjai ismerjék és tapasztalják meg a kereszt megváltó művét, növekedjenek ebben az ismeretben, tanulják meg az élet minden területén alkalmazni és másoknak átadni. Ismerjék fel, hogy mit jelent Krisztus, mint az életük.
A következő módokon szeretnénk teljesíteni a küldetésünket:

  • tanítás,
  • lelkigondozás,
  • mentorálás,
  • könyvterjesztés,
  • közösségépítés Istennel és egymással.

ÜZENETÜNK

Tanításunk középpontja a kereszt megváltó műve: a hívő eggyé vált, azonosult Jézus Krisztussal, vele együtt meghalt, új életre támadt fel, és elfoglalta a helyét a Mennyben, ahogy erről az Újszövetség (pl. Galata 2:20, Róma 6 és Kolossé 3:3–4) beszél. Ez az Isten által felkínált üdvösség lényege, ezt nevezzük kicserélt életnek, olyan életnek, amelynek Krisztus a forrása. Ezt az alapigazságot igyekszünk másoknak átadni, és gyakorlati módon alkalmazni életük problémáinak megoldására.

ALAPSZEMINÁRIUMUNK

A Kicserélt Élet alapszemináriumunk célja, hogy üzenetünket egyszerű és gyakorlatias módon mutassa be.
Megvilágítjuk, hogy

  • miért és hogyan alakulnak ki érzelmi, kapcsolati, viselkedési problémák: szorongás, depresszió, kisebbrendűségi érzés, alkoholizmus, házassági krízisek stb.;
  • miért nem tudunk hiteles, győzelmes életet élni;
  • hogyan lehetünk képesek az akadályokat legyőzni, felismerni, hogy mi történt velünk, kivé váltunk Krisztusban, hogyan tudjuk mélyebben megismerni őt, és megtapasztalni a hétköznapokban a belőle származó Életet.

AZ ALAPOK MEGERŐSÍTÉSE

Erre épül rá, ezt az üzenetet viszi át a hétköznapi életre egy öt- és egy kétrészes szeminárium-sorozatunk, amely a következő elemekből áll:

  • Megújult gondolkodás
  • Gyermeki bizalom Istenben
  • Az önátadás öröme
  • A szív szentsége
  • A hála hatalma
  • Az evangélium megújító ereje
  • Hívő élet a törvény és a kegyelem rendszerében

SPECIFIKUS SZEMINÁRIUMAINK

Itt egy-egy speciális témát dolgozunk fel, ami általában fontos ahhoz, hogy győzelmes és harmonikus, Krisztusra mutató életet tudjunk élni.

  • Győzelem a Sátán felett
  • Házasság, amit Isten tesz különlegessé
  • Hogyan teheted a depressziódat Isten kezébe?

KEGYELEMKÖZPONTÚ GONDOLKODÁS

Ez az alaptanfolyamunk, melynek a Római levél az alapja, hiszen a kegyelem-központú gondolkodás rendszerét ebben a levélben találjuk meg. A tanfolyam végére egészen másképp fogod látni Istent és önmagadat. Össze fognak állni az információk egy csodálatos képpé. A tanfolyam alkalmai interaktív előadások. Akik szeretnek gondolkozni, különösen élvezni fogják a tanfolyamot, amelyhez vidékiek is csatlakozhatnak az interneten keresztül.

JÉZUSSAL VALÓ AZONOSULÁS

Ennek a tanfolyamnak a célja a szívünk felgerjesztése Jézus csodálatára, imádására, és a vele való közösségünk minél mélyebb megélése. Úgy tudunk vele azonosulni, ha az ő személyére, gondolkodására, érzelmeire, meggyőződéseire, jellemére koncentrálunk. Mindezt a vele különleges kapcsolatban lévő tanítványa, János evangéliumát tanulmányozva tesszük meg.

SZABADSÁG KRISZTUSBAN

A szabadság nemcsak arról szól, hogy valamitől (visszatérő bűnök, harag, megkötözöttségek, függőségek stb.) szabadok vagyunk, hanem legalább annyira arról is, hogy valamire (Istennel való bensőséges kapcsolat, őszinteség, átlátszóság, öröm és egyéb érzelmek kimutatása stb.) szabadok vagyunk. Ez a tanfolyam arra helyezi a hangsúlyt, hogy mi módon tudjuk elérni és megtartani a keresztény szabadságot, illetve hogyan tudunk növekedni benne.

LELKIGONDOZÓI TANFOLYAM

Ez a tanfolyam arra fókuszál, hogy hogyan tudjuk másoknak személyesen átadni a kegyelemközpontú gondolkodást. Megtanuljuk a lelkigondozás alapjait és folyamatát a kliens meghallgatásától a személyes tanításig. Az első kliensünk a saját személyünk lesz, te is át fogsz menni ezen a gyógyulási folyamaton.

ANYAGI FORRÁSAINK:

A Grace Ministries Alapítvány nonprofit szervezet, nem végez semmilyen profitcentrikus tevékenységet, magyar keresztény magánemberek adományaiból tudjuk fenntartani a szolgálatunkat. Nem függünk anyagilag az amerikai alapító irodánktól, semmilyen bevételünk nem származik tőlük


A tanfolyamainkat kivéve minden tevékenységünket ellenszolgáltatás nélkül vállaljuk, ajándékként nyújtjuk. A konferenciáinkon, szemináriumainkon való részvétel ingyenes, és a lelkigondozásért sem kérünk semmilyen díjat. A 9 hónapon át tartó tanfolyamainkért a hallgatóink elkötelezettségének biztosítására kérünk tanfolyamdíjat, ami nagyon kedvezményes, messze nem fedezi a kiadásainkat.

Ha valaki anyagilag szeretné támogatni a szolgálatunkat, az alábbi bankszámlaszámra utalhat:

Grace Ministries Alapítvány
16200113-18514979

Mivel közhasznú alapítvány vagyunk, a személyi jövedelemadó 1%-áról is lehet a javunkra rendelkezni a következő adatok feltüntetésével:


A kedvezményezett neve: Grace Ministries Alapítvány
Adószáma: 18069338-1-42


Nagyon hálásak vagyunk mennyei Apukánknak azért, hogy ezt a szolgálatot olyan magyar hívők szívére helyezte, akik megismerték munkánkat és fontosnak tartják szolgálatunk fennmaradását, fejlődését.

KIADVÁNYAINK

Bob George: Az igazi kereszténység
Bill Gillham: Egész életre szóló garancia
Jeff van Vanderen: Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell
Neil Anderson: A Szabadító
Preston Gillham: Amit csak a férfiak tudnak

GYÜLEKEZETEK TÁMOGATÁSA

A Grace Ministries Alapítvány felekezetközi szervezet, amely nem kíván saját gyülekezetet létrehozni, munkatársai is különböző felekezeti háttérből származnak. A tevékenységünk során nem specifikus felekezeti tanításokat képviselünk, hanem a Bibliára alapozott üzenetünket. Ez az egyik fontos szolgálati alapelvünk. Az üzenetünk sokkal drágább annál, minthogy hagyjuk elhomályosulni a vitás felekezeti kérdések között. A tanfolyamainkon is ennek az alapelvnek a betartására kérjük a hallgatóinkat.
Bármely keresztény közösséggel együttműködünk, amelyik igényli a szolgálatainkat. Szeretnénk hozzásegíteni a gyülekezeteket ahhoz, hogy hatékonyabban szolgálhassanak a szükségben lévő tagjaiknak és mindazoknak, akiket el tudnak érni. Ebben segítik őket a konferenciáink, szemináriumaink, tanfolyamaink és a lelkigondozásaink. A helyi gyülekezeteken kívül együttműködünk más keresztény szervezetekkel, és lelki munkában szolgálókkal is.

GRACE MINISTRIES ALAPÍTVÁNY

Cím: 1143 Budapest Hungária krt. 109. I/2.
Telefon: +36 20 549 2219
E-mail: graceministrieshun@gmail.com
Honlap: www.graceministries.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük