Lekció: Jn 21:1-14
Alapige: Jn 21:15-19
Énekek:
20 – Az Úr tégedet meghallgasson Te nagy ínségedben
566 – Téged, Úr Isten, mi, keresztyének dicsérünk és áldunk
723 – Szelíd szemed, Úr Jézus
289 – Ó, maradj kegyelmeddel mivelünk, Jézusunk
Ma a végére érek a Péterről szóló sorozatunknak. Múlt héten azt láttuk, hogy hogyan tört össze Péter – a Kőszikla – attól, ahogy minden fogadkozása ellenére háromszor is megtagadta – mégpedig esküdözve és átkozódva –, hogy bármi köze lenne Jézushoz. Az, hogy Péter nagyon összetört, világosan látszik, abból ahogy keserves sírásra fakad, amikor rádöbben a kakasszó után, hogy mit tett, hogy mennyire mélyre ment a bűnbe és a kárhozatba. De hogyan tovább? Mi lesz Péterrel? A legtöbb bibliaismerő ember ismeri a történetet, ami Jézus Krisztus feltámadása történt Péter és az Úr között.
Jézus Krisztus feltámadt a halálból, ezzel legyőzte a halált és még negyven napig megjelent a tanítványoknak, különböző helyzetekben és beszélt nekik az Isten országa dolgairól [vö. ApCsel 1:3]. Ezek közül az egyik alkalom volt, ahogy felkereste Pétert és még további hat [Tamás, Nátánél, a Zebedeus fiak: Jakab és János, és még ketten] tanítványtársát a Genezáreti-tó partjánál, megismételte velük a nagy halfogást. És miután megreggeliztek vált néhány szót kifejezetten Péterrel – amiben az összetört kőszikla összerakását látjuk. Alapigénk: Jn 21:15-19
15Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat! 16Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az én juhaimat! 17Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat! 18Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. 19Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem!
A következő dolgokról szeretnék ma beszélni:
- A darabokra hullott Péter
- A magát összerakni akaró Péter
- Amikor Jézus rak össze
A darabokra hullott Péter
Beszéljünk pár szót a darabokra hullott Péterről. Ő nagy ígéretek nyomán indult el Jézus követésében, hiszen Jézus azt ígérte, hogy halászból emberhalásszá lesz. Péter ezért az ígéretért mindent hátrahagyott. Otthagyott házat, hajót, hálót.
Jézus halálával és saját bukásával ennek az ígéretnek a reménye Péter számára teljesen szertefoszlott. Nehéz egy ekkora csalódástól nem daraborka hullani. De kiben csalódott Péter? Amiket most elmondok azokat közvetlenül nem lehet az Írásban olvasni, de mindjárt érteni fogjuk azt, ha látjuk, hogy ezek egyike-másika bizony a mi megélésünk.
Jézusban
Péter csalódott Jézusban. Nem a valódi Jézusban, hanem az általa elképzelt Jézusban. Ő nem a megfeszített Messiásban, hanem a győzelmes Messiásban reménykedett. Azt gondolta, hogy ő majd a győzelmes Messiás mellett lesz emberhalász.
Azt kell mondanunk, hogy ez valóban így lesz – az összerakott Kőszikla, a helyreállított Péter már valóban egy győztes Messiás munkájában lesz emberhalász, de Péternek ebbe az elképzelésébe ekkor még nem fért bele a megalázott és megfeszített Krisztus. Hogyan lesz győzelem a megalázottságból, a kitaszítottságból és a kínhalálból? Addig, amíg ezt nem látja, Péter reményei és benne Péter is összetörnek; természetes a csalódás Krisztusban.
Pont így tudunk csalódni Jézusban, amikor más úton vezet minket, mint ahogy azt gondoltuk az ígéretek alapján, vagy mint ahogy azt kértük tőle. Jézus Péter számára is világossá teszi, hogy a feltámadás győzelméhez a kereszthalál gyötrelme vezet; így a mennyei dicsőség győzelméhez – ha nem is mindenkinek egyformán – de hitben hordozott és végigélt megpróbáltatások vezetnek.
Kálvin egy érdekes megjegyzést fűz ehhez a történethez:
Sokan rút hálátlanságról tesznek tanúságot, mert minél szelídebben bánik velünk az Úr, annál inkább hozzászokunk az állandó elpuhultsághoz. [János evangéliuma magyarázata]
Sőt ebben a szakaszban azzal fejezi be Jézus Péter helyreállítását, hogy már azt is jelzi előre neki, hogy milyen halállal fogja megdicsőíteni Istent és ebben is a követésére hívja; Péter többé nem fogja megtagadni őt.
Szóval Péternek össze kellett törnie egy elképzelt Jézusban való csalódás következtében – higgyétek el csak a valódi Jézus követése visz bennünket is győzelemre; az elképzelt Jézus „követése” előbb vagy utóbb csalódáshoz, kiábránduláshoz és bukáshoz – összetöréshez vezet.
A tanítványtársakban
Péter esetében erre kevesebb figyelmet fordítunk. Pedig ebben a széthullásban a tanítványtársakban, a közösségben való csalódás ugyancsak nagy szerepet játszott. Ezért fontos Jézusnak, hogy a megbízatással együtt visszavezesse őt elhívottainak a közösségébe. Emlékezhetünk rá, a Gecsemáné-kertjében úgy szétszaladtak a tanítványok, hogy azután Péter egyedül maradva ment Jézus után a főpap udvarába. Nyilván ott munkálhatott benne, hogy ő tartott ki a legtovább, a többiek nemcsak Jézust, hanem őt is cserbenhagyták – pedig hogy fogadkoztak ők is, hogy majd kitartanak Jézus mellett. Péter csalódhatott az egész közösségben; ez is része volt annak, ahogy a Kőszikla darabjaira hullott.
A Jézusban való csalódásaink mellett az egyik legerősebb élményünk a közösségen belül a tanítványtársakban, a más keresztyénekben való csalódás. Nagyon sokan emiatt hagyják el a gyülekezeteket, az egyházat. (Most nem a mondvacsinált kifogásokra gondolok, mert abból is akad szép számmal.)
Az is természetes, hogy a gyülekezetről – különösen a hívő életünk kezdetén – egy elképzelt ideálképet alakítunk ki.
Pontosabban: a gyülekezetről ténylegesen van egy bibliai ideálkép. A gyülekezet ill. az egyház az a közösség, amit Jézus Krisztus vezet és pásztorol; azokat akiket megváltott és akik elfogadták őt megváltójuknak, akik ezért követik Jézus Krisztust, és hit által termik a Lélek gyümölcsét. Ez egy tényleges bibliai ideálkép.
Az is nyilvánvaló, hogy nincs a földön az a gyülekezet, amelyik tökéletesen meg tudna felelni ennek az ideálképnek. Többnyire érzékelhető, hogy melyik gyülekezet az, amelyik számára ez a minta és minden hiányossága ellenére is, de erre törekszik; és melyik az, ahol nincs meg a Krisztus-követés szándéka – bár mindig óvatosnak kell lenni az ítélkezéssel. De ebből származik sok csalódás, gyülekezet- és hitelhagyás: a földi gyülekezet nem a mennyei gyülekezet.
De gyülekezet nélkül nem lehet keresztyén életet élni. A teljes bibliai keresztyénséghez nemcsak a Krisztusban való hit és az élő istenkapcsolat tartozik hozzá, hanem a gyülekezethez tartozás is. Enélkül teljes bibliai értelemben nem beszélhetünk keresztyénségről.
Saját magában
Péternek szükségszerűen csalódnia kellett saját magában. Rá kellett döbbennie, hogy nem tudja követni Jézust, úgy ahogy arra Jézus elhívta és amire képesnek gondolta magát, és amire annyira fogadkozott, hogy márpedig ő végig kitart Jézus mellett. Neki is szembesülne kellett valódi, esendő, bukásra hajlamos énjével. Azzal, hogy saját emberi erőforrásival el fog jutni egy bizonyos határig, amin nem fog tudni túllépni.
Péternek saját tagadása tükrében kell meglátnia kárhozott és bukott arcát. Ez a kép nem hízelgő. Nincs annál nagyobb csalódás, amikor saját magunkban csalódunk. Amikor lelepleznek minket a saját hazugságaink, a saját gyengeségeink és képmutatásaink, amikor leleplez a lelkiismeretünk. Amikor oda jutunk: nekem nem megy ez a Jézus követés – mert nem tudok odaadni mindent Jézusért, nincs meg bennem az erő, hogy elszakadjak a jelenlegi gonosz világtól – feladom, abbahagyom a Jézus követését. Ilyen alakra Jézusnak egyébként sincs semmi szüksége. Mindjárt látni fogjuk, hogy ezt Jézus máshogy gondolja, amit jó ha magunk is elhiszünk.
Péternek darabokra hullott a Jézus-képe, a közösség-képe és az énképe, és ezzel darabokra hullott az élete és a jövőképe is. Nem Péter ő már, csak Simon a halász. Nem az a Kőszikla, amire Jézus elhívta. Ez a széthullás azonban nem végleges.
A magát összerakni akaró Péter
No de mit kezd Péter azzal, hogy ő nem Péter, hanem valójában még mindig Simon? Azt teszi, amit ebben a helyzetben tenni lehet.
Júdással ellentétben nem dobja el magától az életet, hanem nekiáll valahogy újra összerakni az életét. De mit tehet Jézus nélkül? Azzal a néhány tanítványtárssal, akikkel korábban is ismerték egymást újra együtt vannak. Valahogy megpróbálják újrakezdeni. A kérdés megy-e? Úgy tűnik nem nagyon megy. Vagy nagyon nem megy? Újra halászni kezdenek – nem fognak semmit. Próbálják megtalálni a régi életüket, de az már nem fog menni. Ahhoz túl sok minden történt velük Jézus mellett és túl sok élmény és tapasztalat nyomta rá a bélyegét az életükre. Ott van mögöttük a remény, ennek a vesztesége, a csalódás, a kiábrándultság fájdalma.
Vajon hogy fog menni ezután az élet? Semmi jóval nem kecsegtet. Széthullott életünk darabjai már nem fognak úgy soha többé összeállni, ahogy azelőtt – ami ráadásul nem is volt jó. Pont azért hallották meg Jézus hívását. Minket is azért hívott magához Jézus és mi azért fogadtuk el a hívást. A régit már nem lehet újrakezdeni – abban már mindig benne lesz ez a széthullotság.
Amikor Jézus rak újra össze
Egyetlen lehetőség van: amikor Jézus rak újra össze minket. Erről is szól ez a találkozás, amit János osztott meg velünk. Nem túl merész az a gondolat, hogy Jézus minden egyes tanítványával lefolytatott egy hasonló helyreállító beszélgetést, hiszen valamilyen módon mindannyian át kellett, hogy menjenek azon a folyamaton, amiben daraborka hullott az életük. De egyedül a Péterrel lefolytatott beszélgetést ismerjük. Nyilván azért, mert az ő bukása volt a leglátványosabb, a legsúlyosabb és a legmegrendítőbb.
Háromszor tagadta meg Jézust! Jézus háromszor teszi fel neki a kérdést: Szeretsz-e engem?
Mit árul el ez a háromszori kérdés?
Jézus szereti a tanítványát
Először is Jézus világosan kifejezi ezen keresztül, hogy a kapcsolatukat nem az törte meg, hogy Jézus nem szereti Pétert. A kérdésben pedig olyan világosan kifejeződik az, hogy még a rettenetes tagadás ellenére sem szűnt meg szeretni tanítványát. Jézus szeretete ilyen hűséges szeretet, amit nem tudnak megtörni az engedetlenségeink, a makacsságaink, a kisebb és nagyobb bukásaink. Azt fogja átélni itt Péter, amit átélhetett Izráel Jeremiás próféta üzenete szerint:
A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. Fölépítelek még, és fölépülsz … [Jer 31:3-4a]
És amit Pál így fogalmaz meg Timóteusnak is
Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja. [2Tim 2:13]
Péter ezt nagyon is érzi – érzi abból, ahogy Jézus megjelenik közöttük, megismétli a halfogás csodáját, ezzel is jelezve azt, hogy újrakezdéssel akarja folytatni tanítványaival azt, amire elhívta őket.
A háromszori tagadás eltörlése
Másodszor világosan emlékeztet arra, hogy Péter háromszor tagadta meg a Mestert. Ez az emlékeztetés azonban nem a megszégyenítés hangján szólal meg, hanem ezzel fejezi ki, hogy a bocsánat a bűn teljes eltörlését jelenti. Pétert ezzel teljesen bizonyossá akarja tenni abban, hogy bűne megbocsáttatott és vétke eltöröltetett. [vö. Zsolt 32:1]
Tudom, hogy mi emberek sokkal óvatosabbak vagyunk azokkal, akik elbuktak, és bizonyos határig van okunk erre az óvatosságra – Jézus azonban biztosít mindannyiunkat afelől, hogy ha ő megbocsátott az annyira teljes, hogy soha többé nem emlékezik rá. Ézsaiás próféciája ebben is megerősít minket:
Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. [Ézs 43:25]
Ezt erősíti meg nemcsak a háromszori kérdés, hanem az ahhoz kapcsolt háromszori megbízás, ami visszahelyezi Pétert az eredeti elhívásába: az emberhalász, az emberek pásztorolása szolgálatába.
A visszaút a Jézus iránti szeretettel lehetséges
Amikor ehhez a történethez érek mindig azt csodálom, hogy Jézus nem azt kérdezi Pétertől: „Hiszel-e bennem?”, hanem azt, hogy „Szeretsz-e engem?” Ez azért nagyon jelentős, mert valami egészen más minőségről beszél az Istennel való kapcsolatunkban. A Szentírás az Istennel való kapcsolatunkban nem az Istenbe vetet hitet teszi a középpontba, hanem az Isten iránti szeretetre hív meg. A hitünk nagyon fontos és alapvető abban, hogy megragadjuk az üdvösségünket, de a keresztyén hitnek az üzemanyaga az Isten iránti szeretet. Nem véletlenül helyezi a nagy parancsolat is az Isten szeretetét minden parancsolatok fölé:
Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. [Mk 12:30]
Ez az, amit a történet nekünk meg akar mutatni: hitünk üzemanyaga nem lehet a félelem, de annál erősebben táplálja azt a Krisztus iránti szeretet.
„Szeretsz-e engem?” kérdezi Jézus Krisztus. Mert nem fogsz tudni követni, ha nem szeretsz, hiába vallod a hitet.
Szmirnai Polikárp püspök vértanúságának emlékezetéből maradt fenn az ő hitvallása, amikor a prokonzul rá akarta venni arra, hogy átkozza meg Krisztust.
„Nyolcvankét éve szolgálom Krisztust; és sohasem bántott. Hogyan átkozhatnám az én királyomat, aki megváltott!”
Máglyán elégették 155-ben. Mi volt hitének üzemanyaga? Megváltó királyának szeretete.
Szeretsz-e engem? Uram, tudod, hogy szeretlek.
Ámen.