Lekció: Zsolt 125

Alapige: Ef 1:3-14

Énekek:
125 – Akik bíznak az Úr Istenben
561 – Szent vagy örökké, Atya Úr Isten
166 – Áldj meg minket, Úr Isten, a te jóvoltodból
564 – Dicséret a Szentháromságnak

A keresztyén hit egyik legmélyebb és legbensőségesebb titka az egyetlen Isten személye, aki hármas egységben – ahogy rendszerint nevezzük – a Szentháromságban nyilatkoztatja ki magát. Annyira nagy titok ez, hogy maga a Biblia nem is ad nekünk egy direkt Szentháromság-tant; azt minden időben az Istent megérteni akarók igyekeztek érthetővé tenni a Szentírásból kikutatva.

A keresztyén tanítástörténetben Szent Ágoston munkája ebben egy nagy alapvetés, amelyet 400-ban kezdett el írni, és úgy döntött, hogy 416-ban ad ki. Ebben a munkájában összesen 15 könyvben tárgyalja a Szentháromsággal kapcsolatos tudhatókat. Hasznos lelki olvasmány, ha valaki veszi a bátorságot és a fáradságot, hogy elolvassa.

Most, mielőtt továbbmennénk két egyszerű tényt rögzítsünk:

1. Istenről úgy beszél a Szentírás, hogy ő egyetlen és igaz Isten. Rajta kívül nincs más isteni szentséget és tulajdonságokat birtokló szellemi személy a világban.
2. A Biblia beszél az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről. Őket pedig a Szentírás számtalan helyén kifejezetten úgy említi, mint isteni tulajdonságokkal bíró személyeket.

Ebből a két egyszerű tényből áll össze a keresztyén hit nagy titka Istenről: Isten egyetlen lényeg, de háromféleképpen is kinyilatkoztatja magát nekünk embereknek. Úgy mint teremtő és gondviselő Atya-Isten, úgy mint a bűneinkből megváltó Fiú-Isten és úgy mint bennünket megszentelő Szentlélek-Isten. Ezeket a munkáit azonban nem külön-külön végzi, hanem mindig egységben viszi végbe. Ennyi röviden összefoglalva a titok. Mégis titok marad az ész számára, ami teljességében csak a hit számára nyílik meg; nem nélkülözve az ugyan ésszerűséget, de mégis a hit tudja megragadni igazán.

Ma egyetlen mondatot szeretnék elétek hozni a Szentháromságról. Egy olyan mondatot, aminek elsősorban nem a tanítás a célja, hanem a Szentháromság Isten felmagasztalása a hívők előtt. Pál apostol áldja Istent az Ő Szent háromságában ebben a mondatban. Alapigénk: Ef 1:3-14

³Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. ⁴Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. ⁵Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, ⁶hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. ⁷Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, ⁸amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. ⁹Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne ¹⁰az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. ¹¹Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; ¹²hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. ¹³Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, ¹⁴örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

Nos ez az az egyetlen mondat a Szentháromságról. Amit a fordítók több mondatra tagoltak, azt Pál apostol egyetlen mondatban írta le. Jó hosszú mondat. Vannak ennél rövidebb mondatok is hasonló gondolati tartalommal, amit Pál megfogalmaz, például Péteré, aki első levelében így fogalmaz:

jövevényeknek, akik ki vannak választva ²az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre [1Pt 1:1-2]

A két mondat – nyilván különböző részletességgel – ugyanazt a titkot fejezi ki az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről, és ugyanabban akarja megerősíteni mind az efezusi keresztyéneket, mind azokat, akiknek Péter írja a levelét.

Pál apostol mondata azonban elsősorban egyetlen magasztaló, Istent dicsőítő mondat – ő ebben a szakaszban leginkább Istent akarja dicsőíteni a maga Szentháromság-titkában.

Isten magasztalása

Áldott az Isten …

kezdi az írását.

Az a szó, amit az apostol itt használ azt jelenti, hogy valakiről „jót mondani”, valakit megdicsérni. Pál apostol Istenről csak jót tud mondani, nem is akar mást. Ő Istennek csak jó tulajdonságait ismeri, benne Isten tökéletes jóságával kapcsolatban semmi kétség nincs. Isten jó, ezért minden cselekedete jó. Ez a legelső, amit az ördög megtámad egy ember gondolataiban. Ez, az első pont, amivel éket akar verni Isten és közéd.

Odasündörög Évához és felteszi az álságos kérdést:

Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? [1Móz 3:1]

A történet folytatását azt hiszem a legtöbben ismerjük – a hazugság által sikerült olyan éket verni Isten és az ember közé, hogy az ember azóta is folyamatosan gyanakszik Istenre, sokszor vádolja gonoszsággal, igazságtalansággal, szeretetlenséggel.

Pál számára egyáltalán nem kérdés, hogy Isten jó, és ő ezt a sok jót el akarja mondani róla úgy, hogy áldja Istent – csak jót mond róla.

Számtalan „miért” kérdésünk árulkodik erről a bizalmatlanságról. Sok „miért engedted meg?”, „miért engedi meg”? kérdés mögött húzódok ott ez a bizalmatlanság. Mert főleg nem a megértés szándéka van ebben a kérdésben, hanem a sértődés – velem ez miért történhetett meg,ha Isten gyermeke vagyok.

Számomra nagyon nagy példa a mennyei Jelenések könyvében az oltár alatt levő vértanúk kérdése, amit a héten olvashattunk. Ők nem azt kérdezik, hogy „miért lettünk mi vértanúk”?, hanem azt kérdezik, hogy

„Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” [Jel 6:10]

Mit mutat meg ez a rövid jelenet ezekről a vértanúkról?

Egyrészt megölték őket Krisztusért. Másrészt ennek ellenére semmi kétségük nincs Isten jósága felől, ezért nem is a miértet firtatják, hogy miért történt ez velük, hanem csak azt, hogy meddig tűri Isten a gonoszságnak a tombolását a világban. A Jelenések könyve pont azért íratott meg, hogy vigasztalja a keresztyéneket: a gonosz nem végtelen, Isten meg fogja törni a gonosz erejét, ahogy a halál erejét is megtörte Krisztus feltámadásával [vö. 2Tim 1:10] és eljuttatja a bűn hatalma alá rekesztett világot a végső ítéletre és az övéinek egy új eget és új földet teremt, amiben igazság lakik [2Pt 3:13], vagyis jósága minden gonosz jelenléte nélkül érvényesül.

Én egyetlen olyan keresztyén embert sem ismerek, akinek ne kellene a hitében próbákat kiállnia. Üldöztetésekről nem kell beszélnünk, mint oly sok testvérünknek a világban, de vannak testvéreink, akik

• akiknek a rákkal kell küzdeniük
• vannak testvéreink, akikről kiderül, hogy súlyos ételallergiájuk van és ez komoly nehézségeket támaszt nekik
• vannak testvéreink, akik a gyermekeik miatt élnek át súlyos lelki próbatételeket – betegség, mentális problémák, sérülés vagy halál miatt
• vannak testvéreink, akiknek a háború elől kellett menekülniük
• vannak testvéreink, akiknek a saját háza népe a hit ellensége és ez okoz nap mint nap komoly kihívást

És ki az, aki eközben nem mondhatja el, hogy az ördög odatolja a mocskos pofáját és suttogja a füledbe: még mindig hiszed, hogy Isten jó? Úgy, hogy ezt megengedi, hogy veled megtörténjen? Te pedig elkezded visszhangozni: „De miért?”

Talán erősnek érzed, amit most mondtam, de ha egybevetjük Pál apostol mondataival, aki azt mondja: „Áldott az Isten …” én nem tudok mást mondani Istenről, csak jót (és akkor ne is idézzük fel, hogy Pálnak miket kellett átélnie a Krisztus szolgálatában); és egybevetjük az oltár alatti vértanúk kérdésével, nem kellene-e bűnbánatot tartanunk sok miért kérdésünkért? Mert elkezdtünk kételkedni Isten jóságában.

Áldott az Isten …

Ha áldani akarod Istent a jóságáért és cselekedeteiért, akkor előveheted bármikor az efezusi levél első részét és ennek a szövegnek az alapján ezt megteheted.

Pál áldja az Atya Istent, a Fiú Istent és a Szentlélek Istent csodálatos cselekedeteiért. Csak röviden tekintsük át a Szentháromság áldásának ezt a gyönyörű mondatát. Mi jót tud mondani Pál az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről? A szakasz olyan gazdag, hogy nem is fogom teljes részletességgel hirdetni, csak azt emelem ki, amiről Isten Lelke vezet, hogy ma kiemeljem. (Esetleg jövőre ugyanebből az igéből másra fókuszálunk.)

Az Atya áldása

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. ⁴Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. ⁵Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, ⁶hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.

Mit tudunk meg az Atyáról?

1. Megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.
2. Krisztusban kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt és előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket általa.
3. Arra választott ki, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben, hogy ezáltal is magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amelyet ajándékba kaptunk a Fiúban.

A mennyei világ áldásai

Az apostol azt mondja, hogy Isten megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával. A legelső, amit mindenképpen szeretném ha nem felejtenénk el: az Írás azt mondja, hogy Isten megáldott minket. Vagyis az áldásunk már bekövetkezett akkor, amikor döntött arról, hogy a bűneink ellenére is üdvözít bennünket azáltal, hogy Fiának vére árán megvált minket a haláltól.

A második, amit szögezzünk le: áldásai a mennyei világból érkeznek, ezért áldásainak a lényege nem földiek testiek és földiek, hanem lelkiek. Ennek ott van jelentősége, hogy számtalan keresztyén pont úgy használja az áldás szót, ahogy az apostol nem. Földi és testi értelemben. Beszélnek az anyagi áldásokról, a gyógyulás áldásairól, áldásokról, ha valami siker éri őket a földi életben, mondjuk győznek egy meccsen. És bár mindezek sem nélkülözik Isten gondviselésének áldásait, de ha valaki csak így tud beszélni Isten áldásáról az nagyon lekicsinyli Isten áldásainak nagyságát. A mennyei világ lelki áldásait sorolja fel Pál ebben az egész szakaszban – és mindenben a mennyeiekről szól, nem a mulandóról, hanem az örökkévalóról.

A harmadik, hogy Isten minden áldását kiárasztja ránk. Semmit sem tart vissza az áldásaiból. Minden keresztyén rendelkezésére állnak ezek a lelki áldások a maguk teljességében. Ebben az értelemben nincs áldott és áldottabb keresztyén. Isten mindnyájatok számára áldásai teljességét nyújtja Krisztusban. Ez megint abból a szempontból fontos, hogy ha az áldásokat a földiekre és a mulandókra értjük, akkor óriási különbségeket láthatunk az életünk között, amit ha rosszul kezelünk magának a képmutatásnak a melegágyaivá válnak. A gazdag ifjú éppen azért volt képtelen Jézus követésébe beállni, mert számára az áldás jele, földi gazdagsága volt – pedig azok valójában a kárhozat béklyói voltak az életében.

Mi következik ebből, hogy „a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.” Az például, hogy ezek úgy a rendelkezésünkre állnak, hogy már kérni sem kell, hanem hittel élni kell vele. El kell fogadni, meg kell ragadni és ennek az erejéből kell élnünk. Gondoljunk bele. Józsuénak már nem kellett kérnie a Kánaánt, mert Isten azt nekik adta. Annyit kellett tennie, hogy belép oda és elfoglalja megígért örökségüket. Pontosan így kell megragadnunk Isten mennyei világának minden áldását Krisztusban.

Áldjuk az Atyát, mert megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.

A Fiú áldása

Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban.

Mit tudunk meg Krisztusról?

1. Azt, hogy Jézus Krisztus a saját vérével hozott áldozatot azért, hogy megváltson minket és a bűneink meg legyenek bocsátva.
2. Krisztus ismerteti meg velünk a megváltás egész titkát.
3. Krisztusban együtt örököljük az üdvösséget, amit most még nem látunk, az a reménységünkben van elrejtve.

Krisztus önfeláldozó szeretete

A mennyei világ lelki áldásainak egyik sarkalatos eleme, amit Krisztus értünk tett áldozatos szeretetéből. Bár ez a szakasz Isten és Krisztus irántunk való szeretetét nem említi, de végig abból a szeretetből fakad Isten munkájának a bemutatása, amivel Isten minket szeretett és szeret.

Ebből fakad az, hogy bűneinkből való megváltásunk egyetlen elfogadható árát – a halálbüntetést – Krisztus magára vállalta. Isten pedig ezt az áldozatot elfogadta engesztelésként a bűneink miatt.

Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is;

Krisztusban annyira szeretett minket a mennyei Atya, hogy a Fiúban testet öltött, emberré lett, hogy emberi testében elhordozza minden bűnünk büntetését, és levegye rólunk a kárhozat terhét. Ennyire szeretett.

Csütörtökön a konfirmációi órán az egyik konfirmandus ezzel kapcsolatban azt a kérdést tette fel: „Isten jobban szeret minket, mint a saját fiát?” Hú, de jó kérdés. Nagyon örülök, amikor ilyen lényegre törő kérdést kapok. Itt valami különös titok sejlik fel előttünk. Szerethet-e Isten bennünket jobban, mint tökéletesen szent és bűntelen Fiát. Ha így tesszük fel a kérdést, akkor a válasz nyilvánvalóan nem. A Fiúnál senkit sem szeret jobban az Atya.

De Isten testet ölt a Fiúban, aki olyan áldozatot hoz értünk a kereszten, amelyben bemutatja azt, hogy ő jobban szeret minket önmagánál. Minket, akik a bűneinkkel a halálát okoztuk jobban szeret önmagánál ezért vállalja az engesztelő áldozat szerepét. Ilyen áldozatot csak az tud hozni, aki önmagánál jobban szeret téged, márpedig a Fiú azért jött, hogy „szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.”

Áldjuk a Fiút, mert őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is;

A Szentlélek áldása

Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

Mit tudunk meg a Szentlélekről?

1. A Szentlélek mint egy pecsét eljegyzett minket az örök életre.
2. A Szentlélek önmagát adja zálogul a teljes örökségünk birtokba vételére.
3. A Szentlélek juttatja teljességre a megváltásunkat Isten örök magasztalásának céljával.

Eljegyzésünk az örök életre

A Szentlélek jelenléte az életünkben Isten eljegyzési ajándéka. Az Ige azt ígéri, hogy ha megtérünk Jézus Krisztus nevében és meg vagyunk keresztelve az ő nevére, akkor megkapjuk a Szentlélek ajándékát.

Isten Jézus Krisztusért örök életet ígért és ad nekünk. Megtérésünkkor a Szentlélek újjászül bennünket az örök életre. Az örök életünk még a régi testben – amiben most élünk – elkezdődik, de tudjuk, hogy Istentől új testet fogunk kapni Krisztus visszajövetelekor és a feltámadáskor. A régi test számára egy ajándék a Szentlélek, aki által Isten bennünk lakozást vesz és ez olyan mint egy eljegyzési ajándék.

Eljegyzési gyűrűt, vagy jegyajándékot – leginkább a házasság előtt – azzal a céllal szoktak ajándékozni, hogy ezzel kifejezzék nemcsak azt, hogy szeretik egymást a párok, hanem azt is, hogy komolyak a szándékaik a házasságot illetően. Ezt követi valamikor a menyegző, amikor létrejön a felbonthatatlan házassági életközösség.

Nos, Isten pontosan ezért mondja, hogy így „eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel.” az örök életre. Ezzel Isten nagyon komolyan megerősíti a számunkra, hogy az ő szándékai komolyak és megmásíthatatlanok az üdvözítésünkkel kapcsolatban. A Szentlélek jelenléte teszi azt megmásíthatatlanná a számunkra.

Áldjuk a Szentlelket, mert eljegyzett minket vele Isten az örök életre.

Ámen.