Lekció: Rm 2:17-24

Alapige: Mt 23:1-12

Énekek:
111 – Hálát adok, Uram, néked
585 – Úr Isten, te tarts meg minket
282 – Hálát adunk neked, örök Úr Isten

Az idei év nem szűkölködött az egyházat ért botrányokban; most azokra gondolok, amelyek még a világ érdeklődését is felkeltették. Természetesen azokról a botrányokról van szó, amelyek bekerültek a politika terébe is. Szeretném most hangsúlyozni, hogy nem a politikai zajkeltés a lényeges (legalábbis számunkra) ezekben a történetekben. Még csak nem is az egyház hitelét kívülről nagy hangon megkérdőjelezők hangoskodásáról, akik nem láthatják az egyházat annak ami; ahogy C. S. Lewis írja a Csűrcsavar leveleiben. Csűrcsavar az ördög a következőt írja:

Egyik legjobb szövetségesünk jelenleg maga az egyház. Ne érts félre: természetesen nem abban az értelemben gondolom az egyházat, ahogyan mi látjuk a maga tér és idő feletti valóságában, kiszakíthatatlanul az örökkévalóságba gyökerezetten, ahol rettenetes, mint valami zászlós tábor. Mi tagadás, ettől a látványtól a legvakmerőbb kísértőinknek is inukba száll a bátorságuk. Ám az emberfajzat szerencsénkre ebből mit sem láthat. Védenced csak egy félig kész álgótikus építményt lát az új városrészben …

Az Egyház, ahogy az az örökkévalóság dimenziójában látszik, az „tér és idő feletti valóság”, a gonosz birodalmának félelmetes és rettenetes. Mostani világunkban ez csak hit által ragadható meg, ezt hit nélkül lehetetlen látni. A kívülről hangoskodók hangját nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, de túlzott jelentőséget sem szabad tulajdonítani neki, hiszen ezek mögött ott zengenek az Isten elleni lázadás önfelmentő magyarázatainak zöngéi.

Viszont ezek a botrányok belülről is megrázzák az egyházat, egyházakat. Oly módon, hogy az egyház tagjai is elbizonytalanodhatnak az egyház hitelével kapcsolatban, azt élve át, hogy Isten gyermekeként törekednek a Krisztus követésére, a hívő élet tisztaságára; ezek a botrányos esetek pedig az ő életüket is beszennyezik, az ő bizonyságtételük hitelét is nagymértékben rombolják; Hogyan lássuk ebben a helyzetben az Egyház hitelét? Milyen választ adjunk rá?

• hagyjuk el mi is felháborodottan a közösségünket?
• vonjunk vállat, hogy nekünk ezekhez a botrányokhoz semmi közünk?
• helyezkedjünk valamiféle védekező álláspontra?

Válaszokért a mai napi igéhez fordulunk, ma Isten így jelölte ki számunkra az üzenetünk alapját. Mt 23:1-12

¹Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és a tanítványaihoz: ²Az írástudók és a farizeusok Mózes törvényhozó székében ülnek. ³Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak. ⁴Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállára rakják, de maguk egy ujjal sem akarják azokat megmozdítani. ⁵Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhabojtjaikat; ⁶a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni; ⁷szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket.

⁸De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. ⁹Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. ¹⁰Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. ¹¹Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! ¹²Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

Előzmények

Jézus az utolsó hetét tölti Jeruzsálemben és mindennap a templomban tanít. Ezek a tanítások egyben nagy összeütközések voltak a zsidó nép és a zsidó vallás hivatalos képviselőivel. Az evangéliumokban olvassuk, hogy újra és újra megpróbálták Jézust olyan helyzetbe hozni amivel vagy el tudják idegeníteni tőle a népet vagy be tudják vádolni a római hatóságoknál valamilyen bűnnel. Ezeket az összeütközéseket Jézus rendre megnyerte és elhallgattatta mind a szadduceusokat [Mt 22:34], mind a farizeusokat és az írástudókat úgy hogy már végül kérdezni sem merte őt senki.[Mt 22:46]

Jézus ellenfelei végül teljesen kifogytak a munícióból. Jézusnak azonban nem fogytak el a szavai, Isten Fiánál ott van az Atya kijelentése. Azt látjuk, hogy nem a szadduceusokkal, nem a farizeusokkal és írástudókkal, nem a nép vezetőivel vitatkozik. Odafordul a sokasághoz és a tanítványokhoz és tanítja őket a Lélek által létrejövő egyház hiteléről.

A sokaság és a tanítványok

Kire gondoljunk a sokaság és a tanítványok alatt? Természetesen azon túl, hogy az a sokaság és a tanítványi emberek ott hús vér emberekből állt. De Máté túlmutat a személyükön az egyház közösségére, utalva arra, hogy az egyház a gyülekezetek közösségéből és azok vezetőiből áll. És mindennek a hátterében ott állnak azok a vezetők – a farizeusok, a szadduceusok, az írástudók és a nép vénei – akiket Jézus világosan és egyértelműen alkalmatlan vezetőknek nevezett. Alkalmatlanságuk nem a tudatlanságuknak és más vezetői képességük hiányának tudható be, hanem két dolognak:

1. A Jézussal szembeni elutasításuknak
2. A képmutatásuknak.

Röviden szögezzük le tehát: az Egyház a hívők közösségéből és a közösségek vezetőiből áll, de úgy, hogy sem egyik, sem másik irányból nincs alá- és fölérendeltségi viszony. Sem a közösség nem uralkodhat a vezetőin, sem a vezetők a közösségen. Ezt Jézus így fogalmazza meg, alapigénk második felében:

mindnyájan testvérek vagytok

Ez egy nagyon fontos dolgot mond el a számunkra. Mindaz, aki megértette, hogy Jézus Krisztus azért jött el ebbe a világba, hogy megkeresse elveszett életünket; hogy mennyei Atyánk irgalmát nekünk ajándékozza. Aki megértette, hogy a Krisztusnak érte is meg kellett halnia, mert enélkül elveszett a bűneiben az megérti azt is, hogy soha semmiben nem uralkodhat egy másik emberen akiért a Krisztus ugyanazt az áldozatot hozta mint őérte. Ez nem teszi szükségtelenné a vezetést. Kellenek a közösségeknek vezetők, ahogy Pál is fogalmaz:

És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, ¹²hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, ¹³míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, ¹⁴hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; ¹⁵ hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. [Ef 4:11-15]

Ugyanakkor Jézus nagyon jól tudta, hogy mi lakik az emberben [vö. Jn 2:25]. Tudja, hogy az Ő Szentlélek által életre hívott egyháza is szünet nélkül az ördög támadása alatt áll. És nem az jelenti az egyházra a legnagyobb veszélyt, ha ellenségei gyalázzák, üldözik vagy eltiporják, hanem az ha az egyházon belül sikerül hangadókra szert tennie, akiknek akár még a vezetést is sikerül megkaparintania.

Intő jel a tanítványok időnkénti torzsalkodása a nagyság kérdése körül, amelyet Jézus újra és újra helyretett, és azt a három évi tanítványság, valamint a Szentlélek vezetése a tanítványból lett apostolokat jó példává tette.

De vajon az embereken vagy a vezetőkön múlik az egyház hitele? Lényegében ezzel kapcsolatban itt nemcsak Jézus útmutatását, hanem egyben vigasztalását is olvashatjuk: az Egyház hitele nem embereken nyugszik és nem embereken múlik. Szeretném ha ebben tudnák erősödni.

Miért van még mindig Egyház?

Éppen ezek miatt a botrányok miatt is gondolkoztam el azon, hogy miért nem dőlt még mindig össze az Egyház? Miért van még mindig Egyház? Az elmúlt kétezer év alatt volt már annyi alkalmatlan egyházi vezető és tévelygett már annyiszor az egyház népe: hogy hogy nem dőlt össze, és tűnt el az emberi történelem színpadáról? Amennyi bűnt és amennyi képmutatást felhalmozott az évezredek során, hogy lehet, hogy még mindig van Istennek népe a Krisztusban itt e világon?

Az Egyház hitele Krisztusra épül

Az első, amit meg kell értenünk az Egyház hiteléről, hogy az nem emberekre épül fel, hanem Krisztusra. Pál apostol az írja az efezusi gyülekezetnek:

… az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, ²²és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által. [Ef 2:21-22]

Ez az alap nem más, mint Krisztus értünk hozott engesztelő áldozata. Miért bocsátja meg mennyei Atyánk a bűneinket? Mert Krisztus meghalt értünk. Miért vezet minket mennyei Atyánk dicsőséges feltámadásra? Mert a Krisztus feltámadt a halálból. Minden, ami velünk az örökkévalóságban történik az Krisztusra épül és nem emberekre. Ez akkor is igaz, ha Krisztus hűséges és alkalmas szolgái vezetik vezetik az egyházat, de akkor is igaz, ha alkalmatlanok és képmutatók vezetik az egyházat.

Jézus úgy írja le korának vallási vezetőit, hogy mindent csak azért tesznek, hogy elnyerjék az emberek tiszteletét és elismerését. Nyilván vannak az Egyháznak olyan történelmi korszakai, amikor nem jelent társadalmi megbecsülést az egyház szolgálatában állni, de vannak jócskán olyan történelmi korszakok is, amikor az egyházi szolgálattal komoly anyagi előnyök, társadalmi megbecsülés, sőt rang járt. Ilyenkor bizony özönlenek a becsvágyó és alkalmatlan emberek is az egyházba és az egyházi szolgálatokba, hiszen lehet ezen a vonalon is társadalmi előnyökhöz jutni. A képmutatás minden hívőnek állandó kísértése, amikor mást él akkor, amikor az emberek előtt van és mást, akkor amikor nem látják. De Jézus itt a sokaságnak a vezetők képmutatásáról beszél, akik mást tanítanak, mint amit maguk hajlandók megtenni. Tanítják Isten erkölcsi törvényét, maguk azonban nem is akarnak annak megfelelően élni. Erről ír Pál apostol is a rómaiaknak:

Ha pedig te … a törvényre hagyatkozol, és az Istennel dicsekszel, és ismered az ő akaratát, és meg tudod ítélni, mi a helyes, mert megtanultad a törvényből; … mivel tied a törvényben az ismeret és az igazság teljessége: ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod? Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz? Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent? [Rm 2:17-23 (lekció)]

Mi van, amikor ezt látja a hívő ember? Egész egyszerűen tudatosítja: a hitem és az életem nem az embereken nyugszik és nem az emberekben alapozódik meg, hanem Krisztusban, aki az életét adta értem.

Pál apostol a korinthusiaknak is felhívta erre a figyelmét, amikor azok egymással szemben a különböző tanítóikkal dicsekedtek.

Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: „Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé.” Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? [1Kor 1:11-13]

Egy kicsivel később pedig:

Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. [1Kor 3:3-5]

Pál világosan hirdeti: a gyülekezet élete és a hívők élete nem emberekben alapozódik meg és nem emberekre épül fel – még akkor sem, ha mégoly alkalmas emberek mint Pál vagy Apollós, vagy Péter (Kéfás), hanem Krisztusban.

Ezért bár az alkalmatlan, képmutató és becsvágyó emberek tudnak hatalmas rombolást végezni az egyházban, és különösen sok kárt tudnak okozni különösen az éretlen hívők körében mégsem tudják megsemmisíteni az Egyház hitelét, mert az egyház hitele nem emberekben, hanem a megfeszített Krisztusban van megalapozva. És minél mélyebben gyökerezik valakinek a hite Krisztusban annál kevésbé tudják lerombolni azt az alkalmatlan emberek és vezetők botrányos képmutatásai.

Az Egyház hitelét az evangélium adja

Ahogy az Egyház Krisztusban alapozódik meg és nem emberekben, úgy az egyház hitelét éppen ezért nem az emberek adják, hanem az evangélium. Az az evangélium amit Krisztus hirdet. Az evangéliumnak van egy különös ereje. Az, hogy nagyon hamar leleplezi azt, aki mást hirdet, mint a megfeszített Krisztust. Ezért a képmutató vezetők sem nagyon mernek mást hirdetni. Erre utal Jézus amikor azt mondja:

A farizeusok Mózes törvényhozó székében ülnek.

Hajlandók még színlelésből is hirdetni a Krisztust azért, hogy becsvágyukat kielégítsék, hogy tekintélyüket megőrizzék – bár maguk egy ujjal sem akarják mozdítani azt, amit hirdetnek. Botrányos? Az. Botrányos. De az evangélium tőlük függetlenül is elvégzi a munkáját az emberi szívekben. Hitre vezeti és hitben neveli Isten választottait.

Mindig is ismert volt ez a jelenség az Egyházban, ezért is szögezi le a II. Helvét Hitvallás már rögtön az első fejezetében ezt a nagyon fontos tételt:

„Ezért amikor ma az egyházban Istennek ezt az igéjét törvényesen elhívott prédikátorok hirdetik, hisszük, hogy Isten tulajdon igéje hirdettetik, és azt fogadják be a hívők. Nem kell tehát Istennek más igéjét költeni vagy a mennyből várni. Ma is csak magára az igére kell figyelni, mely hirdettetik, nem pedig a szolgákra, aki azt hirdeti, aki legyen bár gonosz és bűnös, Isten igéje mégis igaz és jó marad.”

Ezzel nem állítják a hitvallás írói azt, hogy mindegy, hogy ki hirdeti Isten igéjét; azt viszont állítják, hogy az evangélium igazságát nem tudja elhalványítani még egy mégoly istentelen prédikátor sem, ha az evangéliumra figyelsz, a Krisztusra figyelsz és nem az igehirdető szolga személyére. Mint ahogy azt sem állítják a hitvallás írói, hogy ez bármilyen istentelenségre felmentést adna vezetőnek. Hanem azt tanítják a hívőknek és a vezetőknek is, hogy a „hitünk nem emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugszik.” [vö. 1Kor 2:5]

Jézus alapigénkben nagyon egyszerű eligazítást ad Isten hívő népének akkor, amikor a vezetők képmutatása és istentelensége botrányosan kibukik, lelepleződik; megütközést és botránkozást kelt még a világ számára is, és ez Isten gyermekeinek és hívő népének a válasza a botrányokra:

mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik.

Tehát ne a cselekedeteiket kövessétek, hanem az evangéliumot, amit hirdetnek. Hiszen mindenkinek saját magának kell számot adnia és számot vetnie az életével Isten előtt – akár hirdette, akár hallgatta Isten igéjét.

Összegzés

Egy szó, mint száz – az Egyház hitele nem embereken alapszik és azt nem emberek adják. nem emberektől függ, hanem a megváltó Krisztuson alapszik és az evangélium adja. Ezért bár Isten embereket használ evangéliuma hirdetésére, az evangélium nincs emberek hatalmában, éppen ellenkezőleg az evangélium von be bennünket Isten szeretetteljes hatalmába. És bár el nem hívott emberek tudnak sok kárt okozni a lelkekben, az egyház hitelét nem képesek lerombolni, mert Isten hatalma újra és újra megújítja és helyreállítja azt. A hitben érett igehallgatók megtanulják ezt Krisztustól: nem embereket követünk, hanem Krisztust. Nem embereket hallgatunk, hanem Krisztus evangéliumát, amivel Isten vezet és őriz bennünket hit által az üdvösségre [vö. 1Pt 1:5].

Ámen.