Lekció: 2Kor 4:1-6
Alapige: 1Sám 2:11-26
Énekek: MonGYÁLdást
A mai napon belépünk a reformáció hetébe. Érdekes ez a hét, mert október november hónap fordulóján több minden sűrűsödik egybe
- az istentelen pogányok, a lelkileg elgyökértelenedett és hitüket vesztett embereknek a hetét a halloween tölti ki.
- a babonás keresztyének a halottaikat ünneplik; (természetesen szó sincs arról, hogy ne gondolnánk rájuk kegyelettel, vagy éppen ne tisztelnénk meg e kegyeletben azzal őket, hogy gondozzuk a sírjukat, bár kérdés, hogy ennek miért kellene erre a hétre korlátozódnia)
- mi protestánsok (reformátusok, evangélikusok) azonban Isten irgalmát és megújító kegyelmét helyezzük ekkor is a középpontba, aki a történelemben nem egyszer, 1517-ben, hanem előtte is és azóta is sokszor indított el népe körében lelki megújulást – amit reformáció szóval is kifejezünk, de nevezzük ébredésnek is. és történik meg az, amit Pál a korinthusiaknak így foglalt össze:
Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. [2kor 4:6]
Isten Lelkének az emberi történelem során többször kellett munkálkodnia választottainak megújulásán: hogy egy olyan környezetben éljenek, amely építi és nem leépíti, erősíti és nem akadályozza vagy felszámolja a hitüket. Egy ilyen korszakról szól a mai alapigénk is, ami alapján igyekszünk megérteni Isten most is érvényes üzenetét. 1Sám 2:11-26
11Ezután Elkáná hazament Rámába. A gyermek pedig az Úr szolgája lett Éli főpap felügyelete alatt.
12Éli fiai azonban elvetemült emberek voltak, nem törődtek az Úrral, 13sem azzal, hogy a papoknak a törvény szerint mi járt volna a néptől. Ha ugyanis valaki áldozatot mutatott be, odament a templomszolga, amikor a húst főzték, kezében egy háromágú villával, 14és beleszúrta az üstbe vagy fazékba, bográcsba vagy lábosba, és elvette a pap mindazt, ami a villára akadt. Így bántak egész Izráellel, amikor odajártak Sílóba. 15Sőt mielőtt elfüstölögtették volna a kövérjét, odament a templomszolga, és ezt mondta az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, csak nyerset! 16És ha azt felelte neki az az ember, hogy előbb el kell füstölögtetni a kövérjét, és csak azután veheti el, amit megkíván, akkor ezt mondta neki: Most add ide, mert ha nem, erőszakkal is elveszem! 17Igen nagy volt tehát az ifjak vétke az Úr előtt, mert megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot.
18Sámuel pedig végezte szolgálatát az Úr előtt, és ifjú létére gyolcs éfódot viselt. 19Anyja egy kis ruhát szokott készíteni, és évről évre elvitte neki, amikor férjével együtt fölment az évenkénti áldozat bemutatására. 20Éli pedig megáldotta Elkánát feleségével együtt, és ezt mondta: Adjon neked az Úr utódot ettől az asszonytól a felajánlott helyett, akit felajánlott az Úrnak! Azután hazamentek. 21És az Úr rátekintett Annára, s az teherbe esett, és még három fiút és két lányt szült. A gyermek Sámuel pedig az Úrnál növekedett.
22Éli igen öreg volt. Meghallotta, hogy mi mindent tesznek fiai egész Izráellel, és hogy azokkal az asszonyokkal hálnak, akik a kijelentés sátrának a bejáratánál teljesítenek szolgálatot. 23Mondta is nekik: Miért csináltok ilyeneket? Mert hallom gonosz dolgaitokat az egész néptől.24e tegyétek, fiaim, mert hallom, hogy nem jó hírt terjesztenek rólatok az Úr népe körében. 25Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az Úr ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni? De nem hallgattak apjuk szavára, mert úgy tetszett az Úrnak, hogy megöli őket. 26A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az Úr előtt, mind az emberek előtt.
Sámuel könyvei bizonyos szempontból Izráel életének egy Isten által vezetett, inspirált reformációját mutatja be – ahogy az Ígéret Földjén letelepedett nép a laza törzsszövetség korszakából az Isten által vezetett királyság korszakába lépett át. Persze mindaz amit mondtam bár megfigyelhető és leírható történészi eszközökkel, mindezekben mégsem a történelem alakulása a lényeges, hanem mindaz a szellemi folyamat, ami végbement. Ez ugyanúgy igaz az alapigénkben vázolt korszakra, a reformáció korszakára és minden ébredési hulláma is.
Az Egyház sötétsége
Ahogy halljuk a történetet egy lelkileg nagyon sötét korszakkal szembesülünk. De itt nem a világ sötétségéről van szó, hanem az Egyház sötétségéről. Hova jutott Isten népe? Milyen lelkiállapotban van? Az egész korszakról jellemző képet fest ez a félmondat:
megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot
Az emberek megutálták az istentiszteletet – és ez nyilván magával hozta az is, hogy elfordultak az Úrtól. De hogy jutott ide az a nép, amelyet az Úr Ábraháman, Izsákban és Jákóbban kiválasztott, amelyet erős kézzel és kinyújtott karral kihozott Egyiptomból, amelynek törvényt adott, hogy szeressék az Urat teljes szívéből, lelkéből, elméjéből és erejéből, és szeressék az embertársat mint önmagukat. Amelynek nem érdemeiért, hanem szeretetből odaajándékozta az Ígéret Földjét. És amely nép akkor, amikor Józsué a honfoglalást lezáró országgyűlésen bizonyságot tett nép előtt arról, hogy
Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! [Józs 24:15]
Akkor a nép is csatlakozott hozzá és azt mondják:
Az Úr a mi Istenünk! Ő hozott fel bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából … Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk. [Józs 24:17-18]
Milyen szép elhatározás. De ezután veszi kezdetét az a korszak, amit a Bírák könyve mutat be, amelyet az jellemez, hogy népe elfordul az Úrtól, odafordul a bálványokhoz, átveszi a pogány szokásokat, amit Isten büntetése követ; és ha az Úrhoz fordultak, akkor egy szabadítót is adott valamely bíra személyében. Mégis az összkép olyan, hogy a fokozatos romlás jellemezte ezt a korszakot, ami egészen idáig jutott:
megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot
Volt még egy ezzel összefüggő jellemzője ennek a korszaknak, amit az 1Sám 3:1-ben olvasunk:
Abban az időben ritkaság volt az Úr igéje, nem volt gyakran látomás.
Ha ezt a két dolgot egymás mellé állítjuk, akkor már érezzük azt, hogy mennyire sötét ez a korszak.
Röviden összefoglalva: az emberek megutálták az istentiszteletet, ezért Isten sem szólalt meg túl gyakran.
Az „istentisztelet” megutálása
Az istentisztelet megutálásának több oka lehet.
A lázadásra hajló szívünk eleve arra van kondicionálva a velünk született bűnös természet által, hogy nem gyönyörködünk teremtő és szabadító Istenünkben. Az Úrnak szóló tiszta és szent áldozat mindig idegen a bukott világban élő, elsötétedett szívű ember számára. Az ördögnek nem kell túl sok ösztönzés, hogy megutáltassa az emberekkel az Isten tiszteletét, elég, ha csak utálatossá teszi előttük Isten igazságát és akaratát.
De ebben a korszakban különösen is nagy mélységben él Isten népe. Mert azok, akik az istentisztelet vezetésére voltak felhatalmazva és rendelve nem törődtek az Úrral.
Ebben az időszakban Éli főpap fiai szolgáltak papként a szent sátornál és a jellemzésük mindent elmond:
Éli fiai azonban elvetemült emberek voltak, nem törődtek az Úrral.
Vagy ahogy a Károli fordítás szerint olvassuk:
Éli fiai azonban Béliál fiai valának, nem ismerék az Urat.
Mit is jelent ez? A leginkább így adható vissza ennek az értelme: Éli fiai a gonoszság fiai voltak, akik nem ismerték az Urat.
Tehát azoknak az emberek, akiknek másokat Istenhez kellett volna vezetniük és segíteniük tele volt a szívük gonoszsággal, mert nem ismerték az Urat.
Szó sincs arról, hogy ne hallottak volna róla. Ez világosan kiderül abból, ahogy Éli a főpap, akiben volt jószándék intette őket, hogy ne vétkezzenek az Úr ellen – de nem hallgattak apjukra és folytatták gonosz cselekedeteiket.
Gonosz cselekedeteik
Cselekedeteik tipikusak – azt kell mondjam, hogy minden korban megismétlődnek, nem kell messzire mennünk sem időben, sem térben, hogy felismerjük és lássuk hogyan is működik ez:
- Azt, amit az emberek az Úrnak szóló áldozatként odavisznek a szent sátorhoz úgy kezelik, mintha az övék lenne és nem az Úré. Többféle áldozatot lehetett vinni az Úr elé, de az áldozati szertartás úgy nézett ki, hogy volt egy rész, amit az áldozatból el kellett égetni az oltáron. Ez a rész mindenestül az Úré volt. Egy második részt az áldozó ünnepi lakomaként az áldozatot bemutató és a családja fogyasztott el az Úr előtt. Egy harmadik meghatározott rész illette az áldozatot elvégző papot. Tehát volt ennek egy rendje, amiről Isten maga rendelkezett: egy rész az enyém, egy rész az áldozóé, egy rész a papé. De Éli fiai nem elégedtek meg a nekik járó résszel – ők erőszakosan kivették belőle a javát, amit az áldozó ember fogyaszthatott volna el a családjával ünnepként. Az egészet, aminek szentnek kellett volna lennie az Úr előtt, gonoszságukkal beszennyezték – nem csoda, ha az emberek megutálták.
- Mivel a gonoszságuk felfuvalkodottá is tette őket, világosan látszik, hogy úgy gondolták ők bármit megtehetnek. Ha valahol egy ember az Úr útjáról a Beliál útjára téved ott követi a többi is. A másik nagyon jellemző és tipikus cselekedet a szexuális visszaélések sorozata, amiről alapigénk 22. verse szól. „Meghallotta, hogy mi mindent tesznek fiai egész Izráellel, és hogy azokkal az asszonyokkal hálnak, akik a kijelentés sátrának a bejáratánál teljesítenek szolgálatot.”
Egyszerűen szólva: minden tekintetben visszaéltek az istentisztelet szentségével: anyagilag nyerészkedtek az Úr szolgálatán, nem volt nekik elég, amit az Úr abból nekik rendelt, és szexuális visszaéléseikkel is beszennyezték a szent sátort. Ilyen helyzetben persze, hogy nem szólal meg az Úr. Nincs ige, nincs útmutatás az Úrtól. Hogyan szólalhatna meg az Úr igazsága, beszennyezett ajkakról?
Az eredmény:
megutálták az emberek az Úrnak szóló áldozatot
Persze, hogy megutálták – ezek nemcsak Isten előtt, hanem az emberek előtt is utálatosak.
Hogyan cselekszik Isten?
Isten tétlenül nézi mindezt? A szövegből kitűnik, hogy egyáltalán nem nézi mindezt tétlenül. De ő más módszerrel dolgozik, mint ahogy mi azt elvárnánk.
Két dolgot fedezhetünk fel:
- Először is ítéletet hirdet Éli és fiai fölött egy meg nem nevezett próféta által. Ebben az ítélethirdetésben nincs már benne a megtérés lehetősége, de még hagy időt Éli fiainak garázdálkodni. Isten hagyja kiteljesedni a gonoszságukat – és hogy lássuk ítélete jogosan és méltán éri őket. Nekik ez az idő arra szolgált, hogy még inkább kigúnyolják az Urat és még inkább parazsat gyűjtsenek a fejükre.
- A másik, hogy eközben szépen, csendben, kicsiben elkezdje elvetni a megújulás magvait. Ezt egy hűséges családon és a kisfiukon keresztül, a kicsi Sámuelen keresztül teszi. Ez keretezi ezt a sötét történetet. Anna és Elkána (főleg Anna), felajánlja az Úrnak a nagy nehezen született első szülött kisfiukat. Otthagyják Éli főpap felügyelete alatt a szent sátornál szolgálni. És a reménység halvány sugara jelenik meg alapigénk összefoglaló mondatában:
A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az Úr előtt, mind az emberek előtt.
Ahogy Sámuel felnő az Úr szolgálatában úgy fogja megújítani Isten az ő népét a rajta keresztül megszólaló Igéje által.
A megváltás világossága
Isten a legsötétebb időkben sem mond le népéről és választottairól. A legsötétebb időkben készítette el az ő megváltásának nagy művét, ahogy Ézsaiás is prófétált:
A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.[Ézs 9:1]
Máté megerősíti, hogy amikor Jézus Krisztus elkezdi hirdetni a megtérés evangéliumát Istennek ez a próféciája valósul meg őbenne:
A nép, amely a sötétségben lakott, nagy világosságot látott, és akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt. [Mt 4:16]
Bár a sötétség el akarta nyelni ezt a világosságot és keresztre szögezték az Isten Fiát, feltámadásában még nagyobb világosság ragyogott fel, mutatva, hogy a sötétség nem győzhet a világosság fölött, a bűn a megváltás fölött és a halál az élet fölött. Ez marad mindig Isten választott népének reménysége, hogy Krisztus a mi világosságunk; és ez marad mindig és minden reformáció kulcsa, legyen bármilyen mély a sötétség, legyenek bármilyen súlyosak a visszaélések az Úrnak szóló áldozattal – hogy ő gyűjt világosságot az emberi szívekben. Ahogy világosságot gyújtott Annában, Elkánában, a névtelen próféta szívében és természetesen Sámeulében.
Ezzel kezdődik minden kor reformációja: hogy világosságot gyújtott Luther és Kálvin szívében; Wesley és Whitefield szívében, Spener Fülöp Jakab és Zinzendorf gróf szívében, Szabó Aladár és Szikszai Béni szívében, akik nem megutálták és nem megutáltatták az Úrnak szóló áldozatot, hanem kitartottak hűségesen ennek ellenére is, hogy milyen sötétség vette körül őket és a világosság embereiként nem hallgattak el, hanem tiszta szívvel Krisztust hirdették.
Ő az, aki
világosságot gyújtott a szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.
Ez a reformáció.
Ámen.