Lekció: Lk 2:1-14
Alapige: Lk 2:10-11
Énekek:
96 – Énekeljetek, minden népek
403 – Jer, mindnyájan örüljünk
358 – Az Úr énnékem hűséges vezérem
419 – Dicsőség mennyben az Istennek
Tegnap este arról hallottuk Isten üzenetét, hogy a pásztorok, hogyan határozták el az evangélium hallatán, hogy elmennek Betlehemig, elmennek a Krisztusig, ami alapvetően változtatta meg az életüket, amit úgy fejezett ki számunkra az Írás, hogy Istent dicsőítve és magasztalva tértek vissza a nyájaikhoz. Most egy nagyon picit az időrendben visszafelé haladva nézünk bele újra ugyanebbe a történetbe. Az első karácsonyi prédikáció üzenetét hallgassuk meg a Lk 2:10-11-ből
Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: 11Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”
Ez tehát az első karácsonyi igehirdetés. Minden karácsonyi igehirdetés alfája és egyben ómegája is.
Angyal
Az érdekessége ennek a prédikációnak, hogy ezt az első karácsonyi prédikációt angyal mondta el. Ezt az üzenetet nem prófétákra, emberi közvetítőkre bízta Isten, hanem egy angyalra. Ez bár nem egyedi eset Isten munkájában mégsem az elsődleges formája Isten üzenete hirdetésének. Viszonylag könnyen össze lehet számolni, hogy hányszor hirdették angyalok Isten üzenetét, de most kettőt emelnék ki: Jézus születésénél az első igehirdető egy angyal volt, és Jézus feltámadását is angyal hirdette először. Itt pásztoroknak, ott asszonyoknak.
Vajon hányan sóhajtanak fel – milyen más lenne, ha most is angyal szólná az isteni üzenetet; mennyivel könnyebb lenne befogadni azt. Nos, akár így van, akár nem, amit a Szentírásban látunk az az, hogy Isten üzenetének a jó hírét Isten alapvetően emberekre bízta rá. Mert mi történik? Miután az angyalok eltávoztak a mennybe, a pásztorok továbbmondták ezt az örömhírt: elmentek, megkeresték a jelet, és ott, ahol megtalálták a jel nyomán az Üdvözítőt, mindazoknak elmondták az angyal üzenetét a gyermekről, és mindenki, aki hallotta csodálkozott rajta, Mária pedig megjegyezte a szavakat és a szívében forgatta.
Továbbmondva
Ahogy a pásztorok továbbmondták az üzenetet, azzal bemutatják az evangélium természetét. Az emberek a jó híreket is szeretik továbbadni, nemcsak a rosszakat, bár sajnos arra vagyunk valahogy kondicionálva, hogy a rossz híreket hajlamosabbak vagyunk gyorsan továbbadni, mint a jót.
Isten így bízta rá emberekre az üzenetét. Hogy továbbmondják azt. Továbbmondták a pásztorok a születés hírét. Továbbmondták az asszonyok a feltámadás hírét. Továbbmondták a tanítványok Jézus feltámadásának hírét és Jézus tanításait. Azoknak, akik továbbmondták, azok is továbbmondták. Tulajdonképpen, amikor igét hirdetek én sem teszek mást, mint továbbmondom, amit kapok.
Az evangéliumnak – Isten üzenetének – van egy sajátos vonása. Ahol eléri nemcsak a fület, hanem a szívet is, ott azt továbbmondják. Ahol nem mondják tovább – akár a legegyszerűbb módon – ott nagyon kevés hatást érhetett el a szívben.
Vannak keresztyének, akiknek szívügye a misszió. Bár minden keresztyén szívügye lenne. Sajnos amiatt, hogy nagyon sok keresztyénnek nem igazán szívügye, alakulnak a különböző missziói társaságok, meg szerveződnek a tömegevangélizációk. Nincs ezzel baj, akkor is fontos lenne, ha egyen-egyenként személyesen is komolyan vennénk a missziót. De az igazi misszió ebben a szóban összegezhető: továbbmondani. Ahol továbbmondják az Isten üzenetét, ott egészen biztosan több Istent kereső, vagy éppen Istent nem kereső fog az Úrhoz fordulni.
Egészen gyakorlatiasan úgy közelíthetjük ezt meg, hogy tovább tudod-e mondani az igét, ami az istentiszteleten megszólalt, vagy amit a napi áhítatban olvastál, hallottál? Nem is annyira magára a prédikációra, a hirdetett igére gondolok itt, hanem az igére és annak üzenetére, amit megvilágított a prédikáció. Egyébként is azt gondolom, hogy az az igazán jó prédikáció, ami az igét világítja meg. Tudom, hogy ez több tényezőből áll össze, de azért azt mondom: az a prédikáció, amit lehet, hogy érzelmileg hatott rád, esetleg megdolgoztatta a könnyzacskóidat, de később fogalmad sincs, hogy milyen igéről szólt, az valójában nem jó prédikáció. Az igazi prédikáció az ige üzenetét írja be az emberi szívbe. Mondd tovább legalább otthon, hogy miről üzent az Úr, ahogy a pásztorok továbbmondták ebben a történetben.
A misszió ennyire egyszerű: mondd tovább!
Az üzenet
Nézzük meg az angyal üzenetét.
„Ne féljetek!”
Az első felszólítás „Ne féljetek” valódi karácsonyi igehirdetés. Az első karácsonyi prédikáció az örömhír meghirdetése előtt ezzel a felszólítással kezdődik. „Ne féljetek!”
Valóban: mennyire része kell, hogy legyen a karácsonyi üzenetnek ez is: ne féljetek. Ha komolyan tudjuk venni a Biblia szavát, akkor is szembesülünk azzal, hogy tele vagyunk félelmekkel és szorongásokkal. Sokszor nem akarjuk ezt tudomásul venni és megpróbáljuk mesterségesen oldani a szorongásunkat és a félelmünket. Pontosan ezért olyan fontos meghallanunk azt, amit a pásztorok is először hallottak az angyaltól: „Ne féljetek!”
Van azonban egy apró csavar a történetben. Miért félhettek a pásztorok akkor, amikor egy fénybe öltözött angyal jelent meg és az Úr dicsősége ragyogta körül őket? Hát nem erre vágyunk, Mózeshez hasonlóan, aki azt kérte az Úrtól:
Mutasd meg nekem dicsőségedet! [2Móz 33:18]
Ha ez a dicsőség a legtisztább fény, a legragyogóbb fehérség, amely a szent és tiszta angyalokat is körülveszi, miért kellene félnie a pásztoroknak – és miért kellene félnie bármelyik embernek?
Hát pont azért, mert ez a dicsőség a legtisztább fény és a legragyogóbb fehérség. Vannak olyan anyagok, amelyeknek azért szeretjük a mintázatát és a színét, mert ha kerül is rá szennyeződés, nem látszik rajta. A fehéren azonban minden nagyon jól látszik. És minél fehérebb az a fehér, annál feltűnőbb a szennyeződés.
Így bármikor, amikor egy ember élete a mennyei dicsőség megvilágításába kerül, nem tud mást tenni, mint megrettenni. Még olyan emberek is, akik úgy gondolják, hogy nem bűnösök, amint az Isten világosságába kerül az életük elkezdenek rettegni. Mert meglátják azt, hogy milyen is valójában az életük. Ezt élte át Pál apostol is, a buzgó istenfélő farizeus, aki a törvény betartásának a szempontjából feddhetetlen volt: amint ráragyogott az Isten dicsősége rádöbbent, amit később így fogalmazott meg:
„Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó …” [Rm 7:18]
Az Isten dicsőségének a ragyogása félelmetes – de nem azért félelmetes, mert gonosz, hanem azért, mert annyira jó, hogy minden bűn lelepleződik fényében és meglátjuk valódi arcunkat.
Ezért jön ezzel az üzenettel az angyal a pásztorokhoz is: „Ne féljetek!” Ne féljetek az Istentől, mert nem ítélni jött, hanem örömhírt hirdetni. Ítélhetne, oka és joga is lenne rá, de mégis kiterjeszti az időt, amivel kegyelmét árasztja rátok, hogy ha meg akartok menekülni az ítélettől, akkor nála megtaláljátok a szabadulás, az üdvösség útját. Általánosan is igaz a felszólítás a karácsonyi örömhír fényében, de mindenképpen azt láthatjuk: nem kell az Istentől félni, mert elküldte a Fiát üdvözítőül ebbe a világba, hogy aki hisz benne az ne vesszen el, hanem örök élete legyen.
„Nagy örömet …”
Az angyal üzenetének másik vonása, amit a „ne féljetek” felszólítás vezet be, és fel is oldja ezt a félelmet, így hangzik:
„… íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz …”
Az első karácsonyi prédikáció nem egyéb, mint egy nagy örömüzenet. A Biblia eredeti nyelvében ez úgy van megfogalmazva, hogy szinte egymásra halmozódik az öröm szó. Nem is lehet szépen visszaadni magyar nyelven, de azért valahogy így hangzik:
„nagy örömet jelentő örömhírt hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz.”
A karácsony tehát tele van örömmel. Nemcsak az üzenetben, ahogy az angyal megfogalmazza, hanem magukban a szereplőkben is. Az angyalok is örvendeznek. A félelem múltával a pásztorok is örömre derülnek és csodálkozva örülnek mindazok akik hallják azt, amit a pásztorok továbbmondtak nekik. Mert örömhír az, ami elhangzik:
Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
A karácsonyi öröm ennek az üzenetnek az öröme. Sajnos mi magunk is hajlamosak vagyunk eltorzítani ezt az örömüzenetet. Nem feltétlenül rossz szándékkal, hanem inkább a mi kis vágyainkat vetítjük bele. Mire gondolok ez alatt?
Azt, hogy megtudjuk az Igéből azt is, hogy kiknek szól ez az üzenet. Egyszerű: „nektek”. Nektek szól az örömhír. Nem úgy hangzik, hogy örömhírt hirdetek az embereknek – nektek hirdetem az örömhírt, amit továbbadtok így: „nektek szól az örömhír.” Ez éppen ezért szól a mezőn a pásztornak. Szól a barlangistállóba gyülekező babanézőknek. Szól a messzi földről jött pogány bölcseknek. És szól nektek: akik együtt mentek haza a boldog családi asztal köré; vagy éppen egyedül mentek haza az otthon magányos csendjébe; vagy mentek haza egy háborús övezetbe remélve, hogy karácsonykor lesz otthon egy kis fegyverszünet. A karácsonyi öröm sokkal egyetemesebb, megszólítóbb és igazabb, mint ami a köztudatban a karácsonyi örömmel kapcsolatban bennünk van.
Az általános köztudatban a karácsony öröme azt jelenti, hogy együtt van a család, égnek a feldíszített karácsonyfa gyertyái, öröm csillog az ámuló gyermekszemekben, meghatva mondanak köszönetét egymásnak az ajándékokért, és boldog ünnepeket kívánva egymásnak, leülnek a terített asztal mellé. Valóban áldott, boldog pillanatok ezek egy család életében. De ez még csak a kellemes karácsonyi ünnep. Van, aki erre vágyik, ennyi elég. A kellemes karácsonyi ünnep. Jó, ha kellemes, de az első karácsonyi prédikáció mégis valami másra irányítja a figyelmünket:
Üdvözítő született nektek …
Ez az üdvözítő az,
- aki a bűneikből szabadít meg
- aki Isten jogos ítéletétől ment meg úgy, hogy meghal értünk a kereszten
- aki a megkötözöttségeinkből oldoz fel
- aki vakságunkból meggyógyít Isten meglátására, mert a szívünket tisztítja meg
- aki világít nekünk, akik a sötétségben és a halál árnyékában lakunk
- aki a lábunkat ráigazítja a békesség útjára
Ez a nagy örömhír: üdvözítő született neked. Vajon kellemes lesz a karácsony, vagy örömünnep, amit tovább tudsz mondani? Van-e már üdvözítőd a Jézus Krisztusban?
Ámen.