Lekció: Lk 8:22-25

Alapige: Lk 9:18-22

Énekek:
65 – A Sionnak hegyén, Úr Isten
325 – Uram, kegyes indulatomban
472 – Jöjj, szabadíts meg
774 – Csak vezess, Uram

Jézus személyét rendkívüli érdeklődés követte onnantól kezdve, hogy megkeresztelkedett a Jordánban, megküzdött az ördög kísértéseivel, elhívott tanítványokat a követésére és leginkább Galileában faluról falura és városról városra járt és prédikált. Eközben voltak útjai Júdeába és Jeruzsálemben is, megfordult a félpogány Samáriában, észak felé pogány területeken is. Jézus megjelenése sehol sem hagyta hidegen az embereket. Nyilván azért, mert mindig történt valami ott, ahol Jézus megjelent.

Valamikor egyszerűen csak világosságot gyújtott az ige valódi értelme felől és az emberek csodálkoztak, hogy milyen különleges erő van a szavaiban. És találgatták vajon ki lehet ez?

Máskor számára vadidegen embereknek hirdette a bűneik bocsánatát; legyen az a béna, vagy a lábát megkenő bűnös nő, vagy a kivégzésre váró házasságtörő asszony. Nyilván nem elszigetelt esetek voltak ezek – és az emberek jó vagy rosszindulattal föltették a kérdést: ki ez, hogy bűnöket bocsát meg? Volt, aki botránkozva kérdezte, volt, aki csodálkozva.

Az evangéliumokban Jézus olyan jeleket tett és olyan csodákat vitt végbe, amelyekről az ószövetségi próféciák szóltak, hogy a Krisztus ezekről lesz felismerhető. Talpra állította a bénákat, megtisztította a leprásokat, vakoknak látást és süketeknek hallást ajándékozott; halottakat támasztott fel. Az evangélisták érzékeltették, hogy senkit sem hagyott magára a bajában akár jókor jött, akár rosszkor: Jézus örömmel fogadta őket és akiknek gyógyulásra volt szükségük azokat meggyógyította[1]. Az emberek ennek nyomán újra és újra próbálták találgatni, hogy kicsoda ő.

Amikor a tengert és a szelet a szavával megfékezte, a tanítványok is félelemmel tették fel a kérdést – úgy, már olyan sokat láttak.

Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?[2]

A sok kérdés között el kell jönnie az időnek, amikor erre határozott válasz érkezik. Az evangélium határozott válasza fog megszólalni a tanítványok megvallásán keresztül. Alapigénk: Lk 9:18-22

¹⁸Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? ¹⁹Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. ²⁰Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának. ²¹Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. ²²Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

Jézus két kérdést tesz fel a tanítványoknak, amire a tanítványok felelnek. A kérdés arra irányul: Kicsoda Jézus? Három választ fogunk megvizsgálni erre a kérdésre.

1. A tömegek válasza
2. A Biblia válasza
3. A te válaszod

A tömegek válasza

Jézus első kérdése így hangzott a tanítványokhoz:

Kinek mondanak engem a tömegek?

Jézus akármerre ment, mindig tömegek verődtek össze, hogy hallgassák őt. Nyilván voltak olyanok, akik az életük kérdéseire kerestek választ, voltak, akik csak a bajukat akarták gyógyíttatni; de ott voltak a kíváncsiak, a szkeptikusok és azok is, akik inkább csak hibát akartak találni benne. A Jézus körül újra és újra összegyűlő tömegek általában ilyen vegyes összetételűek voltak.

Nos mit mondanak ezek a tömegek Jézusról, kicsoda ő? Érdekes, hogy a tanítványok válaszában most kihagyják azokat a véleményeket, amelyek szintén jelen voltak a közbeszédben, és amiket a Jézussal ellenséges vallási vezetők és farizeusok terjesztettek:

• hogy az ördöggel cimborál, azért képes ördögöket kiűzni;
• bűnösökkel, vámszedőkkel és bűnös nőkkel barátkozik, velük együtt, ezért maga is tisztátalanná válik;
• hamis rabbi, aki nem tiszteli sem a törvényt, sem az ősök hagyományát és ezzel félrevezeti az embereket;

Ezek ugyanolyan beszédtémák voltak, mint azok, amelyeket végül a tanítványok említenek Jézusnak. Ebből kiviláglik, hogy nagyon sokan nemcsak ellenséges indulattal, hanem rokonszenvvel tekintettek Jézus szolgálatára.

Ő viszi tovább Keresztelő János megújulási mozgalmát. Ő az, akiben Illés jött vissza a mennyből. Illésről a Bibliából azt tudjuk, hogy őt Isten nem vitte át a halálon, hanem közvetlenül ragadta el a mennybe[3], ugyanakkor csodatevő próféta is volt, nemcsak igehirdető próféta. Mások meg megint valamelyik ősi prófétára ismertek benne, mintegy annak feltámadott változataként. A tanítványok ezeket a pozitív, várakozásokkal való véleményeket osztják meg Jézussal.

Miért fontos ezt látnunk? Azért, mert akármennyire is pozitív mindez Jézussal kapcsolatban: Jézus nem ez. Sem nem Keresztelő János, de nem is Illés vagy valamilyen feltámadt ősi próféta.

Nyilván jelen korunkban is vannak ilyen Jézussal rokonszenvező gondolatok, mint ahogy keringenek Jézussal kapcsolatban hajmeresztő és hamis állítások is.

2022-ben már valaki arra is „rájött”, hogy Jézus transznemű volt. Tudom ez így most hatásvadász, ezért tegyük mellé azt is, hogy ez egyenértékű azzal, hogy Jézus valójában nem is volt zsidó, hanem valamilyen kozmikus küldött, vagy éppen pártus herceg és valamilyen ősmagyar titok letéteményese. Ha valakinek erre viszket a füle, attól tartok (majdhogynem) reménytelen eset. Kálvin is azt írja:

Ha valaki rest módon elmulasztja keresni Krisztust, hogy helyes megismerésre törekedjen, annak még mi sem találunk felmentő ítéletet.[4]

De nemcsak ilyen teljesen agyament gondolatok vannak – hanem a Bibliából építkező teljesen pozitív, de mégis téves vélemények. Amelyeket – a múltkor említettem – az egyik népszerű humorista tömören magával kapcsolatban így mutatott be: „nem hívő Jézus szimpatizáns”. Aki szerint Jézus valóban egy olyan életpélda, amit jó látni, ha a keresztyének követnek. Egy olyan erkölcsi világosság és tisztaság, ami mindenkinek útirányt mutat egy emberibb minőségű élethez. De valóban ez lenne Jézus? Nem. Jézus nem ez. Nem azt mondom, hogy Jézus nem példakép – nagyon is az –, de egyszerűen nem egyenlő azzal, hogy Jézus egy nagyszerű és követendő erkölcsi példa.

Van, aki ezt mondja. Van, aki azt mondja. De Jézus nem ez.

A Biblia válasza

Ezért a két kérdés és válasz közé szeretném most tömören befoglalni a Biblia válaszát Jézusról. Részben a róla szóló bizonyságtételekre, részben a saját magáról mondottakra hagyatkozunk.

A testté lett Ige

Először is Jézus a testté lett Ige. Ami azt is jelenti, hogy valóságos emberként testet öltött Isten. Azt mondja a Biblia a testté lett Igéről, hogy:

• a kezdetben már volt; tehát nem lett
• Istennél volt és Isten volt
• minden ami létrejött az általa jött létre és semmi sem jött létre nélküle.

Világos tehát, hogy Jézus, aki testté lett Ige, a valóságos emberré lett Isten.

Isten Fia és képmása

Mint az emberré lett Isten, itt a földön Isten Fiaként volt jelen. Ezt egyébként abban a hitvallásban, amit Péter elmond, benne van, csak Lukács ezt nem írta le. Isten tehát őbenne és őáltala volt közöttünk. Ha Jézusra figyelünk, akkor ismerjük meg a Fiú által az Atyát is, azaz Őbenne van tiszta képünk Istenről. Pál apostol ezt a kijelentést osztja meg velünk:

Ő a láthatatlan Isten képe,[5]

Azért lett emberré, hogy engesztelő áldozat legyen

Amikor Jézus beszél földi életének céljáról, akkor leszögezi, hogy az ő célja az, hogy meghaljon és engesztelő áldozat legyen a bűneinkért, ezzel tölti be az Atya akaratát és az ősi próféciákat. Alapigénkben Péter hitvallása után először mondta ki ennyire nyíltan a tizenkét tanítvány szűk köre előtt. Mások még nem is tudhatták.

Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

Itt nagyon hangsúlyos a „kell” szó. Mert a különböző evangéliumokban vannak a történet kapcsán különbözőségek – de nem ellentmondások – de mindhárom evangélista nagyon következetesen ugyanúgy írja le: Jézusnak szenvednie kell; el kell vettetnie népének vezetőitől, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Ebből mindegyiknek be kell következnie – és ez a kell nyilvánvalóan húzza alá az isteni akaratot abban, hogy Jézusnak hordoznia kell a világ bűnét és engesztelő áldozattá kell válnia azoknak a bűneiért, akik hisznek az ő engesztelő áldozatában.

Az Ószövetségnek is ez áll a középpontjában már a teremtéstől kezdve, de Ábrahám kiválasztásával lép a történelembe. És amikor Ábrahámnak Isten azt mondja, hogy áldozza fel a fiát Izsákot a Mórija hegyen; végül Isten egy helyettes áldozattal menti meg a fiút – ami világosan azt az üzenetet fekteti le a világ számára, hogy

1. „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat”[6]
2. a bűnbocsánat csak akkor lehetséges, ha a bűnös helyett ártatlan vére hullik

Isten erre emlékeztetésként rendelte el az ószövetségi áldozatokat – de úgy, hogy azok nem képesek eltörölni a bűnöket, csak emlékeztetni a bűnökre.[7]

A próféták pedig – különösen Ézsaiás – leírják, hogy Istennek a felkentje és küldöttje önként, mint bárány vállalja az engesztelést a bűnösökért, hogy sokak vétkét magára vállalja és közbenjár a bűnösökért.[8]

Jézus azzal foglalja össze élete egyetlen célját:

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.[9]

Jézus tehát azért jött, hogy ne vessz el, hanem örök életed legyen. Ehhez képest minden más csak mellékes, csak ráadás. Ezt soha ne felejtsd el, mert itt a jön a nagy kérdés: mi a te válaszod a kérdésre?

A te válaszod

Szerintem nagyon sok keresztyén teljesen helyesen el tudja mondani arra a kérdésre, hogy „Kicsoda Jézus?” a Biblia válaszát. De a Biblia válasza ténylegesen az ő válaszuk is? Erre irányul Jézus teljesen személyessé tett kérdése a tanítványok felé:

Hát ti kinek mondotok engem?

Péter a lehető legtömörebb vallomást fogalmazza meg: az Isten Krisztusának. Bár a tanítványoknak még nagyon sok minden nem világos. Nem is lehet világos, hiszen bár nagyon sok minden feltárult előttük a Krisztus titkából; több, mint amit a tömegek láthattak meg – de még mindig nem bontakozott ki számukra a Krisztus teljes titka. Jézus ezért is tiltja meg nekik, hogy róla beszéljenek. Az evangéliumok néhány helyen utalnak erre, hogy miért.

Jézus tudta, hogy az elmondott tanításai, a véghezvitt csodái nem a teljes képe a Krisztus-titoknak. Amikor például három tanítványával együtt külön ment fel egy hegyre imádkozni és ott elváltozott mennyei dicsőségének formájára, a különleges jelenés után azt mondta, hogy erről egészen addig ne beszéljenek senkinek amíg fel nem támadt a halálból[10].

Vagy amikor Jézus beszélt arról, hogy „rombolják le a zsidók ezt a templomot, és ő három nap alatt felépíti”, akkor a hallgatói azon rökönyödtek meg, hogy hogy beszélhet így, hiszen az a hatalmas és csodálatos templom negyvenhat évig épült. De a tanítványok számára csak Jézus feltámadása után állt össze a kép, hogy Jézus a saját testének templomáról beszélt.

Szóval a teljes Krisztus titok kibontakozása még a tanítványok előtt van. Ez fokozatosan nyílik meg előttük és Jézus halálával válik teljessé, majd a Szentlélek teszi bennük személyessé úgy, hogy tudják hirdetni ezt a Krisztus titkot.

A tanítványok számára is fokozatosan bomlott ki ez a titok, mégis itt van ez a pont, amikor Jézus azt mondja: tudjátok mit mondanak a tömegek; tudjátok mit mond a Szentírás – ti mit mondotok? Nektek mit jelentek én? Ez pedig mindannyiunk számára égető kérdés.

Ahogy a tanítványok számára, úgy a mai hívők számára is fokozatosan nyílik ki a Krisztus titka. De eljön a pont, amikor Jézus megkérdez: te kinek mondasz engem? Tovább léptél-e már annál, amit a tömegek mondanak?

A Krisztus ismerete ugyanis több mint egy Bibliából megszerzett tudás. Nem nélkülözheti a Bibliában, a Bibliából megismerhető Krisztusról szóló helyes információkat. A bibliai Krisztus-információk nélkülözhetetlenek, de nem elegek. Krisztus ugyanis neked is felteszi a kérdést:

Te kinek mondasz engem?

Ki vagyok én neked?

Amit a tömegek mondanak? Egy csodálatos példakép, az eszményi ember, a rendkívüli bölcsességek tanítója, egy rokonszenves alak, akit másoknak is ajánlasz? Jézus azonban azt mondja: Én nem ez akarok lenni neked. Mert ez neked kevés. Nem nekem kevés, hanem neked kevés.

Ezért azt kell mondjam, hogy minden Jézus szimpatizánsnak lehet örülni, de őszinte sajnálattal: mert minden Jézus szimpatizáns, aki nem hisz benne, aki nem hittel követi őt, nagyjából addig jut el, mint alapigénkben a Jézussal szimpatizáló tömegek: Jézus valami rendkívüli, valami nagyszerű, valami különleges, de nem több.

A tanítványok ennél sokkal tovább jutnak:

Te vagy a Krisztus.

Ami már nem szimpátia Jézus iránt – hanem annak a kijelentése:

• Jézus, te vagy az én Krisztusom is
• te teljesen megváltoztattad az életem, mert te lettél életem megváltója
• te szabadítottál meg a bűneimből és ajándékoztál nekem új, örök életet
• te vagy az életemben mindennek a mércéje
• te vagy nekem a kenyér, te vagy nekem a világosság, te vagy nekem az út, te vagy nekem az igazság és te vagy nekem az élet.

Te kinek mondod Jézust?

Azonban, ha valaki továbbolvassa a történetet, Jézus azt is elmondja neki, hogy ha ez a válasz: Te vagy a Krisztus, az mit is jelent. A rendszeres református bibliaolvasók számára ez a holnapi napi ige – de most szeretnék belőle felolvasni azoknak, akiknek Jézus a Krisztus:

Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! ²⁴Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. ²⁵Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi? ²⁶Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.[11]

---

[1] vö. Lk 9:11

[2] Lk 8:25

[3] 2Kir 2

[4] Evangéliumi Harmónia II.

[5] Kol 1:15

[6] Zsid 9:22

[7] Zsid 10:3-4

[8] Ézs 53:12

[9] Jn 3:16

[10] Mk 9:9; Mt 17:9

[11] Lk 9:23-26