Lekció: Lk 12:35-40

Alapige: Lk 12:41-48

Énekek: MonGYÁLdást

Jézus ahogy közeledik földi úticélja felé, amelynek végpontja Jeruzsálem, ahol várja őt a Golgota keresztje már jó időben, és nemcsak utolsó jeruzsálemi hetén, elkezdi tanítani tanítványainak azt a nagyon lényeges üzenetet, hogy nem lesz mindig velük, el fog vétetni ebből a világból, testi jelenléte nélkül kell majd élniük a világban és úgy hirdetni az evangéliumot az embereknek, de eljön az idő, amikor ő mint Úr fog visszatérni a világba, hogy a világot megítélje, új eget és új földet teremtsen, és abba átvigye azokat, akik hűséggel követték őt.

Jézus elkezdi betáplálni a tanítványok lelkébe az ő visszatérésének reménységét, és az ebből következő életformára is felkészíti őket. A keresztyén hitnek ez a reménység adja meg a belső tartását, mivel a Krisztus eljövetele iránti reménység nélkül, nem beszélhetünk megalapozott hitről sem; a hitből fakadó reménység életformája pedig a hűséges szeretet: teljes szívvel, lélekkel, elmével és erővel az Úr iránt, és az embertársi szeretet mértéke, amelynek mértékegysége önmagunk szeretete.

Erről példázatosan tanította a tanítványokat. Ebben arra intette őket, hogy visszatérésére mindig legyenek készen, mert az ő visszatérése bizonyos, de annak ideje rejtve van. Spekulációk helyett jobb, ha készen állnak arra, hogy akár a legváratlanabb pillanatban is bekövetkezhet. Úgy kell tenni, ahogy a gyermek születésére készülő család – még akkor is, ha van egy céldátum, úgy kell összeállítani a kórházba viendő csomagot, hogy amikor megindul a szülés, azt csak felvenni kelljen, nem akkor kapkodva csomagolni.

A példázatban a visszatérő úr és urára hűséges szeretettel váró szolga hasonlatával fejezi ki Jézus ezt a reménységet.

Vajon kinek szól ez a példázat? – teszi fel ezután Péter a kérdést. Innen folytatom Lukács evangéliumának olvasását Lk 12:41-48

⁴¹Péter ekkor megkérdezte: Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?

⁴²Az Úr így válaszolt: Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr a szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? ⁴³Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az úr, amikor megérkezik! ⁴⁴Bizony mondom nektek, hogy az egész vagyona fölé rendeli őt. ⁴⁵Ha pedig ezt mondaná szívében az a szolga: Késik az én uram – és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, elkezdene enni, inni és részegeskedni; ⁴⁶azon a napon jön meg annak a szolgának az ura, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja: kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja.

⁴⁷Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; ⁴⁸aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap. Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.

Péter kérdése

Péter tehát azt kérdezte, hogy most ez a példázat kinek szól? Csak a tanítványoknak, vagy mindenki másnak is? Jézus nem válaszol közvetlenül a kérdésre, hanem tulajdonképpen az előbb megkezdett példázatot folytatja és bővíti ki. Péternek, és a tanítványoknak a teljes képből kell megérteniük – és így nekünk is azt, hogy vajon a példázat csak nekünk szól, akik olvassuk, vagy most hallgatjuk az evangéliumot

Tekintsük egynek is a kettőt, bár a példázat két felében van egy eltérés:

• A példázat első részében a szolgák éjszaka várják a bizonyosan megérkező urukat.
• A példázat második részében a szolga egy sáfár, aki hosszabb ideje távol levő urát „helyettesíti”, és vagy megbízatásának megfelelően bánik szolgatársával, vagy visszaél megbízatásával. A sorsa annak megfelelő lesz, hogy mennyire lesz hűséges ura akaratához.

Három különböző sors

Három különböző sorsról olvasunk ezekben a példázatokban. A sors alatt pedig nem kevesebbet kell értenünk, mint örök sorsot. Pár szót hadd mondjak erről az örök sorsról. Tudom, hogy a legtöbbeteknek semmi újat nem mondok. De Jézus – és a Szentírás egésze – olyan sokszor teszi világossá, hogy az ember élete egyszeri és megismételhetetlen és két szakasza van.

Az egyik szakasza a földi szakasz, amely a fogantatástól tart a test haláláig.

A másik szakasz a test halála utáni szakasz. Az életünk földi szakasza mérhetetlenül rövid a második szakaszhoz képest. Ezt, hogy mérhetetlenül rövid teljesen szó szerint értem. Mert a második szakasz örökké tart. Csakhogy a test halála után – illetve Jézus Krisztus visszajövetelekor az örökkévalóság kétfelé ágazik. „Örök büntetés” és „örök élet” [Mt 25:46]. Az „örök büntetés” szó Jézusnak a finomabb megfogalmazásai közé tartoznak. Tehát örök büntetés vagy örök élet. Ezek a lehetőségek. Jézus efelől nem hagy kétséget: örök büntetés vagy örök élet.

A példázatokból pedig az is kiderül, hogy mi alapján dől el egyik vagy másik. Egyértelműen a Jézus Krisztushoz való viszonyon múlik és az ebből a viszonyból következő és felismerhető Krisztus iránti hűséges embertársi szeretetből. Ennek fényében kell nézni azt a három különböző sorsot, amelyről Jézus itt beszél. A három valamelyikében az emberiség minden érintett vagy érintett lesz.

A boldog szolga

Az első sors, amiről Jézus beszél a boldog szolga. Úgy írja le ezt a boldog szolgát, mint aki nem feledkezik meg arról, hogy ura vissza fog térni. Hűséges szeretettel készül ura visszatérésére. A példázat folytatásában pedig tovább építi Jézus a boldog szolga képét: hűséges sáfár, akit bölcsessége okán is arra rendelt ura, hogy legyen házának teljes jogú intézője addig, amíg távol van, hogy gondoskodjon minden házban szolgáló jólétéről, amíg távol van.

A sáfár pedig hűségesen megteszi azt, amivel ura megbízta. Elsősorban urának és a rábízottaknak a javát nézi és azt keresi, nem a magáét. Úgy cselekszik, ahogy ebből következően Pál is tanít:

Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét. [1Kor 10:24; vö. Rm 15:2; Fil 2:4]

Nem fél attól, hogy a másik javát keresse, mert szereti urát, akiről bizonyos, hogy vissza fog térni és azt is tudja, hogy ura meg fogja jutalmazni. Ez az ígéret is jelen van Jézusnál mind a két példázatban

Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik. [Lk 12:37]

Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál! Bizony, mondom néktek, hogy az egész vagyona fölé rendeli őt.

Jézus ezzel az örök életben részesülő hűséges követőjének az életét írja le. Ami bizony a nagy parancsolatot is új színnel világítja meg:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat. [Lk 10:27]

A boldog szolga tehát, aki felkészülten várja Urát és közben hűségesen adja tovább a rábízottaknak mindazt, amivel ura megbízta nyugodt lehet örök jövője felől – ez a földi boldog élet titka. És minél erősebben élsz ebben a reménységben, annál erősebb a bizonyosságod és a boldogságod is, amely akkor sem vész el, ha beborul az ég, ha fájdalmas az úton járás.

A hűtlen szolga

Jézus azonban beszél arról is, hogy mi történik akkor, ha a sáfár hűtlenné válik. Amikor nem azt teszi, amivel megbízták. Ha a szolgatársait elkezdené verni, enni, inni és részegeskedni. Akkor azt ura meg fogja büntetni. Jézus itt egy nagyon tömör és radikális képpel beszél erről:

kettévágatja, és a hűtlenek sorsára juttatja.

A hűtlenek fordítható hitetleneknek is, Máté pedig képmutatóként írja le ezt a szolgát [Mt 24:51]. Tehát a hitetlenek és a képmutatók sorsát kapja az ilyen sáfár. Őt már Jézus nem is nevezi sáfárnak, hanem szolgának.

De hogy jut el a szolga erre a sorsra? Úgy, hogy valójában már nem hisz ura visszatérésében. Ura iránti szeretete és a reménység teljesen meghidegül benne. Elhiszi, hogy mindent megtehet, mert úgysem lesz számon kérés. A reménységnek ez a lelkülete nagyon könnyen megkísértheti a keresztyén embert. A 73. zsoltárban Ászáf nagyon érzékletes képpel írja le azt a lelkületet, amelyet itt a hűtlen sáfár is megtestesít:

A kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet. Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Lehet-e tudomása erről a Felségesnek? Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen. [Zsolt 73:6-12]

Egész egyszerűen kiiktatják az Urat, aki őket is alkotta, mert nélküle szabadjára engedhetik féktelen vágyaikat és mohóságukat – és ez még tetszik is az embereknek, addig amíg maguk nem fizetnek rá. Péter pedig így ír róluk:

Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” [2Pt 3:3-4]

De hogy jut el ide a hűtlen szolga? Hát nem világos a számára, hogy vissza fog térni ura – és ez bizonyos –, és nem kellene hűségben járnia? Két tulajdonsága teszi vakká. A felfuvalkodottság és a mohóság. Önnön fontosságának tudata és a fékezhetetlen halmozási kényszer, ami ezt a fontosságtudatot erősíti benne. Eszébe sem jut, hogy gonoszság, amit csinál, mert belső erkölcsi iránytűje is teljesen összezavarodott. Elfelejti, hogy felhatalmazásának és tisztségének kettős jellege van:

1. Az önállóság és teljes körű felelősség. Ismeri ura akaratát, de nem napi parancsokkal irányítja őt ura, hanem teljes bizalommal adja át neki vagyonát, hogy úgy bánjon vele, ahogy ura tenné. Krisztus így bízta ránk az evangéliumot, hogy pontosan azt tegyük, amit ő maga is tett az evangéliummal – hirdesse azt annak az isteni szeretetnek az indulatával, amely nem nézi, hogy ebből milyen személyes haszna vagy kára származik.
2. A másik, hogy megmarad az alávetettségünk, engedelmességre és elszámolásra kötelezettségünk. Jézus ezt a talentumok példázatával is kifejezi. Az egy talentumos szolga is megkapta a talentumát és az Úr számon kérő beszédéből az is kiderül, hogy ismerte ura szándékát és akaratát, de nem aszerint cselekedett.

Nos, ez a második az, amit a hűtlen szolga nem viselhet el – hogy ő alávetett legyen? Na azt már nem. Csakhogy a hűtlenségnek ára van – a megérdemelt büntetés, ami roppant súlyos: „kettévágatja és a képmutatók sorsára juttatja”.

Ura akaratát nem ismerő szolga

Jézus azonban kitér egy harmadik sorsra is, ami elsősorban azoknak szól, akik úgymond nem ismerték uruk akaratát.

Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap;  aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap.

Felsejlik a kérdés – mi van azokkal, akik nem ismerték uruk akaratát – és úgy cselekedtek gonosz dolgokat? Nekik jár valamilyen felmentés? Nem. Ő is büntetést kap. De nem igazságtalan ez? Nem, mert urának akarata megismerhető. Aki rádöbben, hogy egy veszendő és mulandó világban él, az keresheti az Örökkévalót. Márpedig egyre könnyebb rádöbbenni, látva a zajló folyamatokat, hogy világunk veszendő és mulandó, nemcsak az egyes emberi élet.

Egyébként minden emberi jogrendben is, de még Isten törvényében is alapvető szabály és elv, hogy a törvény ismeretének hiánya nem ment fel senkit a törvény áthágásának felelőssége alól.

Erről még a mózesi Tóra is világosan beszél:

Ha valaki úgy vétkezik, hogy csak egyet is áthág az Úr tilalmai közül, bár nem tudta, mégis vétkessé válik, és bűn terheli. [3Móz 5:17]

Azonban a Tóra kiutat is ajánl:

Ha csak egy ember vétkezik nem szándékosan, akkor mutasson be egy esztendős nőstény kecskét vétekáldozatul. A pap pedig végezze el az engesztelést az Úr színe előtt azért az emberért, aki nem szándékosan követte el vétkét. Ha elvégezte érte az engesztelést, bocsánatot nyer. [4Móz 15:27-28]

Abban az esetben is, ha valaki nem ismerte Isten akaratát, de csak egyetlen parancsolat ellen is vétett, bűnössé válik a törvény szerint. De a Törvény nemcsak büntetéssel fenyeget, hanem a Törvény – az isteni Törvény – felajánlja a megmenekülés útját – bűnbánat és engesztelés. Ha bűn terhel és nemcsak a törvény szerint, hanem a lelkiismeretünkben is és elvezet a bűnbánatra, akkor is szükségünk van engesztelő áldozatra. Ezt az engesztelő áldozatot hozta meg értünk Krisztus, hogy elnyerjük a bocsánatot.

De visszatérve: az nem mentség, ha valaki nem ismeri az Úr akaratát. Ezt az Újszövetség is következetesen képvisel. Jézus is ezt mondja, Pál apostol pedig így fogalmazza meg:

Akik ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják meg majd az ítéletet. [Rm 2:12]

A kiút ebből csak az engesztelő áldozat alapján elnyert bűnbocsánat lehet.

Tehát az Ura akaratát nem ismerő szolga is büntetést kap.

Kétféle mérték a büntetésben?

Úgy tűnik, hogy Jézus a büntetésben kétféle mértékről beszél. Aki ismerte Ura akaratát súlyosabb büntetést kap, mint aki nem ismerte és úgy cselekedett büntetésre méltó dolgokat. Most kell visszatérnünk oda, hogy az örökkévalóság csak kétféle lehet: örök élet vagy örök büntetés. De akkor mégis, hogy értsük azt, hogy nem egyformán lesznek úgymond örökre megbüntetve? Van könnyített örök büntetés és súlyosbított örök büntetés? Elég abszurdnak tűnik.

Éppen ezt az abszurditást próbálja feloldani az a bibliai alapokat nélkülöző tanítás, amely azt mondja, hogy egyesek nem örök büntetést kapnak, hanem a haláluk után pusztán csak a tisztítótűzbe kerülnek, és ha már eleget vezekeltek szenvedve, végül mégis bejuthatnak a mennybe. Ez teljesen bibliai igazságot nélkülöző emberi spekuláció.

De akkor mégis hogyan értsük azt, hogy több büntetés és kevesebb büntetés. Van, aki jobban fog szenvedni örökké, más pedig kevésbé? Ez mennyibe vigasztaló? Térjünk vissza Isten jelleméhez. Vajon Isten gyönyörködik a gonoszok örök szenvedésében? Nézzük ő mit mond erről:

Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr -, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös megtérjen útjáról, és éljen. [Ez 33:11]

Világossá teszi tehát, hogy az ember szenvedése, és örök büntetése sem okoz neki örömöt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemondana igazságáról, ezért folytatja így Ezékiel a figyelmeztetést – és mennyire összecseng ez a hűtlen szolga ítéletével:

Az igazat nem menti meg igazsága, ha vétkessé válik; a bűnös sem bukik el bűne miatt, ha megtér bűnéből. Az igaz sem maradhat életben, ha vétkessé válik. Ha azt mondom az igaznak, hogy élni fog, de ő elbizakodik igazságában, és gonoszságot művel, akkor igaz tettei nem kerülnek említésre, hanem meg fog halni, mert gonoszságot művelt. [Ez 33:12-13]

Ez az első, amit fontos tudni. A másik, hogy Isten az örök büntetést nem az embernek készítette, hanem az ördögnek és angyalainak. Akik mégis igazsága miatt büntetésre kell hogy jussanak abból a büntetésből részesülnek, amely az ördögnek és angyalainak lett elkészítve. Így mondja Jézus:

Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. [Mt 25:41]

Akkor viszont miért beszél Jézus a büntetés fokozatairól? Hol van itt a több-kevesebb fokozatossága. Nos, ezt valójában nem Istenben kell keresni – magában a bűnösben van. Miben súlyosabb azoknak a büntetése, akik Isten akaratának az ismeretében lettek hűtlenné? Nos, abban lesz súlyosabb, hogy ők már tudták, hogy van másik lehetőségük, sőt még ízlelték is isten jóságát, hiszen rájuk bízta a kegyelem titkának ismeretét.

Míg azok, akik Isten és akaratának ismerete nélkül kapnak megérdemelt büntetést, el fogják ismerni Isten igazságát és büntetésük megérdemelt voltát. A hűtlen sáfárokra még az a plusz teher fog nehezedni, hogy megérdemlik ugyan büntetésüket, de ismertek egy másik lehetőséget, amit felfuvalkodottságukban és vakságukban megvetettek.

Akkor kinek szól a példázat?

Így érünk vissza Péter kérdéséhez?

„Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?”

Kinek szól akkor a Krisztus visszajöveteléről és az ítéletről szóló üzenet, hogy legyen készen, hogy Krisztus visszajövetelére, hogy az ne készületlenül ítéletként érje, hanem az Úr kegyelmének, az örök életnek az ajándékaként? Péternek a példázat második feléből és nekünk is azt kell megértenünk, hogy ez az üzenet mindenkinek szól. Azoknak is, akik nem hallgatják és még nem hallották.

Erre világít rá az üzenet második fele. Vajon, mint Krisztus elhívott követője el tudod-e nézni, hogy valaki azért vesszen el, mert nem hallotta az Isten szeretetéről, engesztelő áldozatáról és az örök életről szóló örömhírt. Jézus azt mondja azoknak a követőinek, akik ezt nem tartják szem előtt, akiknek valójában már csak ez a világ létezik, hogy azokkal együtt fogsz elveszni, akik miattad nem jutottak el Krisztus megismerésére és annak a döntésnek a lehetőségére, hogy elfogadják vagy elutasítsák Krisztust. Ezt írd a szívedbe a reménységed mellé!

Ámen.