Lekció: Mt 25:1-13
Alapige: Lk 13:22-30
Énekek:
119 – Az oly emberek nyilván boldogok
823 – Jézus hív, bár zúg, morajlik életünk vad tengere
312 – Uram, a te igéd nekem
627 – A mennybe’ fenn, a trónusnál
Több mint húsz évvel ezelőtt egy lelkészi továbbképzésen több napon át Hézser Gábor pasztorálpszichológus lelkész tartott képzést Mátraházán. A programban meg volt adva az előadás és a foglalkozás kezdési időpontja. Gyülekeztünk az első alkalomra és amikor a kezdési időpont elérkezett, felkelt odament az ajtóhoz és bezárta. Aki ezután érkezett, arra a foglalkozásra már nem jöhetett be. Így nagyjából a képzésen részt vevő lelkipásztorok fele kimaradt. Hézser professzor úr elmagyarázta, hogy miért tette ezt: azt mondta, hogy minden egyes későn érkező kizökkenti őt is, a hallgatóságot is a figyelemből, bejön, helyet keresgél, odasúgdos valakinek valamit – így nem lehet normálisan és figyelmesen dolgozni. A következő alkalomtól senki sem késett, és ő is mindig pontosan kezdett.
De most nem a késésről szeretnék beszélni, hanem a kimaradókról, ami még a késésnél is rosszabb. Roppant kellemetlen szembesülni egy bezárt ajtóval, ami már nem fog kinyílni. Az Isten Országa is ilyen, az üdvösség is ilyen. Vajon sokan lesznek vagy kevesen, akik zárt ajtóval lesznek kénytelenek szembenézni? Vajon sokan lesznek vagy kevesen, akik bejutnak Isten országába? Ma erről fog beszélni Jézus velünk a napi ige alapján. Lk 13:22-30
Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik:
Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor már felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül, és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok.
Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, és hogy ti magatok ki vagytok rekesztve onnan.
Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.
Látszik, hogy Jézus hallgatóságát is foglalkoztatta a kérdés – hiszen miközben Jézus Jeruzsálem felé tartott, valaki feltette neki a kérdést:
Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?
Sokan vagy kevesen? Vajon miért foglalkoztatta ez a kérdés ezt az embert? Nem azért-e, mert azt látta, hogy miközben Jézus meghirdette Isten Országát és Isten nagy szeretetét, amellyel meghívta népét ebbe az országba, mégis ehhez képest olyan kevesen követték Jézust és az a kevés is egyre jobban fogyott? Hogy voltak ugyan, akik keresték Jézust, és meghallgatták Jézust, akiken Jézus irgalmasan megkönyörült, meggyógyította őket a betegségeikből, megszabadította megkötözöttségeikből, megbocsátotta a bűneiket, mégis olyan kevesen tartottak ki mellette, egészen odáig, hogy utolsó estéjén még a tanítványai is magukra hagyták őt.
Ha megfigyeljük Jézus válaszát, akkor azt látjuk, hogy nem válaszol erre direkt módon. Nem azt mondja, hogy sokan, azt sem mondja, hogy kevesen, arra a kérdezőnek kell magának rájönnie. Bár könnyű rávágni Jézus válaszából, hogy „sokan”, azt is, hogy „kevesen”, mégis jó, ha néhány dolgot alaposabban végiggondolunk.
Könnyű vagy nehéz?
Az egyik ilyen kérdés, hogy bejutni Isten országába könnyű vagy nehéz? Nem is annyira egyszerű megtalálni erre a választ. Hiszen Jézus egyrészt azt mondja:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.[1]
Vagyis azt érzékelteti, hogy ha valaki hisz benne, mint Isten Fiában, annak örök élete van. Csak ennyi. Ha valaki hisz, annak örök élete van. Másrészt viszont azt mondja, hogy üdvözülni
embereknek lehetetlen.[2]
Egyrészt tehát van a kijelentés, hogy embereknek lehetetlen üdvözülni – másrészt pedig ott van az a kijelentés, hogy Jézus nem elítélni jött a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa[3].
Ez az ellentét létezik a bibliai kijelentésbe, de nem feloldhatatlanul és ki kell mondanunk azt, hogy üdvözülni
- egyrészt hihetetlenül könnyű, könnyebb mint gondolnánk – ez jó hír
- másrészt pedig lehetetlenül nehéz – ez rossz hír
Ez a kettő különös módon egyszerre igaz. Miközben hihetetlenül könnyű, ugyanakkor lehetetlenül nehéz. És pont ez váltja ki ezt a kérdést Jézus egyik hallgatójából:
Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?
Később még vissza fogok ide térni, de ahhoz, hogy megértsük figyeljünk Jézus válaszára, hogyan beszél Isten országáról.
Fallal körülvett erőd
Azt mondja Jézus:
Igyekezzetek bemenni a szoros kapun …
Ebből a rövid bevezető mondatból kiábrázolódik egy kép, amellyel Jézus az Isten országát úgy írja le, mint egy fallal körülvett erődöt, ahova csak egyetlen szűk kapun lehet bejutni, és egyszer csak azt a szoros kaput is be fogják zárni és onnantól kezdve már senki nem mehet be. Valahogy úgy, mint amikor egy erőd ostromra készül. Ha tudják, hogy jönni fog az ostrom, akkor elkezdik megerősíteni a falakat, lezárják a kapukat és befalazzák azokat. A környékbeli településekből pedig a falak mögé menekülnek a környékbeli lakók és már csak egy szűk kapubejáraton lehet bemenni azért, hogy ha megérkezik az ostromló sereg, akkor azt az utolsó bejáratot is gyorsan le lehessen zárni és be lehessen falazni. Aki pedig akkor kint reked, már semmiképpen nem juthat be. És biztonság csak ott bent van – máshol sehol sincs.
Isten országa az ember egyetlen biztonságos menedéke akkor, amikor bekövetkezik ennek a világnak a végső megítéltetése a tűz lángjában. Az embert semmi más nem menti meg, csak ha időben bejutott a szoros kapun.
Erre mondja Jézus, hogy igyekezzetek bemenni. Egy olyan kifejezést használ itt Jézus, ami élet-halál harcot jelent. Úgy igyekezzetek bemenni, mintha az életetek múlna rajta: mert az múlik rajta az életetek. Más helyen is bővebben Jézus kifejezi, ennek a halálos komolyságát:
„Ha megbotránkoztat téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tűzre, (ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.) És ha az egyik lábad botránkoztat meg téged, vágd le; mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mintha két lábbal vetnek a gyehennára, (ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.) És ha az egyik szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemmel vetnek a gyehennára, ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.”[4]
Jézusnak ebben az egy „igyekezzetek” felszólításában benne van ez az egész példázat, vagyis tényleg azt mondja: az Isten országába való bejutás, az üdvösségre jutás kérdése nem kisebb kérdés, mint élet-halál kérdése. Az Isten országán kívül mindenkire a biztos halál vár.
Amikor ezt látjuk, arra is fel kell figyelnünk, hogy mennyi ember nem is tudja, hogy az Isten országán kívül létezik. Sőt a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy az élete az ítélet fenyegetése alatt telik, fogalma sincs arról, hogy milyen halálos veszedelemben él. Hogy bűnös emberi természettel, a szíve lázadásával érkezik erre a világra és az életében ennek a bűnös emberi természetnek és lázadásnak a gyümölcsei teremnek.
Vagy azért, mert soha nem is hallotta, hogy van olyan. Nincs tudomása arról, hogy ezen a világon túl van egy biztonságos hely, amelyet Isten azért készített, hogy az menedék legyen az örök halál a kárhozat elől. Amire Jézus azt mondja, hogy az egy olyan otthon, ahova ő ment előre, hogy helyet készítsen nekünk.
Vagy azért nincs fogalma arról, hogy az Isten országán kívül létezik, mert azzal áltatja magát, hogy ő bent van. Jézus hallgatóságának nagy része ilyen volt – azok is, akik elutasították őt. Azt gondolták, hogy ők beleszülettek az Isten országába, az üdvösségbe, mert a törvény által körül lettek metélve és onnantól kezdve nekik megvan a belépőjegyük a mennybe.
A tragikus ebben az, hogy sok keresztyén újra termeli ezt a buta gondolatot. Egyenlőségjelet tesznek a keresztség és a keresztyénség között. Keresztyén az, aki meg van keresztelve. Meg egyenlőségjelet tesznek a vallás gyakorlása és a keresztyénség között. De sem a keresztség, sem a vallás gyakorlása nem tesz senki keresztyénné. Ezzel teljesen párhuzamos az, amit Pál apostol az igazi, lelki zsidóságról tanított.
Mert nem az részesül dicséretben, aki külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van körülmetélve, hanem az részesül dicséretben – mégpedig nem emberektől, hanem Istentől -, aki belsejében zsidó, aki nem betű szerint, hanem szívében a Lélek által van körülmetélve.[5]
Keresztyén hitünknek drága ajándék a keresztség, amellyel Isten a szívünkbe írja szövetségét; drága ajándék az Ige, amelyet ha hallgatunk, olvasunk és a szívünkbe fogadunk egyre erősebbé teszi bennünk az ő szövetségét. Drága ajándék az imádság, amely megteremti és fenntartja mennyei Atyánkkal a bensőséges kapcsolatot. Drága ajándék az istentiszteleti közösség, amely által tagjai vagyunk Krisztus testének. Drága ajándék a szolgálat, amely hitünk gyümölcseinek látható és kézzelfogható eredménye. Ezek fontos és drága ajándékok, amelyek nélkül nem lehetünk keresztyének, de ahogy Isten a zsidóságon is a szív körülmetéltségének zsidóságát kereste, úgy Krisztusban bennünk is a szív keresztyénségét keresi.
Erre is utal, amikor a kívül maradtak arra próbálnak hivatkozni:
Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk, ittunk, és az utcáinkon tanítottál.
Hiába hivatkoztok arra, hogy mennyi prédikációt hallgattatok, meg milyen neves szolgáim igehirdetésén ültetek ott, ha nem teszitek, amit mondok.[6] Kevés hiábavalóbb szöveget hallottam, mint amikor keresztyének azzal dicsekszenek, hogy kinek a prédikációit hallgatták.
Igyekezzetek bemenni a szoros kapun …
mondja Jézus – igyekezzetek, mert az életetek múlik rajta.
Hihetetlenül könnyű
Ahogy ígértem, most szeretnék visszatérni arra, hogy az üdvösségbe bemenni egyrészt hihetetlenül könnyű. Másrészt lehetetlenül nehéz. Az előbbivel kell kezdenem.
Az Írás tehát azt mondja:
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van …[7]
Nyilván nem szabad elfelejteni, hogy Keresztelő János folytatja ezt a mondatot, de most mégis koncentráljunk erre. Az üdvösségnek egyetlen útja van. A hit Krisztusban. Az üdvösség egy ajándék, ahogy Isten Igéje mondja:
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.[8]
Isten világossá tette azt, hogy mindannyiunkat kivétel nélkül elválasztanak tőle a bűneink, amelyek súlyos adósságként nehezednek ránk, olyan adósságként, amelyet egyszerűen nem tudunk csökkenteni, ez minden egyes nappal nő az életünkben. Végül ez az adósság okozza a vesztünket. Jézus azonban azért jött, hogy ebben a segítségünkre legyen. Ő az adósságunkért vállalta a kezességet azzal, hogy helyettünk fizette meg adósságunk árát a Golgota keresztjén. Ő törlesztett, nekünk már nem kell törlesztenünk, az adósság ki van fizetve.
És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.[9]
Most őszintén. Van-e könnyebb módja megszabadulni egy adósságtól annál, hogy valaki azt mondja: „Figyelj! Kifizetem helyetted, semmit nem kell tenned érte – éld szabadon az életedet adósság nélkül.” Hány és hány adósságcsapdába került ember szeretett volna egy ilyen kezest. Isten pedig ezt a kezességet vállalta értünk, hogy üdvözítsen minket. Lehet-e ennél könnyebben üdvözülni? Fogadd el, hogy minden adósságod ki van fizetve és élj szabadon Krisztusban, őt követve – belépve a szoros kapun az üdvösség biztonságába.
Lehetetlenül nehéz
De ha ennyire könnyű üdvözülni, akkor mégis miért élnek ezzel annyira kevesen? Emberek miért nem választják az üdvösség útját? Miért vannak olyan kevesen, akik Jézus követésére vállalkoznak?
Mert az Isten országának a kapuja mégiscsak szoros. De mi az az igyekezet, amivel igyekeznünk kell azon bemenni? Azt, hogy vállaljuk, hogy ez a szoros kapu és más út nincs azon belépni. Ez azt jelenti, hogy az ember nem vihet magával semmit. Nem tudja vinni magával a bűneit. Annak kint kell maradnia.
De mi van az erényekkel és az érdemekkel? Azok csak számítanak valamit. Hány embert vakít el az, hogy másoknál viszonylag erkölcsösebb életet él. De ezért még mindig nem jár üdvösség. Az érdemeket és az erényeket is kint kell hagyni. Mert a szoros kapun csak egyetlen érdemmel lehet belépni – ez pedig Jézus érdeme. Nincs semmi, amit felmutathatnánk belépő gyanánt, egyedül Krisztus áldozata. Aki csak egy kicsit is vinne a saját büszkeségéből valamit, az kárhozatra ítélte önmagát. Ez teszi olyan lehetetlenül nehézzé, hogy az ember semmit sem vihet magával. Egyedül Jézus áldozata, neve tesz bennünket alkalmasakká a belépésre. Minden könnyűsége ellenére ez teszi olyan lehetetlenül nehézzé az Isten országába való belépést. De ahogy az ember egyre több mindent enged el a saját bűneiből, vélt vagy valós előnyeiből és erényeiből, minél több teret enged Jézus Krisztusnak az életében annál világosabbá válik, hogy az ami neki olyan lehetetlenül nehéz, az Krisztusban milyen hihetetlenül könnyűvé lesz.
Ehhez azonban valóban úgy kell igyekezni bemenni a szoros kapun, mint ami egy élet-halál harc.
Sokan vagy kevesen?
Szóval sokan vannak vagy kevesen, akik üdvözülnek? Jézus zárómondatai azért komoly reménységre adnak okot.
Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.
Jézus a világ minden tájáról érkező sokaságról beszél, akiket János a Jelenések könyvében megszámlálhatatlan sokaságként lát „minden nemzetből, és törzsből, népből és nyelvből,[10] … amelynek hangja olyan mint a nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja”[11]. Sokan lesznek tehát, akik üdvözülnek – de mégis sokkal kevesebben, mint akik Isten meghívása nyomán üdvözülhetnének, akik előtt bezárul a szoros kapu és már nem nyílik ki.
Egyetlen kérdés marad a végére. Vajon megmarad elméleti kérdésként: sokan vagy kevesen, vagy átéled a te személyes kérdésként: én vajon üdvözülök-e? Erre pedig egyetlen válasz van, egy egyszerű felszólítás Jézustól:
Igyekezzetek bemenni a szoros kapun …!
[1] Jn 3:16
[2] Mk 10:27
[3] Jn 3:17
[4] Mk 9:43-48
[5] Rm 2:28-29
[6] vö. Lk 6:46
[7] Jn 3:36
[8] Ef 2:8-9
[9] Kol 2:14-15
[10] Jel 5:9
[11] Jel 19:6