Lekció: Rm 8:28-39

Alapige: Lk 18:28-30

Énekek:
42 – Mint a szép híves patakra
602 – Krisztus, én életemnek te vagy reménysége
201 – Urunk, Jézus, fordulj hozzánk
745 – Istenre bízom magamat

Két héttel ezelőtt a tanítványság áráról kellett szólnom a napi igéből Lukács evangéliuma alapján. A mai napon olvasott vagy olvasandó kijelölt igénkben viszont a tanítványság jutalmáról szól Jézus. Nem is kérdés, hogy a két üzenet, a tanítványság ára és a tanítványság jutalma egymással szorosan összefüggő témák.

Így szeretném most csak utalásképpen összefoglalni mindazt, amit a tanítványság áráról elmondtam. Aki hallotta, annak elég lesz emlékeztetőnek, aki pedig nem hallotta, azt bátorítom, hogy keressen rá a csatornánkon és hallgassa meg azt az istentiszteletet is.

Szóval a tanítványság árával kapcsolatban – vagyis azt, hogy mit is jelent őt követni – Jézus a következőket mondta el [Lk 14:25-33]:

1. Az összes családi kapcsolatunkat a Jézussal való kapcsolat mögé kell utasítani – különben nem lehetünk a tanítványai.
2. Az anyagi javakról való lemondást vállalni kell Jézus Krisztus követéséért – különben nem lehetünk a tanítványai.
3. Ebben a föld életben vállalnunk kell a kereszt hordozását is – máskülönben nem lehetünk az ő tanítványai.

Amit ezzel együtt hangsúlyoztam az, hogy mindezek nem az üdvösség ára, mert az üdvösség ára nekünk megfizethetetlen; azt viszont Krisztus megfizette, ahogy azt Péter apostol összefoglalta az első levelében:

tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. [1Pt 1:18-19]

Láttuk tehát, hogy az üdvösség ára olyan magas, hogy megfizethetetlen – de a tanítványság ára, vagyis Jézus követésének a vállalásának az ára is igen magas; az út, amelyen Krisztus követjük a mennybe.

Természetes, hogy akármelyik tanítvány eljut oda, hogy feltegye a kérdést: Ez a magas ár, ténylegesen megéri? Ad-e Jézus valamilyen biztosítékot? Nem hiszem, hogy lenne olyan keresztyén ember, aki ne került volna olyan helyzetbe; döntési helyzet vagy élethelyzet, ahol ne tette volna fel magának a kérdést: megéri Krisztust követni? Mielőtt felolvasom az alapigét, hadd mondjam el nektek: ezzel a kérdéssel senki sincs egyedül. Már az apostoloknak is meg kellett birkóznia vele. Van-e a tanítványságnak jutalma, ha már olyan nagy az ára? Alapigénk: Lk 18:28-30

Ekkor így szólt Péter: „Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged.” Ő pedig ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.”

Újra csak Péter a tanítványok szószólója, odafordul Jézushoz és a következőt mondja neki:

„Íme, mi elhagytuk mindenünket, és követtünk téged.”

Péter a tanítványok közösségével együtt azzal fordul Jézushoz, hogy ők hátrahagyták minden földi javaikat. Valóban Péter hátrahagyta a hajóját, a halászhálóját, a kapernaumi házikóját és benne azokat az ingóságokat, amelyek a házhoz tartoztak. Ugyanez elmondható Jakabról és Jánosról, szintén feltételezhetjük Andrásról, aki Péter testvére volt. Máté is hátrahagyta a vámszedő asztalt és mindent, amit ez jelentett, neki is lehetett háza Kapernaumban. A többi tanítványról ennyit sem tudunk, de az egész közösséget így írja le:

„mi elhagytuk mindenünket és követtünk téged.”

Honnan jött Péternek ez a kérdése, ami Lukács szerint nem is kérdés?

A gazdag ifjú

Nyilván nem mellékes körülmény az, hogy Péter azok után tette fel a kérdést Jézusnak, miután a gazdag ifjú távozott Jézustól; szomorúan, mert nem követhette Jézust. Pedig milyen jól indult. Odament Jézushoz és az örök élet felől érdeklődött. Mit tehet az örök életének érdekében. Van-e valami, ami hiányzik belőle – gyermekségétől kezdve betartotta a parancsolatokat: „ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!” – ha ez elég mondd azt, ha nem elég mondd, hogy még mit. Jézus pedig válaszolt neki:

Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem. [Lk 18:22]

Hagyj hátra mindent és kövess engem – akkor kincsed lesz a mennyben. Ahogy tették ezt a tanítványaim is: Péter, Jakab, János, András, Máté és a többiek. Ez az út neked is. Elszomorodott, mert a nagy vagyona miatt nem követhette Jézust. A szemtanúk meg is rökönyödtek ezen – lehet, hogy többen azt gondolták, hogy Jézus korábbi beszéde, csak amolyan retorikai túlzás és nem kell komolyan venni. Most pedig szembesültek azzal, hogy de, komolyan kell venni.

No, de mindezek szöget ütöttek a tanítványok fejébe – és vagy egyszerű kíváncsiságból, vagy valamiféle dicséretre várva felhívták a figyelmet magukra: ő nem, de mi igen. Minden tulajdonunkat hátrahagytuk és úgy követtünk téged. Bizony nem is olyan nehéz kihallani a valamiféle büszkeséget és elvárást a tanítványok hangjából.

De kimondatlan kérdést is. Legalább Lukács nem fűzi hozzá a kérdést, amit Márk sem, de Máté leírja: „mi lesz hát a jutalmunk?”

A jutalom kérdése

Pár szót váltsunk magáról a jutalomról. Mit is gondolunk jutalomnak? Általában egy kimagasló teljesítményt, vagy példaértékű magatartást szoktunk jutalmazni. Ha valamit jól vagy helyesen teszünk, azért ún. jutalom adható. A célja, hogy kifejezzük az elismerésünket. De a helyes erkölcsi alapállás, hogy egyébként sem jutalomért tesszük azt, ami helyes, hanem azért tesszük, mert helyes. De ha valaki ezt megköszöni és megjutalmaz érte, az természetesen jól esik.

Péter és a tanítványok egészen mást gondoltak erről. Az Újszövetségben a jutalomra használt kifejezés a legtöbb esetben nem ezt takarja. Egy olyan szót használnak ott, ami az elvégzett munkáért járó bért jelenti. Nem valami, ami adható, hogy kifejezzük az elismerést, hanem valami olyan, ami jár. Járandóság.

Péter és a tanítványok így gondolták [Bár a Mt 19:27-ben a „jutalom” szó maga nem hangzik el az eredeti szöveg szerint, csak a fordításban]: ha mi mindenünket hátrahagytunk és követünk téged, akkor nekünk mi jár ezért cserébe? Eddig erről nem nagyon volt szó, de itt az ideje annak, hogy tisztázzuk. Megyünk Jeruzsálembe a Krisztussal – nem szeretnénk lemaradni a megfelelő járandóságról. Ez a gazdag ifjú úgy döntött, hogy neki nem éri meg otthagyni a vagyonát – nekünk megéri-e, ha tovább követünk téged?

Újra és újra kiköt az emberi szív és elme ott, hogy én adok valamit, amiért cserébe nekem jár valami több. Egyszerűen nem tudunk nem haszonelvűek lenni.

De továbbra is ott a kérdés: mi jár nekünk a Jézus követéséért? Mi jár cserébe a tanítványságért, hiszen tudjuk, hogy magas az ár. Vajon ez az ún. jutalom az, amiért követjük Jézust?

Vajon Péter mit vár, a tanítványok mit várnak? Valószínűleg valami olyasmire, amit a két Zebedeus fiú az anyjukkal együtt négyszemközt kért Jézustól, hogy a dicsőséges országában az egyik a jobb, a másik a bal keze felől üljön. Ha nagy árat fizettünk, akkor nagy jutalmat is várunk.

De, amit Jézus felkínált, annak az árát ő fizette ki. Amit pedig jutalmul kínál, az nem más, mint maga a boldog követés, aminek a végén a boldog megérkezés vár.

Ezt viszont feltétel nélkül megígéri Jézus.

Jézus ígérete

Amit Jézus ígér ugyanis feltétel nélkül ígéri. Ha már döntöttél a követése mellett, akkor az ígéret a következő:

„Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.”

Ezt az ígéretet két részre bontja Jézus. Az első fele arra vonatkozik, amire a tanítvány ebben a világban számíthat, a másik fele pedig az eljövendő világban megkapott örök életet.

De a nagy kérdés: mi az, amit ebben a sokszorosan kap vissza a tanítvány. Házért sok házat, feleségért sok feleséget, gyerekért sok gyereket? Kezdjük érezni, hogy ha így tesszük fel a kérdést, akkor itt valami másról lesz szó, Sokan szeretnék ezt csak az anyagiakra érteni. Érdemes Jézusnak ezt az ígéretét együtt olvasni azzal, ahogy Máté leírta és ahogy Márk leírta.

Nézzük előbb Mátét:

„Bizony, mondom néktek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett. És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet.” [Mt 19:28-29]

Márk így jegyezte le Jézus válaszát:

„Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.” [Mt 10:29-30]

Ők számszerűsítik: százszorost kapsz. Házért száz házat, feleségért száz feleséget? Vagy ezt csak pénzre kell érteni? 100 Ft-ért 10.000 Ft-ot? Azért mondom ezt, hogy megértsük: Jézus valami egészen másról beszél.

Itt van az, ahol sok ember gondolataiba bekapcsol a jó kis kapzsiság. De ha így van, csalódni fog. Mert Jézus egyáltalán nem azt ígéri, hogy ha valaki az Isten országáért lemond 100 Ft-ról, akkor azt majd Isten 10.000 Ft-al fogja jutalmazni. Egyébként is mit kezdene az ember 100 házzal vagy 100 feleséggel?

Mivel ez a három evangélista által lejegyzett három leírás egy, csak együtt értelmezhetjük. Máté szerint Jézus egyértelműen arról az időszakról beszél, amikor Jézus Krisztus dicsőségesen visszatér. Márk kiegészíti az ígéretet az üldözésekre vonatkozóan.

Akkor miért éri meg? Azért, mert az, amit Jézus nyújt ahelyett, amit e világ nyújthat, az sokszorta többet ér mindannál, amit el tudunk hagyni érte. És ez a lényeg. Ez az, amit hittel kell tudni megragadni. Amit Jézus ad, sokszorosan többet ér, mindennél amit ez a világ nyújtani tud. Ez pedig nem váltható készpénzre.

Mert Isten ígérete a tanítványoknak nem az, hogy meggazdagodnak-e világban, ha Jézust követik, hanem az, hogy az örök életet semmiképpen nem veszíthetik el, és sokkal gazdagabb életet élhetnek Jézus Krisztus követésében.

Tolsztoj igyekezett ezt megértetni a Cár és az ing. c. meséjében:

Egy cár így szólt betegségében: – Annak adom oda birodalmam felét, aki meg tud gyógyítani. – Akkor összeült az ország minden bölcse s tanácskozni kezdtek, hogy lehetne meggyógyítani a cárt. De senki sem tudta. Csak az egyik bölcs jelentette ki, hogy a cárt meg lehet gyógyítani. Ezt mondta: – Ha lehet találni egy boldog embert, annak le kell húzni az ingét s fel kell adni a cárra – attól majd meggyógyul.

A cár embereket küldött szét, hogy boldog embert keressenek a birodalmában; de küldöttei nem tudtak boldog embert találni az egész országban. Nem volt egyetlen ember sem, aki mindennel meg lett volna elégedve. Az egyik gazdag, de beteg, a másik egészséges, de szegény, a harmadik egészséges is, gazdag is, de rossz a felesége; van, akinek a gyermekei nem jók – valamiért minden ember panaszkodik.

Egyszer a cár fia este későn elhaladt egy kunyhó mellett s hallja, hogy bent valaki ezt mondja: – No, Istennek hála, kidolgoztam magam, jóllaktam, s most lefekszem s jót alszom; kell ennél több nekem? – Megörvendett a cár fia és megparancsolta, hogy húzzák le annak az embernek az ingét, s adjanak érte annyi pénzt, amennyit csak kíván, az inget pedig vigyék el a cárnak.

A küldöttek elmentek a boldog emberhez, s le akarták húzni róla az inget; de a boldog ember olyan szegény volt, hogy nem is volt ing a testén.

Értsük jól: az ing nélküli ember nem azért volt boldog, mert szegény volt, hanem annak ellenére volt boldog, mert szegény volt.

Ez a mese is azt igyekszik nekünk elmondani: nem azok tesznek minket boldoggá, amink van, hanem az, akik vagyunk. Méghozzá, akik Krisztusban vagyunk. És e mellé Isten erre a földi életre megadja annak a gazdagságát, hogy

• bátran bízhatunk szeretetteljes gondviselésében és nem kell aggodalmaskodnunk az életünk felől
• bátran bízhatunk abban az ígéretében, hogy ha szeretjük őt, akkor Isten minden a javunkra fog munkálni és fordítani, bármi történjen velünk
• bátran bízhatunk abban, hogy Jézus Krisztus örömét, amit benne találunk meg senki sem veheti el tőlünk.

Jutalmat vársz? Mi lehetne gazdagabb jutalom, mint annak a békessége, hogy Krisztusért már itt a földön az örök életben járhatsz és az út végén ott vár Jézus Krisztus. Ez a tanítványság jutalma.

Ámen.