Lekció: ApCsel 16:16-34

Alapige: Fil 1:12-17

Énekek:
344 – Szenteltessék, Uram, a te szent neved
183 – Akik bíznak az Úr Istenben
225 – Itt van Isten köztünk, jertek őt imádni
714 – Tehozzád jövünk már, Istenünk

¹²Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, ¹³mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, ¹⁴úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. ¹⁵Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: ¹⁶ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, ¹⁷azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban.

A tegnapi napon az újszövetségi napi igeolvasásunkban kezdtünk bele a Filippi levél olvasásába. Ez az a levél, amelyet a keresztyén írásmagyarázók „Öröm-levélnek” is neveznek, mert annak ellenére, hogy Pál ezt a levelet börtönből írta, újra és újra az örömét fejezi ki, ill. a sok viszontagságtól terhelt gyülekezetet is örömre buzdítja.

Külön érdekessége ennek, hogy a gyülekezet alapítása is egy „börtönélménnyel” kezdődött. Pált és Szilászt a filippi evangelizációja során börtönbe vetették azzal a váddal, hogy

„Ezek az emberek felforgatták városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” [ApCsel 16:20-21]

Tudjuk, hogy a valódi ok emögött az volt, hogy megszabadítottak egy jövendőmondó lélektől megkötözött lányt, akinek a gazdái emiatt jövedelemtől estek el. Messze nem volt olyan „magasztos” a valódi ok, mint amit a lakossággal és az elöljárósággal el akartak hitetni. Pálék azonban a börtönben sem a természetesen és megszokottan elvárható módon viselkedtek, hanem még a börtön mélyén, kalodába zárva is az Urat dicsőítették. Ugyanez a lelkület tükröződik vissza ebből a levélből, amelynek üzenete minden egyes szakaszából visszasugárzik.

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. [Fil 4:4]

Ebből a szakaszból is ez a fajta öröm sugárzik vissza. Az biztos, hogy nem a méltatlankodás, a panasz és a siránkozás hangjait halljuk ki a leveléből.

Az apostol börtönben van, és még ebben a helyzetben is tud örülni. Nyilván nem önmagának a börtönnek, hanem annak, hogy életének középpontja a krisztus és Krisztus evangéliuma ezáltal még inkább terjedhet. Ő mondja:

az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja,

Az apostol tud ennek örülni. Mégsem mondhatjuk, hogy Pál apostol valamiféle szent őrült lenne. Nem vitte őrültségbe a sok tudomány; ahogy Fesztusz is felkiáltott, amikor kihallgatta őt egy alkalommal. [vö. ApCsel 26:24] Ő nem egy szent őrült, hanem Szentlélektől vezetett igazi keresztyén, ami egyben megmutatja azt is, hogy ő ugyanolyan esendő ember mint te vagy meg én vagyok; azaz hitben igenis beléphetünk Pál apostol nyomába. Nem mondhatjuk azt, hogy mi Pál apostol nyomába sem léphetünk, mert akkor a Szentlélek munkáját becsülnénk le, már csak azért is, mert magában a Szentírásban buzdít arra Pál, hogy a lába nyomába lépjünk – éppen a filippi levélben is teszi ezt, amikor ezt írja:

„Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.” [Fil 3:17]

Ez azt is jelenti, hogy ha növekedünk a keresztyén szentségben, akkor még az is bekövetkezhet, hogy hittel együtt valljuk a zsoltárossal:

„Jó nekem, hogy nyomorúság ért…”[Zsolt 119:71]

Mit lehet mindebből leszűrni. Nagyon tömören szeretném ezt megfogalmazni: van öröm a mélyben. Istennek vannak meghökkentő és hihetetlen üzenetei.

Arra szeretnélek elvezetni a mai alkalmon, hogy ha mélységbe kerülsz, ha a halál árnyékának völgyében jársz is meg tudj maradni Krisztus örömében. A Biblia igazat beszél; az Írás pedig – különösen az Újszövetség lelkével azt mondja: Van öröm a mélyben.

 Először meg fogjuk nézni, hogy mit kell értenünk mélység alatt; másodszor azt, hogy ki az, aki örülni tud a mélyben, legvégül, hogy mi minden támadja a mélységben ezt az örömöt.

A mélység

Összegezzük azt, hogy mit is gondolunk a mélység alatt.

Aki csak egy kicsit tapasztalt az életben már az is tudja, de igazán csak a hívő ember tudja, hogy a mélység nagyon sokféle lehet. A mélységeket kikerülni nem lehet, mert a hívő élet sem csak magaslatokból és szárnyalásból áll – áll az mélységekből is. Ha valaki a hegyek között szeret kirándulni az tudja, hogy egyik hegycsúcsról a másikra csak úgy lehet eljutni, hogy az egyikről alászáll a mélybe, majd a másikra felkapaszkodik. Visszatérő élményem, amikor jó fáradtan felérek egy emelkedő tetejére és ott van velem szemben a másik tető, a kettő között előbb lefelé kell menni, majd újra egy fárasztó emelkedő következik. A kirándulásnak sokszor éppen ebben van a szépsége.

Pál életében az éppen adott mélység a börtön volt. Neki alá kellett szállnia a börtön mélységébe. Világszerte és a történelem során hány keresztyén testvérünknek kellett alászállnia a börtönök és lágerek mélységeibe csak azért, mert Krisztushoz hűek voltak és Krisztus népét hűen akarták szolgálni. Zimányi József és testvéri köre, Csiha Kálmán erdélyi püspök és még sokan mások – de napjainkban is keresztyén testvéreink sokasága szenvedi ezt el a világ sok pontján és mégis megmaradtak és megmaradnak az élő hitben, és még a sok fájdalom és nehézség között is megmaradtak a Krisztus örömében.

Ez a mélység lehet gyász. Elvesztése annak, akit szeretünk. Mélység és szomorúság ez akkor is, ha hitben élt, aki elköltözött, de valóságosan meg tud vigasztalni és reményt tud adni az, ha jó bizonyságunk van arról, hogy ismerte, elfogadta és szerette megváltóját.

Sajnos azonban sokszor nincs meg a hitbeli reménységnek ez a bizonyossága az elhunyt élő hite felől. Akkor mi lehet vele? Vajon hol van? Akik ismerik az Úr tanítását az újjászületés szükségességéről, amit Jézus mond:

„Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.”[Jn 3:3]

Bizony fájdalmasan szorul össze az ember szíve. Ez a félelem termelte ki az a bibliátlan hiedelmet, hogy hátha át lehet valakit imádkozni a purgatóriumból a mennyországba. De nagy mélységekbe juttathat a gyász. Sokszor alig tudunk felállni belőle.

Nagy mélység egy betegség, főleg a maradandó vagy halálos betegség. Amikor szembe kell nézni annak lehetőségével, hogy ez a betegség fogja elhozni a földi véget, vagy szembe kell nézni annak lehetőségével, hogy soha többé nem lehetek már teljesen egészséges. Ez is mélység, de még milyen. Mert gyógyulásra várunk. Abba kapaszkodunk, amit egyetlen elképzelhető vagy elfogadható megoldásnak tartunk, hogy az Úr meggyógyít minket. Mert azzal érvelünk, hogy csak az szolgálja az Úr dicsőségét, ha meggyógyít. De vajon kevésbé dicsőséges-e Ő, ha neked mégsem adja meg, amit másoknak megadott, amit mások életében elvégzett? Ugye, hogy nem kisebb az Ő dicsősége? Ugye, hogy még így is megdicsőítheti magát benned? Mert megdicsőítheti.

Sorolhatnánk mélységeket, amelyek lehetnek kisebbek, nagyobbak, de mindenképpen mélységek. Mélység egy családi konfliktus, mélység a szülőknek, ha a gyermek csalódást okoz, mélység az, ha e világ szerint valamiben kudarcot vallunk, mélység ha elveszítjük a munkánkat.

A mélység, amiről szó van, a mély, ahol van keresztyén öröm nagyon sokféle lehet. Egyféle azonban soha és semmiképpen. A bűn mélysége nem lehet. A bűn mélységében csak sírni szabad, örülni sötétség. Péter sem örült, amikor megtagadta háromszor az Urat a főpap udvarában. Lehet tehát bármilyen a mélység, ahol öröm van – de a bűn mélysége nem lehet.

Péter apostol a következőket írja:

„¹⁴Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. ¹⁵Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel.”

A bűn mélységében csak a kárhozottak örülnek. Az üdvözülők, akik az Isten szerint megszomorodnak, azok sírnak. De az élet mélységeiben a kárhozottak sóhajtoznak, nyögnek és sírnak; és csikorgatják a fogukat. A keresztyének viszont örülnek.

Az örülők

Ki az, aki még így is tud örülni? Azok a Szentlélektől vezetett lelki keresztyén ember, akik együgyűek. Nézzétek el nekem ezt kis buta szójátékot, amit nagyon régen Zimányi Józsi bácsitól tanultam. Nem őrültek és nem bolondok, hanem együgyűek. Azaz egy szívű, egy nyelvű, egy lelkű és ezért egy ügyű emberek. Ilyen volt Pál apostol.

Egy tőzsdéző ember, amolyan brókerféle mondta el nekem egyszer, hogy mennyire sötét világ az ő világuk. Hogy annyira csak a pénzzel foglalkoznak, hogy minden idejüket, gondolatukat kitölti a pénz – és valójában nincs soha más beszédtémájuk mint a pénz, amiből hogyan lehet még több pénzt csinálni. Nincs más értékük mint a pénz. Régen az üzleti világban az a szólás járta, hogy aki elmegy szabadságra, az lemarad. Manapság Ezt már úgy fogalmazzák meg ezt, hogy aki elmegy ebédelni, az lemarad. Ezek vajon nem egy-ügyű emberek? Vannak olyanok – és nyilván nem csak a pénzvilágban -, akik számára már valóban nem létezik semmi más – sem erkölcs, sem család, sem tisztesség, sem értékek, csak az az egy saját ügy. Amikor már nincs emberség, nincs erkölcs és nincs tisztesség: de egyvalamit van, amiről  megfeledkezni – lesz elszámoltatás.

Azt gondolom persze a többség nem ilyen. A többségben még megmozdul a lelkiismeret, megmozdulnak az értékek iránti vágyak, keresnek, kutatnak – talán még a keresztyénséggel is szimpatizálnak, de nem tudnak elszakadni ettől a világtól. Hol erre csapódnak, hol arra. Hol erre vágyakoznak, hol arra. Nagyon sok keresztyén ilyen. Nagyon sok keresztyén sok-ügyű keresztyén. De vajon keresztyén-e az, aki sok-ügyű? Hiszen a sok-ügyhöz nem lehet egy szívvel, egy lélekkel ragaszkodni. Hiszen nem lehet ugyanazzal a szívvel csüngeni az Úron és ragaszkodni a világhoz. Mit mond Jézus?

„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”[Mt 6:24]

A mammon általános – de bármivel behelyettesíthető.

Egy szív, csak egy ügyhöz jó. Sok ügyhöz, már legalább két szív kell. De lehet-e két szíved? Ahol Jézus Krisztus legfeljebb csak egyvalaki lehet a szív polcain és nem Ő a szív Ura, ott nem lesz öröm a mélyben – de nem lesz magasság sem az Úrban.

Mi volt Pál apostol egy ügye? Mi volt Pál apostol szívügye? Erről Ő maga így beszél:

„Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja,…”

Pál apostol számára ebben a világban egyetlen ügy van, ami számít abban, ahogy értékeli a világot és ebben a saját helyzetét az nem más, mint az, hogy terjed-e az evangélium?

Testvérek! Lássuk jól. Pál apostol nem kesereg és siránkozik azon a börtön mélyén, hogy most börtönben van és ezért nem terjedhet az evangélium. Örül még a börtönben is, mert azt látja, hogy ezáltal még inkább terjedhet az evangélium.

Ország világ a csodájára jár, még a harcedzett praetorianus katonák is, a római elitcsapatok, az akkori kommandósok, hogy van itt egy ártatlanul börtönbe zárt ember, aki nem gonosztevő és van neki egy furcsa ügye, amit evangéliumnak, örömhírnek nevez, és van neki egy furcsa Ura, küldője, akit szintén ártatlanul kereszten végeztek ki, de ez egyben Isten bocsánatos győzelme is volt a kárhozat felett, és ez a keresztre feszített Úr, akinek Jézus a neve feltámadt a halálból.

Olyan mesésen hangzik mindez, de mégsem lehet mese, mert ez a Pál nem ellenséges sem a gonosztevőkkel, sem a rabtartókkal, sőt különleges módon szereti őket és örvendezve megosztja ezt az örömhírt velük.

Pál apostol mindent egyetlen szempontnak rendelt alá: Hogyan szolgálhatom hűségesen Krisztust, hogy betöltsem az Ő legfontosabb parancsát, küldését –

„Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”[Mk 16:15]

Ezért volt öröm a szívében mindig. Ezért volt öröm a szívében még a mélyben is, ezért volt öröm a szívében ott a börtönben. Mert még ott is felragyoghatott a világosság és ott is megláthatták Krisztust. És ha nem örül? Ha pityereg egy kicsit személyes kudarcán? Nem lehet ezt egy kicsit több megértéssel kezelni? Nyilván lehet, de a lényegen ez nem változtat azon, hogy minél inkább siránkozik, annál jobban takarja el Krisztust és állítja magát előtérbe.

Nem vagyunk egy kicsit az élettől elrugaszkodottak akkor, ha azt mondjuk, hogy az élő hitű keresztyén ilyen egy-ügyű? Hogy mindent csak abból a szempontból néz, hogy az szolgálja-e az evangélium terjedését? Miből vonta le ezt a következtetést Pál apostol, hogy ez így jó?

Abból, hogy az evangélium őt is megtalálta. Abból, hogy megértette az evangélium lényegét: Jézus Krisztus annyira szerette őt is, hogy meghalt az ő bűneiért is. Attól, hogy egyvalami számít az élet szempontjából, ha véget ér a földi szakasz, hogyan folytatja utána. Ez pedig csak egyetlen módon lehet az örök élet: Krisztus követésében lehetséges. Ettől kezdve pedig tudja Pál apostol, hogy ő Jézus Krisztus számára a legfontosabb. Hogy Jézus Krisztusnak egyetlen dolog volt csak fontos, egyetlen dologért született és élt, hogy meghaljon őérte, és megváltsa őt. Ez pedig nemcsak Pál apostolra volt igaz.

Testvérem! Megértetted te már ezt? Hogy Jézus Krisztusnak egyetlen dolog volt fontos, egyetlen dologért született meg – hogy meghaljon érted és megváltson téged. Ez az egyetlen dolog éltette, mert ez volt az Atya akarata. Éltet-e téged ugyanez az egyetlen dolog – az Atya akarata? Éltet-e annak a vágya, hogy „egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg őt?” Éltet-e téged így a Krisztus szeretete, akinek te voltál az egyetlen ügy, hogy neked is ő legyen az egyetlen ügy? Ilyen vagy? Ezt mutatják a gyümölcseid is?

Testvérem! Van öröm a mélyben is. Vágysz-e te erre az örömre? Nem csak a magasságok, hanem a mélységek örömére is? Nem a mélységre, hanem arra, hogy akkor is megmaradj Krisztusban és az ő örömében. Magasságok és mélységek váltják egymást. Ez e világ törvényszerűsége. Sőt a mélység könnyen és gyorsan be tud törni az életünkbe akár tartósan is. Bizony Krisztusban egy-ügyű emberré kell lenned – és akkor valóban megtapasztalod,  hogy van öröm a mélyben. Ez abból a reménységből táplálkozik, ami Jézus Krisztus ígéretén alapul:

„ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek…” [Jn 16:22]

Az öröm elvesztése

Most pedig nézd meg, hogy mi minden veszi el a te örömödet? Említhető ez egy lapon a neked ajándékba adott üdvösséggel? Ugye nem? És mégis elveheti az örömödet? Hova szorult a Szentlélek benned?

Az ördögnek nagyon fontos, hogy elvegye és megrontsa az örömödet. Látnunk kell, hogy mi minden támadja a mélységben ezt az örömöt.

Pál apostol esetében a testiségről nem kell beszélnünk. Vajon nálunk kell-e? De jó lenne, ha nem kellene! De valóban – még egy lelki keresztyént is megtámad az ördög a testi gondolatokon keresztül. A lázadó gondolatokkal. Ha ezt időben észreveszed, semmiképpen nem fog ki rajtad.

De milyen rafináltan támad az ördög. Először is megerőtlenedik a filippi-beli gyülekezet. Szükségük lenne egy erős hívő vezetőre, mint Pál apostol. Megremeg a szívük az üldözés miatt, ami érte Pált. Pál érezhetné azt, hogy most mellettük lenne a helye. Ravasz csapda. Ha belesétál a csapdába elfordul a tekintete arról a szolgálatról, amelybe Isten nem is beleküldte – bele vitte. Ehelyett mit tesz? Imádkozik értük és bátorítja őket: Erősödjetek meg és szolgáljátok hűséggel az Urat. Én is őt szolgálom.

Azután megerősödnek az álságos szívű testvérek. Akik ugyan az evangéliumot prédikálják, de nem tiszta indulattal, hanem személyes ambíciókból indíttatva. Ugyanolyan lelki csapda lehet, vagy még veszélyesebb, mint az előbbi, hiszen Pál apostol megint csak azt érezhetné: rá lenne szükség filippiben. De a filippi-belieknek sem Pálra van szükségük, hanem Krisztusra – és Pál filippiekért való aggódása nem ronthatja el örömét.

Van öröm a mélyben is. Ilyen e a te örömöd az Úr Jézus Krisztusban?

Ámen.