Lekció: Mik 4:1-8
Alapige: Jn 14:1-6
Jézus tanítványai az utolsó vacsorán nem tudták pontosan, hogy mi fog történni Jézussal, de a szívük tele volt balsejtelemmel, amit Jézus nem igyekezett eloszlatni. Pontosabban nem úgy, ahogy ők várták. Ők valószínűleg olyasmit vártak, hogy „nem lesz semmi baj fiúk”, ehelyett azt mondta, hogy „nem vagytok mindnyájan tiszták, mert egy közületek el fog árulni engem.[1]” Azt is elmondta, hogy neki el kell mennie, de most még nem mehetnek vele oda, ahova neki kell mennie, majd később csatlakozhatnak hozzá, addig viszont a szeretetparancsolat értelmében kell helyt állniuk, ha az ő tanítványai akarnak maradni.
Ez nyugtalansággal töltötte el a tanítványok szívét. Mai igénkben Jézus erre a nyugtalanságra válaszol, és válaszol a bennünket is kísértő vagy éppen hatalmába kerítő nyugtalanságra. Jn 14:1-6
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.”
Tamás erre így szólt hozzá: „Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?”
Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”
Látja Jézus a tanítványok zavarodottságát és nyugtalanságát. Rémületként és szorongásként is lehet érteni azt, amit a tanítványok éreznek azon az utolsó estén a vacsoraasztal mellett, a vacsora után, hallgatva Jézus utolsó beszédeit. Nyugtalanítja őket amellett, hogy Jézus azt mondja, hogy olyan helyre megy, ahova nem követhetik, gondoljanak erről bármit is, ugyanakkor látják Jézus lelki megrendültségét is, amikor az árulóról és az árulásról beszél. Szóval ezt az utolsó vacsorát azért nem túl felszabadult együttlétként látjuk magunk előtt. Jézus azonban annak ellenére sem akarja, hogy ez az a lelkület telepedjen az apostoli közösségre, mint ahogy nem akarja, hogy a világ nyomasztó eseményei között se telepedjen a szorongás és a rémület lelkülete választottaira, akik követik őt.
Ezért beszédének ezt a szakaszát így kezdi
Ne nyugtalankodjék a ti szívetek …
Van ok a nyugtalankodásra
Vajon ez a bátorító szó azért hangzik el, mert a tanítványoknak valójában nincs is okuk a nyugtalanságra? Talán az áll ennek a mondatnak a hátterében, hogy a tanítványok valójában rémeket látnak és Jézus azt mondja nekik: „ne nyugtalankodjatok, nincs semmi baj”. Szeretném, ha ezt látnánk Jézusnak ebben a bátorító szavában:
Nem azért mondja nekik, hogy ne nyugtalankodjanak a szívükben, mert egyébként ne lenne rá okuk.
Létezik az a fajta létszorongás, amikor nincs mögötte valós ok, vagy tényleges kiváltó ok; ebben az esetben azonban nem erről van szó. Jézus érzékeli szeretett tanítványi nyugtalanságát, zavarodottságát és szorongását. Érzékeli a kérdéseikből, amivel ezen a vacsorán újra és újra hozzá fordulnak.
Péter megkérdezi:
Hova mégy? … Uram, miért ne követhetnélek most?[2]
Tamás azt kérdezi
Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?
Fülöp azzal fordul Jézushoz
Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk![3]
Nagyon is nyugtalanító az, hogy elmegy; hiszen ők mindent hátrahagytak Jézusért, hogy kövessék őt. Nekik nem azt jelentette a követés, ahogy azt mi a magunk számára néha elképzeljük. Persze, hogy zavarodottak, rémültek és szoronganak. Ha Jézus elmegy mi lesz velük nélküle? Nyilván ők még azok előtt a dolgok előtt álltak, aminek mi már itt vagyunk a túloldalán. De Jézus az egész beszédben újra és újra visszatér arra, hogy nem hagyja őket magunkra. De most még másról lesz szó. De nem azt mondja nekik, hogy ne nyugtalankodjatok, mert nincs rá okotok. Van okuk a nyugtalankodásra és az valós ok. Jézus elmegy, amiről sokáig nem hitték el, de most mégis valós közelségbe került: Jézus meg fog halni.
Az okok valódiak
Ezért fontos, hogy amikor bennünket nyugtalanít valami a világban ne érzékeljük azt érzékeljük vagy gondoljuk, hogy Jézus valami módon könnyedén veszi a mi félelmeinket vagy szorongásainkat. Ez nem kioktatás, hanem bátorítás.
Jézus ismeri a világot és annak romlottságát. Nem felülről nézve, hanem innen belülről, hiszen Isten Fia ugyanolyan emberré lett mint mi. Ugyanúgy gyötörték külső és belső kísértések, mint bennünket. Sokkal jobban ismeri a világot és annak romlottságát mint mi. Jézus nagyon is tisztában van azzal, hogy a világ ad okot a nyugtalankodásra és a szorongásra. Valódiak az okok? Nagyon is.
Az Írás egy szóval sem mondja, hogy a világjárványok nem adhatnak okot a nyugtalankodásra. Azt sem mondja, hogy az újabban kifejezetten pusztító háborúk, amelyek ha közvetlenül nem is érintenek, de begyűrűző hatásai okkal nyugtalanítanak minket. A jövedelmek elértéktelenedése nem nyugtalaníthat minket? Egy kellemetlen tünet vagy egy kifejezetten rossz diagnózis ugyanúgy szorongásba vezethet minket. A gyermekeink jövője is egy természetes nyugtalankodási forrás. De ne is soroljuk tovább – értjük miről van szó. Mindezek mögött egytől egyik felsejlik a végső ellenség a halál. Hiszen a halál végzi bennünk a munkáját. Mint ahogy tudja nyugtalanítani a szívünket annak a félelme is, hogy vajon az, akit elvesztettünk milyen örökkévaló sorsra jutott? De sokaknál hirtelen a halál után lesz fontos, aminek előtte kellett volna fontosnak lennie, és szeretnének imádságot kérni az elhunyt lelki üdvéért. Ilyen nyújtani azonban a Szentírás kijelentésének fényében olcsó megnyugtatás, hazugság.
Jézus egy szóval sem mondja azt, hogy legyintsünk a nyugtalanító vagy szorongást okozó dolgokra, mint a Gyalog galoppban a fekete lovag, miután Artúr levágta a második karját is, csak annyit mondjon rá: „Eh, bolhacsípés”.
Mindezeknek meg kell történnie
Ráadásul nekünk keresztyéneknek van egy bizonyos tudásunk, amivel a világ fiai nem rendelkeznek. A járványokról, éhínségekről és háborúkról, Krisztus visszajövetele előjeleiről, az ítélet előtti világ vajúdásáról Dániel könyve azt mondja
ami el van határozva, annak meg kell történnie[4]
Tehát a világ ítéletéhez mindezeknek meg kell történnie. De Jézus mégis arra hív bennünket, hogy közben legyünk békességteremtők, mert azok a boldogok, akik békességet teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.[5] Igen, Isten ránk bízta a békéltetés szolgálatát és igéjét.[6] Imádság a békétlenekét és tanúságtétel Krisztus Istennel megbékítő áldozatáról. Szó sincs arról, hogy ismerve az eljövendő ítéletet úgy kellene várnunk azt, mint ahogy Jónás várta Ninive pusztulását a ricinusbokor alatt. Sőt! Tudva azt, hogy az ember csak akkor tud békességre jutni, ha a Krisztusban megbékél Istennel, imádkozni kell és tanúvallomást tenni az Istennel megbékéltető Krisztusról. Ez egy olyan titok, amit de nehéz sokszor nekünk is elhinni, pedig ahogy a zsoltár mondja:
a jövő a béke emberéé![7]
Szögezzük le még egyszer: Jézus nem azt mondja, hogy nincs okunk nyugtalankodni. Ez a világ számtalan okot ad rá. Jézus azonban szabadítóként azt mondja: Nemcsak a bűneidből szabadítalak meg, hanem meg tudlak szabadítani a világ által táplált szorongásodtól is. Az a kérdés: hogyan? Nem úgy teszi ezt, hogy a nyugtalankodást kiváltó okokat kisebbítené, hanem úgy, hogy saját váltságán keresztül megmutatja azt, hogy több és nagyobb okunk van arra, hogy a Szentlélek legyőzze a szorongásunkat és szívünk nyugtalanságát.
A nagyobb okok
Melyek azok a nagyobb okok, amelyeket ha újra és újra hittel az elménkbe vésünk, és ezen keresztül a Szentlélek a szívünkbe is be tudja írni – azaz eljut a fejtől a szívig – legyőzhetik a szorongásunkat.
Ismerjük Jézust
Az első ilyen ok, hogy ismerjük Jézust. Azt a Jézust, aki azért jött el a világba, hogy higgyünk benne és e hitben megértsük és megragadjuk azt, hogy a mennyei Atya szeret minket. Annyira szeret minket, hogy fiát adta engesztelő áldozatul a bűneinkért. Nem véletlenül mondja Jézus:
Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem.
Van egy közkeletű tévedés a hittel kapcsolatban. Az, hogy az ember abban hisz, amit nem ismer. Ennél nagyobb bakot lőni nem is lehetne. A hittanórákkal, a konfirmációi előkészítőkkel, akár ifjúsági, akár felnőtt éppen az a cél, hogy Istent és az ő Fiát Jézus Krisztust a Szentlélekkel együtt egyre jobban megismerjük, hogy hitünk Isten igaz ismeretén alapuljon, nem kitalált meséken, ahogy Péter is írja:
Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.[8]
Jézusban – és ezáltal Istenben csak úgy tudunk hinni, ha ismerjük őt. És minél mélyebben megismerjük őt és kegyelmét, annál bizonyosabban tudunk hinni benne és engedelmeskedni neki.
Kettős realizmus
Ez a hit tesz bennünket igazán realistákká. Ez egy érdekes kettős realizmus.
- Ismerni fogjuk e világ realitásait – és tudjuk mennyi csalódást, szorongást és nyugtalankodást tudnak okozni. A keresztyének nem álomvilágban élnek – nagyon is realisták az élet összes problémájának vonatkozásában.
- Ugyanakkor van egy kiterjesztett realitásunk is, amivel a világ nem rendelkezik. Ismerjük Jézust és nagyon is realisták vagyunk Isten hatalmával és az ő ígéretének valóságával kapcsolatban is.
Van tehát okunk nyugtalankodni. De még nagyobb okunk van nem nyugtalankodni, mert ismerjük Jézust.
Így mutatja be Jézus a második nagyobb okot:
Van helyünk a mennyben
Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?
Jézus azt mondja, hogy a mennyei Atya házában sok lakóhely van. Jézus ezzel azt érzékelteti, hogy ha valaki be akar menni, akkor nem marad ki senki helyhiány miatt. A később érkezőknek nem lesz kitéve a tábla, hogy a menny megtelt.
Le lehet maradni a mennyről, lehet zárt kapukra találni, de annak nem helyhiány az oka, hanem sokkal inkább az, hogy nem vettük elég komolyan Isten meghívását, visszautasítottuk a kegyelem üzenetét, úgy hogy nem érdekelt minket annyira, hogy Jézus követéséért hátrahagyjuk a világot és a menny legyen a legfőbb kincsünk. Sok keresztyén és nem keresztyén is úgy tűnik azért nem foglalkozik eleget a mennyel, mert a számukra ez nem elég érdekes téma. Ráadásul mintha azt gondolnák, hogy a túlvilág az ő számára automatikusan jó lesz. Jézus elég világosan megmondja, hogy a mennybe az Atyához csak rajta keresztül, a benne való hiten és az ő váltságán keresztül vezet az út.
Jézus azt mondja, hogy a menny egy olyan hely, ahova nem azért megy, mert elege lett ebből a világból, hanem miután elvégezte értünk a földi szolgálatát előremegy, hogy majd bennünket a bűnöktől megszabadított foglyokat is magához vigyen. Nem is teljesen pontos azt mondani, hogy Jézus elment a mennybe, sokkal pontosabb, hogy előrement. Előrement helyet készíteni.
Hogy pontosan ez a helykészítés mit jelent, arról a Szentírás tulajdonképpen direkt módon nem beszél. Hogy pontosan mit csinál Jézus, mit ért helykészítés alatt? Azt nem tudjuk, de azért valami nagyon fontosat mégis leszűrhetünk.
A menny igazi otthon lesz
Jézus mindannyiunknak személyre szabott otthont készít. Valahogy úgy, ahogy ha a szülők várják a születendő gyermeküket és tudják, hogy az fiú lesz, akkor fiús színekre festik a falakat és fiús dekorációval készítik elő a gyerekszobát, ha lány lesz, akkor ugyanezt lányosra készítik elő. Valahogy igyekeznek személyre szabni, személyessé tenni. Azt akarják, hogy otthonos legyen az otthon. Mert az otthonainkat szeretnénk valóban otthonnak és otthonosnak érezni.
Tamási Áron azt írta az Ábel Amerikában c. könyvében.
– Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam, és azt mondtam: – Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.[9]
Nagyon jól érzékelteti Tamási Áron, hogy mennyire természetes emberi szükségletünk az otthon. Így lettünk teremtve, amit az Édenkert bemutatásával is megerősíti Isten. Ezt vesztettük el a bűnesettel – de ezt keressük mindig a világban. Nos, Jézus azt mondja: ezt valójában nálam fogod megtalálni. Ezt az otthont és ezt az otthonosságot – mert én ilyen mennyei helyet készítek neked. Nem olyan lesz, mint az egyforma kollégiumi szobák, hanem olyan, amit neked rendezek be, ahol otthon érezheted magad, ahol minden rólam és rólad fog szólni. Nagyon sok embernek nem adatik meg az otthonos földi otthon. De mindazoknak, akik benne bíznak, azoknak otthonos mennyei otthont készít el Jézus. Mikeás egy ókori izráeli képpel adja vissza, amiben valami hihetetlen nyugalom és békesség is tükröződik:
Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki sem rettenti őket. Maga a Seregek Ura mondta ezt![10]
Mindenki a saját otthonát kapja meg Jézustól.
Jézus személyesen jön értünk, hogy vele legyünk
És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.
Jézus a rendelt időben visszatér a mennyből dicsőségben, angyalai körében, hogy ebbe az elkészített otthonba maga vezessen be. Gondolkodtam azon, hogy ehhez miért kellenek az angyalok. Vajon nem azért-e, hogy azok az angyalok, akik az Atya hűséges mennyei teremtményei kifejezhessék az örömüket az üdvösségünk iránt? Gondold el – saját otthonodba vezet Jézus az angyalok örvendező sorfala közt. De miért? Hogy vele legyünk! Mert ez az, amit szintén nagyobb okként mond Jézus, hogy ne nyugtalankodjon a szívünk. Pál apostol ezt úgy fogalmazta meg:
vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél;[11]
Pál apostol ezért nem nyugtalankodott és szorongott még a börtönben sem. De vágyakozott az után a Krisztus után, aki az életét adta érte és feltámadt a halálból, hogy őt is a mennybe vihesse. Ezért is annyira fontos, hogy minél jobban megismerjük Jézus Krisztust – hogy tudjuk hinni: vele lenni sokkal jobb mindennél. Ami nem jelenti azt, hogy a szeretteinket ne ismernénk meg és velük együtt ne örülnénk a mennyben. De ez úgy valósul meg, hogy Krisztussal leszünk, ami sokkal jobb mindennél.
Jézus tehát nem mondja azt, hogy nincs okunk a nyugtalanságra – de mond négy olyan nagyobb okot, amivel ha megtöltjük az elménket és a szívünket minden nyugtalanságra okot adó eseménnyel vagy helyzettel szemben, a Szentlélek meg fog szabadítani a nyugtalanságtól és a szorongástól.
- Ismerjük Jézust – ő a megváltónk.
- Van helyünk mennyben.
- A menny egy személyre szabott otthon lesz, amit Jézus készít nekünk.
- Jézus személyesen jön értünk, hogy vele legyünk.
Ámen.
[1] vö. Jn 13:11.18.21.
[2] Jn 13:36-37
[3] Jn 14:8
[4] Dán 11:36
[5] Mt 5:9
[6] 2Kor 5:18-19
[7] Zsolt 37:37
[8] 2Pt 1:16
[9] Ábel Amerikában
[10] Mik 4:4
[11] Fil 1:23