Lekció: 2Kor 4:5-6
Alapige: Zsolt 117
Énekek:
343 – Ó, örök Isten! Ki Atyánk vagy nékünk
150 – Dicsérjétek az Urat!
191 – Dicsérd az Istent, mostan, ó, én lelkem!
202 – Kegyes Jézus, itt vagyunk
223 – Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség
Van egy olyan bibliai héber kifejezés, amelyet nemcsak a magyarban, de nagyon sok nyelvben szóról szóra ismételgetnek. Nem fordítják le, hanem az eredetei formájában vették át. Így mondogatják, így építik bele énekek szövegeibe; még énekeskönyv címeként is adták. Ami az érdekessége, hogy nemcsak vallásos és hívő emberek szokták használni, hanem világias nyelvi környezetben is fel-felbukkan, mint egyfajta örömöt kifejező szó. Magában a Szentírásban, természetesen különösen az Ószövetségben nagyon sűrűn megtalálható – bár lefordított a Bibliában sohasem eredeti formájában, hanem fordításként. Szerintem már sokan sejtik, hogy ez melyik héber kifejezés lehet. Akik a „hallelujára” gondoltak azok nem tévedtek, helyesen gondolták. A halleluja kifejezés fordítása pedig így hangzik: „Dicsérjétek az Urat!”
Mai zsoltárunk a 117. zsoltár ezzel a felszólítással kezdődik[1] és ezzel is fejeződik be. Mai alapigénk a 117. zsoltár.
Dicsérjétek az URat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek! Mert nagy az ő szeretete irántunk, az ÚR hűsége örökké tart. Dicsérjétek az URat!
Ez a Szentírás legrövidebb zsoltára és egyben legrövidebb fejezete is. Ebben a zsoltárban Izráel – és természetesen a Szentlélek, aki szólott a próféták által – a föld minden nemzetéhez és kultúrájához fordul egy felszólítással: Dicsérjétek az Urat.
Ebben a felszólításban Isten személyes nevét használja, amivel azt fejezi ki, hogy dicséretükkel az egyetlen és igaz Istenhez jöjjenek. Tulajdonképpen ennyi ez a zsoltár, nincsenek benne hosszas indoklások. Egyszerűen egy hívás a Szentlélektől, hogy dicsérjétek az Urat, bárhol vagytok a világon, bármilyen helyzetben, bármilyen kulturális háttérrel és örökséggel. Lehet, hogy vallásos környezetből jöttél, az is lehet, hogy bár vallásos környezetből, de ez nem egy keresztyén vallásos környezet volt; de az is lehet, hogy a teljes kulturális közeged ateista – ugyanúgy szól a felhívás, hiszen ennél egyetemesebb nem is lehetne:
Dicsérjétek az URat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek!
Rövid a zsoltár, de természetesen minden rövidsége mellett érdemes mélyebben is belenéznünk, hogy mit hoz elő belőle számunkra Isten Lelke.
Ki az az ÚR, akinek dicséretére hív
Először beszélgessünk arról, hogy ki is az az ÚR, akinek dicséretére hív? Ahogy említettem itt Isten kijelentett nevét – Jahve – találjuk az eredeti szövegben, egy önmagát nagyon személyesen kijelentő Istent. Ez az Isten az, aki
- teremtette az eget és a földet; (erre még reményeim szerint visszatérünk a jövő héten a 121. zsoltár kapcsán
- ő az, aki megformálta Ádámot a föld porából és Évát Ádám csontjából.
- ő az, aki személyesen megszólította minden hívők atyját, Abrámot és elhívta, hogy sok nép atyjává legyen, akinek utódján keresztül meg akar áldani minden népet a földön.
- ő az, aki Ábrahámon keresztül először kiválasztotta népét Izráelt és nevét adta nekik, hogy megismertessék ezt a nevet a földön.
Ő az tehát, aki nevét adta és nevét megismertette a földön. De azért, hogy Izráelnek úgy adta nevét, hogy megismertessék nevét a földön.[2]
Ebből világosan kiderül, hogy bár Isten kiválasztott magának egy népet, de ezt egyetlen szent célra rendelte: hogy eljusson nevének dicsérete minden néphez. Mert minden nép, benne minden egyes ember őhozzá tartozik, és egész életünk legfőbb célja és rendeltetése, hogy Isten nevét megismerve őt dicsőítse az életünk; ne önmagunkat, ne embereket, diktátorokat vagy éppen rezsimeket. Egyedül az élő Istent.
Az Isten dicséretére felhívás azt közvetíti a számunkra, az egyes ember számára is, de minden nép, és minden kultúra számára, hogy kizárólag az egyetlen igaz Istenben találja meg békességét, boldogságát és üdvösségének forrását, nem a maguk kitalálta és elnevezett, sőt néha kifaragott istenségben.
A 115. zsoltárban így vall Isten bizonyságtevő népe:
A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart! A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak. Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon. Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik, és mindazok, akik bennük bíznak.[3]
Tehát van jelentősége, hogy Isten nevével hívnak arra, hogy őt dicsérjük – mert csak egyetlen helyes és igaz hit létezik – az amelyik az egyetlen igaz Istenbe veti bizalmát, és az egyetlen igaz Isten nevét hívja segítségül, aki Jézus Krisztusban jelentette ki végül az ő nevének teljességét. Mert, ahogy szól az apostoli bizonyságtétel Isten Fiáról Jézus Krisztusról:
és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.[4]
A dicséret mélységei
De tudjuk-e, hogy mit jelent Isten dicsérni vagy dicsőíteni? Másodszor erről szeretnék egy kicsit mélyebben elbeszélgetni.
Alapigénk kétszer is említi a dicséretre ill. dicsőítésre szóló felhívást:
Dicsérjétek az URat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek!
Itt a Biblia eredeti szövege két különböző szót használ, amelyet dicsér, illetve dicsőít szóval ad vissza fordítás. Mindkét szónak – az egyik az ismert haleluja – az elsődleges jelentése ugyanaz, de a másodlagos és harmadlagos jelentések további rétegeket adnak a szövet jelentéséhez, amelyek segítenek bennünket megérteni Isten dicséretét és közelebb jutni hozzá.
Fényvisszaverődés
Kezdjük az elsővel – ez a haleluja. A haleluja további jelentésárnyalatai a fényességre és ragyogásra utalnak. Isten dicsőségének fénye beáradt a világba. Maga a teremtés is a világosság megteremtésével kezdődött. Isten első mondata a Szentírásban:
Legyen világosság![5]
És amikor Isten Fia eljön a világba, akkor ez a világosság lép be a mi sötétségünkbe. János ezt írta róla:
Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
A világ világosságának dicsősége volt itt közöttünk, és ez a dicsőség ragyog fölöttünk és bennünk, amikor Istennek adjuk az életünket Krisztusban és beárad a szívünkbe Isten Szentlelke. Így az életünk Jézus Krisztusban Isten dicsőségének a visszatükröződésévé válik. Ahogy ezt Pál apostol is megfogalmazta:
ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.
Tulajdonképpen Isten dicsérete nem is velünk kezdődik el, hanem azzal, hogy Isten nekünk adja nevét és kiárasztja ránk dicsőségét. Isten dicsőítése ennek az isteni dicsőségnek a visszatükröződése, ami ránk vetül Isten jelenlétében.
Amikor Mózes fent volt a Sínai-hegyen, hogy átvegye Istentől a törvényt, és kezében Isten kőtábláival lejött a hegyről, a bőre Isten dicsőségétől sugárzott egy ideig. Nemcsak a törvényt kapta meg, hanem bizonyos mértékig Isten jelenlétében átlényegült Mózes és visszatükrözte azt a dicsőséget, amely Isten jelenlétében rávetült.
Vajon, amikor belépsz Isten jelenlétébe – akár személyes imában, akár istentiszteleten – át tud-e járni annyira az ő igéje, hogy ő tükröződjön vissza rólad? Ez Isten dicséretének egy formája, ahogy visszatükrözve továbbárasztod Őt a világba.
Volt egy nem hívő barátom, akinek volt egy hívő felesége. Ő egyszer azt mondta el nekem, hogy minden alkalommal, amikor a felesége istentiszteletről megy haza, rosszabb mintha el sem ment volna. Bizony nehéz szívvel hallgattam, ismerve a helyzetüket volt igazság a panaszában, még akkor is, ha a hitetlenek hívőkkel szembeni panaszát érdemes fenntartásokkal kezelni.
Mindezzel együtt igen jó feltenni magadnak a kérdést: mi tükröződik vissza rólad, amikor szeretett gyermekként Isten jelenlétében voltál, és kijöttél onnan? Vajon az a dicséret, amely visszaveri Isten dicsőségének fényességét?
Elismerés
A dicsőítésre használt másik szónak a másodlagos jelentései is nagyon izgalmasak.
dicsőítsétek mind, ti nemzetek!
A dicsőítés szónak a további jelentésárnyalati látszólag teljesen mást fejeznek ki, mégis nagyon izgalmasak. Az egyik további jelentése az, hogy lenyugtat, lecsendesít, a másik pedig hogy elismer, nagyra értékel.
Lényegében mire is hívja itt a nemzeteket a zsoltár? Azt, hogy ismerjék el az Urat az egyetlen és igaz Istennek. Ez pedig le fogja csillapítani az Isten elleni lázadásukat. A 46. zsoltárban így hív bennünket Isten:
Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.[6]
Lényegében ott kezdődik el a megtérésünk Istenhez, amikor elismerjük őt a Mindenható és Felséges Istennek. Amikor saját elképzelt koronáinkat letesszük és őt tesszük életünk urává és középpontjává.
Erre az elcsendesedésre hívott meg bennünket Jézus Krisztus. Ha látni akarjuk, hogy mit jelent elismerni Istent Istennek és Atyának, akkor Jézus életét kell folyamatosan vizsgálnunk és követnünk. Őbenne árnyéka sem volt a lázadásnak, az elégedetlenségnek és a zúgolódásnak. Annyira nem, hogy azt írja róla a próféta:
Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.[7]
Ezt erősíti meg és viszi tovább az apostoli bizonyságtétel:
Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.[8]
Ezt pedig nem másról mondja az apostol és a próféta, aki amikor visszatér a földre dicsőségben, az van a derekára írva:
Királyoknak Királya és uraknak Ura.[9]
Elismered-e az Urat a te uradnak? Amikor elismered őt lecsendesíti nyugtalan és lázadó szíved és ez dicsőíti az Urat.
Látjuk tehát, hogy mit is jelent az Úr dicsérete: az ő dicsősége fényének visszatükrözése ebben a világban és elismerése annak, hogy ő az egyetlen igaz Isten.
A dicsőítés oka
Ennek pedig egyetlen igazi oka van. A zsoltárokban sok mindent megfogalmaznak, hogy miért méltó az Úr erre a dicséretre – de ennek a rövid zsoltárnak a tömörsége éppen ebből a tömörségből fakadóan az egyetlen fő okra koncentrál:
Mert nagy az ő szeretete irántunk, az ÚR hűsége örökké tart.
Nagy szeretete és örök hűsége. Mi másról szólhatna ez másról, mint Istennek az egész emberiség iránti hűségéről és szeretetéről. Mert ha minden népnek és nemzetnek szól a felszólítás a dicséretre, akkor ez azt jelenti, hogy Isten ezt a szeretet terjesztette ki minden népre Jézus Krisztusban. Az a hűség mutatkozik meg ebben, hogy hű maradt az Ábrahámnak tett ígéretéhez:
Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.[10]
Dicsérjétek az Urat!
Mikor imádkozhatjuk ezt a zsoltárt?
Zárásképpen most is szedjük össze röviden, hogy mikor imádkozhatjuk ezt a zsoltárt?
- Rövidsége miatt mindenképpen akkor, amikor nagyon kevés időnk van imádkozni. Akkor tényleg a legfontosabb, hogy Isten dicsérete legyen az első. A kevés időnek lehet objektív oka, de lehet szubjektív oka is. Azt mindenképpen érdemes átgondolni, mert ott már szubjektív okot kell keresni, hogy ha soha vagy szinte soha nincs elég időd az imádságra.
- Imádkozhatjuk akkor, amikor a legfontosabb, hogy az Isten dicséretének legfontosabb okát kell magunk előtt látni: a Krisztusban irántunk megmutatkozó szeretetét és hűségét.
- Imádkozhatjuk akkor, amikor arra van szükségünk, hogy elismerjük az Urat és lecsendesítse lázongó, zúgolódó gondolatainkat.
- És végül imádkozhatjuk akkor, amikor azt érezzük, hogy nem Isten dicsőségét tükrözi vissza az életünk, de szeretnénk Isten dicsőségének ránk áradó fényébe állni és azt visszatükrözni a világba. Ámen.
[1] A hosszabb formában: „halelu et Jahve”
[2] vö. 2Móz 9:16 „De mégis megtartottalak, hogy megmutassam neked az erőmet, és hirdessék nevemet az egész földön.” Rm 9:17
[3] Zsolt 115:3-8
[4] ApCsel 4:12
[5] 1Móz 1:3
[6] Zsolt 46:11
[7] Ézs 53:7
[8] 1Pt 2:21-24
[9] Jel 19:16
[10] 1Móz 12:3