Két hete Jézusnak arról a példázatáról beszéltünk, amelyben a mennyek országát egy hatalmas királyi menyegzőhöz hasonlította. Úgy mutatta be ezt a példázatot, amelyre azonban a meghívottak nem akartak elmenni, ezért a király kitárta az ajtót azok számára, akik eredetileg nem voltak rajta a meghívottak listáján.
Mivel a mennyek országának üzenetéhez nagyon erőteljesen kapcsolódik a mindent felülmúló és múlhatatlan öröm – amit éppen a menyegző képe és hasonlata hivatott felénk közvetíteni – szemben ennek a világnak a mulandóságából fakadó szomorúságával ezért Jézus – sőt az egész Biblia többször is használja a menny érzékeltetésére földi életünk egyik legörömtelibb alkalmát: a menyegző képét.
A Jelenések könyvéből is egy ilyen szakaszt olvastam fel: Krisztus eljövetele olyan örömteli lesz, mint a vőlegény érkezése menyasszonyáért, aki felkészült a fogadására. Örüljünk, ujjongjunk és dicsőítsük őt, énekli a mennyei nagy sokaság, amelynek hangja olyan mint egy nagy vízesés zúgása.
Jézus mondott egy másik menyegzős példázatot is – tanító és intő célzattal – a mennyek országáról. A tíz szűz példázata a mai alapigénk a Mt 25:1-13 alapján.
1Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. 2Öt közülük balga volt, öt pedig okos. 3A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, 4az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban. 5Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. 6Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! 7Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat. 8A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik. 9Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak! 10Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. 11Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! 12Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.
13Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!
Egy lelkipásztor kollégám mesélte, hogy egyszer adventi időszakban egy karácsonyi partira szóló meghívót talált a postaládájában. A kártyán volt egy szép ünnepi köszöntés, a parti ideje és egy kézzel írt meghívás: „Bulit tartunk, remélem el tudtok jönni.” Nagyon örültek, de volt egy kis gond: se helyszín, se aláírás nem volt a meghívón. Fogalmuk sem volt arról, hogy ki hívta meg őket a karácsonyi bulijába. Miközben azon gondolkodtak, hogy mit egyenek, bevillant nekik, hogy hogy mi van, ha a szervezők ugyanazt a hibát követték el az összes meghívón. Elképzelték azt a szegény párt, aki hosszasan készül a vendégek fogadására, feldíszítik a házat, sütnek-főznek, készítik a finomságokat és amikor eljön az idő, alig várják, hogy a vendégek elárasszák az otthonukat és megteljen a házuk ünneplőkkel. Várnak és várnak. Senki sem jön. Az idő telik, és még már azon is túl vannak, hogy a mindig késők sem futottak be.
Emlékszem volt hasonló élményünk, amikor az egyik gyerekünket meghívták egy szülinapra, és senki más meghívott nem ment el, csak a mi gyerekünk. Képzeld el, hogy egy bulit szervezel, amin együtt szeretnél ünnepelni másokkal … és senki sem jön el. Elég vacak érzés.
Jézus elmondta, hogy a mennyek országa hasonlít egy olyan nagy menyegzőhöz, amire nem mentek el a meghívottak – ez a példázat lesz a mai alapigénk. Mt 22:1-14
1Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk: 2Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. 3Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. 4Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! 5De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. 6A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. 7A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. 8Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. 9Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! 10A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. 11Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, 12és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. 13Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 14Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.
Egyszer egy családi összejövetelen az egyik családtag nekem szegezte azt a kérdést: Hogy van ez a bűnbocsánattal az evangélium szerint? Hogyha Adolf Hitler az élete utolsó pillanatában megtért, akkor vajon minden bűne megbocsáttatott? Erre nyilván csak egy elvi válasz adható – ha ténylegesen szembesült a bűneivel, ha ténylegesen megértette és elfogadta Krisztus halálának a rá nézve is érvényes engesztelését, ha kérte a bűnei bocsánatát – akkor igen, bűnbocsánatot kapott és örök életre jutott.
Természetesen ez egy nagyon elvi megközelítés – azt is érdemes figyelembe venni, hogy az ember eljuthat a bűnnek és a süketségnek, vakságnak olyan mélységeibe, ahonnan nincs megtérés – és ebben az esetben bizonyos körülményeket figyelembe véve nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy ez a megtérés nem ment végbe – de elvi alapon igen, ha az élete utolsó tudatos pillanatában megnyitotta magát Istennek, akkor örök élete van.
Jézussal megfeszítve láttunk két gonosztevőt. A többi evangélium azt mondja, hogy hogy mindkettő gyalázta őt. Lukács viszont megoszt egy olyan részletet is, ami gazdagítja a képet: az egyik kivégzett bűnöző megvallja, hogy ő megérdemli ezt a szörnyű büntetést, majd odafordul Jézushoz és azt kéri tőle, hogy irgalmazzon neki.
Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.[1]
Miféle kérés már ez? Hogy van bőr a képén? Éppen most mondta el, hogy megérdemli ezt a súlyos büntetést. Akkor milyen alapon kér ilyeneket? Nem tudunk ezekről a latrokról semmit, de egy gondolatkísérlet erejéig, akár még az is lehet, hogy a szabadon engedett Barabbás bűntársai voltak. Olyan fickók, akikkel nem szívesen találkozunk egy sötét utcán. „Hapsikám, előbb kellett volna gondolkodni, most már nincs idő ilyesmire, nem tudsz megkeresztelkedni, templomba járni, minden jóféle vallásos dologban részt venni.” Késő. Késő?
Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.[2]
Ez valóban az utolsó pillanat – nincs már sok idő, Jézus meghal és utána nincs kihez fordulnia és ő is meghal. Az utolsó pillanatok lehetőségét használta ki. Megtagadnánk tőle ezt az utolsó lehetőséget? Lehet, hogy ha ismernénk a gonosztetteit, akkor vele szemben sem lennénk annyira megengedők, mint ahogy ezt tesszük olvasva Jézus halálának történetét.
Az történik itt, amiről beszélt egy példázatban, amiben kidomborította a kegyelem botrányát. Szó szerint, mert a mai példázatunk, a következő a mennyek országáról, szó szerint botrányba fullad. A szőlőmunkások példázatát olvasom a Mt 20:1-16
1Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. 2Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. 3Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, 4és ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek. 5Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. 6Amikor pedig délután öt óra tájban is kiment, talált újabb embereket, akik ott álldogáltak, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? 7Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott fel bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe! 8Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig. 9Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. 10Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is. 11Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, 12és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. 13Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem? 14Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 15Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk? 16Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.
Az utóbbi évek ünnepei a számunkra igencsak különös körülmények között teltek, hiszen a járványintézkedések miatt két húsvétot sem tudtunk itt a templomban együtt ünnepelni, most pedig igencsak terhes időszak a szomszédunkban kirobbant, és egyre jobban eldurvuló háború árnyékában, aminek közvetlen hatásait kevéssé érzékeljük – még leginkább a hírek szintjén ér utol bennünket – ill. ha van személyes érintettség, akkor is leginkább a segítségnyújtás keretében. Tudjuk, hogy emberek élete és jövője mennyire bizonytalanná vált – sőt emberek további millióira vár ennek a háborúnak a következtében is nagyon nehéz időszak, éhezés, további kirobbanó háborúk, az ezzel együtt járó járványok és halál.
Ha ezen a húsvéton a jövőre gondolunk, az nagyon sokunk számára a szorongás és a reménytelenség érzését nyújtja. De éppen ezek az események és gondolatok késztetnek bennünket arra, hogy feltegyünk magunknak néhány ijesztő kérdést: Találhatunk-e biztonságot ebben az életben? Mit tartogat számunkra a jövő valójában? Meg tudunk-e szabadulni a félelemtől, a szorongástól és az aggodalomtól – de nem is úgy, hogy nem veszünk róla tudomást, illetve elnyomjuk a kellemetlen érzéseket, esetleg túlkompenzáljuk; hanem úgy, ténylegesen az Isten Fiainak a szabadságára jutunk el?
Mi lenne ha azt mondanám, hogy Isten célja a húsvéttal éppen az, hogy telepakolja a jövőnket reménységgel. Hogy miközben sűrűsödnek fejünk felett a reménytelenség sötét fellegei, mindezeken még dicsőségesebben és erősebben ragyogjon át a reménység fényessége. Minél nagyobb a sötétség, annál ragyogóbb a fény.
A mai napon Krisztus feltámadásának a történetéhez kapcsolva megnézzük Pál apostol Kolossébeliekhez írott levelének egy részletét: Ebben az apostol három nagy okot mutat meg nekünk, amiért Jézus Krisztus feltámadása a jövőnket reménységgel és nem reménytelenséggel tölti meg. A Kolosséiakhoz írt levél 3. fejezetének 1-4. versét olvasom:
1Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. 2Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! 3Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. 4Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.
Pál ebben a szakaszban a reményteljes jövőről és a mennyei valóságról tanítja a keresztyéneket. Ha Jézus feltámadásának a történetét együtt nézzük ezzel a szakasszal, akkor az az üzenet éri el a szívünket, hogy a jövő reményteli, mert
A testünk újra lesz alkotva – mi is meg fogjuk tapasztalni a feltámadást.
A jövőnk biztonságban van – a menny valóságos.
Az igazi életünk abban jelenik meg, hogy el vagyunk rejtve Krisztussal együtt Istenben.
Miután hallottuk Jézus megfeszítését, most még szeretném hozzáolvasni a Jézus haláláról szóló beszámolót Máté szerint. Így együtt ez lesz az alapigénk:
Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: Illést hívja. Egyikük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. De a többiek ezt mondták: Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse őt. Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
A keresztrefeszítések nyilvános kivégzések voltak a Római Birodalomban. A kivégzettel szemben rendszerint kevés együttérző megnyilvánulás volt tapasztalható, rendszerint gúnyolódás és megszégyenítés és gyalázat kísérte a halálraítéltet a vesztőhelyre, a felfeszítésekor pedig csak folytatódott ez. Ebben Jézus keresztrefeszítése sem tért el az általános gyakorlattól. Az evangéliumok Jézus szenvedésének leírásakor ezeket is kiemelik – hogyan gúnyolták őt a katonák, a nép vezetői, valamint a kivégzés szemtanúi. Ma ezekből szeretnék négy olyat kiemelni Máté evangéliumából, amely gúnyolódáson keresztül Máté ironikusan felmutatja, hogy a gúnyolódók lényegében magát az igazságot gúnyolták ki. Itt Máté – mondhatjuk – iróniába beszámolójának iróniájában csomagolja az igazság kijelentését. Lényegében az igazságot a gúny tükrében is láthatjuk. Ma ezeket a gúnyolódásokat a kinyilatkoztatás fényében fogjuk látni, és megerősítjük az értünk Megfeszített Krisztus imádatát az életünkben.
Fontos ez, mert Krisztus keresztje ma is sokszor gúnyolódás tárgya – lehet, hogy nem közvetlenül, de a Krisztusba vetett hitünkön keresztül, amellyel hiszünk benne, mint bűneink megváltójában és életünk örök életre megmentőjében. Néha közvetlenül a hitünket éri gúny, néha azok miatt éri hitünket gúny, akik álszent életükkel hoznak gyalázatot az evangélium igazságára és szépségére. Ez azonban nem kell, hogy elbizonytalanítson bennünket a Megfeszített Krisztusba vetett hitünkkel kapcsolatban, sőt arra indít, hogy erősödjünk az imádatunkban. Nézzük sorban a négy gúnyolódást, amelyen keresztül Máté ironikusan mutatja fel az igazságot:
Letölthető formátumok
Az e-könyv letölthető az alábbi formátumokban.