Lekció: Lk 22:54-62

Alapige: Zsolt 56 (1Sám 21:11-16)

 Letöltés, meghallgatás

Yaser Masib, Saheb Fidaye és Mohamed Raztha Omidi nem csaltak, nem loptak, semmilyen bűncselekményt nem követtek el, mégis nyolcvan botütésre ítélték őket az Iráni Iszlám Köztársaságban. A bűnük nem más volt, mint az, hogy elhagyták muszlim hitüket és meggyőződésből felvették a keresztyénséget.

A következők miatt ítélték el őket: hitelhagyás, bálványimádás (mivel úrvacsoráztak) és alkoholfogyasztás – mivel az úrvacsorát borral ünnepelték. Azonban a büntetés kiszabása után is börtönben tartják őket, mert a vallási bíróság ítélete az állam nemzetbiztonsági bomlasztás vádjával állítja őket bíróság elé.

Tovább olvasom

Lekció: 1Sám 21:1-10
Alapige: Zsolt 52

 Letöltés, meghallgatás

Szokták mondani, hogy az árulásból hasznot húznak, de az árulókat nem szeretik. Hányszor történt már meg a történelemben, hogy egy várat egy áruló árulásával sikerült elfoglalni, vagy egy csatát megnyerni. Ezeknek az árulóknak az árulását bizony gondolkodás nélkül kihasználják egy egy harcban vagy háborúban, de az áruló személye megvetett lesz még azoknak a szemében is, akik az árulás során nyernek.

Legutóbb Dávid és Jónátán barátságába nyertünk betekintést és ezen keresztül a bibliai barátság üzenetéről. Nemcsak Dávidot segítették azonban a barátai, hanem Sault is segítették –, ha nem is a barátai, de árulók, besúgók és kémek. Ezek egyike Dóég, akivel az előbb olvasott szakaszban találkozhattunk. A barátság magasságaiból ma az árulás mélységeibe megyünk alá.

Tovább olvasom

Lekció: Jn 15:12-17
Alapige: 2Sám 1:25-27

Letöltés, meghallgatás

A mai napon Dávid életéből egy nem túl hosszú életű, de rendkívül meghatározó kapcsolatról kell beszélnünk. Ez pedig Saul fiával, Jonátánnal való barátsága. A Zsoltárok könyvében nincs ehhez köthető zsoltára, de van Dávidnak egy éneke, amelyben Jonátán is említve van, így mindenképpen sorozatunkba kívánkozik ennek a barátságnak a története és természete, amely segít bennünket a barátságról biblikusan gondolkodni.

Kapcsolataink sokfélék: szülő-gyermek, férj-feleség, jegyességi kapcsolat, vérségi testvéri kapcsolat, lelki testvéri, munkatársi közösségi kapcsolat, érdekközösségi kapcsolat. Ezeknek a kapcsolatoknak a minősége is lehet sokféle: lehet teljesen formális, lehet hűvös vagy ellenséges – de lehet baráti is. A szülő-gyermek, férj-feleség, vérségi testvéri kapcsolatot is lehet a kapcsolat minőségét tekintve akár barátinak is tekinteni, ha a szónak az értelmét a szeretet felől közelítjük meg.

Tovább olvasom

Lekció: 1Sám 19:9-17
Alapige: Zsolt 59

Az ifjú Dávid élete gyökeresen megváltozott történelmi győzelme, Góliát legyőzése után. Végleg Saul udvarába kerül, már nem csak időnként megy el énekelni és lantot pengetni a démoni lélektől szenvedő királynak. Dávid – akit korábban Sámuel és Isten Szentlelke korábban felkent Izráel királyává – bár erről csak ő és szűkebb családja tudhatott – bekerül a hatalom köreibe.

Isten választottja, a fiatal pásztorfiú teljesen új közegbe került, ahol egyrészt egy Isten által elvetett, ugyanakkor hatalmához az  őrültségig ragaszkodó király udvari embere és egyben hadvezére lett. Ezt a történetet szeretném most összefoglalni úgy, ahogy azt az 1Sám 18-19. fejezetében olvashatjuk, hogy azután a történetet megismerve megismerjük azt az imádságot, ahogy életének ezeket az eseményeit Dávid imádsággá formálta.

Tovább olvasom

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates