Lekció: 1Pt 2:1-12
Alapige: 1Pt 2:7-8

Van, amikor az ember nincs tisztában azzal, hogy milyen kincs birtokában van.

Ez történhetett azzal az emberrel is, aki egy általa nem sokra értékelt rajzot leadott a Habitat for Humanity adományboltjában. Ezt a rajzot azután megvette valaki fillérekért, majd egy művészettörténészhez fordult azért, hogy megállapítsa ez vajon egy Egon Schiele nevű osztrák festő tanulmánya-e vagy sem? Eredeti volt 1918-ból, aminek az értéke a művészettörténész becslése szerint 100-200 ezer dollár között – azaz kb. 30-60 M Ft között van. Valaki nem ismerte fel az értékét és kacatként kezelte – éppen, hogy ki nem dobta – más felismerte az értéket és meggazdagodott belőle.

Tovább olvasom

Lekció: Mt 9:35-10:10
Alapige: Mt 9:35-38

Letöltés, meghallgatás!

A felolvasott lekcióban azt láttuk meg, hogy Jézus kiküldte tizenkét tanítványát, hogy egyetlen dologgal foglalkozzanak: hirdessék azt – Itt van az Isten országa, ennek jeleként pedig gyógyítsanak betegeket, támasszanak fel halottakat; de végezzék ezt úgy, hogy nekik abból semmilyen személyes hasznuk ne származzon. Egyetlen dolog legyen a fontos: Isten országának jó híre.

Ez a küldetés a tanítványok felkészítésének a része volt. Mondhatjuk úgy, hogy egy szakmai gyakorlat az evangélizáció munkájában. Látniuk kellett a tanítványoknak azt, hogy az evangélium jó híre hogyan hat az emberekre, meg kellett tapasztalniuk azt, hogy mit jelent az Isten országának szabadító ereje; és tudniuk kellett azt, hogy mire számítsanak Jézus halála és feltámadása után azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a feladatuk, a küldetésük … egészen a világ végezetéig.

Tovább olvasom

Lekció: Jel 22:12-21
Alapige: Mk 15:42-47

 Letöltés, meghallgatás

Pap András igehirdetése.

Lekció: Zsolt 90.
Alapige: Mk 14:26-42

 Letöltés, meghallgatás

Pap András igehirdetése.

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok