Lekció: Jn 17:20-23
Alapige: Jn 13:34-35

 Letöltés, meghallgatás 

Az átlag magyar keresztyén számára Hudson Taylor, David Livingstone, Jim Elliot vagy éppen Molnár Mária neve és személye nem sokat mond. És lehetne még sorolni hosszan-hosszan azokat a testvéreket, akiket hozzájuk hasonlóan misszionoáriusoknak nevezünk. Ők azok az emberek, akik arra kaptak elhívást Istentől, hogy eredeti hazájukat elhagyják és egy számukra idegen nép számára, akik nem ismerik Krisztust, elvigyék az örömhírt és közöttük hirdessék Isten országát. És az átlagos keresztyén gondolkodásban ezt gondoljuk missziónak: amikor valaki elmegy idegenbe, messzi földre, hogy ott hirdesse az evangéliumot – ahogy ezt teszi manapság a Greizer házaspár, Csépe Andrea, vagy ahogy igyekezett megtenni John Allen Chau, aki a teljesen elszigetelt, ősközösségi szentilenéz néphez szerette volna elvinni az evangéliumot és halt vértanúhalált tavaly novemberben.

És helyesen gondoljuk ezt missziónak, hiszen Jézus parancsán alapszik, aki azt mondta, hogy

„Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. ¹⁶Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.”¹

És fakad ez a Jézus szava iránti engedelmességből és abból a nagy-nagy szeretetből, hogy azoknak az embereknek, akik nem ismerik Jézus Krisztust szükségük van rá ahhoz, hogy örök életet élhessenek az Isten országában. Ezt Jézus mondta és mi hiszünk neki.

Ezzel együtt a keresztyének közösségének nemcsak az a feladata és küldetése, hogy azoknak az embereknek a küldetésében támogatóként részt vegyen, akik ilyen elhívást kapnak, hanem minden helyi gyülekezetnek van missziói küldetése ahhoz a helyi közösséghez, amelyben jelen van, és amelyben él. És ez a misszió a helyi közösségnek mint közösségnek a felelőssége. Erre is rávilágít Jézusnak az a parancsa, amit az utolsó vacsorájának a végén mondott a tanítványai közösségének és bízott rá az idők végéig az egyházra.

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! ³⁵Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Bővebben: A szeretet tétje

Lekció: Mk 10:35-45
Alapige: Jn 13:34-35

 Letöltés, meghallgatás 

Nem tudom ki hogy van vele, de én nagyon nem szeretem, ha olyan emberek, akik távol tartják magukat a keresztyén hittől megmondják nekem, hogy én hogyan vagyok jó keresztyén és hogyan nem vagyok jó keresztyén. Az utóbbi időben még egy kicsit fel is erősödött az erről való kioktatás különféle fórumokon. Egész egyszerűen emberek, újságírók, közszereplők számonkérik másokon azt, hogy ők nem jó keresztyének.

Kinek van joga megmondani azt, hogy mitől vagyunk jó keresztyének vagy nem? A világnak? Én magamban azzal utasítottam vissza ezt a fajta nyomást, hogy egyedül Krisztusnak van joga megmondani azt, hogy mitől és hogyan vagyok jó keresztyén, vagy mitől és hogyan nem, erre pedig egyetlen forrásunk a Szentírás, punktum.

De az utóbbi hetekben Jézus utolsó vacsorán elhangzott szeretet-parancsolata egy kicsit újragondolásra kényszerített. Tényleg nem kell figyelnünk más hangra? Nem leszünk-e ezáltal süketté – végül éppen Jézus hangjára? Nem kéne-e odafigyelni még jobban Jézusra, de közben figyelni a világra is? Most ez hirtelen lehet, hogy megdöbbentően vagy ijesztően hangzik De nem lehet-e, hogy a szeretetben megjelenő kudarcainkat látja a világ és azt kéri számon? Akkor mit tegyünk? Először is hallgassuk meg újra magát a parancsolatot.

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Bővebben: A világ joga

Tags: Újszövetség, szeretet, tanítványság, kudarc, világ

Lekció: Préd 4:1-12
Alapige: Jn 13:34-35

 Letöltés, meghallgatás 

A lopás egyik formája a hamisítás. Minden kornak megvoltak a maga hamisítói. Hamisítanak mindent, aminek az eredetije értékes. Hamisítják a pénzt, hamisítják az aranyat. Hamisítanak műtárgyakat és szent ereklyéket. Nem tudom, hogy volt-e már közöttetek valaki, hogy valamilyen hamisítvánnyal átverték.

Aztán vannak olyanok is, akiknek nem telik valamilyen eredetire ezért, hogy előnyösebb anyagi és társadalmi helyzetűnek mutassa magát vesz egy hamisítványt, mondjuk egy hamisított svájci órát, hogy azzal mint egy eredetivel el tudja hitetni, hogy ő valaki. Ezt persze néha nem hamisítványnak nevezik, hanem replikának, de a lényeg az, hogy nem eredeti. Szóval a hamisítás egyidős az emberi kultúrával.

Ugyanakkor az ember meghamisíthatja az igazságot is. Akár egyéni, akár társadalmi szinten komolyan működik az igazsághajlítás. Nagyon nehéz dolgunk van, ha akár csak egy vitás ügyben valóban látni akarjuk az igazságot, hiszen egy vitás ügyben akár mindkét fél hajlíthatja azt; de ha csak az egyik hajlítja, a gyanú akkor is rávetül a másikra.

És pontosan így feszül egymásnak ebben a világban egy valódi és egy meghamisított keresztyénség. Nincs könnyű dolga sem a keresztyéneknek, sem a nem keresztyéneknek ha meg akarják különbözteti a valódit a hamistól.

Ma folytatjuk a keresztyénségünk jeléről szóló sorozatot, amelynek a Jn 13:34-35-ben található jézusi parancs képezi az alapját.

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Ahogy már korábban megállapítottuk, Jézus ezt a parancsot az utolsó vacsorát követően adta a tizenegy tanítványnak. Amikor Jézus azt mondta, hogy arról lehet felismerni a tanítványairól, hogy valóban az ő tanítványai, ha szeretik egymást. Ebben pedig van egy nagyon hangsúlyos és határozott állítás:

Bővebben: Valódi keresztyének, valódi szeretet

Lekció: Lk 10:25-37

Alapige: Mk 12:28-31

A múlt heti ünnepünkön igyekeztünk egy kicsit mélyebben betekinteni Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott utolsó parancsába, amelyben arról beszél, hogy annak az ismertetőjele, hogy valaki az ő tanítványa az, hogy szereti Jézus többi tanítványát. Sőt azt mondja, hogy ez az egymás iránti szeretet az Őhozzá tartozás a minden korszakon átívelő, és minden kulturális különbözőség fölött álló szimbólum. Igen, a szeretet is egy szimbólum, egy jel. Nem lehet templomok tornyára, vagy zakó hajtókájára tűzni, nem lehet fülbe vagy nyakba akasztani, nem lehet zászlókra festeni. A cselekedeteinkben és szavainkban megnyilvánuló jel ez. Az ahogy szeretjük egymást, arra utaló jel lesz, hogy Jézus tanítványai vagyunk.

Bővebben: A tanítványok szeretete és a nagy parancsolat

Lekció: 1Jn 3:11-24

Alapige: Jn 13:33-35

Az embernek egy nagyon fontos képessége és igénye a szimbólumalkotás. A szimbólumokban egyszerű és mégis egyértelműen látható módon tudják kifejezni az identitásukat, a hovatartozásukat és az összetartozásukat.

Nemzetek fejezik ki így magukat nemzeti színeikkel és címereikkel. Régen nemesi családok is így fejezték ki magukat. Persze nemcsak tárgyi szimbólumok léteznek, hiszen a nemzeti himnuszok is szimbólumok. A vallások is megteremtették a maguk szimbólumait.

Ha látunk egy épületet, amelynek a tetején látunk egy keresztet, akkor tudjuk, hogy ez egy keresztyén templom. Ha csillagot látunk, akkor azt is tudjuk, hogy református. Ha félholdat, akkor pedig tudjuk, hogy az egy muszlim mecset, oda nem megyünk be imádkozni, legfeljebb turistaként lépünk be.

Ezekkel a szimbólumokkal nemcsak az épületeinket díszítjük és nem is csak a legalapvetőbbeket használjuk. Keresztyénségünket sok más módon és egyéb szimbólummal is kifejezzük:

– van, aki a keresztet viseli ékszerként is

– van, aki az ősi keresztyén titkos jelet, a halat (ιχθυς) az autójára helyezi

– református énekeskönyvünk visszatérő szimbóluma a kehely, amellyel az úrvacsora szimbólumának teljességére utalunk; és lehetne hosszan sorolni.

Mi keresztyének sokféleképpen igyekszünk kifejezni a keresztyénségünket; akár Jézus halálára utalva, akár Jézus születésére utalva, akár a keresztyén hitvallás egy elemére utalva. Semmi rossz nincs ezeknek a külsődleges jeleknek az egyikében sem. De mint minden egyéb külső jel, maradhat üres – lehet olyan, ahogy Pál mondja: „mint a zengő érc vagy pengő cimbalom”.

De van egy sokkal jobb jel, egy sokkal jobb szimbólum. Egy szimbólum, ami Jézustól ered – és itt most nem a keresztségre vagy az úrvacsorára gondolok, mert azok is szimbólumok, hanem egy olyan jel, amelyet nem azért találtak ki – pontosabban adott át Jézus –, hogy bizonyos alkalmakon vagy meghatározott esetekben vagy korszakokban használják.

Ha egy áruházlánc, ahogy néhány éve történt, egy termékén leretusálja a keresztet a templomról, lehet azt a választ adni, hogy keresztet állítunk az áruházzal szemben – de nem biztos, hogy az a legjobb válasz.

Jézus adott ugyanis egy olyan egyetemes jelet a tanítványainak, amelynek az egyház történetében minden korszakban és minden helyen fenn kell maradnia, amíg Jézus Krisztus vissza nem jön.

Mai gyülekezeti ünnepünkön erről a jelről – keresztyénségünk jeléről – szeretnék beszélni, amit majd a következő néhány vasárnapon is folytatok. Mai napon újra olvasom az éves igénket, egy kicsit bővebben. Alapigénk a Jn 13:33-35

„Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. ³⁴Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! ³⁵Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Bővebben: Keresztyénségünk jele

Tags: Újszövetség, szeretet, Egyház, Közösség, keresztyénség

Lekció: Rm 12:1-21
Alapige: ApCsel 3:1-10

 Letöltés, meghallgatás

Biztos sokan ismerik azt az anekdotát, amikor két férfi beszélget a kocsmában és már kissé kapatos állapotban az egyik kérdezi a másiktól: „Barátom, ha lenne két házad, az egyiket nekem adnád?” „Barátom, ha lenne két házam, az egyiket neked adnám.” „És barátom, ha lenne két autód, az egyiket nekem adnád?” „Persze, barátom, ha lenne két autóm, az egyiket neked adnám.” „És drága barátom, ha lenne két inged, az egyiket nekem adnád?” „Azt nem”. „De miért?” „Mert két ingem van.”

Pál apostol egy helyen úgy tanítja a korinthusiakat az adakozásról, hogy ha van bennük készség az adakozásra, akkor az pont aszerint kedves, amije kinek-kinek van, nem aszerint, amije nincs.¹ Visszatérve az előbbi anekdotához: azt mindig könnyebb odaadni elméletben, amink nincs, mint azt felajánlani Krisztus nevében, amink van.

Bővebben: Azt add, amit van!

Lekció: Mt 11:28-30

Alapige: Mt 6:6

 Letöltés, meghallgatás

A nyári időszak a diákoknak és tanáraiknak mindenképp, de a legtöbb ember számára is több-kevesebb ideig a megpihenés, a felüdülés, a kikapcsolódás, a szabadságok legfőbb ideje. Minden embernek szüksége van kikapcsolódásra.

Ezt Isten is nagyon jól tudja, hiszen ő alkotott meg minket ilyenre. De a kikapcsolódás nem szorítkozhat a nyárra. Annak helye kell hogy legyen a mindennapjainkban és a heti ritmusunkban is. Csakhogy. Nem mindegy a kikapcsolódás minősége sem. Ezért most a nyár végén, amikor sokan egy újabb munkával terhes időszakkal néznek szembe, hogy ez nem félelmetes és ijesztő legyen – legyen az tanulás vagy munka a kikapcsolódás minőségéről szeretnék beszélni, aminek ezt a címet adtam: „Az imádság csöndje.” Az előbb hallottuk Jézus hívását:

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.¹

Ebben a versben Jézus önmagához hív. Volt az ő életében is olyan szakasz, amikor egyedül vagy éppen a tanítványaival félrevonult, hogy velük legyen, és vele együtt tudjanak megpihenni egy kissé. Ennek az volt a célja, hogy megtisztítsa azt a csatornát, amelyen keresztül az Isten kínálta erőforrások beáradhatnak az életükbe. Amiről ma beszélni fogok az nem az egyetlen, de időnként a legfontosabb csatorna: ez pedig az Istennel való bensőséges csend. Erre tanít Jézus a Hegyi Beszédben a Mt 6:6-ban, ez a mai alapigénk:

Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.

Bővebben: Az imádság csöndje