Beszorítva (?)

Alapige: Jób 14:1-6

Lekció: 1Tim 6:6-12

Letöltés, meghallgatás!

 

Az advent előtti utolsó három vasárnapon a halottak napi megemlékezések után a régi keresztyének az emberi élet végességére figyelve igyekeztek vigasztalást és reménységet meríteni úgy, hogy kiemelten foglalkoztak a végesség, reménység és örökélet kérdéseivel. Szánjuk most mi is ezt az advent előtti három vasárnapot ezeknek a kérdéseknek.

A végesség és az elmúlás nagyon nagy kérdései az embernek. Már kis óvodás gyermek is szembesül ezzel, és fölteszi komoly kérdéseit is, ha elmegy a nagyi, vagy elpusztul a kedvenc kutyus és cicus, akkor ott a kérdés: mi lett vele, hol van most? Érzi, hogy a halál valami nagyon rossz, és várja, reméli az ezzel ellentétes információt: talán mégsem annyira rossz. Talán lehet mondani valami jót is. Talán az, hogy nincs már velünk nekünk rossz, de neki ugye jó? Vajon mit tudunk mondani? Persze azt mondjuk, hogy ő már biztos jó helyen van, de hányszor bujkál ott bennünk a bizonytalanság, hányszor üt át rajta a saját félelmünk – és lehet, hogy látszólag megnyugszik a gyermek, de a szíve nyugtalan marad, mert érzi a mi bizonytalanságunkat és félelmünket is.

A mai napon az idő és végesség szorításában élő önmagunkból szemléljük Isten igazságait. Jób vallomása és imádsága lesz ebben a segítségünkre Jób könyvének 14. fejezetéből, az 1-6 vers.

Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal. Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?! Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át, akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!

Ezek a bibliaversek egyáltalán nem vidámak. Sőt nagyon is borús gondolatok, fogalmazódnak meg az emberi életről, a végességről; és nagyon is borús gondolatok fogalmazódnak meg Istenről, ahogy Jób itt megszólítja Istent. Mert neki beszél.

Jób egy már sokat tapasztalt ember. Megélte az emberi élet csúcsait – a dicsőséget, a gazdagságot, a szerető és nagy családot, az egészséget. Mindene megvolt az életben, amit egy ember várhat úgy, hogy közben Jóbot mindez nem töltötte el hamis büszkeséggel és dicsekvéssel. Ő életének legnagyobb sikereiben is istenfélő maradt. Élvezte Isten áldását az életében. De azután jött a másik tapasztalat is – amikor egyik napról a másik napra minden elveszett. Elveszett a dicsőség, odalett a gazdagság. A feleségén kívül minden szerettét elvesztette. És mindezt betetőzte, hogy végül az egészsége is odalett, nagyon komoly szenvedést okozó, undorító betegség lett rajta úrrá. Ha volt is feleségével lelki egysége, az is megszakadt, már a felesége sem állt mellette támogatólag. Nem volt senki lelki támasza sem a bajban. A barátai sem voltak azok, hiszen bár nem értették Jób baját, mégis azt gondolták, hogy értik, és támogatás helyett inkább vádolták őt. Jóbnak nem volt elég a saját baja, még barátai vádjait is végig kellett szenvednie.

De mi volt Jób baja? Az, hogy nem értette, miért érik őt ezek a csapások. Nem érezte indokoltnak a csapások súlyosságát. Egészen biztos volt abban, hogy méltatlanul érik őt az ilyen súlyos csapások. És a könyv kerettörténetéből kiindulva azt kell mondjuk, hogy Jób nem állít valótlant, amikor azt mondja: érthetetlen, hogy őt miért sújtja ennyire keményen Isten.

Jób a könyvben nagyon mély és vegyes érzelmekkel küzd. Úgy tűnik a csapások elején jól állja a megpróbáltatásokat.

Amikor egyik pillanatról elveszítette mindenét és a gyermekeit is, azt mondja (Jób 1:20):

Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!”

Azután, amikor még a betegség is meggyötri és szenved és a felesége azt mondja neki: „Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!” (Jób 2:9) Akkor így válaszol (Jób 2:10)

Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.”

És leginkább erre a Jóbra szeretünk emlékezni, nem pedig arra a Jóbra, aki megátkozza a születése napját, megvádolja Istent kegyetlenséggel és igazságtalansággal. Pedig Jób nem sokáig tudja tartani magát, ezekhez a szép kijelentésekhez. Nem tűri sokáig méltósággal a szenvedést. Bizony tovább tart ez próba, mint Jób lelki tűrőképessége. De nem hiába történik mindez. Mert Jóbnak ebben a tapasztalatban mélyen át kell éreznie több mindent, amit addig nem érzett át.

  1. 1. Az emberi élet korlátai

Jóbnak egészen mélyen kell átélnie az emberi élet korlátait. Vannak dolgok az életünkben, amit elméletben tudunk, de valójában addig, amíg nem éljük át nem tudunk vele mit kezdeni. Pál például azt írja a korinthusiaknak (2Kor 1:3-4)

Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.”

Nem részletezi azt, hogy a „vigasztalás Istene” miben nyújtott neki vigasztalást, de azt megmutatja, hogy ő is vigasztalást nyert ember, ezért tud másokat is vigasztalni a nyomorúságukban. Jób barátai pl. nem tudtak vigaszt nyújtani Jóbnak, ők csak vádolni tudták Jóbot.

Jób is nyilván tisztában volt elméletileg, hogy vannak az életének korlátai, de még nem tudta, hogy ez mit jelent. Nézzük azt, hogy milyen korlátokkal szembesül Jób?

    1. 1.1. A végesség

Ebben a hatalmas csapássorozatban amit Jób először is megértett, a végesség.

Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal. Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg.”

Jóbot megcsapta a halál szele, és rádöbbent arra, hogy mennyire rövid az emberi élet. Az egyik legtöbbet használt kép mind az Ó- mind az Újszövetségben a mezei virág. Bizony olyan az életünk mint a mezei virágé. Egy kis ideig szépen virul, azt megfonnyad, elszárad, semmi nem marad belőle. A másik hasonlat az árnyéké. Az árnyék valami olyan, ami van is, meg nincs is. Ha tovalibben, mintha ott sem lett volna. Nem hagy nyomot – talán a nagy nyári forróságban hiányzik, de egyébként alig ér valamit. Ilyen az emberi élet is itt a földön.

És hiába szeretné az ember megtalálni az örök fiatalság titkát, akinek sok pénze van hiába költ rengeteget a fiatalság illúziójára, hiába szeretnénk az emlékeinket megörökíteni, bizony az életünk félelmetesen rövid, amit kezdettől fogva állandóan fenyeget a halál.

    1. 1.2. Esendőség

És meg kell tanulnia Jóbnak az emberi élet egy másik korlátját – az esendőséget. Nem csak azzal kell szembenézni, hogy az élet fájdalmasan rövid, hanem azzal is, hogy nem kell sok ahhoz, hogy öröm helyett szomorúság, erő helyett erőtlenség vegyen erőt rajtunk. Hogy az, aki az egyik nap még tervez, végez – a másik nap magatehetetlenül fekszik egy ágyban, és arra sem képes, hogy a szájához emelje az ételt. Jézus is beszél hasonlóról Péternek János evangéliuma végén (Jn 21:18):

Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.”

Bizony meg kell tanulnunk azt, hogy nem vagyunk sem elpusztíthatatlanok és nincs hatalmunkban az élet. Szeretünk vagy szeretnénk másokat leigázni, elfelejtve azt, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, de jobb megtanulni azt, hogy mennyire törékenyek vagyunk, mennyire nincs a hatalmunkban az életünk.

    1. 1.3. Az élet Isten hatalmában van

És a harmadik, amit meg kell tanulnia Jóbnak, hogy az élet Isten hatalmában van. De nemcsak Jóbnak kell ezt megtanulnia, hanem nekünk is. És erre a kerettörténet külön is felhívja a figyelmet. Mert ki az, aki ezeket a szörnyűségeket megteszi Jóbbal? Ki az, aki ráereszti a rablókat? ki az, aki a gyerekei fejére dönti a házat? Ki az, aki ráküldi a rettenetes betegséget? A Sátán. De a Sátán meg is ölné, ha tehetné, hiszen „embergyilkos volt kezdettől fogva” (Jn 8:44). De nem teheti. Mert Isten nem engedi. Isten engedélyt ad ugyan a Sátánnak, hogy megrostálja Jób életét, de nem azért, mert kegyetlen játékot akar játszani vele, hanem azért mert még inkább meg akarja áldani. Ehhez azonban Jóbnak teljesen össze kell törnie. És azért kell teljesen összetörnie, hogy egészen megértse: élete Isten kezében van, élete Istené.

  1. 2. Meddig jöhet Isten?

De ez az igazság nem tölti el Jóbot most örömmel. Azt kérdezi Istentől: Miért nem hagysz inkább békét? Ha már az élet úgyis rövid, ha már az élet végén ott vár könyörtelenül a halál minden bűnösre, ami a bűn büntetése – akkor legalább ezt a rövid életemet miért nem élhetem úgy, ahogy nekem tetszik, miért nem tudsz békét hagyni nekem, hogy legalább annyi örömem legyen, mint annak a napszámosnak, akinek, ha lejár a munkaideje, átveszi a kis pénzecskéjét és nyugodtan töltheti az estéjét. Ha csak így tudsz törődni velem, akkor inkább nem törődj – még azt a keveset is megkeseríted, ami ebben az életben az enyém lehet?

Bele tudjuk élni magunkat ebbe a lelkiállapotba? Értjük, hogy mit mond itt Jób? Megérti az élet egyik nagy titkát: véges, esendő és teljesen Isten hatalmában van az élete. És azt mondja: elfogadom, tudomásul veszem, de legalább addig hadd lehessen enyém az életem, amíg ezt a rövid életemet élem.

Úgy tűnik Jób itt ki akarja zárni Istent az életéből. Az a Jób, aki korábban még úgy dicsőítette őt, hogy „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (Jób 2:10)

Pont úgy, ahogy sokan ki akarják zárni Istent az életükből. Ha már az élet rövid, ha már úgyis olyan esendő, akkor legalább Isten hagyjon minket békén, ne sújtson próbatételekkel, ne emlékeztessen minket arra, hogy véget fog érni az életünk; ha már a halál ellen nincs orvosság, akkor legalább hadd élvezzem békésen nyugodtan ezt a földi életet, hadd gyűjtsem össze, amit akarok, hadd élvezzem munkám gyümölcsét, hadd gyönyörködjem gyermekeim életében és sikerében, utána úgyis el kell menni a halálba.

Lehetne így is. És ha nagyon ragaszkodunk hozzá, akkor előbb-utóbb Isten tényleg hagyni fogja, hogy kizárjuk az életünkből. De amíg csak lehet, keresni fog bennünket és egészen mélyre akar jönni az életünkben. Ő többet akar annál, mint hogy megértsük: végesek, esendők vagyunk, akiknek az élete szőröstül-bőröstül Isten hatalmában van. Mert van egy, van egyetlen terület, amit Isten úgy adott nekünk, hogy szabadon dönthetünk arról, hogy oda beengedjük-e Istent, vagy kizárjuk onnan. Azt Istennek adjuk-e vagy sem? Ez pedig a szívünk, a legbensőbb lényünk. A szívünk – amit szabad akarattal ruházott fel – nincs Isten hatalmában. Erről ő önként mondott le, de azt akarja, hogy azt is odaadjuk neki szabadon.

Ezért folyamatosan keres bennünket. Keres bennünket azzal, hogy eljött Jézus Krisztusban, hogy megkeresse és megtartsa a születés és halál közé beszorított életünket. Keres azzal, hogy eljött, hogy szolgáljon nekünk és életét adja váltságul sokakért. Keres azért, hogy miután felismertük, hogy az életünk mennyire véges és esendő, mennyire Isten hatalmában van, azt is felismerjük, hogy a végességen túl Krisztusban ott vár a végtelen.

És ezért Istennek semmi sem drága. Nem drága, ha keményen kell kezébe venni az életünket, de még a Fiának az élete sem drága értünk.

Ezért megkérdezi ma tőlünk Isten: „Meddig engedsz az életedben?” Csak addig, hogy elismered, hogy a kezemben van az életed, vagy a szívedet is nekem adod? Meddig mehet Isten az életedbe? Csak addig, hogy beszorítva maradsz a születés és halál közé, vagy tovább amelyben Isten az életedet kinyithatja a végtelenre?

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok