Képmutatásra nem épülhet templom

Nyomtatás

Lekció: ApCsel 5:1-11

Alapige: Hag 2:10-19

Ha felteszem a kérdést, hogy mi árt legjobban az egyháznak, mi az, ami először eszünkbe jut? Vajon azok, akik rágják, tépik, gyalázzák és üldözik az egyházat? Vagy azok, akik látványosan támogatják ugyan – ki tudja milyen indíttatásból –, de közben az Egyház üzenete elég látványosan lepereg róluk, és életvitelük, erkölcseik nem tükrözik vissza az Egyház üzenetét? Vagy az Egyháznak úgysem árthat semmi, mert kősziklára épült és a pokol kapui sem vehetnek rajta diadalt?[1]

Azt gondolom, hogy az utóbbi teljesen igaz, ha az egyház láthatatlan valóságát vesszük figyelembe. Meg vagyok győződve arról, hogy az Egyház láthatatlan valóságának semmi sem árthat. Viszont az Egyháznak nemcsak láthatatlan valósága van, hanem van egy látható valósága, amelynek mindannyian a részei vagyunk. Az Egyház láthatatlan valóságába – tetszik, nem tetszik – a láthatón valóságon keresztül vezet az út. Azt nem lehet kikerülni. Ha az örökkévaló szent egyház láthatatlan valóságában szeretnénk részesek lenni, akkor az időben és a földön zarándokló anyaszentegyház látható valóságát is vállalnunk kell.

Tehát a kérdés arra vonatkozik, hogy a földön zarándokló, látható anyaszentegyháznak mi árt a legjobban? Az üldözés, a támogatás? Mi az, ami a leginkább meggyengíti az Egyházat?

Ha arra gondolunk, hogy Jézus a földi életében kikkel harcolt a leghevesebben – kik támadták őt a leginkább, és ő maga is kiket támadott a leghevesebben, akkor nem is lesz annyira nehéz a megfejtés. Az Egyháznak a legjobban a képmutatás árt, a képmutatás rombolja a legjobban. Nem a külső ellenség, amely üldözi; még csak nem is a külső támogatás, hanem az egyház belső világában, az egyház tagjainak életében fejét felütő és eluralkodó képmutatás.

Ha lelki házat akarunk építeni, ezzel bizony kezdeni kell valamit; ráadásul úgy, hogy ez egy olyan kérdés, amit nem lehet egyszer s mindenkorra egy jó prédikációval lerendezni; olyan ez, mint a konyhakert – miután kigazoltál kezdheted a munkát elölről.

Haggeus próféta könyvéből a korábban megrekedt templomépítés üzenetének két próféciáját vettük eddig, ma a harmadik prófécia következik, aminek azt a címet adtam: Képmutatásra nem épülhet templom. Alapige: Hag 2:10-19

10Dárius uralkodásának második esztendejében, a kilencedik hónap huszonnegyedikén így szólt az Úr igéje Haggeus prófétához. 11Ezt mondja a Seregek Ura: Kérj útbaigazítást a papoktól erre nézve: 12Ha valaki szentelt húst visz ruhája szárnyában, és a ruha szárnyával hozzáér a kenyérhez, főzelékhez, borhoz vagy olajhoz, vagy bármi más eledelhez, szentté válik-e az? A papok ezt válaszolták: Nem! 13Akkor Haggeus ezt kérdezte: Ha egy holttest érintése miatt tisztátalan ember ér hozzá mindezekhez, tisztátalanná válnak-e? A papok ezt válaszolták: Tisztátalanná! 14Haggeus erre így felelt: Ilyen ez a nép, ilyen ez a nemzet énelőttem - így szól az Úr -, és ilyen minden munkájuk, sőt amit áldozatul hoznak ide, az is tisztátalan!

15Most azért gondoljátok meg, hogy mi történt a múltban mindmáig, mióta elkezdtetek követ kőre rakni az Úr templomában! 16Az történt, hogy ha valaki odament gabonájához, amelytől húsz vékát várt, csak tíz lett, és ha valaki odament a borsajtóhoz, remélve, hogy ötven korsóra valót fog meríteni, csak húsz lett. 17Megvertelek benneteket aszállyal, gabonarozsdával, és jégeső verte el mindazt, amiért munkálkodtatok, de ez sem térített titeket hozzám - így szól az Úr. 18Gondoljátok meg hát, hogy mi történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól kezdve, hogy lerakták az Úr templomának alapját; gondoljátok csak meg! 19Van-e még gabona a magtárban! És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! De ettől a naptól fogva áldást adok.

Gyors áttekintés

Tekintsük át röviden, hogy miről szólt eddig a prófétai üzenet, amit Isten rábízott Haggeusra.

  1. e. 520-ban járunk, 18 évvel a babiloni fogságból történt hazatérés után.
  2. A hazatérést követően egyből megkezdték a hazatért izráeliek a templom felépítését, de ez az építkezés megakadt a környező népek áskálódásai miatt. Az oltárt felszentelték és megkezdődött az istentisztelet, de a templom a szentéllyel, a szentek szentjével nem épült meg.
  3. Ehhez a helyzethez annyira hozzászoktak, hogy már nem is akarták felépíteni a templomot, mindig arra hivatkozva, hogy éppen nem időszerű a templomépítés. De valójában Isten dicsősége iránt lettek közömbösek.
  4. Isten arra hívta őket, hogy hagyjanak fel a saját házaik luxus-csinosítgatásával, ehelyett helyezzék az első helyre a templom megakadt újjáépítésének folytatását és befejezését. Csoda történt, a helytartó, a főpap és a nép egy akarattal kezdett bele a folytatásba.
  5. Néhány hét múlva azonban elkedvetlenedtek, amiatt, hogy úgy érezték, az új templom nem lesz olyan dicsőséges, mint a salamoni.
  6. Isten a prófétára bátorító üzenetet bízott, amelyben azt adta át a népnek, hogy a második templom dicsőségesebb lesz, mint az első. Ez egyedül Krisztuban nyer értelmet. Ez a nagyobb dicsőség egy földrengésben fog jelentkezni – és előremutat a második templom kárpitjának kettéshasadására, amelyen keresztül a Krisztus-templom dicsőségére: szabad az út a kegyelemben az Atyához, mert kiengesztelődött irántuk.

Tehát épül a templom. A próféta bizonyára örült annak, hogy az egész akkori izráeli társadalom – vallási vezetők, politikai vezetők és a nép egy akarattal építette a templomot. Ekkor azonban kapott egy harmadik prófétai üzenetet. Egy komoly intő figyelmeztetést. Az általános lelkesedésben, ami a prófétára is átragadhatott Isten egy újabb dolog meggondolására hív: ki építheti a templomot? Ki az, aki részt vehet a templomépítésben? Vagy bárki, aki bele akar folyni építheti? Lehet, hogy van olyan ember, aki alkalmatlan a templomépítésben való részvételre? Ezt nézzük meg.

A próféta kérdése

Az Úr azt mondja a prófétának, hogy tegyen fel a papoknak két kérdést, amelyben útmutatást vár tőlük.

Az első kérdés úgy szól: ha valaki szentelt húst visz a ruhájában, és a ruhája hozzáér bármihez, a megszentelt általi érintése szentté teszi-e a megérintett tárgyat? A papok válasza egyértelmű: nem lesz szentté ettől az érintéstől a másik tárgy.

A második kérdés úgy szól: Ha egy holttest érintése miatt egy ember tisztálanná lesz és bármihez hozzáér, akkor tisztátalan lesz-e az? A válasz: igen.

Az eredmény tehát: a szent érintése nem tesz szentté, de a tisztátalan érintése tisztátalanná tesz. A papok helyes választ adtak. Nézzétek el, ha csak nekem érdekes, de a bibliai szóhasználat nagyon érdekes. Amikor az Úr azt mondja Haggeusnak, hogy

Kérj útbaigazítást a papoktól

Akkor ezt a szöveg úgy fogalmazza meg: kérj „tórát” a papoktól. Vagyis: mit mond a Tóra, mit mond Mózes törvénye?

A papok pedig helyes eligazítást adni, a Tóra ugyanis azt mondja:

Minden tisztátalan, amit a tisztátalan megérint.[2]

A templomépítésre nézve

Haggeus kérdése a templomépítésről szól, a templomépítés általános lelkesedése közepette. Vajon azzal, hogy a nép templomot épít szentté válik-e? Az a nép, amely eddig nem törődött Isten dicsőségével, az a nép, amely eddig az Úr házának építése helyett a saját házaik lambériázásával törődött a szentély köveinek érintésétől hirtelen szentté válik-e? Mit mond a Tóra? A Tóra az mondja nem! A szent dolgok puszta érintése nem teszi szentté a közönségest. Fordítva viszont igaz: a tisztátalan tisztátalanná teszi a tisztát is, a szentségtelen megszentségteleníti a szentet.

„Gondoljátok meg!” – hangzik el újra a felszólítás. Gondoljátok végig mi történt a múltban. Raktátok ugyan egymásra a szentély köveit – de nem tapasztaltatok áldást. Miért? Mert bár érintettétek azokat, de a szívetek távol maradt tőlem. Mert bár megmutattam hatalmamat és fenyítettelek benneteket, nem tértetek meg? Ahogy a Szentély nem védte meg a megtérésre nem hajlandó szentségtelen népet, úgy a Szentély köveinek egymásra rakása sem szentel meg.

A próféta ezzel egyértelműen Istennek azt az üzenetét közvetíti: Isten nem a holt kövekben gyönyörködik. Amikor azt parancsolja a népnek, hogy építsék fel a templomot, félreértik Istent, ha azt gondolják, hogy Isten a kövekben, a kövek magasztosságában gyönyörködik. Ő a megtérésben gyönyörködik. Ő a megszentelt életben gyönyörködik, amelynek csúcspontja, ünnepe és ékköve a megszentelt nép istentisztelete.

Térjetek meg, mert megtérés nélkül nem ti fogtok megszentelődni a megszentelt kövek érintése által, hanem ti fogjátok megszentségteleníteni a templomot, szentségtelen életetekkel – ahogy tették elődeitek. Mert az Ószövetség népének templomépítése sem a kövek egymásra rakása, hanem egy lelki ház felépítése – képmutatásra azonban nem épülhet fel a templom, mert az nem szentély lesz, hanem a szentségtelenség mementója. Nem Isten dicsősége fogja megtölteni, hanem az utálatos szentségtelenség.

Az újszövetségi templom építése

Az Újszövetség népének temploma egy lelki ház, amely nem holt, hanem élő kövekből épül. Az alapja egy lelki kőszikla a Krisztus. Kövei pedig az újjászületett és megtért életű emberek. Ezért figyelmeztet Isten arra, hogy nem épülhet képmutatásra. Isten temploma csak a lelki kősziklára épülhet – a Krisztusban való üdvözítő hitre.

Amikor Jézus elmondta a törvénymagyarázatát a Hegyi Beszédben, amit a Máté evangéliuma 5. fejezetében olvasunk, akkor a törvénymagyarázatot a következő mondattal fejezte be:

Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.[3]

Ezután viszont rögtön elkezd tanítani Jézus a képmutatásról és azt mondja:

Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól.[4]

A Bibliának a fejezetekre és versekre osztása nagyon fontos segítség abban, hogy könnyen megtaláljunk egy gondolatot vagy üzenetet. Viszont néha megakasztja a gondolatot és nem vesszük észre, hogy két egymást követő mondat mennyire szervesen és közvetlenül kapcsolódik egymáshoz. Mint ahogy ez is:

Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes. Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól.

Tehát amikor Jézus a Tóra magyarázatából az igazi istentisztelet útját mutatja meg tanítványainak, akkor azt azzal köti össze, hogy legyetek tökéletesek, ahogy Atyátok is tökéletes. Ez annak az isteni hívásnak az közvetítése, amit Isten így mond:

Legyetek szentek, mert én szent vagyok![5]

Az újszövetségi első gyülekezetben Isten mutat erre egy nagyon radikális és figyelmeztető példát. Anániás és Szafira esete nagyon mélyen megrendítette és elgondolkodtatta a gyülekezetet.

Anániás és Szafira egy szabad szemmel is látható, nagy mértékű adományt adtak a közösbe. Olyan mértékű volt ez az adomány, amire azt várták, hogy csodálattal és elismeréssel tekintenek majd rájuk a közösségben, amitől úgy is gondolhatták, hogy a kegyességnek és az istenfélelemnek milyen elismerésre méltó tettét hajtották végre. Volt azonban egy sötét titkuk. Egy hazugság. Mert az adományukat egy eladott föld árából adták. Csakhogy miután eladták a földet, titokban félretettek maguknak a föld árából egy részt, és úgy adták oda az adományt hogy az a föld teljes ára.

Anániásnak és Szafirának teljes szabadsága volt:

  1. Arra, hogy a földjüket megtartsák maguknak és annak művelésével vagy műveltetésével biztosítsák a megélhetésüket.
  2. Arra, hogy a földjüket eladják és egy részét megtartsák maguknak, egy részét pedig adományként beadják az egyház építésére, és teljesen mindegy, hogy nagyobb vagy kisebb részt.
  3. Arra, hogy a földjüket eladják és az egészet felajánlják az Isten országa építésére.

Ők azonban egy másik utat választottak. Eladták és miután félretettek maguknak egy részt, az átadott összegről azt hazudták, hogy az az egész. Isten válasza azonnali volt és radikális: meghaltak rögtön a lelepleződés után.

Miért szállta meg félelem a gyülekezetet? Mert ha mindannyian a szívükbe néztek, akkor bizony ők is fedezhettek fel magukban képmutatást.

Amikor az utolsó vacsorán Jézus egy alkalommal azt mondta nekik:

Bizony, mondom néktek, hogy közületek egy el fog árulni engem.

Akkor a tanítványok mindannyian szomorúan azt kérdezték:

Erre nagyon elszomorodtak, és egyenként kérdezni kezdték tőle: „Talán csak nem én vagyok az, Uram?”[6]

Valahogy azt érezték abban a megszentelt pillanatban, hogy vannak bennük olyan gyengeségek, hogy képesek is lehetnek rá. Júdás azonban nem szomorodott meg annyira, hogy megálljon ezen az úton.

Visszatérve Anániás és Szafira esetére. Az ő esetük nem azért elszigetelt és egyedi eset, mert ők rosszabbak vagy képmutatóbbak voltak a többinél. Hanem azért, hogy Isten figyelmeztessen – a képmutatásunkra valójában minden egyes esetben így kellene válaszolnia. De ha őszintén a szívünkbe nézünk, akkor az Egyháznak rövid időn belül ki kellene halnia minden nemzedékben. Ki maradhatna meg? De mégsem azért osztja meg velünk a Szentlélek az ő példájukat, hogy annyira féljünk, hogy a közelébe se menjünk a szentségnek és a szenteknek. Mert Anániás és Szafira tragikus esete után, nem fogyni kezdett a gyülekezet, hanem tovább nőtt. Tovább épült élő kövekből az újszövetségi templom.

Ezzel együtt ezt a figyelmeztetést egészíti ki Pál apostol a korinthusiaknak – és nekünk is – amikor azt írja:

16Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? 17Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok. 18Senki meg ne csalja önmagát![7]

A képmutatásra ugyanis nem épülhet fel a Szentély. Arra csak valami gyalázatos hasonmás épülhet, ami kívülről lehet, hogy szépnek látszik, belül azonban olyan mint a meszelt sír – belül tele van rothadással és halállal.[8]

A képmutatás igazi veszélye

Pál azonban az utolsó mondattal még valami másra is felhívja a figyelmet. A képmutatás igazi veszélye nem az, hogy

  1. Becsapjuk Istent – mert őt nem lehet becsapni.
  2. Becsapjuk Isten szentjeit – mert őket ugyan be lehet csapni és ezzel nagy károkat lehet okozni a lelkükben, de a valóban megszentelteket nem lehet elszakítani Istentől.

Az igazi veszély az, hogy a képmutató önmagát csapja be. Mert azt gondolja, hogy a szent dolgok érintésétől fog megszentelődni. Ez a kegyes életgyakorlatban azt jelenti: azt gondolja, hogy ha elolvassa a Bibliában a naponta kijelölt részt, elmond imádságokat, adakozik, böjtöl vagy részt vesz az istentiszteleten, ezek a cselekedetek fogják majd kedvessé tenni az életét Isten előtt – a többi meg nem számít. Nem számít a paráznaság, a kapzsiság, az ezek mögött megbúvó bálványimádás. Ezek azonban megtérés és valódi Isten iránti elköteleződés nélkül csak a képmutatást erősítik meg, amitől azt gondolja: így vagyok rendben.

Haggeus az általános lelkesedés közepette azt a figyelmeztetést volt kénytelen átadni: hiába épül fel a második templom, ha a nép nem tér meg nyakasságából – mert a Szentély akkor épül fel, ha megtérnek bűneikből és magukat szentelik oda Istennek. Máskülönben nem ők fognak megszentelődni a Szentély által, hanem tisztátalanságukkal fogják beszennyezni a szentélyt.

Krisztus azért hív megtérésre, hogy szentségben épüljön az ő Szent Egyháza – a lelki templom – mert képmutatásra nem épülhet más, csak gyalázat, meszelt sír, amely a halál dögletes leheletét árasztja.

A nyitás után azért kaptuk Haggeus próféciáját, hogy megértsük: Isten a lelki templom újjáépítésére hív bennünket. De egy jobb és szebb lelki templom építésére, mint amilyen előtte volt. Szerettük előtte is a gyülekezetünket. Mégis Haggeus többszöri felszólítását mi magunk is vegyük komolyan:

Gondoljátok meg …

Akik hallották, talán még emlékeznek arra, hogy amikor Haggeus ezt mondja, akkor egy nagyon érdekes kifejezést használ – „szíveteket tegyétek útaitokra.” Lényegében azt mondja: önmagatokat vizsgáljátok meg.

A mai üzenetünk fényében pedig éppen ezt kell meggondolni: képmutatásra nem épülhet templom, csak a lelki kősziklába vetett képmutatás nélküli hitre[9]. Ehhez pedig ha az a szükséges: meg kell térni minden felismert képmutatásból.

Amikor Isten az ő szent templomának építésére hív, ennek a meggondolására, a lelki gondolkodás és élet újrahangolására, sőt megtérére hív.

A kérdésem pedig befejezésül most nem úgy fog szólni, hogy akarod-e? Ha nem azt: tényleg ki akarsz maradni belőle? Ámen.

 

[1] Vö. Mt 16:18

[2] 4Móz 19:22

[3] Mt 5:48

[4] Mt 6:1

[5] 3Móz 11:44 vö. 1Pt 1:15-16

[6] Mt 26:21-22

[7] 1Kor 3:16-18a

[8] Vö. Mt 23:27

[9] Vö. 2Tim 1:5

Tags: , , , , , , ,