A karácsony szépsége

Alapige: Mt 2:11

Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

A Talentum-kör szolgálatában elhangzott a kérdés

„Jusson ám akárhány bölcs egyetlen bolondra:
a fő kérdés, hogy te a bölcs vagy a bolond vagy?”

Ki a bolond? Ki az okos? Ki a bölcs? Van egy mondás, ami szerint az okos tudja, hogy a paradicsom gyümölcs. A bölcs az, aki ennek ellenére nem teszi bele a gyümölcssalátába.

 

1. A bölcsek

Sokszor elgondolkoztam azon, hogy vajon a bibliafordításaink ezeket a keletről érkező embereket miért nevezi bölcseknek? Talán az volt a szándék, hogy elfedjék eredeti foglalkozásukat, amelyben csillagjóslással, jövendőmondással foglalkoztak, hiszen a görög szöveg mágusoknak nevezi őket – és amely ellen Isten eredetileg kinyilatkoztatta tilalmát és haragját? Nyilván nem ismerem a fordítók eredeti szándékát, de nem ez a fontos, hanem az, hogy nyugodtan tekinthetjük olyan bölcseknek, akik nagyon hosszú utat tettek meg azért, hogy imádjanak egy megszületett és hatalmas királyt. És éppen azért voltak bölcsek, mert Jézus dicsőséges és hatalmas királyságából egy mákszemnyi sem látszott ott, abban a szegényes kis betlehemi házban, ahova a csillag vezette őket, és ahol egy kisbabát találtak egy szegény izráeli apa és anya gyermekét.

Nem láttak ünneplő sokaságot. Nem volt nagy ünneplés, nem sürögtek-forogtak a kisbaba körül szolgák és hatalmasok, nem volt díszkivilágítás; sőt igazából senki sem tudott arról Izráelben, hogy megszületett. És e szánalmas szegénységet látva ezek a gazdag urak, nem fordultak sarkon, hanem ott bent a házban letérdeltek, leborultak a kisbaba előtt és imádatukat drága és értékes ajándékokkal fejezték ki: aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak neki, tiszteletük és hódolatuk jeléül. Nos, ezek a bölcsek ezért bölcsek. Mert a szemmel látható mögött meglátták a szemnek láthatatlant, de a hittel láthatót: a názáreti Jézus, az Isten Fia, a világ királya, akinek adatik minden hatalom a mennyen és a földön, hogy nevére minden térd meghajoljon és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére.

Ezek a keleti mágusok hosszú utat tettek meg és valóban bölccsé lettek, mert hit által beavatást nyertek abba a titokba, amely titokba mi is csak hit által nyerhetünk beavatást, hiszen tudjuk:

„az igaz ember hitből fog élni”.1

 

2. A hosszú út Jézusig

Ezek a bölcsek valóban hosszú utat tettek meg, hogy valóban bölccsé legyenek. És ahogy ezen elgondolkoztam megértettem, hogy bár az egész karácsony abból a csodából indul ki, hogy Isten Fia Jézus Krisztus mennyei dicsőségéről lemondva emberré lett, hogy Isten Bárányaként a világ Megváltója legyen, sokak éppen a karácsonyban kerülnek attól a legmesszebb, hogy Jézus személyes megváltójuk is legyen. Csak két idézetet hadd említsek ennek illusztrálására. Az egyik egy karácsonyi dal, amely a képzavar totális giccsével mutatja ezt a hitetlen távolságot:

„Csillagot szór ma ránk, egy szelíd fenyőág”

Ne haragudjatok, amikor ezt a szöveget láttam és hallottam egyszerűen elröhögtem magam. Ettől már nem testileg, hanem lelkileg lesz az ember cukorbeteg.

A másik egy nagyon nyers idézet egy keresetlenül szókimondó kritikustól, a mai nyugati társadalmak karácsonyáról:

„Egész évben pogányok vagyunk, de a legpogányabbak karácsonykor.”

Vajon vitatkozhatunk-e ezzel? De nem is ez a kérdés a számomra, hanem az, hogy vajon miközben keresztyénként éljük az életünket, nem csap-e meg minket is ennek a pogányságnak a kísértése az ünnep kapcsán? Nem tolja-e bele a pogányság a maga pogányságát az ünnepünkbe?

Szeretném elmondani azt, hogy én magam is rettentő hosszú utat tettem meg a karácsonyig.

Gyerekkoromban természetesen elvarázsolt az ünnep, nagyon szerettem a karácsonyt mindenestül, ahogy volt. A karácsonyfadíszítéssel, az ajándékokkal, a csillagszórókkal, a téliszünetekkel a nagyinál, az meghittségével, de hát ezen túl mit sem tudtam az egészről. A „jézuska” szót ismertem, de nagyjából annyi volt, mint a mikulás, egy titokzatos, soha nem látható ajándékhozó; de szép volt és jó volt, ahogy azt gyerekként megéltem.

A következő fázis az volt, amikor kikerültem ebből a meghittségből, csonka családban, sok sebből vérezve, kamaszként, ahol az egész végtelenül untatott, közben belül sírt a szívem (persze ezt be nem vallottam volna) a gyerekkori meghittség után.

A hosszú utamon a következő lépés az volt, miután megtértem, már megértettem az evangéliumot, de éppen a családom volt ettől olyan messze. És ott volt bennem a feszültség, hogy a kettő hogyan lehetne együtt. Bevallom nem ment, mert az evangélium ott, ahol nem él kellemetlenül leplezi le a karácsonyba beoltott pogányságot és hitetlenséget. Ezt követte egy kellemetlen öt év, amikor a lelkészi szolgálatra készültem. Teológusként az ünnepeim nagyjából úgy teltek, hogy prédikációkra készültem, azután legátusként vadidegen emberek között, távoli gyülekezetekben, hideg templomokban prédikáltam, miközben a családommal szerettem volna lenni. Utaztam távoli helyekre, néha ott kellett aludnom, állandó izgalmakat és feszültségeket keltett bennem, hogy megfeleljek az idegen embereknek, és egyre kevésbé tetszett a karácsony. Miközben egyre közelebb kerültem a karácsony igazságához, egyre jobban távolodtam a karácsony szépségétől.

Egy idő után beletörődtem, hogy egy lelkésznél ennek biztos így kell lennie; az ünnep a számára azt jelenti, különösen vidéken, sok szórványban, hogy már az adventben kidolgozza a lelkét, gyülekezeti ünnepeket, gyerekműsor szervez, igehirdetésekre készül, örül ha egy évben egyszer valamivel többen vannak a templomban, esetleg megtelik és reméli, hogy a karácsony igazsága mellett legalább azok az emberek, akiknek szolgál felsejlik a karácsony szépsége is. Az ünnep után pedig eldől két napra, hogy azután nekiálljon készülni az új évre.

És egyszer csak odaérkeztem. Hogy mikor és hogyan nem tudom megmondani pontosan, de azt tudom, hogy mi volt a hosszú út vége. Sok-sok nehézség akadályozta ezt az utat, de jó volt megérkezni oda, hogy a karácsony igazsága mögött felragyogott a karácsony szépsége. Az a szépség, ami nem igényli a szépséges külsőségeket, de azok nem is zavarják. Ez a szépség ott ragyog minden mögött és fölött azoknak az életében, akik hitből élnek.

A karácsony legnagyobb szépsége egyetlen szóban fejezhető ki. Egyetlen névben. A karácsonyban Jézus a legszebb. A karácsonyban az a legszebb, ha végül magunk is megérkezünk Jézushoz. Attól szép, hogy a karácsony nem pusztán egy rideg igazság, hanem az Isten legszebb ajándéka a számunkra.

Hogy Isten, a végtelenül bölcs, mindenható és mindenekfelett szent Isten emberré lett, magára vállalta a szenvedéseinket földi életének első pillanatától kezdve, hogy végül elutasítva, kiközösítve, megverve és meggyalázva meghaljon értünk a kereszten, hogy az ő sebei árán gyógyuljunk meg. Hogy legyőzve a halált feltámadjon, újra elfoglalja helyét Atyja dicsőségében, átvéve minden hatalmat mennyen és földön, hogy azután minden térd meghajoljon előtte és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Hosszú volt a bölcsek útja – de útjuk végén megtalálták a legszebbet: Jézust. És ezt úgy fejezték ki, hogy drága ajándékokat adtak neki. A saját hosszú utamról azért beszéltem, mert azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.

3. Az évente bejárt hosszú út

Ezt a hosszú utat aztán évről-évre bejárjuk. Hiszen az ünnepre készülés sok-sok fáradsággal jár. Sok utána járással, sok feszültséggel.

Sokáig törtem azon a fejem, hogy ezt hogyan lehetne megúszni. De megértettem, hogy nem biztos, hogy meg kell úszni, ha van ennek a sok fáradságnak, utánajárásnak, feszültségnek éppen az ünnepben egy feloldása: megérkezni a karácsony legszebb titkához, Jézushoz. hogy végül az ünnepben ne kiégett lelki romokhoz érkezzünk meg, hanem azt tudjuk mondani: megérte minden fáradság, megérte minden vesződés, mert mindezek túl eljutottam a legszebbhez a karácsonyban: Jézushoz, aki annyira „szeretett engem, ésönmagát adta értem.”2

Amikor karácsony előtt azt érezzük, hogy mennyire terhes felkészülni az ünnepre, néha lelkileg mennyire megterhelő eszünkbe juthat a napkeleti bölcsek útja, akik nagyon fáradságos útra indultak, hogy megtalálják a Messiást. És ha arra gondolunk, hogy az ünnepben Jézushoz érkezhetünk meg, ez adjon erőt, hogy aztán tényleg eljussunk oda, ahova Ady Endre is szeretett volna:

Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…

Imádni az Istent. Ez a karácsony szépségéhez vezető út. Imádni a Jézus Krisztust és vallani, hogy ő az Úr az Atya Isten dicsőségére.

A fő kérdés, hogy te a bölcs vagy a bolond vagy? Azt kívánom, hogy bölcsként érkezzetek meg a karácsony szépségéhez, ahogy ők is megnyitották kincseiket és Jézusnak adták. Legyen Jézusban szép karácsonyotok. Ámen.

1Gal 3:11

2Gal 2:20

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates