A szolgálat kezdete és próbája

Alapige: Mk 1:9-15

Lekció: Mk 1:1-8

Letöltés, meghallgatás!

 

Holnap kezdődik a gyermekek tábora, ami szombaton egyből az ifitáborral folytatódik, jövő héten nem leszek itthon vasárnap sem, így ha most folytatnám Melkisédek történetével a Zsidókhoz írt levél magyarázatát, meg kellene szakítani.

Mivel a héten végére érünk a református kalauz szerint az Apostolok cselekedeteiről írott könyvnek és a Márk evangéliumába kezdünk bele, így most Jézus szolgálatának kezdetébe és próbájába fogunk beletekinteni.

Márk az az evangélista, aki mindenféle bevezetés nélkül egyből Jézus messiási szolgálatával kezdi meg evangéliumát. Nincsenek születéstörténetek, mint Máténál és Lukácsnál, nincs egy mély teológiai bevezetés, mint Jánosnál. Rögtön azzal kezdi, hogy Keresztelő János színre lép, mint Jézus előkészítő prófétája és azután már Jézus jön is, megkeresztelkedik a Jordánban, majd egy rövid utalás erejéig beszél Márk Jézus megkísértéséről, majd arról, hogy Jézus prédikálni kezd. Alapigénk a Mk 1:9-15

9Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. 9És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb; 11a mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”

12A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába. 13Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki.

14Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: 15„Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

1. A megkeresztelés

Jézus Krisztus nyilvános szolgálata a földön megkeresztelésével kezdődik el. Ez a legelső tette, amivel kinyilvánította, hogy ő a Messiás. Itt még teljesen egyedül van, nincsenek követői, nincsenek tanítványai. A földi szem számára ő egy názáreti ácsmester, aki elmegy Isten prófétájához megkeresztelkedni. Eredetileg semmi különös nem lett volna ebben.

De mi is történik itt? Keresztelő János Jézus Krisztus útkészítő prófétája meghirdette Isten Országa eljövetelét a bűnösöknek. Hirdette a megtérés keresztségét, amely bűnbánat és bűnvallás után megtisztító és megújító isteni pecsétként az új élet kezdetét jelenti a megtérő számára. És jöttek a bűnösök, hogy megtérjenek, kapják a megtérés keresztségének ajándékát.

Ekkor megjelenik Jézus. Márk evangéliuma nem bontja ki ezt a történetet, csak a legszárazabb tényeket közli. Jézus jön, megkeresztelkedik a Jordánban és ekkor valami különös dolog történt, ami természettudományos módon nem írható le, mert nincsenek erre a természettudománynak eszközei. Azt írja igénk, hogy megnyílt a menny. Nem tudni, hogy hogyan érzékelték ezt az ott lévők – csak ennyit tudunk, hogy megnyílt a menny. Akármelyik evangélistát kérdezzük, csak ennyit ír le: megnyílt az ég vagy a menny. És hogy itt mennyire nem valamiféle buta ókori elképzelésről van szó, hanem a kimondhatatlan eldadogásáról ott is láthatjuk, hogy Máté evangélista úgy fogalmaz: „megnyíltak az egek”.

Egy kicsit foglaljuk össze, hogy nem is olyan nagyon régen mit is tanultunk az egekről, ahogy a Biblia beszél róla. A bibliai világképben először is van a föld, a föld fölött ott van az ég. De az ég fölött ott vannak az egek egei, a láthatatlan szellemi világ. Az Istenről azonban azt mondja az Írás, hogy Istent az egek egei sem fogadhatják be.1 Amikor azt írja Márk, hogy megnyíltak az egek, akkor azt mondja, hogy szétnyílt az ég, szétnyíltak az egek egei és onnan szállt le a Szentlélek. Ez is világos bibliai bizonyíték a Szentlélek Istenségére. A Szentlélek onnan szállt alá Jézusra, ahonnan Jézus is jött, amikor a földre érkezett.

Akkor viszont rögtön legyen ez az első kérdésünk? Mit keres Jézus a keresztelésre várók között? Miért veszi fel a bűnbánat és megtérés keresztségét ő? Szüksége van rá? Van-e valami jelentősége ennek? Vagy mégsem igaz, hogy Jézus bűntelen volt? De ha ez igaz lenne, akkor viszont az apostoli ige nem lenne igaz, amely szerint: „ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját,” (1Pt 2,22) De ha Jézus megkeresztelkedése nem a megtérést és a megtisztulást jelenti, akkor mit?

Pontosan az ellenkezőjét fejezi ki ezzel, mint amit az ember számára jelent a keresztség; messiási munkájának a tudatos vállalását és felvételét. A bűnös ember számára a keresztség a bűn hatalmából való kiszabadulást jelenti, a kárhozat erejének a végét jelenti. Itt pedig a Bűntelen Messiás kifejezi a keresztségben azt, hogy az Isten Báránya magára veszi a világ bűnét. Keresztelő János ki is mondja ezt: „Íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét.”2 Hordozza, mert magára vette. Elvállalta minden bűnnek a büntetését. Azt is, amiről azt gondoljuk, hogy megbocsáthatatlan, mert a következményei is visszafordíthatatlanok. De ha megbocsáthatatlan lenne a bűn, akkor, amikor következménye visszafordíthatatlan – az emberek többségének nem lenne mentsége Isten előtt. De Isten Fia ezt a mentséget hozta el. A felmentő ítéletet – nem ítél el az Atya – és ha a szívünk és a lelkiismeretünk vádol is megvigasztalódhatunk abban, hogy Isten nagyobb a mi szívünknél – és mindent tud. (1Jn 3,20)

Igen. Van, amikor Isten már nem vádol, sőt a bűnbocsánatot hirdeti, de a lelkiismeret mégis vádol. Isten ezt az önvádló lelkiismeretet is fel akarja szabadítani – mert az Isten bocsánata ellenére is vádoló lelkiismeret már öl. Már nem az Istentől van, hanem az ördögtől, aki vádolja Isten gyermekeit éjjel és nappal. És erre nincs más gyógyír: Isten megbocsátott nekem, mert tudom, hogy Jézus értem is meghalt. Addig kell ezt az eszünkbe és szívünkbe vésni, amíg el nem hisszük. Amíg végre el nem hisszük, hogy Isten bocsánata minden bűnnél hatalmasabb.

Ezt ő maga is kifejezte nemcsak Fia Jézus megkeresztelésében, hanem abban, ahogy megszólalt a mennyből Atyaként és megnyugodott a Fiún Szentlélekként. A bűnbocsánat hatalmas isteni mű és nem is véletlenül írja azt az Ige, hogy megnyílt a menny. Azért, mert Jézus Krisztusért nyílt meg előttünk a menny kapuja. Jézus engedelmessége az Atya akaratának megnyitotta az egek egeit a bűnös ember előtt.

Sokunknak teljesen természetes, hogy nyitva a menny és Isten vár bennünket. Sokszor még olyanok is magától értetődnek veszik, akik maguk nem kimondottan Jézus Krisztus követésében jeleskednek. De azt is olyan magától értetődőnek vesszük, hogy úgy is nyitva áll a menny, hogy érkeznek hozzánk Isten üzenetei. Eljövünk ide Isten házába és várjuk, hogy mit mond nekünk a mi Urunk. Hogy aztán engedelmeskedünk-e annak vagy sem az más kérdés.

De tényleg annyira természetes, hogy Isten szól hozzánk az ő Fia által?

Ez nem volt mindig ennyire természetes. A keresztelés története éppen azt mondja el, hogy Jézus Krisztus megtörte Isten hallgatását. Nekünk a több ezer éve történtek összemosódnak – de volt olyan korszak Isten népe életében, amikor Isten elhallgatott. Nem voltak próféták, nem volt, aki Isten üzeneteit közvetítse. Csak a törvény maradt – de az is csak mint betű. Amikor Jézusra leszáll a Lélek, akkor már négyszáz éve nincs prófécia, az ég zárva van, nincs olyan jelenség, mely a Lélek munkáját hirdetné. Némaság van. A zsoltáros is panaszkodik erről, amikor azt írja: „Jeleket nem látunk, próféta nincs többé, és senki sem tudja, meddig tart ez még?”3 Négyszáz évig tartott. És Jézus Krisztus megnyitotta az eget és valóban igaz: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzák, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.” (Zsid 1,1-2)

A Márk evangéliumából a mai napi Igénk pontosan ezt mutatja meg. Jézus hallóvá teszi a süketet. A csoda mögött nyilván üzenet van. Éspedig az: Isten szól – ha nem halljuk, akkor szükségünk van Jézusra, mert süketek vagyunk. Igen ő tesz látóvá és hallóvá, hogy lássuk és halljuk Isten akaratát. Isten szól – ha elhallgat, akkor bennem van az akadály. Akkor én vagyok süket. Jézus Krisztus óta Isten nem hallgat – az örömhír szól; mert Jézus tanítványaira bízta, hogy szünet nélkül hirdessék.

Vannak szekták, amelyek azt tanítják, hogy Jézus csak a kereszteléstől kezdve Isten Fia, mert akkor szállta meg a Szentlélek. Itt nem megszállta a Lélek Jézust, hanem a Lélek bizonyságot tett Jézusról. A Lélek kinyilvánította Jézust, aki addig el volt rejtve a világ szeme elől.

Így van ez mind a mai napig. A Szentléleknek az a munkája, hogy az életünkben kijelentse nekünk Jézust és mi megismerhessük az Urat. Vannak dolgok, amelyekre kíváncsi lennénk, de hiába vagyunk kíváncsi nem tudhatjuk meg, mert Isten nem akarta, hogy tudjuk.

Azt olvassuk, hogy hang hallatszott a mennyből. Csak azt nem tudjuk, hogy ki hallotta. Mindenki hallotta, aki ott volt? Vagy csak néhányan halhatták? Nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy Isten Fiának a hangját nem mindenki hallja azok közül, akik hallgatják. Azok hallják, akiknek a Szentlélek kijelenti. És ki hallotta meg a Szentlélek bizonyságtételét? Aki enged a szívébe hulló Igének, hogy az megteremje a maga élet-gyümölcsét. Ha mi megismerhettük a Megváltót azért egyedül Istennek tartozunk hálával, aki Szentlelkével kijelentette nekünk.

2. A megkísértés

A keresztséget követően van egy olyan esemény Jézus életében, amelynek nem sok jelentőséget tulajdonítunk a magunk életére nézve. Jézus Krisztust a Lélek kivitte a pusztába és ott kísértetett az ördögtől. Márk evangélista nem részletezi a kísértéseket, amelyeket Máté és Lukács bővebben ad elénk. Ezért most a kísértések nem fognak zavarni bennünket néhány alapvető dolog megértésében.

Először is nem azonnal kezdett szolgálni Jézus sem. Még mielőtt bele kezdett volna a szolgálatba az Atya megpróbálta őt a kísértésben. Sokszor sokan nem értik – ha megtértek, akkor miért nem tehetnek rögtön nagy dolgokat Istenért. Miért nem lehetnek azonnal nagy szolgálatok birtokosai. A felelet pedig ez: mert még nem próbáltattak meg a Lélektől. Egyszerű példa, amelynek ma a református gyülekezetekben nagyon nehéz érvényt szerezni. Kit jelent ki a Biblia alkalmasnak arra, hogy gyülekezeti elöljáró, azaz presbiter legyen? Hallgassuk: „feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit engedelmességben és teljes tisztességben neveli. Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára? Ne újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet alá essék. Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.” (1Tim 3,2-7)

Újonnan megtért emberekkel butább és gonoszabb dolgot nem tehetünk, mint egyből magas felelős polcra helyezzük őket, anélkül hogy az új élet kezdetének Lélek általi próbáját kiállták volna. Van, aki ennyit nem áll ki.

A másik amit látnunk kell, hogy a Lélek nehéz próbáiban az ördög rögtön megjelenik kísértőként. Bizalmatlanságot, kétséget akar támasztani Isten iránt. Vagy a szolgálat iránt. Vagy a testvér iránt. A kísértésben mindig összecsapnak szívünkben a szellemi hatalmak. Harcol az óember és az újember. Harcol a kárhozat és az üdvösség. Mert az ördög ha az Isten kiragadott a hatalmából, nem mond le rólad az életed végéig. Folyamatosan küzdeni fog azért, hogy ha lehet visszarántson a kárhozatba. A magvető példázata pontosan ezt fejezi ki. Hogy vannak, akiket az ördögnek sikerül félelemmel, vágyakozással vagy csalódással visszarántani a régi kárhozatba.

De mi is történik egy kísértés alatt? Nézzük csak meg kik vették körül? A Sátán kísértette, közben az Isten angyalai szolgáltak neki. Ha ezt látjuk, akkor érthetjük meg, hogy egy kísértésben való elbukást nem lehet a Sátánra fogni. A bűnnek már az első bűneset óta része, hogy mást teszünk érte felelőssé, holott mi vagyunk érte a felelősek. Ez az aprócska történet mutatja azt, amit Jakab apostol így fogalmaz meg: „Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1,14-15)

Isten a kísértés idejére gyermekeinek elküldi angyalait is, hogy erősítsék azt, akit kísért az ördög. Lehet ez az angyal egy teljesen hétköznapi intő testvér, az igehirdető szolga, egy lelkiismereti gondolat, amely megálljt parancsol. Gondoljunk csak a Gecsemáné-kerti jelenetre, ahol Jézus hatalmas harcot vívott a kísértővel. Azt olvassuk: „Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt.” (Lk 22,43) Isten nem hagy magadra a kísértésben – sőt nem hagy magadra a kísértővel sem. Elküldi angyalait, hogy erősítsenek. És erősíteni is fognak, ha nem a kísértőnek engedsz. Ahogy Isten a Fiát is erősítette angyalainak szolgálata által – úgy téged is erősít erőtlenségedben az ő látható és láthatatlan angyalain keresztül. Fogadj el minden ajándékot, amely megerősít fa kísértésekben.

3. A prédikálás megkezdése

Jézus Krisztus megkeresztelkedése és próbára tétele, megkísértése után, megkezdte nyilvános földi működését. Mielőtt azonban belekezdett volna szolgálatába valaminek még meg kellett történnie. Az útkészítőnek lejárt a szolgálata. Azt olvassuk, hogy „miután Jánost fogságba vetették,…”. Beteljesült rajta az, amit ő mondott saját magáról: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn 3,30)

Márk majd a későbbiekben részletezi azt, hogy Keresztelőt miért vetették fogságba, akkor majd mi is részletesebben fogjuk ezt az eseményt tanulmányozni, most csak azok kedvéért, akik esetleg nem ismerik pontosan a történéseket ismertetném mi is történt.

János megintette Heródes királyt, mert az a sógornőjét elvette feleségül – érdekes módon nem is a király, hanem az asszony volt az, aki megharagudott Jánosra; és bosszúból elérte, hogy Keresztelőt először fogságba vessék, majd kivégezzék. Így fejeződött be János útkészítői szolgálata. Isten terve szerint ilyen módon kellett Keresztelőnek befejezni a szolgálatát. Nem mintha Isten nem mondhatta volna Keresztelőnek azt, hogy fejezze be, mert most már Jézus következik; nem mintha Keresztelő nem engedelmeskedett volna a mennyei Atyának. Egész egyszerűen azért kellett így lennie, hogy azok, akik nem értették meg, vagy nem értették volna meg, hogy már nem a Keresztelőnek, hanem a Krisztusnak van itt az ideje, megérthessék. Mert valaki másból nem ért. Keresztelő Jánosnak is voltak olyan követői, akik nem akarták megérteni Isten órájának az üzenetét. Hiába mondta Keresztelő is, nem jutott el a szívükbe az üzenet. Később a feltámadás után is voltak olyanok, akik még mindig Keresztelő tanítványok voltak és nem Jézuséi. Ezért Isten elvette Keresztelő Jánost a tanítványaitól – hogy Jézusnak adhassa Keresztelő tanítványait. Így lett Keresztelő János Isten igazságának a vértanúja.

Így van ez a mi életünkben is. Isten rendszeresen kiveszi életünkből azokat a szolgáit, akik Jézus útkészítői voltak az életünkben. Vagy elviszi őket a minden élők útján, vagy áthelyezi őket más helyre, hogy életünkben ne kerekedhessen az ő személyiségük Jézus ereje fölé. Pontosan ez történt Keresztelővel is. Isten elvette őt egy csomó ember életéből, hogy Jézusnak adhassa őket. Ezért veszi el Isten a mi életünkből is azokat, akik talán a legnagyobb hatással voltak ránk, hogy egészen a Krisztusnak adhasson bennünket. Így ad egy gyülekezetnek egyik pásztor után másikat, egy embernek egyik lelki vezető után másikat – mindezt pedig azért, hogy Krisztusnak adhassa őt.

Testvérem! Ha Isten egy ilyen személyt kivett az életedből, aki lelkileg nagy hatást tett rád, akkor azt veszteségnek tekinteni engedetlenség és bűn. Az ugyanis azért nem veszteség, hogy még inkább Krisztusnak adjon téged. Ha ezek után hitben nem növekedsz akkor azt gondolom érdemes önvizsgálatot tartani: embernek vagy Istennek engedtél akkor, amikor megtértél? Embernek a hatására tetted életed Krisztus kezébe vagy Isten Lelkének a hatására? Mert ha embernek hatására lettél hívővé, akkor az a hit mulandó és hiábavaló. Akkor valahogy úgy lettél hívővé mint Keresztelőnek azok a tanítványai, akikkel Pál apostol Efézusban találkozott. Ők még mindig az ember tanítványai voltak – és Isten különös csodája, hogy Krisztus másik szolgájának a bizonyságtételét elfogadva már a Szentlélek hatása alá kerülhettek. Ez a hit már igazi üdvözítő hit volt. Addig csak a Krisztus szolgájának emberi hatása érvényesülhetett és nem magának a Szentléleknek a hatása. Ebből is meg akar szabadítani Krisztus, akkor amikor elveszi tőlünk egyik szolgáját – és adja ugyan a másikat is – de a lényeg, hogy Őbelőle többet kapjunk azáltal, hogy kevésbé függünk emberektől.

Jézusnak és Jánosnak útjai nem keresztezhetik egymást – de az ember szolgálata benne van a Krisztus szolgálatában.

Mi Jézus szolgálatának a tartalma? Márk evangélista itt Jézusnak azt a mondatát jegyzi le, amely egész messiási működésének a summázata: „Jézus így hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

Mi az, amiben különbözik és mi az amiben azonos Jézus és János igehirdetése?

Különbözik egy nagyon fontos dologban: Keresztelő János még azt hirdette mint próféta, hogy közeledik – Jézus pedig azt hirdette: elközelített – azaz közel jött. Jézus Krisztusban van a fordulópont a prófétai bizonyságtételből az apostoli bizonyságtételbe.

A prófétai bizonyságtétel még azt hirdeti, hogy eljön – az apostoli bizonyságtétel pedig azt, hogy már eljött. Mert Jézus elhozta, közel hozta hozzánk Isten királyi uralmát, Isten országát. És azóta hirdethetjük ezt örömhírként – nincs messze, sőt egészen közel van az Isten Országa. Nincs messze, mert most is itt van – hiszen Jézus a feltámadás után most is él és itt van velünk, ahogyan megígérte. Testvérem! Hallod Jézust? Most is ő szól hozzád. A próféták még csak egy eljövendő Krisztust hirdethettek – mi pedig Istennek azt a Krisztusát, aki emberi testet öltött, hogy magára vegye a bűn miatti ítéletet, hogy vállára vegye a keresztet – hogy nekünk lehessen megváltásunk, örömhírünk, bűnbocsánatunk, szabadulásunk, üdvösségünk és teljes közösségünk Istennel.

A mi prédikálásunk már nem lehet Keresztelő Jánosé – mert a mi prédikálásunknak Jézus beszédének kell lennie. És a te bizonyságtételed is csak akkor lehet jézusi, ha be tudod mutatni, hogy valóban olyan közel van hozzád az Isten Országa, hogy uralkodhat rajtad. Mert erre hív Jézus akkor, amikor azt mondja, hogy higgyetek az evangéliumban – vagy úgy is lehet fordítani, hogy „higgyetek az evangélium alapján.” Erre mindjárt visszatérünk, de előbb lássuk, hogy mi az amiben viszont Jézusnak és Keresztelőnek a prédikálása ugyanaz – mi az, amiben mind a prófétai, mind az apostoli bizonyságtételnek meg kell egyeznie. Ez ebben a felszólításban ölt testet: „Térjetek meg!” Istennek ez az üzenete nemcsak Jézus óta szól, hanem mindig szólt a bűneset óta. Gondoljatok csak arra, hogy hány Ige szólít fel megtérésre az Ószövetségben. Idézzünk fel néhányat!

„Akkor ezt mondta Sámuel Izráel egész házának: Ha tiszta szívből akartok megtérni az ÚRhoz, akkor távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket és Astartékat. Ragaszkodjatok szívből az ÚRhoz, egyedül neki szolgáljatok, akkor majd megment benneteket a filiszteusok kezéből.” (1Sám 7,3)

„Térjetek meg ahhoz, akitől oly messze eltávolodtatok, Izráel fiai!” (Ézs 31,6)

„Ha meg akarsz térni Izráel – így szól az ÚR –, hozzám térj meg! Ha eltávolítod színem elől förtelmes bálványaidat, ne ingadozz!” (Jer 4,1)

„A próféták ezt mondták: Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról és gaztetteiből! Akkor mindörökké azon a földön laktok, amelyet nektek és őseiteknek adott az ÚR.” (Jer 25,5)

De nézzünk az Újszövetség üzenetét!

Péter már az első Szentlélek általi prédikációban ezt a felszólítást adja: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38)

„Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.” (ApCsel 3,19-20)

„Isten,…most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.” (ApCsel 17,30)

„Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!” (Jel 3,19)

És valóban csak ízelítőül hadd álljanak itt ezek az Igék, mert mind az Ó- mind az Újszövetség ennél lényegesen többet beszél a megtérésről. Ez Isten leghangsúlyosabb és legegyetemesebb üzenete – mert csak így lehet megszabadulni a bűntől. Hogy odamenekülök, oda térek Isten megszólító evangéliuma által az élő Istenhez.

Ezt jelenti az a felszólítás, hogy higgyetek az evangéliumban. Ha megértjük, hogy mit jelent hinni az evangéliumban, akkor azt is meg fogjuk érteni, hogy Isten népén belül sokszor nagyobb és súlyosabb a hitetlenség, mint a világban.

Jézusnak azt a felszólítását, hogy „higgyetek az evangéliumban” úgy is lehet fordítani, hogy „higgyetek az evangélium alapján”. A Bibliánkban található fordítás tulajdonképpen az eredeti szöveg betű szerinti fordítása, de a jelentését meg kell magyarázni, ha komolyan vesszük, hogy az élő hit mindig élő személyre irányul. Tehát mi nem valamiben, hanem valakiben hiszünk. És nemcsak általában valakiben, hanem meg is tudjuk őt nevezni: az élő Isten Fiában és Krisztusában Jézusban hiszünk.

Konfirmandusok szokták néha elkövetni azt a hibát az Apostoli Hitvallás elmondásakor, hogy „hiszek az egyetemes keresztyén anyaszentegyházban…” – és akkor azt mondom: állj! Nem az egyházban hiszünk, mert az bálványimádás lenne, hanem Istenben. Mi az egyházat hisszük – ami azt jelenti, hogy az egyházat Isten ajándékozta nekünk mint elengedhetetlenül szükségeset az ő népének közösségében. Ezért pontosabb az itt szereplő szöveget úgy fordítani: „higgyetek az evangélium alapján”.

És itt derül ki, hogy sokszor mennyire hitetlenek is vagyunk. Mert nem az evangélium alapján hiszünk. Nagyon sokan nagyon sokféle alapon hisznek.

Sokan a saját Istenről alkotott elképzelésük alapján hisznek. Elképzelik valahogy Istent; szúrós tekintetű bírónak, tehetetlen öreg nagyapónak, jóságos mikulásnak, röpködő angyalkának vagy Jézuskának, aki lesi a parancsait – és azután nem érti, hogy az Isten nem olyan; vagy ha kicsit józanabb az a kép, valamennyire biblikus, de egyoldalú, akkor nem tud kitörni abból, hogy Isten nemcsak olyan.

Vagy sokan az érzéseik alapján hisznek. Amikor éppen lelkesednek, akkor hisznek, amikor elcsüggednek, akkor nem hisznek.

Mások a vallásosság alapján hisznek. Elég a vallás általi megnyugvás, a vallásos cselekedet és a vallásos érdem. Ha vallásos vagyok üdvözülök – gondolják sokan és ugyanakkor rém üres az életük, mert van vallásosság evangélium nélkül is.

Sokan a vágyaik alapján hisznek. Sok céljuk van az életben, tervük a világban. És ehhez szeretnék segítségül hívni Istent. Elégítse ki a vágyakat.

Közös vonása ezeknek a hiteknek, hogy nem az evangélium alapján állnak. És sok ember hisz valami alapján – de nem hisz az evangélium alapján.

Mit jelent az evangélium alapján hinni? Egyszerre nehéz is és könnyű is válaszolni erre? Nehéz, mert az előbb felsoroltak mindenki hitében benne vannak – benne van a hitünkben az istenképünk, az érzéseink, a vágyaink, a vallásunk. Ezek mind befolyással bírnak a hitünkre. De a hitnek van egy olyan tőlünk független objektív vonása, ami valóban élővé teszi a hitet. Ez pedig az evangélium. Az az örömhír, amit nem lehet eleget hallgatni. Újra és újra eljössz, hogy meghallgasd. Ez az igehallgatás páratlan lehetősége: hogy hihetsz az evangélium alapján. Sokan nem hallgatják és azt mondják: mi azért hiszünk. De hát mi alapján? Hol az alap? Elveszett a lábuk alól – és hisznek bizonytalan alapokon.

Az evangélium biztos alapja pedig amire felépíthetjük a hitünket: itt van, közel van az Isten Országa, amelyet Jézus hozott el a bűnben megnyomorodott embernek, hogy hirdesse a bűnből való szabadulást. És az evangélium alapján hinni ezért nem mást jelent, mint azt, hogy Jézusért teljesen szabad vagy a bűntől. És ezért van oly sok hitetlen hívő is: mert hisz ugyan – de nincs szabadsága. Van hite, de nincs békessége. Nincs szeretete. Igen: hit sokféle alapon lehet – de a szabadság, a békesség és a szeretet az, ami az evangélium alapján felépülő hit biztos gyümölcse. Testvéreim! Higgyetek az evangélium alapján! Ámen.

11Kir 8:27 „De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged”

2Jn 1:29

3Zsolt 74:9

Tags: , ,

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok