Harc az otthon(aink)ért (2.)

Alapige: Lk 14:25-27

Lekció: 5Móz 13:1-12

 

 

Amikor a múlt héten beszéltünk arról, hogy mit is jelent a harc az otthonainkért egyáltalán nem gondoltam azt, hogy ennek a témának a végére értünk volna, vagy kimerítettük volna, bár még nem láttam előre, hogy ezen a héten mi lesz majd az üzenet. Ahogy azonban haladtam tovább a napi igék olvasásában a Mózes ötödik könyvében, a Szentlélek megértette velem, hogy a mai vasárnapon folytatnunk kell ezt a kérdést.

Ott hagytuk abba, hogy a szentségtelen világ hogyan tör be a különböző csatornákon az otthonainkba, felhasználva azokat a kívánságainkat, a gyermekeink kívánságait is, amellyel elégedetlenné tesz Isten bőséges gondoskodásával szemben. Ebben pedig a nagy hazudozó, a Sátán aktívan közreműködik úgy, hogy újra és újra ráígér arra, amit Isten ígért és ad.

A harc – mert ez bizony komoly szellemi harc – az otthonaink falain belül zajlik. Erről is szól a felolvasott lekció, és maga Jézus is beszél róla a Lukács evangéliuma szerint. Alapigeként a Lk 14:25-27-et olvasom.

Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.”

Mózes ötödik könyvének nagy része Mózesnek a honfoglalás előtti prédikációt, eligazításait tartalmazza, amellyel megismétli és magyarázza azokat a törvényeket, amelyeket Isten negyven évvel korábban adott Sínainál. Negyven évig a pusztában vándoroltak, de a honfoglalás után egy gyökeresen új élethelyzettel kellett szembesülniük, és amit mindenképpen meg kell érteniük az az, hogy az új helyzet ellenére Isten ugyanaz marad, ő változatlan természetében, hatalmában, szeretetében, ígéreteiben és kiválasztásában.

Mivel szembesül Izráel az új földön?

  1. Több, önmagánál sokkal fejlettebb kultúrájú néppel.

  2. Több, önmagánál sokkal jobb haditechnikával rendelkező néppel.

  3. Ezeknek a népeknek a hazug vallásaival és isteneivel.

Ahogy ezzel szembesülnek óhatatlanul jelentkezik a kísértés: vajon nem lenne-e jobb követni ezeket a népeket, és természetesen isteneiket és vallásaikat. Ott vannak ezek a látható istenek, miközben a mi Istenünk Jahve láthatatlan. És ha láthatatlan, akkor tényleg valódi Isten ő?

Isten parancsa világos volt: ezeket a vallásokat el kell törölni a föld színéről követőikkel és a hamis istenek imádóival együtt.

Botránkoztató lehet ez a bibliaolvasó ember számára, és páran jelezték, hogy szeretnének többet is hallani erről a múlt hetihez képest. Hogyan hozható mindez összhangba azzal a képpel, akinek Jézus Krisztus jelentette ki a mennyei Atyát?

1. A föld (az otthon) megszentelése

Abból indulunk ki, amiből a múlt héten is kiindultunk, hogy kiválasztott és megszentelt nép otthona is szent. Isten azt mondja a kánaáni népekről, hogy megszentségtelenítették azt a földet, amelyet a megszentelt nép otthonának szánt. Kánaán egy az egész világon elkülönített kis földdarab, az Istentől megszentelt föld lesz, és ebben a megszentelésben Izráelnek küldetése és feladata volt. Lényegében teljesen meg kellett szellemileg tisztítani a megszentelt földet.

Az Ószövetség idején Izráel – a választott nép – államalkotó nemzet volt, akinek mint az egyetlen Isten választottainak Isten szentségét kellett kiábrázolnia azzal, hogy feltétel nélkül engedelmeskedik Istene szavának. A törvényei is ezt tükrözték vissza. Mind a honfoglalás törvényei, mind a kánaáni élet törvényei. Ebbe pedig nem férhetett bele semmi, ami szellemileg tisztátalan.

Amit ma olvastunk az már a honfoglalás utáni időszakra vonatkozik. Két fő része van:

  1. Ha egy próféta, vagy álomlátó kijelentésekre hivatkozva – sőt csodákkal is megtámogatva – el akar fordítani az egyetlen és élő Isten hűséges követésétől, ne is hallgassatok rá, és ne is hagyjátok életben. Először is kezdd azzal, hogy nem hallgatsz rá, meg sem hallgatod. Azért, mert ami nem jut el a füledig, az nem juthat el a szívedig sem. Másodszor nem maradhat életben, mert nem fogja abbahagyni titkos lelki aknamunkáját.

  2. A másik egy sokkal kényesebb, nehezebb és fájdalmasabb terület. Mi van, ha olyan csábítgat titokban, akit szeretsz, aki fontos a számodra – legyen az testvér, gyermek, feleség vagy testi-lelki jóbarát. Ha titokban tartod, akkor téged is beszennyez, megfertőz és elfordít az Úrtól. Légy következetes – mondja az Ige – és te legyél az, aki leleplezed ezt a titkot, és ha kell, akármennyire is fáj ítélkezzetek fölötte, veled kezdve.

Ebből megérthetjük a következőket:

  1. A bálványimádás rejtetten – mondjuk idegen szóval így: okkult módon – folyamatosan végigkíséri és végig kísérti Isten választottainak az életét.

  2. Isten nemcsak az elvetett kánaániak életében gyűlöli a bűnt, hanem szeretett választottai életében is ugyanolyan következetesen gyűlöli. Ebben az értelemben nincs szó semmiféle személyválogatásról.

  3. Aki engedményeket tesz – akár csak úgy is, hogy ha maga nem követi, de részt vesz a titkolózásban – elfordul és elszakad Istentől.

Eddig mindez világos, de hogyan tud mindez átjönni az újszövetségi nép életébe.

2. Az ó- és újszövetségi nép különbözősége

Ahhoz, hogy ezt megértsük, másodszor beszélnünk kell az Ószövetség korának és az Újszövetség korának, az Ószövetség népének és az Újszövetség népének különbözőségeiről, ill. hogy az Ószövetség korszaka mit ábrázol ki a számunkra.

2.1. Izráel és a Gyülekezet

2.1.1. Izráel

Az első nagyon fontos különbség, hogy Izráel Kánaán földjén Isten határozott rendelése szerint államalkotó nemzet volt, egy teokratikus királyság, amelyet Isten kormányzott oly módon, hogy a népnek a Sínain kijelentett törvényekhez kellett engedelmesen igazodnia. Isten a törvénnyel kormányozta a népet, amelyet a bírákon, királyokon és prófétákon keresztül időnként sikerrel, de többnyire sikertelenül végzett. Izráel bűnös makacssága újra és újra az elfordulás és a bűn kudarcához vezetett.

2.1.2 A Gyülekezet

Ezzel szemben a Gyülekezet, a Krisztusban kiválasztott nép nem alkot e világi, földi, nyelvi és kulturális értelemben nemzetet, államot meg még annyira sem. A Gyülekezet ebben a világban a teljes föld felszínén, minden nemzet és nép körében elszórva van jelen. Egy világi kormányzat elismerheti a keresztyénséget akár még nemzetmegtartó erőként is, támogathatja is – hiszen valódi szellemi értékeket hordoz a keresztyénség – de a világi kormányzat soha nem válhat keresztyénné. Lehetnek benne keresztyének, és mint só és világosság áthathatják a politikai rendszert is, de maga a keresztyénség soha nem válhat Isten szándéka szerint hatalmi tényezővé. Onnantól kezdve megszűnik keresztyénné lenni. Azt hiszem erre a történelem bőven szolgáltat bizonyítékot.

A Gyülekezet ebben a világban azoknak a közössége, akik meghallották Krisztusban az elhívásukat és elfogadták Krisztus követésre hívását. Egy olyan lelki nép, amely azokból az emberekből áll, akiket Isten Krisztusban megváltott, kiválogatott és elhívott ebből a világból. És a Gyülekezetet az ószövetségi néppel szemben Isten nem a törvényekkel kormányozza, hanem a hívőknek adott Szentlélekkel és a kijelentett kegyelem szavával, amely egyrészt a Szentírást jelenti mindig a Krisztus felől nézve, másrészt a Szentírásnak a hűséges hirdetését Krisztusban. A Szentlélek jelenléte alapvető különbséget jelent az Ó- és Újszövetség népei között. Az Ószövetségben nem kapta a nép minden egyes tagja a Szentlelket, ezért a törvény egy külső kényszerítő eszköz volt, míg az Újszövetségben Isten minden újjászületett hívőnek adja személyesen a Szentlelket, ezért Isten szava egy erős belső meggyőződésből, szeretetből és ragaszkodásból való engedelmességet vált ki.

2.2. Az ítélet és a kegyelem kiábrázolása

Egy másik nagyon fontos különbség a két korszak között és az ószövetségi törvényeket és történelmi eseményeket ebből a szempontból érthetjük meg.

Az Ószövetség törvényeiben és eseményeiben Isten a látható időben ábrázolja ki számunkra jogos és szent haragját a bűnnel szemben. Ilyen értelemben – bár az Ószövetség világát is újra és újra áthatja a kegyelem – a törvény korszakának az a szerepe, hogy megmutassa Isten következetes, jogos és személyválogatás nélküli haragját a bűnnel szemben, amelyet elítél.

Isten kétféleképpen teszi ezt meg:

  1. Egyrészt a természeti csapások által, amellyel haragját nyilatkoztatja ki. Ilyen például Sodoma és Gomora pusztítása, vagy ilyen a babiloni sereg pusztulása Jeruzsálem falainál, ill. ilyen az Illés korszakának több mint három évig tartó szárazsága is. Sajnos az a tapasztalat, hogy az emberek többsége még ekkor is inkább átkozza Istent, mint hogy megtérne hozzá.

  2. Másrészt a történelemben bevonja ebbe az ítéletbe választottait is, amikor a honfoglalás eseményeiben jogos haragjában megítéli a kánaáni népeket. De azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor az ő népe jár makacsul az engedetlenség útján Isten őket is ugyanolyan következetesen fenyíti és ítéli meg jogos haragjában. A bírák korában ismétlődően ezt látjuk, amikor az engedetlenség miatt újra és újra idegen népek szállják meg őket és zsarnokoskodnak felettük, és ezt látjuk a két országrész megszállása és fogságba vitele kapcsán is.

De mit is kell megértenünk? Miért olyan fontos ezt látnunk? Azért, mert most amikor a Gyülekezetben a kegyelem korszakában élünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten mindig megmarad következetesen bűngyűlölő és a bűn miatt haragvó Istennek, aki az idők végén ítéletének teljes súlyával nehezedik a kegyelmet visszautasító és őt elutasító emberekre. A törvény és ítélet korszaka nélkül képtelenek lennénk felfogni, hogy mekkora kiváltság, hogy a Krisztusban adott kegyelem korszakában élhetünk.

A törvény és ítélet kegyelmet megelőző korszaka Isten kegyelmi pedagógiájának a része. Ugyanis megmutatja a kegyelem korszakában azt is, hogy nem azért élhetünk a kegyelem korszakában, mert Isten megszűnt volna a bűn miatt haragvó Isten lenni. Pál világosan írja a rómaiakhoz írt levelének az elején:

Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.1

A törvény és ítélet korszaka nekünk is megmutatja, hogy még a választott Izráel sem volt képes megfelelni a törvény követelésének, és ezért újra és újra Isten ítéletével kellett szembenéznie, úgy mi magunk sem vagyunk rá képesek. Ezért van szükségünk arra, hogy Isten minket is, ahogy őket is a kegyelme által tartson meg.

Így vezetett Isten szándéka és terve szerint a törvény és ítélet korszaka a kegyelem korszakába. Hogy elküldte egyszülött Fiát a világba, hogy mi is, akik a bűnös természetünk miatt nem tudunk megfelelni Isten követelésének, akik halottak voltunk a vétkeink miatt, e világ életmódja szerint éltünk, az engedetlenség fiaiban működő lélekhez igazodva testünk kívánságai szerint, és ezért a harag fiai voltunk – az ő gazdag irgalmából minden bűnünket egyszer s mindenkorra megbocsátva feltámasztott a halálból és a mennyeiek világába ültetett.2

Ezért és ebben más az újszövetségi nép az ószövetségi népnél. Az ószövetségi népnek Isten következetes ítéletét és haragját kellett végrehajtania és elszenvednie, az újszövetségi népnek pedig Isten következetes kegyelmét kell élnie és hirdetnie, de úgy hogy Isten kegyelmében sem változott abban, hogy következetesen gyűlöli bűnt és igazságos haragjában elítéli a bűnöst az idők végén.

3. Az ó- és újszövetségi nép hasonlósága

Eddig arról beszéltünk, hogy miben más a két korszak. Most azonban igéink fényében arról kell szólnom, hogy miben hasonlít a két nép. Szeretném felolvasni most újra a témánk szempontjából összekapcsolódó igéket. Remélem újra hallva érthetővé válik az amit eddig a különbözőségekkel kapcsolatban megértettünk.

Ha testvéred, anyádnak a fia, vagy a saját fiad, leányod, kedvelt feleséged vagy testi-lelki jó barátod titokban így csábítgat: Menjünk és tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertél te sem, atyáid sem, azoknak a népeknek az istenei közül, akik körülötted vannak, akár közel, akár távol, a föld egyik végétől a föld másik végéig, ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne szánd meg, ne kíméld és ne mentegesd azt, hanem öld meg irgalom nélkül! Te emelj rá először kezet, amikor kivégzik, és csak azután az egész nép!

Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.”

3.1. Isten az első

Ami mindenképpen közös, hogy a megszentelt otthonokban Isten az első. Ahol nem Isten az első, ott nincs megszentelt otthon sem. Tudom, hogy ez nagyon sokakat megijeszt és elriaszt a megtéréstől, attól hogy Istennek adják az életüket. Szülőket, akik megijednek attól, hogy mi történik akkor, ha a gyerek helyére Isten kerül, házastársakat, akik megijednek attól, hogy a párjuk helyére Isten kerül. De ugyanez a dilemma jelentkezik fordítva is: amikor egy családtag szembesül azzal, hogy a fontossági sorrendben valaki megelőzte. Hogy van olyan ideje a férjnek vagy a feleségnek, vagy a szülőnek vagy a gyermeknek, amikor valaki másért, valaki mással tölt időt. Bizony nem egyszer kell Krisztusnak és a Krisztusban hívőnek szembenéznie a család féltékenységével. De addig, amíg a családi otthonainkban nem Krisztus az első nem beszélhetünk megszentelt otthonokról.

Az a reménységem, hogy ahol egy keresztyénnek magányosan kell megküzdenie a család féltékenységével, vagy szülőknek a gyermekeik akaratosságával ott ad a Szentlélek olyan bátorságot, a bátorsághoz olyan bölcsességet, a bölcsességben olyan krisztusi szeretetet, hogy a családtagok, ha előbb veszteségként is élik meg azt, hogy Krisztus került az első helyre, a Krisztusból áradó szentség és áldás meggyőzi őket arról, hogy nemhogy nem vesztettek semmit, hanem Krisztussal, az otthon megszentelésével még több szeretet, még több hűség, még több békesség jön be az otthonaikba. Ez lehet, hogy hosszú ideig tart, amihez újra és újra alázatos türelemre van szükségünk.

Krisztus az első. Akinek az életében nem Krisztus az első, annak lényegében semmi köze nincs hozzá – ezt maga Jézus Krisztus egészen világosan megmondta:

„Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.”

3.2. A csábítás radikális visszautasítása

A másik közös vonás az ó- és újszövetségi nép között az a csábítás radikális visszautasítása. Hogy a szívünkben olyan radikálisan kell viszonyulni a bűnhöz, ahogy Isten is viszonyul. A kegyelem ugyanis a törvényhez hasonlóan nem kiegyezik a bűnnel. A kegyelem ugyanúgy szembeszáll a bűnnel, ahogy a törvény is. És ami ettől a kegyelemtől eltávolít azzal határozottan szembefordulunk, mert már Krisztusé az életünk. Ami a megszentelt élettől el akar vonni, annak ellenállunk, mert már nem önmagunké az életünk, hanem Krisztusé.

Jézus mondata legalább akkora megütközést szokott kelteni, mint az Ószövetség kemény és radikális rendelkezései.

„Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg … nem lehet az én tanítványom.”

Hogy beszélhet így az a Krisztus, aki az Atya szeretetének a megtestesülése volt, aki azért jött el, mert Isten úgy szerette a világot, hogy őt adta, hogy aki hisz benne, annak örök élete legyen. Hogyan mondhatja ezt Krisztus, akinek a tanítása még az ellenség iránti megbocsátó szeretetre is kiterjed? Már-már szinte érthetetlen, hogy az egyik oldalról azt mondja Jézus, hogy aki nem szereti az ellenségét az nem lehet a mennyei Atya gyermeke, közben pedig azt mondja, hogy aki nem gyűlöli meg a saját legközelebbi családtagjait, annak semmi köze nem lehet hozzá.

Mindkettő mélységesen botránkoztató … nem? Hogyan tudjuk ezt a helyére tenni?

Jézus mondásával kapcsolatban azt a hibát követhetjük el, hogy ezt egy mindenkor érvényes általános parancsnak tekintjük. Ezért aztán vagy megakadunk rajta, vagy értetlenül továbbsiklunk. De ez Jézusnak nem egy mindenkor érvényes általános parancsa.

Ha arra gondolunk, hogy a filippi börtönőr kérdésére Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” az apostolok ezt válaszolták „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” - akkor már kezdjük sejteni, hogy a Krisztushoz fordulás nem jelenti automatikusan a család ellen fordulást, sőt a család üdvösségét is munkálja Krisztus.

Ha arra gondolunk, hogy az utolsó idők jellemzői között Jézus azt mondja, hogy „Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. … a szeretet sokakban meghidegül”3, és az apostol úgy írja le az utolsó napokat, amelyekben az egyik jellemző hogy az emberek a „szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek”4, akkor érezzük, hogy Jézus szándéka egyáltalán nem az, hogy gyűlöletet szítson a családdal szemben.

Ezért annyira fontos, hogy ne szakítsuk el egymástól az ó- és újszövetséget, mert éppen az Ószövetség fényében válik ez érthetően világossá az, amit Jézus mond.

Az Ószövetség egy feltételt fogalmaz meg: „Ha testvéred … fiad, leányod, kedvelt feleséged vagy testi-lelki jóbarátod titokban így csábítgat.” Ha el akar vonni Istentől, ha el akar csábítani Krisztustól … „ne engedj neki, ne hallgass rá, ne szánd meg és … ne mentegesd.”

Jézus mondása is csak ebben a feltételes módban érthető: Ha titokban csábítgat ne engedj neki! Sokszor nem az a baj, hogy túlságosan is engedékenyek vagyunk? Abban, hogy inkább engedünk a Krisztus iránti hűségünkből és az Atya iránti szeretetünkből? De hogy lesznek így megszentelt otthonaink? A bűnre, az engedetlenségre csábítást ugyanolyan radikálisan és határozottan kell visszautasítanunk, ahogy az Ószövetség népének is tennie kellett. De éppen azért, mert a kegyelem felől nézve már azt is tudjuk, hogy mi rettenetes a bűn végső következménye, tudjuk hogy milyen kíméletlen a bűnnek a romboló ereje, és tudjuk, hogy mit tett azért Krisztus, hogy a bűneinkből megváltson bennünket. Ha pedig ezt a gyermekünk, férjünk, feleségünk vagy szülőnk úgy éli meg, hogy őt nem szeretjük … ez fáj, de akkor is Krisztus az első.

Otthonaink megszenteléséért két nagyon fontos döntést kell meghoznunk, ha ezt eddig még nem tettük meg:

  1. Otthonainkban is Krisztus az első.

  2. Akármi vagy akárki akar elvonni Krisztustól, azt radikálisan és határozottan, nem elleplezve a bűnt, vissza kell utasítani.

Ez nem kevesebbet jelent, mint keresztfelvételt. De kereszthordozásunkhoz erőt ad az, hogy tudjuk hova tart az életünk, a mennyei otthonunk fel haladunk. Ámen.

1Rm 1:18

2vö. Ef 2:1-6

3Mt 24:10.12

4vö. 2Tim 3:1-5

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok