Mit keres a politika az egyházban?

Alapige: Lk 1:46-55

Lekció: 2Móz 20:4-6

 Letöltés, meghallgatás!

 

Az elmúlt vasárnapon a Budapest-Szabadság Téri Református Egyházközségben egy olyan esemény zajlott, ami hatalmas hullámokat kavart az egész országos közvéleményben és az egyházi közvéleményben is. Ez érzékelhető volt nálunk a gyülekezetben is, mivel a hétköznapi alkalmakon is szóba került.

Mi történt? Az említett református gyülekezetben az istentiszteletet követően a templom bejárata előtt leleplezték Horthy Miklós volt kormányzó bronzba öntött mellszobrát. Ez a történet, ami azután valóban felkavarta az ország és az egyház közvéleményét. És két fronton indult el a vita. Az egyik Horthy Miklósnak a személyét érinti; méltó, nem méltó, hogy szobrot kapjon; valamint a már sokat hallott lózung: az egyház ne politizáljon.

Mielőtt a mai üzenetünk megértésre rátérnék egyet szeretnék leszögezni: arra semmiképpen nem vagyok hivatott, hogy Horthy Miklós életét értékeljem abból a szempontból, hogy kaphat-e szobrot vagy emléktáblát vagy sem. Sem felértékelni, sem leértékelni nem akarom a személyét – hiszem, hogy nem is ide való. De két kérdésről mégis kell beszélnünk ennek az esetnek a kapcsán, mert az eset nem úgy megy át a köztudatba, hogy a Szabadság téri gyülekezet Horthy szobrot állított, hanem úgy, hogy a reformátusok Horthy szobrot avatnak, és a reformátusok szélsőjobbosok. A Hetek már írt is egy cikket ezen a címen: Horhty és a reformátusok. Bizony ebből a sárból ránk is fröccsen – és ezzel a sárral kezdenünk kell valamit, különösen, hogy az indulatból dobált sárba nagyon sok hazugságot is belekevernek.

Ezért ma egy ügy kapcsán két dologgal kapcsolatban is szeretném, ha megértenénk Isten üzenetét. Két különböző, de mégis ebben az ügyben összekötődő témáról beszélünk. Az egyik: mit mondjunk reformátusként egy templomban – a templom bejáratánál felállított Horthy Miklós szoborral kapcsolatban? A másik: tényleg igaz-e az, hogy az egyház ne politizáljon? Mai alapigénk Lukács evangéliumából Mária éneke, a Lk 1:46-55

Mária pedig ezt mondta: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké.”

1. Szobor a templomban

Nézzük először az első kérdést: mit mondjuk reformátusként a templom lépcsőjén felállított Horthy Miklós szoborral kapcsolatban.

Az első dolog, amit mindenképpen szeretnék kiemelni: itt nem Horthy Miklós személyéről kell beszélni, még csak nem is a Horthy Miklós szoborral van szó. Református bibliás hitünk szerint itt második parancsolatról van szó.

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.

Képzeljük el a református hitvalló őseinket, akik amikor templomot építettek, akkor a templom felszereléséből kihagyták az oltárképeket, a szentek képeit és szobrait, sőt még a Jézust és Istent ábrázoló szobrokat és képeket is. Amikor pedig egy nem református használatban lévő templomot átvettek, akkor abból minden ábrázolást kihordtak. Még az evangéliumi történetek ábrázolását is lemeszelték, vagy eltüntették. Miért? Azért, mert azt vallották, hogy az istentisztelet helyén, egy Istennek szentelt helyen semmiféle ábrázolásnak nincs helye, mert az egy az egyben elfordítja az ember tekintetét Istenről. Ebben a régi reformátorok nagyon is következetesek voltak.

Tehát a probléma egyházunkon belül egyáltalán nem Horthy Miklós és a politika körül kellene, hogy forogjon. Erről vitatkozzon a világ. A probléma a szobor, ami az istentiszteletre érkezőket fogadja. Elmegyek az istentiszteletre, hogy találkozzak az Igén keresztül Jézus Krisztussal. És a templom kapujában egy politikus bronzszobra fogad. Az első találkozásom egy szoborral történik, aminek ráadásul még csak köze sincs ahhoz, amiről az evangélium szól: hogy Jézus Krisztusban Isten megváltó szeretetével hajolt le hozzám … és mintha ez alig zavarna valakit, továbbra is az ábrázolt személy körül, meg a politizálás körül folyik a vita. Pedig a baj sokkal nagyobb, és sokkal mélyebben van, mert itt egy református szentté avatás történt. Egy igazi fából vaskarika. Hogy valahol máshol lehet-e helye egy Horthy Miklós szobornak, arról lehet vitatkozni – de ha reformátusok vagyunk, akkor az nem képezheti vita tárgyát, hogy ott lehet-e. Itt egyszerűen Isten dicsőségnek a meggyalázása és meglopása történt. Isten egyértelműben beszél:

Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.1

Református nézőpontból még az is elképzelhetetlen, hogy ott egy Jézus szobor álljon. Lelki értelemben – és most tudom, hogy súlyos szavakat mondok – lelki értelemben azok az emberek kiírták magukat a hitvalló reformátusok lelki közösségéből. Amíg az a szobor ott áll – és bármilyen szobor legyen az – hordhat a lelkész palástot, csillag lehet a templom tornyán az a közösség nem református többé.

Remélem értjük a lényeget: ez nem más mint a bibliai reformáció megtiprása, Isten dicsőségnek meggyalázása, akárhogy is emlegetik Isten dicsőségét.

2. Mit kezdjen az egyház a politikával?

De az eset ismét a felszínre vetett egy általános közvélekedést, amit ma szeretnék röviden igei alapon körbejárni. Hiszen az általános közvélekedés úgy szól: az egyház ne politizáljon, a lelkész ne politizáljon. Aki rendszeresen itt hallgatja az igehirdetéseket az ismert, tudja, hogy nem szoktam az igehirdetésben napi politikai kérdéseket kiélezni. Mindig igyekszem hűségesen az adott igeszakaszt magyarázni, ami az adott alapigénk. És különösen is törekszem arra, hogy az evangélium lényege szólaljon meg mindig. Éppen ezért fontos, hogy ebben a kérdésben is tisztán lássunk: politizálhat-e az egyház, benne a lelkész.

2.1. Isten a politikában

Honnan is közelítsük meg ezt a kérdést? Közelítsük meg onnan, hogy Isten maga politizál-e? Erre mit válaszolnánk? Az az igazság, hogy ha ténylegesen valljuk azt, hogy Isten a történelem ura, aki kezében tartja nemcsak a természet törvényszerűségeit és folyását, hanem kezében tartja az emberiség történelmét is, vajon foglalkozik-e politikával? A válasz: igen, Isten foglalkozik politikával. Vannak-e erre bibliai bizonyítékok?

Az egyik ilyen bizonyíték Mária éneke. Szándékosan választottam ezt a csodálatos Isten magasztalást, mert még Mária éneke is beszél arról, hogy Isten igenis politizál. Hol fedezhetjük ezt fel Mária énekében? Ahol a következőket mondja:

Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról.

Világosan látszik ebből, hogy Isten igenis beavatkozik a történelmi folyamatokba, a politikai eseményekbe. Az végeredményben nem tisztán emberi szándékok mentén zajlik, még akkor sem, hogy sokszor ténylegesen úgy tűnik, hogy a politikai területe már teljesen az ördögé. De ő az, aki beleavatkozik az egyiptomi belpolitikába akkor, amikor kemény csapásokkal sújtja Egyiptom népét, hogy azután Mózes vezetésével kivigye őket Egyiptomból. Ő az, aki idegen hódítók kezébe adja Izráelt, amikor a bálványokhoz fordulnak tőle, és ő az, aki szabadítókat ad Izráelnek, amikor visszafordulnak hozzá. Ő az, aki megítéli és könnyűnek találja a babiloni Bélsaccar király uralmát és a méd Dáriust ülteti a helyére, és ő az, aki úgy rendelkezik, hogy Círus perzsa király hazaengedje a babiloni fogságból a zsidó népet a nekik ígért és adott földre. És ha Isten kezében tartja a politikát, akkor vajon ténylegesen azt várja-e el az övéitől, hogy tartsák magukat a politikától? Egészen biztosan nem.

2.2. Isten gyermekei a politikában

Ezért fontos látnunk azt, hogy Isten nem hogy távol tartja övéit a politikától, hanem nagyon is fontos a számára az, hogy az övéi „politizáljanak”. De nézzük meg azt, hogy ezt Isten gondolatai szerint hogyan tehetik meg.

Nézzünk először erre néhány konkrét isteni parancsot, hogy mit is vár el az ő gyermekeitől és népétől.

Az első egy egészen direkt felszólítás a politikában való részvételre.

Így szól a Seregek URa, Izráel Istene az egész fogoly néphez, amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába: Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az ÚRhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!2

Károlinál ezt az utolsó verset úgy olvassuk, hogy „annak a városnak a jólétén”. Maga a politika szó is a polisz, város szóból származik. Ennél direktebb már nem is lehetnek. Isten az övéinek azt mondja, hogy építsenek, ültessenek, gyarapodjanak és szaporodjanak. De ez csak úgy lehetséges, ha nem csak a saját gyarapodásukkal, jólétükkel és békességükkel törődnek, hanem még annak az ellenséges és pogány közösségnek a gyarapodásával és jólétével is törődjenek, ahol fogságban vannak. Isten gyermeke tehát nemcsak saját érdekeivel és jólétével törődik – ez az Isten népe politizálásának az egyik fontos része. A politikai szándék nem a saját vagyon gyarapítása, még csak nem is a saját ideológiai közösségünk hatalomra juttatása, hanem a teljes közösség – még az esetlegesen elutasító és ellenséges közösség gyarapodása is.

Másodszor az Újszövetségből nézzük meg azt, hogy Pál apostol a rómaiak számára hogyan ír a politikához való hozzáállásról:

Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is. Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet. Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.3

Nyilván önmagában hosszú és részletes magyarázatot is igényel ez a rész, de világosan látszik: a keresztyéneket a krisztusi lelkiismeret arra kell, hogy vezesse, hogy nemcsak az isteni, hanem a világi törvényeknek is engedelmeskedjenek. Ez az engedelmességról szóló tanítás soha nem igazolhatja ugyanakkor egy gonosz és embertelen rendszer gátlástalan kiszolgálását, ahogy az történt a náci Németországban is a Deutsche Christen részéről, vagy történt a kommunista országokban is, nálunk is kidolgozva az ún. „szolgálat teológiáját”, aminek kevesebb köze volt a valódi szolgálathoz, mint egy elnyomó rendszer kiszolgálásához. De Jeremiás és Pál nagyon hasonlóan közelíti meg a politikában való részvételt.

3. A keresztyén politikai lelkület

De ha részt veszünk benne, különböző mértékig ugyan de részt veszünk benne, akkor ebben a részvételben mi kell, hogy eligazítson bennünket.

3.1. Kettős állampolgárság

Először is az, hogy ha Krisztusé az életünk, onnantól kezdve kettős állampolgárok vagyunk. Pál világosan írja a filippibelieknek:

Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül,4

Jézus Krisztus követőiként Isten országának polgáraivá válunk. És ha megértjük ennek a lényegét, akkor azt is meg kell értenünk, hogy ennek kell meghatároznia az elsődleges identitásunkat és kötődésünket. Mi előbb vagyunk Isten országának a polgárai, és csak azután egy földi ország polgárai. Nem olyan nehéz ezt megérteni: az Isten országa örök, a földi országok csak átmenetiek. Akkor nem bolond az, aki elsősorban az örökhöz kötődik.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nekünk Isten akaratát kell megjeleníteni és képviselni a földön, tudva azt, hogy az ember számára az a legjobb, ha Isten akarata valósul meg az életükben. Ez azonban nem megy harc nélkül, hiszen Isten országa a szentség világa, ez a világ pedig bűntől van átjárva. És igenis képviselni kell azt, és ez is politika: az abortusz gyerekgyilkosság; az egyneműek házassága bűn, a korrupció lopás és tolvajlás, a kirekesztés és megbélyegzés, embereket és embercsoportokat durván sértő kijelentések Isten szentségét sértik, és ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.”5, és igenis jó és hasznos, ha a gyermekek erkölcsöt és hittant is tanulnak, és nemcsak e világ elvadult szellemiségét szívják magukba a TV-ből, az internetről, az utcán vagy éppen saját családjuk Istentől elvadult légkörében - csak néhány példát említve. Igenis jelen kell lennie Isten gondolatainak és az Isten országa érdekeinek ebben a világban, ez hivatás és küldetés, ami az evangéliumból fakad. Mert minden embernek – még annak is, aki nem hisz benne, az a jobb, ha Isten rendje – még ha korlátozottan is – uralkodik az életén. Ez természetesen nem azonos az egyház érdekeivel, ha az egyház maga is elvadul Istentől. Tehát kettős állampolgárok vagyunk: Isten országának és egy földi országnak is a polgárai, ahol Isten országnak a polgársága az elsődlegesen meghatározó.

3.2. Só és világosság

Másodszor Jézus arra hívta a tanítványait, hogy sóvá és világossággá legyenek a világban.

„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”6

Ha Jézus azt mondja, hogy az életünknek át kell hatnia a világot, ahogy a sónak az ételt, és be kell ragyognia a világot, mint a lámpásnak a sötét házat, akkor ez alól a politika világa sem mentesülhet. Igenis, a gonosz és bűntől terhelt világba bele kell vinni Isten jóságát és szeretetét. Ennek kell áthatnia bennünket először, hogy azután mi magunk is áthassuk a világot a politika minden szintjén – nem személyes és egyéni érdekeket és jólétet követve, hanem mindig a „város”, a közösség egészének jóléte érdekében.

3.3. Jézus lelkülete

Ez pedig csak Jézus lelkületével lehetséges. Annak a lelkületével, akiről Pál apostol így ír:

Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt … 7

Azt gondolom, ez a lelkület az Isten gyermekei politizálásának egyik lényeges pontja. A mások hasznát is nézi – még olyanét is, aki ellenség. Jézus nélkül ez nem megy. Jézusnak is voltak barátai, és voltak ellenségei. A tanítványainak azt mondta: Ti a barátaim vagytok.”8 De voltak Jézusnak ellenségei is, halálos ellenségei.

„Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe; a főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan fogják el, és öljék meg őt csellel;”9

A kérdés az, hogy Jézus csak a barátaiért halt-e meg? A kereszten elhangzott imájából egészen világos, hogy nem. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ő még az ellenségeire is így tekintett és elképzelhetetlen, hogy Jézus szájából olyan hangozzon el azokról az emberekről, akikért meghalt, hogy csürhe, meg csőcselék.

4. Összefoglalás

Az az állítás, hogy az egyház ne politizáljon hazugság épül. Isten igenis elvárja gyermekeitől, hogy sóként és világosságként éljenek ebben a világban, amiben benne van a politika területe is. Az egyház az egész hívő közösséget jelenti, nemcsak a vezetőit. Nemcsak üdvösségre lettünk elhívva, hanem hogy mások üdvösségén és jólétén is munkálkodjunk. Ez hivatás és ez küldetés.

Isten gyermekeinek a politikai részvételét, a politika minden szintjén – legyen az a véleménynyilvánítás vagy politikai döntéshozatal szintje, alapvetően Jézus lelkülete és Isten országának szellemisége kell, hogy befolyásolja és nem más.

Befejezésül álljon itt néhány ige, amire üzenetünk lényeges pontjai épültek:

„Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról,”

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:”

Ámen.

1Ézs 42:8

2Jer 29:4-7

3Rm 13:1-10

4Fil 3:20

52Thessz 3:10

6Mt 5:13-16

7Fil 2:3-5

8Jn 15:14

9Mk 14:1

 

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok