Keresztyénségünk jele

Lekció: 1Jn 3:11-24

Alapige: Jn 13:33-35

Az embernek egy nagyon fontos képessége és igénye a szimbólumalkotás. A szimbólumokban egyszerű és mégis egyértelműen látható módon tudják kifejezni az identitásukat, a hovatartozásukat és az összetartozásukat.

Nemzetek fejezik ki így magukat nemzeti színeikkel és címereikkel. Régen nemesi családok is így fejezték ki magukat. Persze nemcsak tárgyi szimbólumok léteznek, hiszen a nemzeti himnuszok is szimbólumok. A vallások is megteremtették a maguk szimbólumait.

Ha látunk egy épületet, amelynek a tetején látunk egy keresztet, akkor tudjuk, hogy ez egy keresztyén templom. Ha csillagot látunk, akkor azt is tudjuk, hogy református. Ha félholdat, akkor pedig tudjuk, hogy az egy muszlim mecset, oda nem megyünk be imádkozni, legfeljebb turistaként lépünk be.

Ezekkel a szimbólumokkal nemcsak az épületeinket díszítjük és nem is csak a legalapvetőbbeket használjuk. Keresztyénségünket sok más módon és egyéb szimbólummal is kifejezzük:

– van, aki a keresztet viseli ékszerként is

– van, aki az ősi keresztyén titkos jelet, a halat (ιχθυς) az autójára helyezi

– református énekeskönyvünk visszatérő szimbóluma a kehely, amellyel az úrvacsora szimbólumának teljességére utalunk; és lehetne hosszan sorolni.

Mi keresztyének sokféleképpen igyekszünk kifejezni a keresztyénségünket; akár Jézus halálára utalva, akár Jézus születésére utalva, akár a keresztyén hitvallás egy elemére utalva. Semmi rossz nincs ezeknek a külsődleges jeleknek az egyikében sem. De mint minden egyéb külső jel, maradhat üres – lehet olyan, ahogy Pál mondja: „mint a zengő érc vagy pengő cimbalom”.

De van egy sokkal jobb jel, egy sokkal jobb szimbólum. Egy szimbólum, ami Jézustól ered – és itt most nem a keresztségre vagy az úrvacsorára gondolok, mert azok is szimbólumok, hanem egy olyan jel, amelyet nem azért találtak ki – pontosabban adott át Jézus –, hogy bizonyos alkalmakon vagy meghatározott esetekben vagy korszakokban használják.

Ha egy áruházlánc, ahogy néhány éve történt, egy termékén leretusálja a keresztet a templomról, lehet azt a választ adni, hogy keresztet állítunk az áruházzal szemben – de nem biztos, hogy az a legjobb válasz.

Jézus adott ugyanis egy olyan egyetemes jelet a tanítványainak, amelynek az egyház történetében minden korszakban és minden helyen fenn kell maradnia, amíg Jézus Krisztus vissza nem jön.

Mai gyülekezeti ünnepünkön erről a jelről – keresztyénségünk jeléről – szeretnék beszélni, amit majd a következő néhány vasárnapon is folytatok. Mai napon újra olvasom az éves igénket, egy kicsit bővebben. Alapigénk a Jn 13:33-35

„Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. 34Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! 35Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

1. Jézus utolsó tanításai

Jézus az utolsó vacsorán mondta ezt a tanítványainak. Lényegében ezekkel a szavakkal zárta le a vacsorát és vezette be búcsúbeszédeit. Jézus előre látta azt, amit a tanítványai nem láttak – az elfogatást, a megaláztatást és a kereszthalálát. De ugyanígy látta előre a nyitott sírt és a mennybemenetelt. Látta a Szentlélek eljövetelét, amit a búcsúbeszédekben többször is elmondott, látta választottainak, az egyháznak a jövőjét a világban.

Isteni természetéből fakadóan előre látta az egyház történetét, annak dicsőségét és visszásságait is. Ezért felkészíti tanítványait, tanítványainak tanítványait és követőinek egész eljövendő nemzedékét az elkövetkező eseményekre. És azért, hogy egyháza egyház maradjon hátrahagy a számukra – számunkra – egy jelet, egyházának minden koron, helyen, nemzedéken és kultúrán átívelő jelét, ami mindig, minden korszak, minden hitvallás és minden felekezetiség fölötti megkülönböztető jele a keresztyéneknek, az ő követőinek. Jézus megjelöli követőit a keresztyéneket minden időben és minden helyen az ő visszajöveteléig.

Ez a jel nem egy külsődleges jel. Nem olyan, mint az ábrahámi körülmetélés; sőt nem is olyan mint a keresztség láthatatlan jele, hanem valami egészen más. Egy látható jel, de nem a testünkön hordozzuk, amit ha akarunk felveszünk, ha pedig nem akarunk letesszük vagy elrejtjük.

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.

2. Parancsolat feltétellel

Aki hallja Jézusnak ezt a kijelentését, annak szinte azonnal feltűnik, hogy Jézus itt egy parancsolatot mond. Nem csak parancs formában mondja – szeressétek egymást – hanem kiemeli:

Új parancsolatot adok nektek …

Miért adja ezt Jézus parancsba? Miért nem fogalmaz meg mondjuk egy ajánlást? Parancsolni mindig akkor kell, amikor valami olyan dolog véghezvitelére kell iránymutatást adni, ami gyökeresen ellenkezik a természetünkkel vagy az ösztöneinkkel.

Figyeljük meg, hogy amikor a bűn betört a világba Ádám és Éva engedetlenségén keresztül nagyon sok mindent megváltoztatott bennük, de megváltoztatta az egymás iránti szeretetüket is. Az az Ádám, aki Éva megpillantásakor azt mondta:

Ez most már csontomból való csont, testemből való test.

Ezzel fejezte ki feleségével való mély egységét és iránta való szeretetét. Amikor azonban Isten jelenlétében szembesül a bűnével Ádám már vádolja Évát. Istent is vádolja, Évát is vádolja. A bűnbeesés előtti Ádám elveszett, és maradt az az Ádám, aki Évát már nem szereti azzal a szeretettel, mint előtte. Ádám természete megváltozott. Azért adja Jézus az új parancsolatot, hogy megmutassa: az ő útján járni ellentétes a természetünkkel.

Jézus útja a szeretet útja. Ez a szeretet volt az, ami alapján vállalta azt az utat, hogy emberré lesz, vállalta azt az utat, hogy szenved itt a földön, és vállalta az az utat, ami végül a Golgotára vezetett. Ez az út teljesen ellentétes emberi természetünkkel. A házassági válságok pontosan leképezik ezt.

De ha parancsolat, akkor meg is lehet szegni. Anélkül is vallhatja magát keresztyénnek valaki, hogy fel tudná mutatni ezt a jelet, amivel Jézus megjelöli az övéit. Ezért fontos, hogy akár naponta eszünkbe véssük azt, hogy Jézus milyen jellel jelölt meg bennünket ebben a világban.

Éppen ezért figyeljük meg azt, hogy Jézus parancsolata tartalmaz egy feltételt is. Azt mondja:

Ha szeretitek egymást.

Mire vonatkozik ez a feltétel? Ez a feltétel arra vonatkozik, hogy ezen keresztül lesz látható, hogy az övéi vagyunk, hozzá tartozunk. Ha engedelmesek vagytok, akkor látni fogják rajtatok a jelet, amit Krisztus adott. Ha azt akarjátok, hogy valóban keresztyénnek lássanak benneteket az ezen az egy dolgon áll vagy bukik. Látják-e rajtunk Krisztus jelét amit ő így mond:

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.

Értsük jól. Lehet, hogy ez nekünk, akik most hallgatjuk ez nem olyan fontos. De Jézusnak az. Jézusnak fontos, hogy megmentésének üzenete eljusson minden emberhez, a világ legeldugottabb pontjára. Ez pedig tanítványainak szeretete útján fog eljutni. És nem is pusztán úgy, hogy szeretjük az elveszetteket – hanem úgy, hogy szeretjük egymást.

Gondoljunk két családra. Az egyik családban állandóak a veszekedések, a bántalmazások. A testvérek meglopják egymást, folyamatosan civakodnak egymással. Nem is szeretnek együtt lenni, nincsenek közös családi programok, amik vannak azok is csak feszültséggel terheltek.

A másik családban a családtagok szívesen vannak együtt, rendszeresen leülnek együtt enni, amikor ünnep és családi összejövetel van, akkor felszabadult és vidám a hangulat. Ha az egyik kap valamit, azt megosztja a másikkal és a nap végén a családtagok örömmel mennek haza.

Ha valaki látja ezt a két családot, melyik családdal tartja szívesebben a kapcsolatot, melyik családdal van együtt szívesen – sőt melyik családhoz tartozna, ha tehetné. Nyilván az utóbbival. Ki akarnak egy mindig veszekedős, állandó feszültségekkel terhelt családhoz tartozni.

Jézus azt mondja: ha szeretetiek egymást – úgy, ahogyan én szerettelek titeket – abból fog látszódni, hogy a tanítványaim vagytok.

A mai ünnepünkön igyekezzünk ebben is újra megerősödni. Ezért kértem, hogy készüljünk egymásnak egy apró ajándékkal, amit haza lehet vinni. Egy igével, amit odaadhatunk egymásnak – és az a reménységem, hogy ezen keresztül is mindannyian ezen az apróságon keresztül része lehetünk annak a titoknak, amit Jézus fogalmazott meg parancsként a számunkra:

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!

Itt most abbahagyom, de nem értünk a végére – a jövő héten szeretném folytatni a tanítványok egymás iránti szeretetének és a nagy parancsolatnak az összefüggéseivel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Táborzárás. Megyünk haza.

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok