Valódi keresztyének, valódi szeretet

Lekció: Préd 4:1-12
Alapige: Jn 13:34-35

 Letöltés, meghallgatás 

A lopás egyik formája a hamisítás. Minden kornak megvoltak a maga hamisítói. Hamisítanak mindent, aminek az eredetije értékes. Hamisítják a pénzt, hamisítják az aranyat. Hamisítanak műtárgyakat és szent ereklyéket. Nem tudom, hogy volt-e már közöttetek valaki, hogy valamilyen hamisítvánnyal átverték.

Aztán vannak olyanok is, akiknek nem telik valamilyen eredetire ezért, hogy előnyösebb anyagi és társadalmi helyzetűnek mutassa magát vesz egy hamisítványt, mondjuk egy hamisított svájci órát, hogy azzal mint egy eredetivel el tudja hitetni, hogy ő valaki. Ezt persze néha nem hamisítványnak nevezik, hanem replikának, de a lényeg az, hogy nem eredeti. Szóval a hamisítás egyidős az emberi kultúrával.

Ugyanakkor az ember meghamisíthatja az igazságot is. Akár egyéni, akár társadalmi szinten komolyan működik az igazsághajlítás. Nagyon nehéz dolgunk van, ha akár csak egy vitás ügyben valóban látni akarjuk az igazságot, hiszen egy vitás ügyben akár mindkét fél hajlíthatja azt; de ha csak az egyik hajlítja, a gyanú akkor is rávetül a másikra.

És pontosan így feszül egymásnak ebben a világban egy valódi és egy meghamisított keresztyénség. Nincs könnyű dolga sem a keresztyéneknek, sem a nem keresztyéneknek ha meg akarják különbözteti a valódit a hamistól.

Ma folytatjuk a keresztyénségünk jeléről szóló sorozatot, amelynek a Jn 13:34-35-ben található jézusi parancs képezi az alapját.

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

Ahogy már korábban megállapítottuk, Jézus ezt a parancsot az utolsó vacsorát követően adta a tizenegy tanítványnak. Amikor Jézus azt mondta, hogy arról lehet felismerni a tanítványairól, hogy valóban az ő tanítványai, ha szeretik egymást. Ebben pedig van egy nagyon hangsúlyos és határozott állítás:

Jézus ebben a parancsolatban azt mondja, hogy különösen is szeretnünk kell minden valódi keresztyént.

Amikor ezt mondom azt úgy mondom, hogy szeretném hangsúlyozni újra azt, hogy Jézus bennünket minden ember, sőt az ellenségeink iránti szeretetre hatalmazott fel és tett képessé. De mindeközben sem feledkezhetünk meg arról, hogy keresztyén testvéreinket is szeressük.

Ennek pont az a jelentősége, hogy a keresztyén közösség az a hely, ahol a földön leginkább jelen van az Isten országa tapasztalható és megragadható módon. Ahol Istennek egy gyermeke megjelenik, ott a világban Isten országa jelenik meg. Ahol Istennek több gyermeke együtt van jelen, ott exponenciálisan növekszik Isten országa jelenlétének az ereje. Ezt pedig annak az ereje adja, ahogy a tanítványok szeretik egymást úgy is mint valódi keresztyént

1. Nem valódi keresztyének

A Szentírás igazsága szerint nem mindenki keresztyén, aki annak nevezi magát. Tudom, hogy ennek súlyos következtetései vannak, de akkor sem szabad figyelmen kívül hagynunk a Szentírásnak ezt az igazságát. A keresztyén szó jelentése a gyakorlatban korunkra kiüresedett vagy eltorzult és elvesztette valódi értékét.

Jézus követői eleinte nem is nevezték magukat keresztyéneknek. „Tanítványoknak” illetve az Úr útjának követői”-nek nevezték magukat.

Antiókhia városában, ahol menekült krisztushívők nagyobb csoportja telepedett meg és bizonyságtételük hatására egyre többen lettek krisztushívővé nevezték először a keresztyéneket keresztyéneknek.1 A pogányok hívták így őket. Vajon miért? Lehet, hogy gúnyból – az egyháztörténet során sokszor előfordult, hogy az elkötelezett krisztus-követőket valamilyen gúnynévvel illették. De akár gúnyból, akár más miatt, de keresztyéneknek hívták Jézus követőit? Miért? Mert látták, hogy krisztusiak, mert úgy szeretik egymást, ahogy a mesterük szereti őket. Olyan erős volt az antiókhiai keresztyének életének Krisztusnak ez a jele, a keresztyénségük jele, hogy az első nagy keresztyén missziói bázis is Antiókhiában jött létre Jeruzsálem után.

Mára a keresztyén kifejezés sokat veszített eredeti tisztaságából és erejéből. Az általános jelentése szinte teljesen kiüresedett. Ma, ha elhangzik ez a szó az eredeti jelentésétől eltávolodva is értelmezik. Valaki a kultúrát érti alatta, valaki a vallást, valaki a politikát. A keresztyén szónak, mint szimbólumnak a jelentése annyira leértékelődött, hogy ma már mindent és semmit sem jelent.

Ezért is mondom, hogy vannak nem valódi keresztyének – olyanok, akik bár annak nevezik magukat, nem azok. És merem ezt mondani a bibliai kijelentés talaján állva, hiszen már az apostoli korban is megjelentek és ismertek voltak a közösségbe befurakodott „áltestvérek”2, olyanok, akik más Jézust hirdettek és más evangéliumot. Lehet, hogy nem volt nagyon más. De más volt, nem a tiszta és nem a valódi – egy hamisítvány, ezért az apostol nem tudja azt mondani róluk, hogy valódi testvérek, csak azt, hogy áltestvérek. Természetesen az embertárs szeretete alapján állva kell őket is tekinteni, de nem tekinthetjük testvérnek.

2. A megkülönböztetés szüksége

Amikor Jézus azt mondja, hogy

ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!

azzal azt is mondja, hogy képesnek kell lennünk megkülönböztetni a valódi keresztyéneket a tettetőktől, ugyanakkor nem hagyhatunk ki egyetlen valódi keresztyént sem. De ki a tettető? Nem csak a vallásos képmutatók tartoznak ebbe a kategóriába, bár ők mindenképpen. De tettetők a humánus gondolkodású emberek és a keresztyén címkét használó, de valójában a Biblia igazságát elutasító hittudósok; de tettetők azok az egyháztagok is, akik számára a keresztyénség csupán formaság. Nem tartoznak a valódi keresztyének közé.

Ugyanakkor nem szabad a másik végletbe sem esnünk. Az ellenkező oldalon is el kell kerülnünk a tévedéseket.

Mindenkit el kell ismernünk valódi keresztyénnek, aki a bibliai hit talaján áll, teljesen függetlenül attól, hogy a mi egyházunkhoz vagy a mi csoportunkhoz tartozik-e. Itt nincs helye a felekezeti vagy a csoporthoz kötődő szűkkeblűségnek. Nem mondhatjuk azt, hogy csak az a valódi keresztyén, aki református, a többi meg tettető. Ez annyira nincs így, hogy mind valód keresztyének, mind tettetők jelen vannak minden felekezetben vagy gyülekezeti csoportban.

Ugyanakkor, ha valaki nem bizonyul valódi keresztyénnek, akkor is kötelességünk szeretni őt, mint felebarátunkat. Nem mondhatjuk azt, hogy „amennyire én meg tudom ítélni egy emberről, hogy nem tartozik a valódi keresztyének közé, ezért nem kell törődnöm vele, vagy elhanyagolhatom.” Erről szó sincs. A második parancsolat rá is vonatkozik.

3. A szeretet színvonala

A megkülönböztetés szüksége után, beszélnünk kell a szeretet színvonaláról, mert Jézus ebben a parancsában ezt is lefektette. Ha valódi keresztyénként tudjuk, szeretni a valóban keresztyéneket annak a szeretetnek a színvonala Jézus szeretetének színvonalához mérhető. Jézus így fogalmazza meg parancsát:

ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!

Itt Jézus még nem halt meg a kereszten, mégis múlt időben beszél arról, hogy ő hogyan szerette a tanítványait. Halála után tanítványai hitében természetesen a kereszthalál hitével kiegészül az, ahogyan tudják, hogy Jézus szerette őket, de itt az utolsó vacsorán erre még nem gondolhatnak, hiszen a hitük, a szívük, a gondolataik mélyen elutasították, hogy Jézussal megtörténhet, amit előre megmondott a halálával kapcsolatban. Egyszerűen nem fogadták el, hogy Jézussal ez megtörténhet.

De még így is nagyon sok minden eszükbe juthatott arról, ahogy Jézus szerette őket. Nem tudhatjuk pontosan, hogy milyen emlékek idéződtek fel bennük. Érdekes, hogy az evangéliumok a tanítványok személyes történetével és Jézussal való személyes kapcsolatuk tekintetében igencsak szűkszavúak. Olvasunk néhány személyes megszólítást és elhívást, némi intést és kiigazítást. De szinte semmit arról ahogy a tanítványaival külön-külön elbeszélgetett, személyesen is lelkigondozta őket, törődött velük. Ezekre az evangéliumok még utalást is alig tesznek – vajon mi juthatott eszükbe a tanítványoknak akkor, amikor Jézus azt mondta, hogy

ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!

Nem tudjuk. De abban biztosak lehetünk, hogy volt mire emlékezniük, ott az utolsó vacsorán. Majd később, amikor találkoztak a feltámadottal és Jézus szeretetből hozott áldozata is értelmet nyert. Hogy értük is történt mindaz, amit történt azon a csütörtök éjszakán és pénteken. Hogy annyira szerette őket, hogy az életét adta a bűneikért, hogy ő az az Isten Fia, akit az Atya azért adott, mert így szerette a világot, azért hogy ne vesszen el az, aki hisz benne, hanem örök élete legyen.

A tanítványoknál a keresztnél érkezik végső pontjához ez a szeretet – nálunk itt kezdődik. Addig semmit sem tudunk Isten szeretetéről, amíg ezt a szeretetét nem írja be kereszthalála által a szívünkbe. János már ezt helyezi egyértelműen a középpontba első levelében. Ezért is írja:

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. 10Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.3

Természetesen tudjuk, hogy Jézus nagyon magasra tette a mércét. Tudjuk, hogy Jézus szeretete végtelen, mi pedig halandók vagyunk. De nemcsak időben véges az életünk – bár Krisztus megváltása megnyitotta előttünk a végtelent – hanem a befogadóképességünk is véges. Ezért tisztában vagyunk azzal, hogy a mi szeretetünk sosem lehet olyan, mint az övé: nem lehet végtelen. Jézus mégis azt mondja, hogy annak a szeretetnek kell mintának és irányadónak lennie a számunkra, amelyet ő tanúsított irántunk. Nem tehetjük lejjebb a mércét. Úgy kell szeretnünk a valódi keresztyéneket, ahogyan Krisztus szeretett bennünket.

4. Szeretetforrás

Ha ezt halljuk az egyik reakciónk az lehet, hogy Jézusnak ez a parancsolata tényleg elérhetetlen és ezért elviselhetetlen teherként nehezedik ránk. Jézusnak azonban amikor parancsolatában a szeretet színvonalát is megmutatta – sőt meghatározta – mégsem az volt a szándéka, hogy olyan terhet rakjon a lelkiismeretünkre, amit az nem bír elhordozni.

Szeretni az tud, akit szeretnek. És amikor Jézus azt mondja, hogy

ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!

akkor ebben a parancsban előbb azt mondja, hogy szeretve vagy. Örökkévaló szeretettel vagy szeretve. Ha senki mástól és senki másból nem jut hozzád szeretet ez már elég, hogy úgy szeresd embertársadat mint magadat és úgy szeresd keresztyén testvéredet, ahogyan én szeretlek – önmagamat adó, önmagamról megfeledkező, önfeláldozó szeretettel. Ez pedig így már nem is parancs, hanem szent erőforrás. Annyira és úgy tudsz szeretni, amennyire szeretve vagy.

Egy történettel szeretném befejezni, amit Rilke német költőről olvastam. Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.

Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt:

– Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek?

– Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk – válaszolta a költő.

Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott.

Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban.

Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott?kérdezte a francia barátnő.

A rózsából – válaszolta a költő.4

Egymás iránti szeretetünk csak Jézusból tud meríteni – ahogyan ő szeretett minket. Ebből él, ebből élünk.

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

1vö. ApCsel 11:26

2Gal 2:4

31Jn 4:9-10

4Bruno Ferrero nyomán

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ünnep a családban. Készen a ma délutáni előadásra.

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok