Húsvét után - húsvét nélkül

Lekció: Lk 5:1-11

Alapige: Jn 21:1-14

Egy hete ünnepeltük a húsvétot, Krisztus feltámadását. Sajnos az egyházi része ennek az ünnepnek ismét zárt, online közvetített istentisztelet volt. Megvallom nektek őszintén, hogy ezt sokkal nehezebben éltem meg, mint a tavalyit. Tavaly még új volt a helyzet, és azzal a bizakodással ünnepeltünk, hogy bár nem lehetünk együtt a valós térben, de legalább a virtuális térben mégis csak összeköt bennünket Krisztus szeretete, összeköt bennünket az Ige és a Lélek, összeköt bennünket a hit és a feltámadás reménysége. Nyilván ez igaz volt erre az ünnepre is, igaz a mai istentiszteletre is, de mégis azt éltem át – és valószínűleg nem egyedül – hogy a valódit nem helyettesítheti a virtuális. Az Ige nem változik, ugyanaz marad; efelől nincs kétségem. De a valódi jelenlétben való megszentelődés – ami nehezen megmagyarázható, de mégis valóságos tapasztalat – mégsem járhat át bennünket. Vajon megszokható ez? És kell-e küzdeni a megszokással szemben?

Szóval itt vagyunk a húsvét után, amelynek mégiscsak megszólított bennünket az öröme. Először Jánosnak a hitre jutásában, ahogy ő már akkor hitt a feltámadott Krisztusban és a feltámadásban, amikor még csak az üres sírt és az üres lepleket látta, de még nem látta magát a Feltámadottat. Majd a hatalmas isteni csodának a küldetését láttuk: a bűnbocsánat misszióját és Krisztus békességének a misszióját.

Ezt követően, ha tovább olvastuk a János evangéliumát a múlt héten, akkor azt láttuk, hogy János befejezte az evangéliumát, majd úgy tűnik gondolt egyet és hozzáírt még egy történetet, amiből három egymást követő eseményt emel ki. Ír egy történetet, ha úgy tetszik epilógust, hogy a húsvét nagy öröme és küldetése után hogyan folytatódott a tanítványok élete húsvét után … a húsvét nélkül. A történet a Tibériás-tengernél játszódik és amit ma ebből szeretnék felolvasni a Jn 21:1-14. Ez a mai alapigénk.

1Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: 2együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő. 3Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” Ők erre ezt mondták: „Mi is elmegyünk veled.” Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. 4Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. 5Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Így válaszoltak neki: „Nincs.” 6Ő pedig ezt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!” Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. 7Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: „Az Úr az!” Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. 8A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. 9Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret. 10Jézus így szólt hozzájuk: „Hozzatok a most fogott halakból!” 11Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. 12Jézus erre ezt mondta nekik: „Jöjjetek, egyetek!” A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. 13Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is. 14Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.

A tanítványok visszatértek Galileába. Ezt Jézus útmutatása szerint tették, aki még a feltámadása után az asszonyokon keresztül üzent nekik, hogy térjenek vissza Galileába és ott majd meglátják őt[1]. Ezután még megjelent nekik Jeruzsálemben, de a Galileába visszatérés parancsa eljutott a tanítványokhoz és ők ennek megfelelően el is mentek oda.

De úgy tűnik, ott Galileában nem találják a helyüket. A tizenegy tanítványból történetünk elején együtt van hét: Péter, Tamás, Jakab, János (a Zebedeus fiai), Nátánáel, aki az evangélium elején tűnt fel és még két név szerint meg nem nevezett tanítvány. És nem találják a helyüket. Mintha nem tudnának mit kezdeni a húsvéttal.

Így Péter azt mondja a tanítvány-barátainak

„Elmegyek halászni”

A többiek nagyjából ugyanazzal a tanácstalansággal, amivel Péter nekiindult – lényegében azzal az indulattal, hogy úgysincs jobb dolgunk, csatlakoztak hozzá.

„Mi is elmegyünk veled”

Neki is kezdtek este, és egész éjszaka halásztak. Kivetették a hálót, kihúzták: semmi. Újra kivetették, újra kihúzták: megint semmi. És ez így ment egész éjjel. Valahogy érezzük, hogy ez egész valahogy nincs rendjén.

Jézus feltámadása azt hirdeti: minden megváltozott. Elkezdődött egy új korszak az emberiség történetében. Ennek a történetnek az eleje pedig mintha azt érzékeltetné: nem változott semmi. Minden maradt a régiben.

Ha ismerjük az evangéliumot, akkor nem tud nem eszünkbe jutni az a másik történet. Amit Lukács evangéliumában olvasunk, annak az ötödik fejezetében. Ami nagyon sok ponton hasonlít ehhez a történethez. Annyiban mindenképp, hogy Péter egész éjjel halászik és nem fog semmit. Majd miután reggel meghallgatta Jézus tanítását, Jézus azt mondta neki, hogy menjen beljebb a tavon és vesse ki ismét a hálót. Péter tesz ugyan egy megjegyzést arról, hogy éjjel ugyan nem fogtak semmit, de azért mégis kivetette a hálót – és láss csodát: a háló megtelt, úgyhogy nem is bírt vele, segítség kellett a halak kiemeléséhez. Ezután pedig Péter odaborult Jézushoz és megvallotta neki, hogy bűnös ember, méltatlan a közelségére. Jézus azt a történetet azzal zárta:

„Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!”[2]

Húsvét után miért kell ennek a történetnek megismétlődnie? Mármint annak, hogy egész éjjel nem fogtak semmit. János leírása nagyon gyorsan halad előre. Nem nagyon hagy időt arra, hogy akárcsak röviden, de megfogalmazódjon bennünk a várakozás: most már – húsvét után – biztos rengeteg halat fognak. De vajon, amikor először találkoztunk a történettel – vagy később, amikor kicsit elkezdtünk gondolkozni rajta: nem azt várnánk. Húsvét előtt a bűnös ember – nem fog semmit. Eredménytelen és üres a munkája. Bűnös és hiábavaló az élete. De a Jézust követő tanítványnak húsvét után biztos megtelik a hálója, biztos sikeres lesz és teljes az élete – hiszen hitre jutott a Feltámadottban és a feltámadás erejéből él.

Mert vajon nem ezt várjuk-e húsvéttól az életünkre nézve? Húsvét előtt elveszett, hiábavaló és bűnös volt az életünk. Isten nélkül éltünk, a bűneink maguk alá temettek bennünket, és egyébként is csak küszködtünk az élettel, napi tapasztalatunk, amit Mózes énekel meg a 90. zsoltárban:

Életünk … nagyobb része hiábavaló fáradság …[3]

De jött Jézus. Elhívott és mi engedtünk a hívásának. Elkezdtük követni. Megismertük áldozatának titkát. Letettük a kezébe az életünket. Bocsánatot kértünk a bűneinkre és átéltük Isten kiengesztelődését. Megragadtuk a feltámadás ígéretét – örök életet kaptunk. Ezután pedig úgy akarjuk folytatni az életünket, ahogy addig tettük abban bízva, hogy most már minden jobb lesz. Csináljuk ugyanazt, csak most már sikeresebbek leszünk a munkánkban, anyagilag, a gyermeknevelésben, a kapcsolatainkban.

Nézzük a történet folytatását.

Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.

Ez szembesít bennünket rögtön azzal a kérdéssel: miért nem fogtak semmit? Azt tették, amit a feltámadt Jézus mondott, elmentek Galileába, és amíg rá vártak, addig sem semmittevéssel töltötték az időt, azt csinálták, amihez értettek. Tele kellett volna lennie a hálóknak.

Azonban, ha megnézzük ennek a történetnek a kezdetét, akkor János nagyon jól érzékelteti az egésznek a hangulatát. Olyan szürkén, hétköznapian kezdődik, amit átleng valami szomorúság. Valahogy hiányzik a húsvéti öröm belőlük úgy húsvét után. És ugyanúgy semmire sem jutnak. Szó szerint a semmire, mert semmit sem fogtak. Vajon mi hogy vagyunk ezzel így egy héttel a húsvét után. Olyan, mint húsvét előtt? Hozott az életünkbe változást a húsvét? Vagy ugyanolyan szürkén, hétköznapian küszködünk – már-már szomorúan – az életünkkel?

Amikor reggel lett Jézus megállt a parton, de nem ismerték fel a tanítványok. Bekiabált a partról nekik:

„Fiaim, nincs valami ennivalótok?”

A válasz rövid és tömör:

„Nincs”

Ennél lehangolóbb már nem is lehetne, titkolni sem nagyon lehetne. Magyarázni sincs nagyon mit. Ez a teljes csőd. Egész éjszakai fáradság után nincs semmi. Hiába volt minden, nem sikerült. Ez a csőd.

Jézus hagyta, hogy egész éjszaka fáradozzanak és totális csődbe jussanak. Hogy azt kelljen mondaniuk reggel: nincs semmink. Miért volt ez olyan fontos?

Egyszerűen azért, mert húsvét után nem élhetnek húsvét nélkül. Ha húsvét húsvét nélkül élnek, az valóban olyan, mintha a húsvét meg sem történt volna. Mintha az egy mítosz, legenda vagy mese lenne. A húsvét nélkül élő ember talán bízik abban, hogy Jézus majd a segítségére lesz, de lényegében ugyanazt az életet akarja élni és ugyanúgy mint előtte – csak sikeresebben. Vagyis a régi életet akarja élni. Mondhatnánk is hogy Régi élet 2.0. Jézus csak egy frissítést jelentene a régi életben? De a régi élet, a test szerinti élet az ugyanazt a csődöt fogja hozni magával. Egy helyen Jakab apostol figyelmezteti a gyülekezetet arra, hogy az imádságaik is miért annyira hatástalanok.

2Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. 3Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.[4]

Arra figyelmezteti az Írás a keresztyéneket, hogy még imádságaikban is még mindig magukat, a vágyaikat helyezik a középpontba – nem Krisztus van a középpontban. Szóval ennek a csődjével szembesülnek a tanítványok.

A kérdés: vajon ez a történet a halászatról szól? Vajon János itt pusztán egy történet akar megosztani, ami Jézus feltámadás és mennybemenetele között történt? Arról is szól, hogy mire megyünk az életünkben, a hivatásunkban a húsvét ereje nélkül, de János az, akinek a történetei sokkal erősebb szimbolikus tartalommal bírnak, mint a többi evangélistáé. Mert a halászat itt már a tanítványi közösség, az egyház evangélizálást is jelképezi. Nyilván Péter akkor ott és abban a pillanatban erre nem gondolt, de János, aki szintén részese volt ennek a „semmit sem fogtunk” halászatban, nagyon finoman, de utal erre. Az emberhalászatra való elhívás után a tanítványok szótárában a „hal” már azokat az embereket, férfiakat, nőket és gyermekeket jelenti, akiket megszólít az evangélium, a halászat pedig nem más mint a tanítványi közösség, az egyház küldetése: az evangélium hirdetése, megosztása – a meghívás átadása.

Itt jön a fordulat a történetben. Ami visszahozza a húsvétot a húsvét után, de húsvét nélkül élő tanítványok életébe. Jézus határozott parancsot ad.

Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!

Még mindig nem tudják, hogy Jézus áll a parton, de egy próbát megér alapon kivetik a hálót és azonnal pillanatok alatt megtelt a háló. Mintha a halak maguk jöttek volna a hálóba, hogy befogják őket. Olyan sok lett a hal, hogy nem tudták beemelni a hajóba. És akkor Jánosnak – nem is Péternek – leesett. Jézus az. Az Úr az.

János nem a szemével ismerte fel az Urat, hanem a kegyelemnek az az ereje, amivel Jézus áldását megtapasztalták annyira átjárta a lelkét, hogy világosan látta, hogy itt a feltámadt Jézus cselekedett. Nem alakjában ismerte fel, hanem a keze munkáiban.

Abban, ahogy ezt a húsvét nélküli, szürkeségében és hétköznapiságában oly szomorúan kezdődő történetet, diadalmas fenséges és áhítatos folytatásban a húsvéttal tölti meg.

A mai napon ebből a történetből azt láttuk meg, hogy azok a tanítványok, akik bár ismerték a húsvét titkát a feltámadás titkát, mégis a húsvét nélkül próbálnak küzdeni és nem jutnak semmire egészen addig, amíg Jézus újra meg nem kereste és áldotta őket. Ez a történet itt és most hadd tegye fel nekünk a kérdést: húsvét után akarunk-e a húsvét nélkül élni? Ámen.

 

[1] Mt 28:10; vö. Mk 16:9

[2] Lk 5:10

[3] Zsolt 90:10

[4] Jak 4:2-3

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates