Azt add, amit van!

Lekció: Rm 12:1-21
Alapige: ApCsel 3:1-10

Biztos sokan ismerik azt az anekdotát, amikor két férfi beszélget a kocsmában és már kissé kapatos állapotban az egyik kérdezi a másiktól: „Barátom, ha lenne két házad, az egyiket nekem adnád?” „Barátom, ha lenne két házam, az egyiket neked adnám.” „És barátom, ha lenne két autód, az egyiket nekem adnád?” „Persze, barátom, ha lenne két autóm, az egyiket neked adnám.” „És drága barátom, ha lenne két inged, az egyiket nekem adnád?” „Azt nem”. „De miért?” „Mert két ingem van.”

Pál apostol egy helyen úgy tanítja a korinthusiakat az adakozásról, hogy ha van bennük készség az adakozásra, akkor az pont aszerint kedves, amije kinek-kinek van, nem aszerint, amije nincs.1 Visszatérve az előbbi anekdotához: azt mindig könnyebb odaadni elméletben, amink nincs, mint azt felajánlani Krisztus nevében, amink van.

De ma nem az adakozásról fogunk beszélni, hanem valami többről. Egy olyan történet lesz előttünk, amely az újonnan született egyház első csodája volt (leszámítva persze a Szentlélek kitöltetésének), és ami egy hihetetlenül gazdag történet. Annyira gazdag, hogy nem is tudjuk a mai napon teljes egészében kiaknázni minden üzenetét. Péter és János a templomi imádkozásra tartva meggyógyítanak egy születése óta béna koldust. Alapigénk az ApCsel 3:1-10

Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára. 2Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. 3Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. 4Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: "Nézz ránk!" 5Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. 6Péter ekkor így szólt hozzá: "Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" 7És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, 8felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. 9Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. 10Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.

Egy kis egyháztörténeti szösszenet szerint Aquinói Tamás a nagy egyháztanító egyszer meglátogatta a pápát, amikor az éppen nagy mennyiségű pénzt számlált. A pápa így dicsekedett: „Már nem kell ezt mondanunk Péterrel: Ezüstöm és aranyam nincsen...” Mire Aquinói Tamás így válaszolt „De azt sem tudja ön Péterrel mondani, hogy „Kelj fel és járj!”

Ebben a kis egyháztörténeti adalékban nem az a fő baj a pápával, amire Aquinói Tamás joggal rámutat, hogy az egyház eljutott oda, hogy már nem tudja azt mondani a bénának, hogy „Kelj fel és járj”. Hanem az, hogy nem érti a történetet. A kettő nyilván összefügg. De vajon mi értjük-e a történetet?

1. A történet

A történet szerint két ember megy fel a jeruzsálemi templomba imádkozni. A két apostol, Péter és János. Lukács azt érzékelteti, hogy az apostoloknak ott Jeruzsálemben ez szokásává vált, hogy bekapcsolódtak a jeruzsálemi templom istentiszteleti rendjébe, amelyen kihasználták az alkalmat arra, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról és tanítsák a hívőket. A hívők az első gyülekezet életének leírása szerint „mindennap állhatatosan egy szívvel és egy lélekkel voltak a templomban”. Ez szokásukká vált.

Ez a szokás találkozik ott a templomkapuban egy másik szokással. Az imádkozás idejére szokták odavinni a templomkapuba azt a már több mint negyvenéves bénát is, hogy letegyék oda azért, hogy mindenkinek el kelljen mennie mellette, hátha az imádkozásra készülő, a templomba belépő emberek megszánják és a perselybe szánt összegből egy kis részt lecsippentve neki is dobnak valamit, hogy így biztosítsák a megélhetését. A történet szándékosan szűkszavú, nem árulja el nekünk, hogy a családja, a barátai vagy éppen egy koldusmaffia viszi oda mindennap ezt a koldust. De mindennap megtették.

Két szokás találkozik. A templomba imádkozni igyekvők és a templomkapuba koldulni járók szokása. Vajon az történik-e, ami történni szokott – az arra járók egy része már megszokta ezt az embert és észre sem véve elmegy mellette, néhányan dobnak neki valamit a kolduló tálkájába – pénzt vagy egy darab kenyeret, aztán eltelik az imádságnak ez az ideje is, hazamennek az imádkozók és hazaviszik a koldust is nyomorúságos életébe? Már évtizedek óta ez a napi rutin – miért történne ez most másképpen?

Lukács azt sem árulja el, hogy Péter és János maga is többször látta-e már ezt a koldust vagy most először? Ez az első alkalom, amikor az imádkozás idejére mennek fel a templomba, vagy már a sokadik és mindig ott látták ezt az embert? Egyszerűen nem tudjuk, nem is kell keresni ezt, de most valami megmozdul Péterben és Jánosban, ahogy a koldus őket is megszólítja alamizsnáért. A Lélek megállítja őket. Megállnak a koldus mellett és megszólítják: „Nézz ránk!” És amikor a koldus felnéz, valami furcsát lát: két ember szeretettel néz rá, de mégsem könyöradományt kap tőlük, hanem valami egészen különlegeset és valami többet.

Péter ekkor így szólt hozzá: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája.

Ez az ember pedig felugrott, talpra állt és járkálni kezdett. És az első, amit tett, hogy bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, Istent dicsérte – élvezte az új életét. Mert ez az ember új életet kapott. Vége van a templomkapuban ülő nyomorúságos koldulásnak – egy új élet született. Majd meg kell tanulnia élni az új életében, de ott és akkor még az örömnek és az Isten dicséretének van az ideje.

Ennek a történetnek a csúcspontja és a kulcsmondata Péter megszólító szava:

Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!”

Történhetne máshogy ez a történet. Történhetne megszokott módon, ahogy velünk is történik nemegyszer. A nagyvárosi templomok bejáratánál istentiszteletek idején sokszor megjelennek a koldusok, a kéregetők, ugyanabból az előfeltetételezésből kiindulva, aminek alapján ezt a koldust is letették mindennap abba a kapuba. Biztos lesz majd, aki ad valamit. A többség persze nem ad. Ez a megszokott. Történhetne az apostolokkal és a koldusokkal is ez a megszokott módon, hiszen eleve két megszokás kerülgeti egymást ebben a történetben.

De mégsem a megszokott történet zajlik le és ez bennünket is kirángathat a megszokásainkból. És mi történik? Az, hogy Péter adja azt, amije van. Ennyi. Péter adja azt, amije van és ez egy ember számára új életet jelent. Ez a gyógyulás rendkívüli csoda. Az emberek is megdöbbennek és csodálkoznak rajta, ráadásul tömegek igazolják a gyógyulás valódiságát, hiszen e mellett a koldus mellett ezrek mentek el nap mint nap.

Na, de mije is van Péternek, amit adni tud?

2. Amit Péter adni tud

2.1. Krisztus

Péternek Krisztusa van. Ez az első, amit ki kell emelnünk a történetből. És ha csak ennyit említenénk, az is elég lenne, hiszen ezen áll vagy bukik minden. Nem Péter jó szándékán áll vagy bukik, nem Péter szeretetén áll vagy bukik minden, hanem az, hogy neki Krisztusa van. És nem akármilyen Krisztusa van Péternek. Neki élő Jézus Krisztusa van, aki neki is új életet adott. Három évvel korábban a Názáreti Jézus Krisztus elhívta őt a követésére és a tanítványának. Vele járt, hallotta az Isten országának és Isten kegyelmének jó hírét. Látta az életét és végigélte vele az utolsó napokat. Látta megalázottan és főpap udvarában. Három nap múlva pedig látta a megölt Krisztus feltámadottan. Ahogy ő ír erről a levelében:

Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. 17Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, 18 ezt a mennyből jött szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen.2

Péter számára Krisztus nem egy eszme, nem egy tan, nem egy kutúra, és végképp egy üzlet vagy politikai eszme, hanem egy személyes és élő megváltó, aki megváltotta őt – nem ezüstön vagy aranyon, hanem a saját vérén, így szabadítva ki őt bűnei és a halál fogságából.

Péter amikor azt mondja, hogy azt adom neked, amim van, akkor Krisztust nyújtja ennek a koldusnak. Krisztus szeretetét, Krisztus irgalmát, Krisztus érintését és Krisztus új életet adó erejét. Péterben Krisztus megy oda ehhez az emberhez, Krisztus kéri a figyelmét, Krisztus érinti meg, állítja talpra és áraszt bele egy új életet.

Péter szeretete és jó szándéka erre nem lenne képes. Erre csak Krisztus képes. Ravasz László református püspük érzékletesen fogalmazza meg ezen keresztül az egyház küldetését a világ számára:

„Nem lehet a béna, beteg, koldus világon, a nyomorék és nyomorult emberi lelken segíteni sem vagyonnal, sem erőszakkal, sem joggal, sem emberi erőlködéssel. Nem segít rajta a kultusz, a szertartás, az alamizsna, az erőfeszítés, az érdem; csak azok az erők segíthetnek rajta, amelyeket a Názáreti Jézus neve foglal egybe ...: Istennek megváltó kegyelme, a Szent Lélek újjászülő ereje, a Jézus Krisztus élettámasztó hatalma.”

A két apostol hozza itt ezt az erőt. Ezért akkor, amikor az életed nyomorúsággal, fájdalommal, koldulással találkozik nem az a fő kérdés, hogy van-e benned jó szándék (ami fontos), van-e benned szeretet (ami szintén fontos), hanem az, hogy van-e Krisztusod, aki benned él? Sokszor nem azért érezzük magunkat is tehetetlennek és bénának, mert van ugyan Krisztusunk, de ez a Krisztus nem Péter élő Krisztusa. Ő tudta adni Krisztust – mi tudjuk-e őt adni? Ami ezután következik, az már ebből táplálkozik.

2.2. Figyelem és részvét

A következő, amit Péter adni tud, az a figyelem és a részvét. Képzeljük el a jelenetet. A koldus ott ül, szemét lesütve rázogatja a tálkáját és mond valami sablonszöveget, hogy „Isten nevében szánjanak meg!” vagy valami hasonlót. Az emberek pedig mennek el mellette imádkozni, van aki dob valamit a tálkába, de a többség észre sem akarja venni.

Péternek bevillan egy emlék. Mit tenne Jézus? Megállna e mellett az ember mellett, ahogy megállt a harmincnyolc éve beteg mellett a Bethesda tónál. Megáll Péter is a nyomorék koldus mellett és arra kéri, hogy figyeljen rá. Péter már Krisztus miatt nem tud elmenni részvétlenül e mellett az ember mellett. Már azt is tudja, hogy mit akar tenni. Tudja, hogy ha lenne is aranya vagy ezüstje, ha azt adná oda, a koldus másnap is ott ülne a templomkapuban koldulva. De Krisztus új életet akar adni ennek az embernek. Péter ezt hiszi és tudja, hiszen ő is új életet kapott tőle és még rajta kívül olyan sokan.

A gadarai megszállott, Jairus kislánya, a vérfolyásos asszony, Lázár, Márta és Mária, apostoltársai, Zákeus, pünkösdkor háromezer ember, a béna, akit a tetőn keresztül eresztettek le Jézus elé, a leprás, a vak. Különböző embereknek, különböző módon, de meggyógyult és újjászületett az élete. Krisztusnak nem kevesebb a célja ezzel az emberrel sem. És hisz, hogy Krisztus fog cselekedni – ehhez azt kell tennie, hogy megáll, odafigyel erre az emberre és az ő figyelmét is Krisztusra akarja irányítani.

Bármily kevésnek is tűnik, hihetetlenül fontos ez a figyelem. A nyomorúságot meglátó és észrevevő figyelem. A részvéttel teljes figyelem. Ami nem úgy megy el a könyöradományt kérő mellett, hogy rá se nézve odavet valamit a nyomorultnak.

2.2.1. Az alamizsna sötét oldala

Az alamizsnának – a könyöradománynak – ugyanis van egy rettenetesen sötét és gonosz oldala. Jézus az adakozás kapcsán beszél erről a Hegyi Beszédben:

Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek.3

Amiről Jézus itt beszél az nem az egyházi perselypénz vagy a közösségbe befizetett adomány. A Jézus által használt kifejezés azt a könyöradományt jelenti, amit történetünk béna koldusa is kér. És igen, Jézus meg is mutatja azt, hogy mi az alamizsna sötét és gonosz oldala. Az, hogy abban az adakozó önmagára figyel. Hogy ő mennyit ad a szegénynek – ezáltal érdemeket szerezve Isten és emberek előtt. Igen, az adakozásnak és a könyöradománynak van sötét és gonosz oldala: mégpedig ez – amikor adakozol valakinek a nyomorúságában, nem őrá figyelsz, hanem magadra.

Péter megáll és azt mondja: „Nézz ránk!” Történjen itt valami több, mint amit eddig tapasztaltál. Ez az ember Krisztus nevében mindenekelőtt figyelmet és törődést kap.

Azt mondja Péter: van, amit nem tudok adni – de amim van, azt adom neked Jézus Krisztus nevében!

3. Add, amid van!

Vajon ez a történet azt mondja, hogy ne adjunk könyöradományt a rászorulóknak? Ha valaki ezt szeretné kiolvasni ebből a történetből, akkor nem érti a történetet. Azért mondom ezt, mert sokszor legyártjuk az ideológiáinkat arra, hogy miért nem adunk segítséget. De Péternél sem azon van a hangsúly, hogy mit nem ad, hanem azon, hogy mit ad.

amim van, azt adom neked

Az özvegyasszonynak két fillérje volt és azt adta. Jézus azt mondja róla: többet adott mindenkinél.

A kisfiúnak öt kenyere volt és két hala, és azt adta. Ötezer ember jóllakott, mert Jézus kezében áldássá lett.

A kulcs abban van, hogy mi az amit adni tudsz a világ gyógyítására közvetlenül és személyesen, valamint közvetve mint az egyház közösségének tagja.

Ha Jézus nevében van gyógyításod a béna és a beteg számára, akkor add azt! Ha Jézus nevében van imád és vigasztalásod a gyászoló számára, akkor add azt! Ha Jézus nevében tudsz adni anyagiakat a nyomorúság enyhítésére, add azt! De ne legyen kevesebb a célod, mint Jézusé és Krisztusból fakadóan Péteré volt. Hogy Jézus új életre szülő erejét add tovább – ami téged is új életre hívott és támasztott.

A Római levél 12. fejezetéből ezért olvastuk el azt a hosszabb szakaszt, mert annak a szakasznak a fényében jobban érthetjük ezt a történetet is, újra szeretnék belőle olvasni egy rövidebb részt:

Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk, 7ha valamilyen más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, 8a buzdító a buzdításban, az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel.4

Ez a felsorolás Páltól is csak példákat tartalmaz, de világossá teszi, hogy a Krisztus testben különböző adottságokkal és ajándékokkal rendelkezünk. Ezek hűséges és célszerű szolgálatba állítása Jézus Krisztus nevében az igaz istentisztelet Pál szerint.

Krisztus is adta neked és érted azt, amije volt. Ez pedig az élete. Ő az életét adta azért, hogy meggyógyuljon és újjászülessen a tiéd. Az ő nevéért, az ő nevét megvallva adhatod te is azt, amid van, hogy gyógyuljon a világ melletted. Ámen.

12Kor 8:12

22Pt 1:16-18

3Mt 6:2

4Rm 12:6-8

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok