„Nem hiábavaló az Úrban”

Alapige: 1Kor 15:58

Lekció: Zsolt 90

Letöltés, meghallgatás!

 

Nemrégiben voltak napi igék a Prédikátor könyvének üzenetei. Ez az a könyv, amivel sokszor nehezen tudnak megbirkózni azok a keresztyének, akik olvassák, mivel minden emberi törekvésre azt mondja hiábavaló. Bármiben akarod megtalálni az élet értelmét, előbb-utóbb szembesülsz azzal, hogy értelmetlen. Ezt mondja Salamon a gazdagságra és az élvezetekre, ezt mondja a befektetésekre, ezt mondja a sok fáradozásra, a tekintélyre és a népszerűségre; gyakorlatilag minden emberi törekvésre. Beszélgettem is valakivel a könyv üzeneteiről, aki elmondta, hogy milyen egy depressziós könyv, a hiábavalóságok felfedezése közben már-már úgy érzi az egész életnek semmi értelme. És ott van Mózes éneke, a 90. zsoltár, ami az emberi életet így összegzi:

„… úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.”1

Tényleg ez lenne a Biblia üzenete? Hogy itt a világban minden hiábavaló? Semminek semmi értelme? Se a munkának, se a családnak, se a tanulásnak? Valahogy kínlódjuk végig az életet, aztán reméljük jobb lesz? Nem ez a Biblia üzenete. Még a Prédikátor könyvének és Mózes énekének sem ez az üzenete, de az az ige, amit most ide hozok a számotokra még világosabbá teszi, hogy a földi életnek van értelme és értéke, és van ami nem hiábavaló még ebben a múlandó és hiábavalóságnak alávetett világban sem. A mai alapigénk az 1Kor 15:58

„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”

Ennek az igeversnek az egyik nagy különlegessége az, hogy Pál apostol a feltámadásról adott nagy tanításának az összegzése ez: „buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” Tehát a hívők feltámadásának a végső üzenete nem az, hogy ne törődjetek semmivel, mert úgysincs értelme, de majd jön Krisztusban a feltámadás, hanem éppen ellenkezőleg. Mivel Krisztus feltámadása nem lezárta, hanem végtelenre nyitotta előttünk az élet távlatait, nem hiábavaló ebben a világban az Úrban és az Úrért fáradozni.

A mostani igénkből ez az egyetlen kifejezés ragadott meg annyira, hogy most kénytelen vagyok erről beszélni: „nem hiábavaló”!

1. Merész kijelentés

Sok merész kijelentése van a Szentírásnak, de az, amit Pál apostol itt mond, a legmerészebbek közé tartozik. Manapság különösen is érezzük ennek a kijelentésnek a merészségét, amikor sokan igen keserves tapasztalatokat szereztek arról, hogy mennyi minden hiábavaló az életünkben.

Például, ha az volt valakinek a törekvése, hogy gyűjtsön valami anyagi értéket, földet, pénzt, értékpapírt, amivel aztán biztosíthatja magának a kényelmes, gondtalan öregkort, vagy amit majd halála után örökségképpen hagyhat gyermekeire; mindent ennek a törekvésnek a szolgálatába állított: takarékoskodott, fáradt, dolgozott, meg­vonta még a saját szájától is a falatot, – azután jött a válság – és elvitt szinte mindent, még a lakhatás is veszélybe került. Kár volt a fáradságért, nem volt érdemes annyit küzdeni érte, – íme, hiábavaló volt, amit csinált!

Olyan sok minden van ebben az életben, amiről később derül ki, hogy ez is hiábavaló volt! Az ember az élete folya­mán sokszor lelkesedik valamiért, sokszor örül valaminek, sokszor áldoz vala­mire, – azután később rájön, hogy nem volt érdemes. Sokszor tesz olyasmit, amit később megbán és azt mondja rá: bár sohase tettem volna, kár volt, – időnek, erőnek, életnek az elvesztegetése volt!

Egyszer egy 56 éves ember mondta, amikor megismerte Jézusban az élet teljességét, hogy mindaz, amit eddig élt, az egész elmúlt 56 esztendeje egyetlen nagy hiábavalóság volt! Rettenetes, amikor valaki életének egy szakaszáról számadást készít, vagy bármi dolgát leméri, azt kénytelen megállapítani róla, hogy hiábavaló volt!

Ma Magyarországon a lelkekben ott feszül ez a szorongás, hogy hátha hiábavaló minden, atomjaira hullhat szét az egész élet! Az „úgyse érdemes” lelkület, a „kár a fáradságért” lelkület, a hiábavalóság sejtése demo­ralizálja a társadalmat, kivált a fiatalságot, akiknek nagy része úgy érzi, itt nincs jövője, jobb lenne elmenni. Most olvastam egy cikket arról, hogy csak Londonban száz- és kétszázezer főre becsülik az ott élő és dolgozó magyarok számát, ami a mai magyar lakosságnak már több mint 1%-a. A hiábavalóságnak ez a feszítő érzése elveszi a bátorságot attól, hogy terveket csináljunk, nagyobb távlatokban gondolkozzunk; olyan emberré tesz, akinek már nincsenek ideáljai, akit már úgy igazán semmi nem érdekel, – ahogy szokták mondani: nem mozgat. Aki nem bánja, akármi van, úgy veszi az életet, ahogy éppen van; – aki eszik-alszik, él és mozog, aki se nem különösen rossz, se nem különösen jó; nem árt a légynek sem és nem tesz jót senkivel… A hiábavalóság érzete közömbössé, reménytelenné tesz és az éle­tét egyik napról a másikra átmenetivé zsugorítja. Egyetlen ambíciója marad az embernek: Carpe diem, – kiélvezni a mát, „együnk-igyunk, holnap úgyis meghalunk!”2

Pál apostol életében is volt ilyen lelkület, hiszen ez utóbbi idézetet éppen itt az 1Kor 15-ben nem sokkal korábban találjuk meg. Ő beszél éppen ilyen emberekről, akiknek minden hiábavaló. És éppen ezért olyan fontos ez az állítása: „a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban!” Tehát az apostol tud olyan munkáról és emberélet­ről, amelyikről teljes bizonyossággal meri állítani, hogy márpedig ez pedig nem hiába­való. Van tehát olyan munka, amelyet sohase bán meg az ember, amire soha nem fogja sajnálni a ráfordított időt, áldozatot, fáradságot, amit igazán érde­mes csinálni. Mégpedig Pál szavai szerint: „buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában!”

2. Az „Úr dolga”

Mi ez az Úrnak dolga? Nyilván azt érti alatta az apostol, hogy az Úrnak való engedelmességben, a néki való szolgálatban, az Ő akaratának a teljesíté­sében buzgólkodjanak az övéi. Általánosságban úgy mondhatnám, hogy mindazt érdemes csinálni, mindazért érdemes fáradozni, munkálkodni, ami­vel Jézus Úr voltát teszem nyilvánvalóvá a világ előtt. Nem hiábavaló tehát az olyan szó és olyan tett, ami hitelesen megerősíti azt a tényt, hogy Jézus Krisztus az emberi élet minden területén Úr! Legfőbb Úr, – egyetlen igazi Úr! Ez még mindig csak elvi megállapítás, de hogyan néz ez ki a gyakorlat­ban?

2.1. Személyes életünk Krisztus uralma alatt

Elsősorban is: érdemes mindent elkövetnem azért, hogy a magam életében, a gondolkozásomban és cselekedeteimben minél teljesebbé tegyem Krisztus uralmát.

Személyes tapasztalatból mondhatom: azt az időt, amit Jézus megismerésére és a vele való közösségem elmélyítésére fordítottam, még so­hase éreztem hiábavalónak. Még sohasem bántam meg az imádságot, amit elmondtam, – sohasem láttam kárát annak a bibliai igének, amit igazán komolyan vettem. Sohasem éreztem, hogy fölöslegesen, hiábavaló módon adtam ki azt a pénzt, amit az Ö dicsőségére fordítottam valami módon. Sohasem éreztem, hogy kár volt azért a fáradságért, amit az Őneki való szolgálatra fordítottam.

Viszont megfordítva: már nagyon sokszor megbán­tam és hiábavalónak éreztem sok olyan időt, áldozatot, beszédet, amit Őtőle megvonva, őrajta megspórolva más egyébre fordítottam, a magam dicsősé­gére, kényelmére, kedvtelésére.

Azután még tovább: sohase sajnáltam azt a bűnt, amit nem követtem el! Sohase éreztem, hogy kár volt ki nem használni a kínálkozó alkalmat pl. a tiltott öröm ízének a megkóstolására, vagy a nem egyenes úton való nagyobb pénzszerzésre, vagy egy ember velem szemben elkövetett hitványságának a megtorlására, vagy bármi kisebb vagy nagyobb bűn elkövetésére. Viszont ennek az ellenkezőjére vonatkozóan már gyakran rájöttem, hogy hiábavaló volt. Kár volt! Nem volt érdemes.

Azt mondta valaki a múltkor: Kérem, mindenki lop, csak én ne lopjak? Azt mondják rám, hogy bolond vagyok! – Azt mondta egy diák: Mindenki csal a dolgozat- írásnál, – csak én legyek becsületes? Azt mondják rám, hogy stréber va­gyok! – Szabadság idő alatt az üdülőben mindenki átlépi egy kicsit a házas­sági hűség korlátait, én tartóztassam csak meg magam, – azt mondják rám, hogy balek vagyok! – Érdemes? Igen: érdemes, sőt csakis az Isten akaratát cselekedni érdemes.

Tehát igenis mindent érdemes elkövetni azért, minden áldozatot megér az, hogy a magam életében minél teljesebbé tegyem Krisztus uralmát. Erről sohase fog kiderülni, hogy hiábavaló volt! Sohase hiábavaló, ha valahol, vala­milyen konkrét helyzetben azt csinálom, amit Jézus mond. Nemcsak befelé magamban, hanem kifelé, a másik ember felé is. Az a hajszolt élet, amely­ben mindnyájan a mindennapi munkátokat végzitek, igen nagy jelentőségű alkalom és hely, – mégpedig az élő Krisztusnak a világgal való találkozása helye és alkalma. Igen, ott ahol élsz és dolgozol, ott találkozik a világ Jézus­sal, éspedig a te szeretetednek és szolgálatkészségednek tettei­ben. Az Úrnak dolgát végezni az emberek között gyakorlatilag azt jelenti, hogy úgy tekinteni minden embert, mint akiben maga Jézus kéri és várja a néki való szolgálatomat. Jézus a mellettem élő, dolgozó emberben azt mond­ja: szeress, segíts, szolgálj nekem! így, – itt, – most!

2.2. Krisztus uralmának megjelenítése a világban

És értsük ezt nagy egyetemes vonatkozásban éppenúgy, mint személyes viszonylatokban. Min­den Krisztusnak engedelmeskedni akaró ember felelősséggel tartozik az egész emberi társadalom életért és jólétéért. Mindnyájan a magunk keretei és lehetőségei között Isten előtt felelősséggel tartozunk minden olyan politikai és szociális törekvésért, amelyik minden ember számára igazságot, szabadsá­got és békét akar teremteni. Mert Isten, aki ezt a világot – ezt a Krisztus vérével megpecsételt világot megtartotta és életben tartja azokat is, akik pedig ellene fordulnak: azt akarja, hogy rend, igazság és szabadság uralkodjék az emberek között. Az Ő akaratának való engedelmesség azt követeli tőlünk, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy az emberek egymás mellett élése minél emberhez méltóbb legyen, minél igazságosabb és méltányosabb legyen; – igyekezzünk korunk gazdasági, szociális és politikai prob­lémáit minél jobban megérteni és imádságunkkal és szolgálatunkkal a meg­oldás felé segíteni. – Igen: ez mind-mind az „Úrnak dolga”, ez mind benne van ebben a parancsban: „buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában” ami nem hiábavaló, amit érdemes csinálni.

De még tovább: az Úr dolgában való buzgólkodás elvezeti a hívő embert a világ minden fájdalmának, szenvedésének, küszködésének közepébe. Aki így imádkozik: legyen meg a Te akaratod, – és közben nem kész a szíve és a keze valóságosan is megsegíteni azokat, akik éheznek, vagy fáznak, vagy foglyok, vagy betegek – az hazug imádságot mond. Minden nyomorúságban élő em­ber segélykiáltását úgy kell a keresztyén embernek hallania, mint Krisztus hívását. Mi arra vagyunk elhíva, hogy felebarátjává legyünk mindazoknak, akikre olyan súlyos anyagi vagy lelki terhek nehezednek, hogy egyedül nem bírják hordozni. Azt mondja Pál apostol egy alkalommal: „Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen?”3

A világ nyomorúságaival való találkozás a keresztyén em­berre nézve fájdalmat és szenvedést jelent. Krisztus mindenkiévé tesz ben­nünket, és így a másik ember fájdalma a mi fájdalmunk is. Ha valakit gyaláznak, mi szisszenünk fel, – ha valaki árván marad, mi is elhagyatottnak érez­zük magunkat, – ha valakit igazságtalanság ér, mi is megalázottnak érezzük magunkat, ha valakit baj ér, mi sem tudunk vidámak lenni, – ha valakit bántanak, a mi arcunk és szívünk is fáj tőle. – A világ bűnével való találkozás így szenvedést jelent a mi számunkra, de hadd mond­jam az ige szavaival: ez a szenvedés nem hiábavaló az Úrban! Érdemes! Nem kár érte! Ezt sose fogod megbánni!

És még tovább: ez a mi nyugtalan, elmechanizált társadalmunk a maga ideges feszültségével és mozgalmasságával nem nagyon kedvez az egész életre szóló, tiszta szeretet-viszonyulásnak az emberek között, a házasságban sem, a barátságban sem, a gyülekezetben sem. Nekünk, keresztyéneknek azt kellene megmutatnunk a világnak, hogy milyen szép és milyen jó az emberi szeretet, amelyik a Krisztus szere tétéből merít mindig újra, és mindent el kell követ­nünk, hogy az emberek között újra fölragyoghasson az igazi szeretet szépsége és valósága.

Egy csalódott asszony mondta a múltkor: „Én már annyiszor megbocsátottam! Hiába volt minden. Érdemes még tovább tűrni és szeretni az embert?” És mit mond erre az Ige? Ha ezt mind az Úrban teszi, mint az Úr dolgát cselekszi, akkor érdemes, mert akkor igaz amit Pál mond: A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban!

Igen, minden olyan cselekedet, szó, szenvedés, ami megerősíti azt a tényt, hogy Jézus Krisztus Úr az emberi élet minden területén, az nem hiábavaló. Annak örökéletű jelentősége és értelme van. Hiszen tudjuk, hogy végül Jézus Krisztus urasága marad egyedül és válik egyetemessé a világmindenségben. Végül Isten akarata teljesül és az Ő országa jön el, valósul meg a maga teljességében. Ez bizonyos! Sőt, ez az egyetlen bizonyosság! Minden egyéb elmúlik. Semmi földi katasztrófa vagy hatalmasság nem akadályozhatja meg Isten terve valóra válását, Krisztus uralma kiteljesedését, Isten országa eljöve­telét.

Az a bibliai vers, amiről most beszélek, a Szentírás egyik leghosszabb fejezetének az utolsó verse. Előtte hosszú fejtegetés van. Abból következik, amit az előtte való versek írnak le. Ott pedig a világ leghatalmasabb győzelme van leírva: Jézusnak a halál fölötti diadala! Az, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem a feltámadott és élő Jézus Krisztusé, a mi Urunké! Isten kezdte el a jót ebben a világban, tehát diadalra is viszi egészen bizonyosan. Tehát egy pohár víz, amit Jézus nevében adtál, egy kórházi látogatás, amit Jézus nevé­ben végeztél, minden dolog, amit az Úrnak engedelmeskedve tettél, mind-mind egy téglája az épülő Isten országának, megmarad örökre, benne lesz, része lesz az eljövendő dicsőségének! Ha a hét folyamán alkalmad van bármi jót tenni valakivel, békességet munkálni, segíteni, megbocsátani, – jusson eszedbe: igen, ez az amit érdemes megtenni, ami nem hiábavaló.

1999-ben Roberto Benigni rendezte az Élet szép c. filmet, aminek főszerepét is eljátszotta. A főszereplőt a fiával együtt táborba zárják félzsidó származása miatt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat és a fiát is minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék. Maga a film drámai módon mutatja be az emberi lélek küzdelmeit azért, hogy mindezek ellenére az élet mégis szép. És ez az, amit valójában a Jézussal való közösségben élhetünk meg. Hogy az, aki „szilárd, rendíthetetlen, mindenkor az Úr munkájában buzgólkodik, az tudja, hogy fáradozása nem hiábavaló az Úrban – és valóban meg fogja tapasztalni mindenféle helyzetben és körülmények között: mégis szép az élet, amelynek a legszebb a vége a feltámadásban Krisztusban, ami örökké tart. Ámen.

1Zsolt 90:9b-10

2vö. Ézs 22:13; 1Kor 15:32

32Kor 11:29

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok