Egy vacsora – ami több mint étel

Alapige: 1Kor 10:16-17

Lekció: Mt 26:17-29

 Letöltés, meghallgatás!

 

Nemrég lelkészi körben egy hevenyészett bibliodráma csoportban dolgoztuk fel az utolsó vacsora eseményeit. Ott volt Jézus, a tanítványok – de volt, aki az ördög szerepébe, és volt aki annak a mosdótálnak a szerepébe helyezte bele magát, amiből Jézus megmosta a tanítványai lábát. A bibliodráma célja nem az, hogy előadjuk a történetet, hanem – bár nem vagyok hozzáértő, és lehet, hogy most rosszul fogalmazom – eljátsszuk azt a történetet, mintha magunk lennénk benne abban a szerepben – és azután értékeljük ki a szerepünket, hogy az hogyan hatott ránk, hogyan éltük meg. Szóval az utolsó vacsorát dolgoztuk fel.

Az utolsó vacsora Jézus és tanítványainak utolsó – majdnem – zavartalan együttléte, amikor együtt ünneplik a páska ünnepet, a nagy szabadulás ünnepét, amikor Isten kihozta a népet az egyiptomi fogságból, hatalmas kézzel és kinyújtott karral. Tette ezt azért, mert szövetséget kötött Ábrahámmal, akinek megígérte, hogy utódait különös gonddal és szeretettel fogja körülvenni a történelemben, de ennek elsősorban az a célja, hogy Ábrahám utódai közül emelkedjen ki az, akiben Isten megáld és megvált minden népet. Amikor Isten már nem csak Ábrahám testi utódaival, hanem Ábrahám minden utódjával szövetséget köt, aki Ábrahám engedelmes hitével követi az Urat.

Azon az utolsó estén, ami a pénteki keresztre feszítést előzte meg így zajlott a vacsora. Ma úgy fogunk e vacsoráról elcsendesedni, hogy az Most erről az értelmét és üzenetét átgondoljuk, hogy azután holnap, amikor Jézus halálát ünnepeljük és az Úr asztalát is megterítjük, akkor azzal a lélekkel éljünk vele, ahogy Jézus azt nekünk szánta és ránk bízta. A mai esti alapigénk az 1Kor 10:16-17

Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

Mire hív bennünket ez az ige? Ezen a nagycsütörtök estén azt akarja elvégezni bennünk a Szentlélek, hogy úgy tartsunk önvizsgálatot, hogy végiggondoljuk a kapcsolatunkat – vagy újragondoljuk a kapcsolatunkat Krisztussal.

Jézus azt mondja, amikor megtöri a kenyeret: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Pál azt mondja: „a kenyér, amit megtörünk a Krisztussal való közösségünk.” Jézus azt mondja a pohárról: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” - Pál pedig azt mondja: „az áldás pohara a Krisztus vérével való közösségünk.”

Ez pedig óhatatlanul nekünk szegezi a kérdést: mi közöm nekem Krisztushoz? Van-e közösségem vele; van-e közöm hozzá? Az időben történő megállásoknak éppen ez az egyik nagy ajándéka, hogy ezeket a kérdéseket merjük újragondolni. A megszokások és a rutinok között – amikkel kapcsolatban sokszor úgy érezzük, hogy azok tartják rendben az életünket, benne van-e még Krisztus? Nem a megszokások és a rutinok ellen beszélek – ezek valóban rendezettséget adnak az életünknek, de észrevesszük-e, ha közben valahol elmarad, kimarad Krisztus? Vajon Krisztussal kapcsolatban, Krisztus követésében élem-e az életemet? Vagy élem-e még az életemet? Úgy élek-e vele még mindig, mint amikor elkezdtem vele járni?

Tegyük ezt meg a most készülő ünnep előtt is. Van helye az ünnepen a megállásnak – sőt igazából az ünnepen a lelki megállásnak van helye: még akkor is, ha ezek nem közvetlenül Isten rendelte ünnepek, hanem az egyház alkotta ünnepek, amelyek Isten nagy tetteire emlékeztetnek és megállítanak minket.

A nagycsütörtök első része egy csendes ünnepi este – egy emeleti terem, egy elkészített ünnepi vacsora, ahol Jézus a házigazda: körülötte a tanítványok és együtt esznek vele. Sok minden történik ezen a vacsorán; az is, amiről nem olvasunk – gondolatok kavarognak, beszélgetések zajlanak és akkor Jézus úgy nyúl a kenyérhez, ahogy mindig is, de olyan szavakkal töri meg ahogy még soha.

Vegyétek, egyétek ez az én testem!” – Mi lehet ez? Miről van itt szó? Hogy lehet ez az ő teste? Vagy ahhoz van valami köze, amikor azt mondta:

Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van. 48Én vagyok az élet kenyere. 49Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. 50De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon: 51Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.”

Ezen is vitatkoztak az akkori hallgatói – „Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?” – amit Jézus nem is válaszolt meg akkor, de megerősítette az előző mondatait

„Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. 54Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. 55Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. 56Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.”

És Jézus a megszokott módon nyúl a pohárhoz és emeli fel, de olyan szavakkal adja tovább, mint még soha: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”

Ahogy átolvassuk az evangéliumokat feltűnhet az, hogy a tanítványok reakcióiról semmit sem olvasunk. Csöndben vannak. Senki nem értetlenkedik, senki nem szól egy szót sem. Próbálják csöndben megérteni Jézust, megemészteni a hallottakat. Különös óra ez. Nekik is végig kellett gondolniuk dolgokat – amelyek eddig történtek velük, és azt hogyan folytatják tovább.

Nekünk már egészen máshogy kell mindezt végiggondolni, de mégis nagyon hasonlóan őhozzájuk.

1. Jézussal jártak – Jézussal jártunk

1.1. Jézusal jártak

Az első, amit végiggondolhattak – hogy tényleg tették-e nem tudom – az, ahogy eddig Jézussal jártak. Ahogy elkezdődött. Némelyik a halászhálóját, hajóját, vállalkozását és örökségét hagyta ott, némelyik a családját, megint más vámszedő asztalát és vele a vagyonát, a negyedik egy radikális forradalmi-politikai mozgalomban való részvételét adta fel1. Valamikor három éve kezdődött. Megszólította őket valami különös erővel ez a kedves rabbi, aki érthetetlen módon választotta őket tanítványainak, akik addig nem számítottak valami elismertnek az emberek előtt. Nem voltak különösen vallásosak. Némelyik pénzéhes volt, másokat gyilkos indulat fűtött, talán még embert is ölt, megint másokat annyira leterhelt ez az élet, hogy nem különösebben foglalkoztak Isten dolgaival. Némelyik hitt, mások kevésbé – de az biztos, nem ők keresték meg ezt a rabbit, hogy tanítsa őket istenfélő és kegyes életre, az Isten titkaira, hanem ez a rabbi jött oda hozzájuk és azt mondta nekik: „Kövess engem!” Érezték a szavaiból áradó különös erőt, ahogy egyszerű hétköznapi szavak mégis a szívük közepét találták el. Megmagyarázhatatlan titok ez – tényleg nem lehet megmagyarázni; azok értik ezt, akik átélték, akik megtapasztalták a szívükben visszhangzó isteni hangot.

És hátrahagytak mindent, hogy a rabbival járják Galilea, Samária és Júdea vidékeit – ha kell segítsenek neki a szolgálatban és közben hallgassák azt, hogy az emberekkel beszél, és tanulják azt, amit még nekik külön is elmagyaráz. Érzik, hogy ez a vacsora fordulópont. Nem tudom, hogy korábban ünnepeltek-e páskát Jézussal (valószínűleg nem – az evangéliumok pedig biztosan nem beszélnek róla). Végiggondolják az elmúlt három évet; a sok értetlenkedést, sokszor ellenkezést, a csodákat, a tanításokat és mindazt a sok változást, amit ez a három év jelentett a számukra. Ahogy elszakadtak a korábbi életüktől és elkezdték megérteni egy új életnek a természetét. Amiben semmi sem történik Jézus nélkül. Minden csak Jézussal történik.

1.2. Jézussal jártunk

Ez a mai este – a holnapival és a húsvét ünnepével együtt adja meg azt, hogy most tényleg elcsendesedve végiggondoljuk azt, ahogy eddig Jézussal jártunk.

– Mióta járunk vele?

– Hogyan szólított meg minket?

– Emlékszel-e még arra, hogy mit hagytál ott érte? Nemcsak elkenve egy „mindent” kifejezéssel – mert ez a mindent sokszor egyet jelent a semmivel. Vajon ha leltárt készítesz a hátrahagyott dolgokból hosszú vagy rövid lenne a lista?

Jó lenne ma este ezeket nemcsak itt az istentisztelet átgondolni, hanem otthon is elcsendesedni rajta. Már csak azért is, mert az egyházba be lehet lépni úgy, hogy semmit nem hagyunk hátra. A gyülekezet tagjai lehetünk úgy, hogy minden marad a régiben. De a Krisztusba nem.

Amikor Jézus azt mondja, hogy Kövess engem”, akkor hátra kell hagyni mindazt, ami kolonc lenne a követésében. Néha úgy érzem, a tanítványoknak könnyebb dolga volt. Ott kellett hagyni egy hálót, egy vámszedő asztalt. Ott kellett hagyni egy politikai közösséget és ezt felváltani Jézussal való együtt járásra. Persze nem volt könnyű, kérdés vajon mi ezt meg tudnánk-e tenni; és ha nem tesszük meg tudjuk-e állni, hogy ne azzal mentegessük magunkat, hogy most nagyon más az élet. De mégis megkísért a gondolat, hogy a halászhálót könnyebb otthagyni, a vámszedő asztalt könnyebb otthagyni, mint elhagyni azt az életet, amit Isten nélkül éltünk. Elhagyni az énközpontúságunkat, elhagyni azokat az indulatainkat, amelyek e világhoz kötnek minket, elhagyni azt, akik voltunk valóban úgy, ahogy Jézus mondja:

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”2

Péter egy alkalommal így szólt Jézushoz:

„Mi elhagytunk mindent, és követőid lettünk.”3

Mi mit mondhatnánk Jézusnak? Mondhatjuk-e még, hogy követőid lettünk? És az életünket végignézve Jézus is azt mondaná: ti, akik követtek engem”? Ott a vacsoránál ha visszagondolunk az indulásra – vajon mennyi még az életünkből a követés? Vajon ránk is igaz: semmi sem történik az életünkben Jézus nélkül?

2. Az utolsó fordulat a kereszt felé

Az utolsó vacsora eseménye egyben az utolsó fordulat a kereszt felé. Jézus amikor eljött a mennyből azért jött el, hogy végül meghaljon a kereszten. Az egész élete a kereszt felé tartott. A régi ígéretek szerint a Messiás legyőzi a sötétség erőit, de ezt mint az Úr szenvedő szolgája teszi, aki a fájdalmainkat hordozza, a betegségeinket viseli, és akit a mi bűneink törnek össze. Jézus egész életében tudatában volt ennek. Amikor elindult utolsó jeruzsálemi útjára, akkor ezt annak a bejelentésével kezdte, hogy „sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.” És mindig mindent ennek a nézőpontjából láttatott a tanítványaival is, akik nem nagyon akarták elfogadni ezt a tényt.

Amikor egy asszony nagyon értékes nárduskenettel megkente őt, és a tanítványok ezt mérhetetlen pazarlásnak gondolták, Jézus akkor is a halálára irányítja figyelmet és azt mondja nekik:

„előre megkente a testemet a temetésre.”4

Az utolsó vacsora az utolsó együtt töltött idő. És amikor Jézus veszi a kenyeret, megtöri, odaadja a tanítványoknak és azt mondja: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!”; majd veszi a poharat és azt mondja: „ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”, akkor a kereszt felé néz és a kereszt felé mutat a tanítványainak. Mert azon a kereszten, másnap összetörik a testét, és kifolyatják a vérét, mint egy áldozati báránynak. Ő adja oda a testét és a vérét, hogy minket megmentsen a testének és vérének feláldozásával Isten haragjától és az örök büntetéstől. Amikor Jézus odaadja a megtört kenyeret és a poharat, és ezt úgy adja, mint a testét és a vérét, akkor kiderül, hogy önmagát adja. Ad egy vacsorát, ami több mint étel és ital. Sokkal gazdagabb táplálék, mint egy roskadásig megterített asztal. Az a falat kenyér és az a korty bor, amit közösen elfogyasztunk.

Ezért fordulunk mi is most már a kereszt felé. A holnapi ünnep felé. Amikor megemlékezünk Jézus haláláról és betelünk Jézus halálának csodálatos erejével.

3. Az ételnél és italnál több

Mert ez a vacsora az ételnél és az italnál több. Mitől több? Azzal, hogy magával Jézussal kerülünk kapcsolatba. Hogyan?

3.1. Lelki kapcsolat

Először is Jézussal lelki kapcsolatba kerülünk. Hiszen megemlékezünk Jézus haláláról, de nem egy halott Jézusról emlékezünk meg. A Jézus haláláról való megemlékezés nem egyenlő egy halott Jézusra való emlékezéssel. Ő valóban meghalt a kereszten. Tényleg áldozati bárány volt a kereszten, aki hordozta a világ bűnét. De halála nem volt végleges, hanem feltámadt a halálból – és halála által most is hív a vele való kapcsolatra, a vele való kapcsolat megújítására.

Létrejön egy lelki kapcsolat Jézussal – valami különös dolog történik. Egyetlen falat kenyér és egyetlen korty bor a Szentlélek jelenlétében összeköt Krisztussal. Nem automatikusan – hanem ha jelen van az a hit, hogy Krisztust veszem magamhoz úgy, ahogy ő adja magát nekünk.

És ha közünk van Krisztushoz, az megújíthatja az elkötelezettségünket a vele való kapcsolatra. Úgy, hogy megújul megfakult örömünk abban, hogy kinyithatjuk Isten szavát és mint lelki táplálékot olvashatjuk. Megújul megfakult örömünk abban, hogy odafordulhatunk imádságban bűnbocsánatért, erőért és vigasztalásért Krisztushoz, magasztalva és dicsőítve őt – és ő ott van velünk minden napon a világ végezetéig. Ahogy ezt a vacsorát kapjuk Krisztustól végiggondolhatjuk életünk összes egyéni rendezetlenségét és újrarendezhetjük az életünket a Szentlélek segítségével – hagyjuk, hogy Jézus rendezze be azt.

3.2. Test szerinti kapcsolat

De a Jézussal való kapcsolat nem pusztán spirituális lelki kapcsolat. Az egy test szerinti kapcsolat is ebben a világban. Jézushoz nem csak lelkileg kapcsolódunk, hanem testileg is része leszünk az ő földi testének. Jézus világossá tette, hogy nemcsak lelkileg lesz jelen a tanítványok életében, hanem testileg is jelen lesz a világban. Pál ezt az úrvacsora kapcsán így teszi világossá:

egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

Egy másik helyen így ír:

sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.5

Ezért is több ez a vacsora mint étel és ital. Mert nemcsak lelkileg köt Krisztushoz, hanem hozzáköt ahhoz a közösséghez is, amely Jézus Krisztus nevében gyűlik össze, Jézus Krisztust akarja imádni és Jézus Krisztus erejével akar megtelni. És így leszünk részéve egy testnek, a gyülekezetnek, amely Krisztus teste itt a földön. Önmagamban nem leszek Krisztus testévé, de mint tagja a gyülekezetnek, Krisztus tagjává is leszek.

Ezért amikor önmagunkba nézünk, érdemes azon elcsendesedni, hogy úgy veszem-e a kenyeret, mint aki Krisztusnak ezt a földi testét becsüli meg. Elkötelezni magam e mellett a test mellett, hogy én nem az önzésemet hozom bele, nem az akarnokságomat hozom bele, nem a szeretetlenségemet hozom bele, nem a megosztó, másokat bántó, a hitet önmagamnak kisajátító lelkületemet hozom bele, hanem mint egy aprócska tag Jézus Krisztus életét hozom bele.

A napokban elém került egy kép és egy régi emlék. A németországi Münster városában van egy Krisztus-szobor, amely a második világháborúban súlyosan megrongálódott. Én ezt a szobrot valaha láttam, előtte álltam – de akkor még nagyon nem érintett meg. Ezt a szobrot egy egy bombázás következtében mindkét karja leszakadt, a mellkasába pedig egy repesz fúródott. A németek végül úgy döntöttek, hogy nem javítják ki, de el sem dobják, hanem a keresztfára ráírták a következő szöveget: „Ich habe keine anderen hände als die euren.” – „Nincsenek más kezeim, mint ti”; vagy egyszerűbben visszaadva az értelmét: „A kezeim ti vagytok.”

Jézus utolsó vacsorájának jelentőségéről ezt érthetjük meg, amit Pál tesz nekünk világossá:

Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

Több ez a vacsora, mint étel és ital. Több, mert a Krisztus testével és a Krisztus vérével való közösségünk ez. Szent erőforrás, amelyben megújíthatjuk megfakult közösségünket Krisztussal lelkileg is és az ő testével is. Tegyük ezt meg, hogy Krisztus dicsőíttessék általunk itt a világban és a mennyben is az ő nagy kegyelméért.

1vö. ApCsel 1:13 Simon a Zélóta

2Mt 16:24

3Mk 10:28

4Mk 14:8

5Rm 12:5

 

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok