Harcos

Alapige 2Móz 15:1-18

 

 

Van egy közkeletű vélekedés, amit az ateisták előszeretettel hangoztatnak: a vallás az oka az emberi békétlenségnek. Ebből a nézőpontból vizsgálva a történelmet valóban felfedezhetők az emberek, népek és kultúrák közötti konfliktusokban a vallási motívumok. Jelenkorunkban legmarkánsabban leginkább az iszlám felől tapasztaljuk az agresszív és militáns vallásosságot. Különösen is a keresztyénséggel szemben. Kevésbé van a figyelem középpontjában a hindu agresszivitás, a buddhista agresszivitás, az izraelita agresszivitás. Mindezekben felfedezhetőek a nagyon erős vallásos motívumok, különösen a más vallásúakkal szemben, de sokszor az ezeken a vallásokon belül lévő különböző irányzatok sem kímélik egymást.

Milyen jó lenne ezzel szemben azt mondani, hogy a keresztyénség a béke és szeretet vallása. Ahogy Ady vágya fogalmazódott meg:

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni…

Bármennyire is így kellene lennie, azért a keresztyénséget sem kerülte el a vallásos agresszivitás: keresztesháborúk, a harmincéves háború és az ellenreformáció, az inkvizíció, az északír viszály, ahol a politikai törekvéseket át- meg áthatják a a vallásos motívumok. Bizony a keresztyénség is kivette eddig is a részét a vallásos agresszióból, amit időnként rendszeresen az orrunk alá is dörgölnek.

Sok ateista ezért úgy gondolja, hogy a béke érdekében meg kell szabadítani az embereket a vallástól. A történelem azonban azt mutatja, hogy a legembertelenebb rendszerek, csak ekkor keletkeztek igazán. A francia forradalom, a nemzetiszocializmus, a kommunizmus olyan tomboló erővel tört rá az emberiségre, aminek áldozatai már százmilliókban mérhetők. Kiderül: a baj nem a vallásban van, hanem az emberben, aki a vallást is a maga képére formálja, de vallástalanul a pokol legmélyebb bugyrainak szennyét önti a világra.

Ezt a bevezetést azért mondtam el, mert Istennek egy olyan vonásáról beszélünk ma, ami a Bibliában egy nagyon erős kép, de mégis valószínűleg a rossz tapasztalatink és jelenkori kényelmes helyzetünk miatt gondolataink margójára került. De Isten így is megmutatja magát az Írásban. Ő nemcsak férj, apa, fazekas, szikla és építőmester - ahogy eddig beszéltünk róla, hanem harcos is. Isten az ő népének harcosa.

Istennek ehhez a vonásához fűződik a Bibliában a legtöbb dicsőítés és magasztalás, mert Istennek ezzel a vonásával találkoztak minden szabadítási eseményben. Ebből pedig rendszerint dicsőítés és magasztalás fakadt. Egy ilyen magasztaló éneken keresztül fogjuk látni Istent, aki a harcos vonásait ölti magára. Alapigénk a 2Móz 15:1-18

Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az ÚRnak: Énekelek az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. Az ÚR vitéz harcos, az ÚR: ez a neve. A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak. Mélység borította be őket, kőként merültek az örvénybe. Jobbod, URam, erőtől dicső, jobbod, URam, ellenséget zúz szét. Nagy fenséggel söpröd el támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint a tarlót. Haragod szelétől tornyosult a víz, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. Üldözöm, elérem! - mondta az ellenség. Zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtuk. Kirántom kardomat, kezem kiirtja őket. Ráfújtál szeleddel, a tenger elborította őket. Elmerültek, mint ólom a hatalmas vízben. Ki olyan az istenek között, mint te vagy, URam? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő. Kinyújtottad jobbodat, föld nyelte el őket. Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted szent legelődre. Népek hallják, s megremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói. Megzavarodnak majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbe esik Kánaán minden lakosa. Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél. Beviszed, és elülteted őket tulajdon hegyeden, melyet lakhelyül készítettél, URam, a szent helyen, URam, mit kezed tett szilárddá. Az ÚR uralkodik örökkön örökké!

Ezt az éneket Mózes szerezte és énekelte együtt Izráel fiaival, hatszázezer férfival, miután csodálatos isteni segítséggel átkelhettek a Vörös-tengeren, az egyiptomból való kiszabadulás után. Így menekültek meg az őket üldöző egyiptomi hadseregtől. Egy konkrét élmény és megtapasztalás volt ennek az Istent magasztaló éneknek a forrása, egy konkrét megtapasztalt csodás esemény végül Isten magasztalásában csúcsosodik ki.

1. Történelmi áttekintés

Nézzük meg, hogyan érkeztek meg Izráel fiai a Vörös-tenger túlsó partjára. Ha nem is Ádámtól és Évától, de messziről szeretném kezdeni a történetet. Volt egy ember, Abrám, aki 75 éves korában meghallotta Isten hangját, aki azt mondta neki, hogy hagyja ott a régi életét és induljon el ismeretlen tájra. Majd ott telepedjen le, ahol Isten megmutatja neki. Abrám el is indult, Isten elvezette őt Kánaánba, ahol a leszármazottai, Izsák és Jákób nagy családdá növekedtek. Egy nagy éhínség következtében, Jákób szeretett, és testvérei irigy gyűlölete miatt rabszolgának eladott fia, József segítségével, a család Egyiptomba költözött és jó területet kaptak a fáraótól Gósen földjén. Az egyiptomi uralkodóváltást követően azonban a fáraó bizalmatlanul tekintett a zsidókra, ezért úgy döntött, hogy szépen lassan kiirtja őket. Ez azonban nem járt sikerrel – viszont sikerrel tette őket rabszolgákká. Ekkor a korábbi jólétben elfeledett Istent újra elkezdték keresni a zsidók és segítségért kiáltottak Istenhez. Isten meghallotta ezt a kiáltást és kiválasztotta Mózest arra a feladatra, hogy az ő vezetésével kiszabadítsa a zsidókat az egyiptomi szolgaságból és visszavigye őket atyáik földjére, Kánaánba. Ez persze nem ment simán Istennek a fáraót tíz kemény, az egész egyiptomi nemzetet ért csapással kellett meggyőznie arról, hogy elengedje a zsidókat. De még a tizedik után is megbánta a fáraó az engedékenységét és hadseregével üldözőbe vette Izráelt, hogy elpusztítsa őket. Így szorult be a nép a fáraó hadserege és a Vörös-tenger közé. Innen nem volt kiút, már előttük volt a pusztulás réme. Isten azonban egy éjszaka alatt utat nyitott a zsidóknak a Vörös-tengerben így át tudtak kelni a tengeren, a fáraó hadserege pedig, ami a tengerbe is utánuk indult, ott veszett a tengerben, amikor Izráel átért és Isten bezárta a megnyitott utat. Ahogy visszatekintettek, látták, ahogy a víz összezárul az egyiptomiak fölött. Látták, ahogy Isten cselekedett, amikor megnyitotta és cselekedett, amikor összezárta a tengert. Ebből a tapasztalatból született ez az ének.

2. A Harcos dicsőítése

Látjuk, hogy Mózes itt nagy Harcosként dicsőíti az Urat. Azt mondja: „Az ÚR vitéz harcos …”

Hadd emeljek ki ebből az énekből néhány fontos üzenetet.

2.1. Isten dicsőítése konkrét eseményhez köthető

Izráel egy hatalmas szabadítást élt át. Ők ebben a történelmi eseményben azt élték át, hogy az Úr harcolt értük és az Úr győzelme nekik szabadulást hozott. Ezt a konkrét szabadítást énekelték meg.

A szabadításról nehéz általánosságokban beszélni. Az, hogy Isten harcol az övéiért és megszabadítja őket konkrét eseményekhez köthető, nemcsak általános igazságokat tartalmaz. Izráel életében van jó néhány ilyen esemény – maga az egyiptomból való kiszabadulás és a Vörös-tengeri átkelés is ez volt, de a későbbiekben is láthatunk ilyet.

Gedeon idejében hatalmas sereg midjáni megszállóval kellett fölvennie a harcot 300 izráelitának. És az Úr harcolt értük és győztek.

Jósáfát király idejében a móábiak és ammóniak támadtak Jeruzsálemre. Katonailag kétségbeejtő volt a helyzet, amit Jósáfát király így ismert el az Úr előtt:

„Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.”1

Mi volt erre Isten válasza Jahaziél prófétán keresztül?

„Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. Holnap induljatok ellenük! Ők a Cíc-hágón vonulnak majd föl, és a völgy végénél, a Jerúél-puszta előtt találkoztok velük. Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR. …”2

Ezeket a szavakat Mózes is hallotta a Vörös-tenger partján.

„Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! … Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!”3

De nemcsak az ószövetségi nép életéből hozhatunk példát. Az Apostolok Cselekedeteiből csak azt a történetet szeretném felidézni, amikor Jakab apostol kivégzése után Péter a börtönben volt, hogy kivégeztesse őt is Heródes király, Isten angyala éjszaka szépen csöndben kivezette Pétert a börtönből. Pedig szigorú volt az őrizet. Pétert két bilinccsel is megbilincselték, a cellában két őr között aludt, még a cella ajtaja előtt is őrök álltak. És Isten angyala volt az, aki megszabadította őket.

Ennyire konkrét Isten szabadítása, amit azután énekkel és imádattal énekel meg Mózes. Igenis figyeljetek az életetekben Isten konkrét cselekedeteit, hogy azután felmagasztaljátok az ő nevét.

2.2. Dicséri a Harcos vonásait

A következő, amit megfigyelhetünk az, hogy Mózes dicséri a Harcos vonásait. Vitéz harcosnak nevezi Istent. Jobb kezét rendkívül erősnek mondja. Ugyanakkor azt is kimondja, hogy Istennek semmiféle erőfeszítést nem jelentett legyőzni az egyiptomiakat, csak két fújás volt az egész. Az egyik fújás az volt, amikor kettéválasztotta a tengert - „Haragod szelétől tornyosult a víz, gátként megálltak a futó habok.” A másik fújás pedig az, amikor a tenger visszatért a helyére - „Ráfújtál szeleddel, a tenger elborította őket.”

Gondoljuk csak végig, hogy mi mit tudunk elérni fújással. Arrébb tudunk fújni egy tollpihét, el tudjuk fújni a gyertya lángját, vagy ha ráfújunk a porra, akkor az felkavarodik. Egyik sem valami nagy hőstett. Istennek ennyi volt az egyiptomi hadsereg.

Istennek ennyi a háromméteres Góliát, akit Dávid sima kis parittyakővel terített le, és nem azért, mert Dávid nagy harcos volt, hanem azért, mert Isten volt a szívében és Isten nevének hitvallása volt az ajkán.

Mózes végig dicséri Istent ahogy cselekedett – a vitáz harcos, akivel szemben nem állhatnak meg ellenségei – még az ellenséges istenek sem.

Ez azért nagyon fontos, mert az emberi szív örök lázadása miatt az egyetlen igaz Istennel szemben az ember alapvetően ellenséges alapállásra helyezkedik. Az ember bármit hajlandó imádni és dicsőíteni – legfőképpen persze önmagát – de az egyetlen élő és igaz Istent nem. És a világ fejedelmei összefognak Isten ellen, különösen is Isten Krisztusa ellen. A második zsoltár fogalmazza meg ezt nagyon érzékletesen:

Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek? Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az ÚR ellen és felkentje ellen: Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket! A mennyben lakozó kineveti, az ÚR kigúnyolja őket.4

Értjük már, hogy miért annyira tomboló a világ? Mert Istennel nem akar megbékülni. És akár ateistán, akár vallásosan, de az egyetlen élő és igaz Istennel szembehelyezkedik. De minden erőfeszítés nevetséges próbálkozás, mert Isten véghezviszi a terveit gond nélkül.

2.3. Elismeri Isten győzelmét

Miközben Mózes felmagasztalja az Urat, elismeri, hogy ez a győzelem kizárólag és egyedül Istennek volt köszönhető. Elismeri a saját tehetetlenségüket. Elismeri, hogy ez az Úr győzelme volt, ehhez ők legfeljebb a meneküléssel tudtak hozzájárulni. Egy íjat nem feszítettek meg, egy parittyát nem lengettek meg, egy kardot nem húztak ki. Teljesen tehetetlenek és esélytelenek voltak az ellenséggel szemben. Ők csak a túlsó parton állva nézhették mindazt, ami történt. Valóban azt történt, amit Isten előre megmondott: ők veszteg maradtak, az Úr harcolt értük.

Isten magasztalása annál tisztább, minél inkább látja az ember a maga tehetetlenségét és erőtlenségét. Abban a pillanatban, hogy eljátszik az ember a gondolattal, de azért ehhez mi is hozzátettünk valamit – máris meglopja Isten dicsőségét.

3. Krisztus – a legnagyobb harcos

De hogyan láthatjuk meg Krisztust ebben a történetben? Hiszen minden bibliai történet, kijelentés legmélyebb értelme és üzenete Krisztus.

3.1. Krisztus harca értünk

Az első, hogy Krisztus egy hatalmas harcot vívott értünk. Ő tudja, hogy micsoda fogság a bűn fogsága és milyen hatalmas erő az ördög szellemi ereje. Ha mi akarnánk megszabadulni az ördögtől, képtelenek lennénk rá. Nézzétek meg mit tett értetek Krisztus: emberi életet vett magára otthagyva a mennyei dicsőséget, hogy azután emberi testében felvigye mindannyiunk bűnét a fára. És közben folyamatos harcot kellett vívni az ellenségeivel, de legnagyobb ellenséggel az ördöggel is, aki állandóan el akarta téríteni az útjáról. Ott küzd értünk Júdea pusztájában amikor negyven napig böjtöl, ott küzd értünk, minden egyes esetben, amikor megkötözötteket szabadít meg és betegeket gyógyít meg. Ott küzd értünk, amikor véres verítékkel imádkozik a Gecsemáné-kertjében és ott küzd értünk, amikor kínlódik a kereszten az összes bűnünk súlya alatt.

Krisztus ilyen vitéz harcos. Akit nem lehetett eltéríteni attól, hogy megváltson bennünket. És ez a harc nem vívható kardokkal, ágyúkkal vagy rakétákkal. Ez a harc csak önfeláldozással vívható meg. Szenvedéssel vívható meg. Azért, hogy átérjünk a bűn szolgaságából az Isten fiainak szabadságára. Bármikor abbahagyhatta volna, amire utal is. Bármikor inthetett volna angyalseregek légióinak, hogy vessen véget az emberi lázadásnak, és söpörje el az emberiséget. Nem tette. Mert így szabadít meg.

3.2. Krisztus szabadítása konkrét

A következő, amit meg kell értenünk, hogy Krisztus szabadítása az életünkben konkrét esemény. Amilyen konkrét történelmi esemény volt Krisztus kereszthalála, annyira konkrét az életünkben végbevitt szabadítás. Nem vagyunk egyformák és ezért a bűneink sem egyformák. Valakit hazugságai hálójából kell kiszabadítania, valakit testi vágyainak szorításából, valakit önnön jóságának hamis hitéből. Valakit szeretetlenül ítélkező lelkületéből – mást az alkoholfüggőségből, megint mást az erőszakosságból. Gondold végig! Mi volt a te vörös-tengeri átkelésed? Mit hagytál ott a túlsó parton. Vagy éppen, most amikor még a túlsó parton állsz, és nyitva áll előtted a szabadulás útja, miből kell kijönnöd, mitől kell elszakadnod? Az életünkben a szabadulás nem egy megfoghatatlan általános igazság, hanem a nagyon is személyesen átélt történet, ahogy kiszabadulunk a halál bennünket fogva tartó köteleiből, az örök élet szabadságára.

3.3. Krisztus szabadítása Isten kizárólagos tette

Egyedül Krisztus váltsága által van örök életünk. Mi ehhez nem tudunk hozzátenni semmit, legfeljebb tehetetlen menekülésünket. Ahogy odamenekülünk Istenhez. Ahogy kiáltunk: szabadíts meg! Kegyelemből történik mindez és nem a mi cselekedeteinkért. Abban a pillanatban, ahogy hozzá akarunk tenni valamit, elveszítjük a kegyelem erejét, ahogy Pál apostol a Galatákat is figyelmezteti:

Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.5

Mennyire kizárólagosan Isten munkája a szabadításunk és nem emberi erőfeszítés eredménye.

Időnként amikor látom, hogy valakit súlyos terhek nyomnak és bátorítom, hogy ossza meg, azt a választ kapom: „Nem akarlak ezzel terhelni, úgysem tudsz segíteni.” Elismerem, hogy ez igaz. El is mondom: „Tudom, hogy én nem tudok segíteni, mert csak Isten segíthet, de talán megmutathatom az utat. Kereshetjük együtt is az utat, nem kell magadra maradnod.” Lelkigondozóként a legjobb szándékainkkal sem állhatunk Isten helyére, de mehetünk együtt, hogy végül Isten dolgozhasson, harcolhasson és megszabadíthasson.

4. Miért a béke emberei Krisztus követői?

Befejezésül arról szeretnék néhány gondolatot elmondani, hogy Krisztus követői miért a béke emberei. Miért Krisztus békéjét közvetítik szeretettel még az ellenségeiknek is. Hiszen ha az Úr vitéz harcos, nem kell-e az ő népének is ilyen vitéz harcosnak lennie, nekiesve a hitetleneknek és más vallásúaknak, hogy ha nem akarnak az Úrhoz térni, rettenetes kínok között semmisüljenek meg?

4.1. Az Úr harcol értünk

Az első, amit a történetből is látunk: nem nekünk kell harcolni az Úrért, hanem az Úr az, aki harcol értünk. Ezért leszünk képesek még arra is, hogy a rosszat jóval győzzük meg. Ezért kerül bennünket minden bosszúállás. Vagy ha meg is környékez, leszámolunk vele az Ige erejével, amit így a római levélben Pál:

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” - így szól az Úr. Sőt, „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.” Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.”6

Amikor Péter kirántja a kardját, akkor vissza kell tennie a hüvelyébe. Ezt az igazságot énekeltük meg „nemcsak fegyverrel oltalmaz az Isten”. Mert Isten miután nekünk adta a Szentlelket, megérteti velünk Zakariás próféta üzenetét is:

Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!7

Igenis bízhatunk Istenben, hogy ha kell eltéríti a golyót, a gonosz szándékot, a rágalmakat, hogy megszabadítson. És ha nem teszi? Akkor hitben azt érthetjük meg, hogy ezzel is csak legvégső győzelme dicsőségét készíti elő, és mi az ő gyermekei az ő dicsőséges tervének része vagyunk.

4.2. Nem testi, hanem szellemi harcban állunk

És legvégül mindenképpen tudatosítsuk magunkban azt, hogy bármilyen harc és háború vesz bennünket körül, a harc nem testi, hanem szellemi harc. Mi elsősorban a szellemi hatalmakkal állunk harcban és nem e világi erőkkel. Pál világosan írja:

Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.8

Világos a képlet. Meg kell értenünk, hogy mi igazi ellenségünk az ördög. Ő tudja úgy összezavarni a dolgokat, hogy az emberek egymás ellenségeivé, de leginkább Isten gyermekeinek az ellenségeivé válnak. A hibát rendszerint ott követjük el, hogy emberek ellen kezdünk el harcolni. A férjeink vagy feleségeink ellen, a gyermekeink vagy szüleink ellen, a más nézetet vallók ellen. De azok már nem az Úr harcai. Ezért olyan fontos, hogy lássuk:

Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.9

Az Írás más helyen ezzel kapcsolatban így fogalmaz:

Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.10

A nem testi, hanem lelki hadakozások fegyverei pedig az ige igazsága, ami minket tart meg, az imádság és a böjt, amellyel utat nyitunk arra, hogy Isten ereje hasson és munkálkodjon. Lehet, hogy azonnal, de lehet, hogy sok türelem, gyötrődés végén látjuk meg az harcának győzelmét. Mert nemcsak Mózes láthatta így, hanem mi is magasztalhatjuk az Urat ezekkel a szavakkal:

Az ÚR vitéz harcos …

Ámen.

Aranymondás: 2Móz 15:3

Az Úr vitéz harcos …

12Krón 20:12

22Krón 20:15-17

32Móz 14:13-14

4Zsolt 2:1-4

5Gal 5:4

6Rm 12:18-21

7Zak 4:6

8Ef 6:12

9Ef 6:11

102Kor10:3-4

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok