A legjobb kritikus

Alapige: Zsid 4:12-13

Lekció: Mk 11:1-11

Letöltés, meghallgatás!

 

Mark Twain író azt mondta egyszer: „A legtöbb embert azok a bibliai szakaszok aggasztják, amelyeket nem értenek. Engem inkább azok, amelyeket megértettem.” Én nagyon szeretem Mark Twain-nek ezt a gondolatát, mert rávilágít Isten igéjével kapcsolatban egy alapvető tévedésünkre. Arra, hogy nem az a lényeg Isten igéjével kapcsolatban, hogy minél különlegesebb és szenzációsabb titkokat fedezzünk fel – és jaj mi lesz velünk, ha nem tudunk újabb és újabb titkokat felfedezni, hanem az, hogy amit Isten megmutatott nekünk az igéjéből, az evangélium megmentő erejéből és az ebből fakadó egyszerű Istennek engedelmes életből, megvalósul-e. Sokkal inkább azok miatt az igék miatt kell aggódni, amelyeket Isten már megértetett velünk, és amelynek mégsem vagyunk hajlandók hitben engedelmeskedni. Mert azok vonják igazán ítéletre az életünket, amelyeket bár ismerünk de mégsem engedelmeskedünk nekik. Mert bizony vannak olyanok, és ez az utolsó idők egyik jele, „Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg.”1 Mert az igazság megismeréséhez engedelmességre is szükség van.

Itt azonban jön egy csavar. Milyen magyarázatokat adunk az engedetlenségünkre? Milyen magyarázatok születnek arra, ha valaki nem akar engedelmeskedni? Ha valaki rávilágít az engedetlenségre, ha Isten igéje számon kér, meghajtjuk a fejünket és bocsánatot kérve Istentől engedelmeskedni kezdünk? Vagy inkább elkezdünk mentegetőzni, vagy ami még rosszabb kemény munkával valamilyen bibliai igazolást, felmentést keresni önmagunknak, amivel sikerül megnyugtatni a lelkiismeretünket? A kérdés, hogy mit végez mindezzel kapcsolatban Isten Igéje.

Erre fogjuk ma keresni és hiszem a Szentlélek által megkapni a Zsid 4:12-13. verséből.

Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.

Isten igéjének mindenen áthatoló és mindent világosan átlátó, a lelki és szellemi valóságokat megkülönböztetni képes erejéről szól ez a két igevers. Arról, hogy őt nem lehet megtéveszteni.

Ez az ige, egy olyan igevers, amit mindentől független aranymondásként is szoktak idézni, és amely önmagában is megáll a szövegkörnyezetétől függetlenül is, de mégis nézzük meg azt, hogy milyen gondolatba is ágyazódik bele ez az Isten igéjéről szóló hatalmas bizonyságtétel, ami egyben egy nagy összefoglalása is a megelőző szakaszoknak és üzeneteknek.

1. A szívüket megkeményítők

Beszéltünk a szívüket megkeményítő emberekről. Arról, hogy Izráel pusztai vándorlásának példáját megmutatva hangsúlyosan, többször is kimondva inti őket arra, hogy ne keményítsék meg a szívüket Istennel szemben. Mert amikor Izráel is a pusztában megkeményítette a szívét a hitetlen engedetlenségre, annak az lett a következménye, hogy Isten nem engedte be őket a nyugalom helyére. A keresztyének azonban már azt is tudták, hogy Kánaán földje, amit az Ószövetség a nyugalom helyének nevez, csak előképe annak a nyugalomnak, az örök nagy vakációnak, amit Krisztusban kaptunk és fogunk élvezni.

Viszont félnünk kell a hitetlenségtől, a hitetlenségből fakadó lázadástól és engedetlenségtől, hogy el ne essünk attól, hogy bemenjünk abba a nyugalomba, ami még ezután vár az Isten népére.

Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.2

– foglalja össze végül a tanítást. „Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, mert … Isten igéje élő és ható. Mert Isten igéje élesebb a kétélű kardnál. Mert Isten igéje nagyon világosan átlátja az emberek szándékait, gondolatait, sőt még annál is mélyebbre tud hatolni – a szívünk, a szellemünk mélységeiig, emberlétünknek olyan mélységeiig, ahonnan merítjük minden indíttatásunkat, forrásunkat. Ami világosan látja azt, hogy a mi igyekezetünk csak egy képmutató szájaskodás, vagy a szívünk mélyének szenvedélye.

Vagyis amikor az élő ige valóban elér minket mi a válaszunk? Engedelmesség vagy megkeményedés? Vajon mire megyünk ha megkeményítjük magunkat? Így nézzük meg Isten igéjének azokat a tulajdonságait, amelyek ebben a két versben előttünk vannak.

Azt látjuk, hogy Isten igéje élő és hatékony és mint ilyen nagyon világosan látja mindazt, amik vagyunk. tisztában van a szívünk mélyének titkaival és indítékaival. Tisztán látja életünk szellemi mélységeit, azt is, hogy megelevenített már bennünket a Szentlélek, vagy még mindig halottak vagyunk a bűneinkben. Ez az emberek szeme számára néha látható, de néha láthatatlan. De Isten szeme előtt – Isten igéje előtt semmi sem marad titokban.

2. Isten igéje ható

Először beszéljünk arról, hogy Isten igéje ható. Talán érthetőbb úgy, hogy hatékony. Ezt a hatékonyságot mutatja meg az éles kard metaforáján keresztül. Isten igéje olyan hatékony mint egy minden más kardnál élesebb kétélű kard. Mind a két éle vág, és rendkívül hegyes. Olyan kard ez, ami könnyedén áthatol a legkiválóbb páncélzaton, és könnyedén behatol még a csontba is a velőkig. Ha megérint minket ez a metafora, akkor ez valóban hátborzongató. Hogy még a csontjaimban lévő velőkig is könnyedén elhatol? Igen. Ilyen hatékony.

De mit jelent ez? Azt, hogy semmit nem vagyok képes elrejteni előle. Amikor ő belenéz, sőt belevág az életembe, akkor az olyan mintha teljesen meztelenül állnék előtte. Az életünk egyik nagy játéka, hogy hogyan rejtőzködhetünk. Hogyan rejthetjük el a hibáinkat, a bűneinket. Hogyan tudjuk esetleg a bűneinket erények hamis álarca mögé bújtatni. Hogyan rejthetjük el valódi énünket a világ, sőt maga Isten elől is.

Van, aki így imádkozik:

Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.3

Odaáll büszkén Isten elé, miközben mélyen elrejtőzik, és amikor megszólal hatékonyan Isten igéje a számára

hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.4

akkor kiderül, hogy Isten igéjét nem tévesztik meg a hamis hálaadások és képmutató vallási teljesítmények.

Isten igéje annyira hatékony, hogy át tud hatolni a képmutatás minden páncélján, egészen meztelenségünkig. És minden páncélzat előtte ugyanannyit ér, mint az a néhány fügefalevél, ami mögé Ádám és Éva próbálta bujtatni meztelenségét.

Isten igéje olyan hatékony, hogy áttöri és néven nevezi a megkeményített szív engedetlenségét is, amire azután lehet a válasz akár dühödt fogcsikorgatás Isten igéje ellen, ami ha nem fordul mégis megtérésbe a külső sötétségre kivetett fogcsikorgató sírásává válik.

És Isten igéje annyira hatékony, hogy az Isten ismerete ellen emelt, akármilyen magasra emelt emberi bölcselkedést lerombolja, ahogy azt írja Pál apostol

hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek.5

Éppen ezért nem is véletlen, hogy Isten hatékony igéjére az éles kard képét használja. Ahogy Jézus Krisztushoz és a Szentlélekhez is határozottan kötődik ez a kép. Az Úr Jézus a Jelenések könyvének több helyén is úgy jelenik meg, mint akinek a szájából éles kard jön ki, és aki a beszédével legyőzi minden ellenségét, legyenek azok a gyülekezetbe befurakodott hamis tanítók, vagy éppen a vele szembeszegülő pogányok.

A szellemi fegyverzetnek pedig része a Lélek kardja, amely az Isten beszéde.

Mielőtt továbblépnénk ez az, amit nagyon fontos leszögeznünk és hinnünk: Isten igéje rendkívül hatékony fegyver arra, hogy a szívünkig hatoljon és ott szét tudja választani egymástól bennünk, hogy melyek azok, amelyek Istentől vannak és melyek azok, amelyek a test istentelen indítékai és szándékai.

3. Isten igéje megítél

Ezek után lássuk azt, hogy miben is olyan hatékony Isten igéje? Abban, hogy mindazokat a dolgokat, amelyeket szétválaszt bennünk, világosan megítélje. Mit is értsünk itt az ítélet alatt?

Az ítéletre itt a Biblia egy olyan szót használ, amelyet sehol máshol nem találhatunk sem az Újszövetségben, sem az Ószövetség görög nyelvű fordításában. És bár Jézus beszél arról, hogy az ő igéje elítéli azokat a végső ítéletkor, akik visszautasították az ő beszédeit – így mondja

Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.6

itt mégsem a végső ítéletről van szó.

Amikor azt írja az apostol, hogy „megítéli a szív gondolatait és szándékait”, akkor a „kritikosz” kifejezést használja. Ez a szó a számunkra nem is annyira ismeretlen. Hiszen hétköznapjainkban is használjuk a kritika, illetve a kritizál szavakat. Azt mondja tehát, hogy Isten igéje hatékonyan, világosan kritizálja meg minden gondolatát és szándékát a szívünknek. Persze a hatékonyság nem arra vonatkozik, hogy mi azt rögtön el is fogadjuk, hanem arra, hogy világossá teszi előttünk, hatékonyan leplezi le előttünk azt, hogy mi is van igazán a szívünkben.

Kálvin azt írja, hogy Isten igéje a szívünk legmélyebb belsőjébe hatol, hogy kivegye belőle a képmutatást, amelynek csodálatos és nagyon tekervényes rejtekei vannak az ember szívében.

Mert de könnyen tudjuk áltatni a másik embert, és még saját magunkat is azzal, hogy mi valójában Isten gyermekei vagyunk, holott nemegyszer a legsúlyosabb és legmélyebb engedetlenségben járunk. Sajnos nem egyszer találkoztam azzal, hogy valaki egyáltalán nem akart szakítani a bűnével, és azért hogy ezzel ne kelljen újra és újra szembesülnie, inkább szakított a többi keresztyénnel, hogy azután hazugságok szövevényével vegye körbe saját magát és kábítson néha keresztyéneket is – akik valamiért hajlamosak kábulni – és azzal kezdték mentegetni a szívüket megkeményítőket: de szokott imádkozni. De elő szokta venni a Bibliáját.

Az a kérdés ilyenkor nem jut eszünkbe, hogy a pogányok nem szoktak imádkozni? Az a kérdés nem jut eszünkbe, hogy a farizeusok nem szoktak imádkozni? Dehogynem. A pogányok jó bő lére eresztik az imádságaikat, a farizeusok meg jó látványosan, az utcasarkokra kiállva szeretik mutatni, hogy ők mennyire komoly imádkozók. Az meg, hogy Bibliát olvasnak azt a kérdést veti fel: azon túl, hogy olvassák engedelmeskednek annak? Az életüknek éppen azon a pontján, amelyen a lázadás ütközött ki? Visszatérnek a Krisztus útjára, amelyet elhagytak? Hagyják azt, hogy Isten igéje megkritizálja őket, és ők engednek ennek a kritikának?

De a kérdés mindig sokkal fontosabb így: engedem-e, hogy Isten igéje megkritizáljon engem, és én engedek-e a kritikának? Hogyan működik ez a kritika, ez az ítélet?

Ez ott működik a szív mélyén.

Például, ha elolvassuk Káin és Ábel történetét, akkor azt látjuk, hogy annak a szövegéből egyáltalán nem derül ki az, hogy Isten miért tekintett rá Ábelra és áldozatára, Káinra és áldozatára pedig miért nem. Ha csak az ószövetségi történetet olvassuk, akkor csak találgatni tudunk, aztán vagy eltaláljuk, vagy nem. Ebben ugyanis csak az Újszövetség ad nekünk eligazítást, ezen belül is a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete:

Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain7

A szívük állapota tesz közöttük különbséget. Nem az, hogy ez egyik ezt áldozott vagy azt. Hadd kérdezzem meg: helyes áldozatot vinni Istennek? Helyes. De a hit nélkül bemutatott áldozat, bár maga a cselekedet önmagában helyes, mégsem tesz kedvessé Isten előtt. Ábel hittel közeledett Istenhez, és hit által ajánlotta fel áldozatát, Káin pedig nem. Isten az áldozó cselekedete mögötti hitet és szándékot is meg tudta ítélni.

Azt azonban le kell szögezni: Isten nem csak a szándékot nézi. A jószándékúnak mondott, de Isten számára utálatos cselekedetre nem ad mentséget a jó szándék, a tiszta indíték, netán a hitre való hivatkozás. Isten számtalan helyen elmondja, hogy ő mindenkit a cselekedetei szerint ítél meg. Mondhatjuk úgy is: Isten is nagyon komolyan veszi a cselekedetet. Előbb a cselekedetet nézi. Aztán a cselekedet mögött húzódó indítékot, szándékot. Hogy az egyébként helyes cselekedet mögött mennyi tisztátalan szándék, önző számítás vagy hitetlenség van. Mert ő azt is látja.

Éppen ezt láthatjuk Jézus életének utolsó hetén. Miután bevonult Jeruzsálembe, bement a templomba. És mit csinált ott? Botrányt. Felborogatta a pénzváltók asztalait és kiűzte az áldozati állatok árusait. Miért? Azért, mert azt a helyet amely az imádság háza volt vásártérré züllesztették. Legalábbis a templom külső udvarát. Biztos, hogy helytelen a cselekedet.

De mi lehetett a mögöttes szándék? Nézzünk erre lehetséges magyarázatokat. A messze földről érkező zarándokoknak azért, hogy megkönnyítsük a dolgát, ott helyben biztosítjuk azt, hogy a templomi szent pénzhez jussanak, amelyen azután befizethetik a templomadót, illetve megvásárolhatják az áldozati állatokat. Elvégre nagyon nehéz lenne messzi földről hozni a bárányokat, és galambokat. Tehát a szándék – legalábbis a magyarázat ez – segítsünk a zarándokoknak és ezzel tegyünk jót velük. De Jézus ennél még mélyebbre lát. És ott a még mélyebben látja a haszonlesést, a kapzsiságot, a rablást. Hiába minden magyarázat – rablók vagytok és ezért a templom rablók barlangjává lett.

Ugyancsak az utolsó hetében egy alkalommal leült a templomi persellyel szemben. Figyelte az embereket. Jézus figyeli azt, hogy ki mennyit tesz a perselybe. Azt is látta, ahogy a gazdagok dobják az adományaikat. Sok pénzt. Helyes cselekedet? Helyes. Jézus sehol sem mondta, hogy ne adakozzunk, vagy keveset adakozzunk Isten országára. Éppen ellenkezőleg. Egyszer csak jött egy szegény özvegyasszony. volt két fillérje. Az utolsó kettő. És imádsága után hálából még azt a kettőt is beledobta. és Jézus azt mondja: ő adta a legtöbbet. Mert nem aszerint adakozott, amije nem volt, hanem aszerint, amije volt8.

És ha most a héten valaki veszi magának az időt, hogy elolvassa a Jézus jeruzsálemi bevonulása és az utolsó vacsora közötti történeteket és példázatokat, akkor pontosan azt fogja látni, hogy Jézus minden egyes tanítása, minden egyes vitája ilyen kritika a farizeusok felé, a képmutatók felé. Az utolsó kritika feléjük – és a különleges az, hogy értették a kritikát, mégis elutasították.

Volt, hogy olyan választ mondott egy provokatív kérdésre, ami után többé meg sem merték kérdezni, annyira lelepleződtek Isten igéjének kritikáján.

A gonosz szőlőművesek példázatának a végén azt látjuk, hogy a főpapok és az írástudók egészen világosan megértették, hogy róluk szól a példázat. Mi volt reakció? El akarták fogni Jézust, de még nem merték.

Bár Isten igéje – ez maga Krisztus – kritizálta őket, nem hagyták magukat és visszautasították az ellenük szóló kritikát.

Lewis Wallace-ról, a Ben Hur c. regény szerzőjéről, aki civilben ügyvéd volt, maradt fenn a történet, hogy amikor egyszer együtt utazott a vonaton egy akkor közismert ateistával Ingersol ezredessel, beszélgetésük a keresztyénség értelmetlenségére terelődött. Ingersol ezredes egyszer csak a következőket mondta neki: „Ön egy intelligens és képzett ember. Miért nem ír könyvet, amiben bebizonyítja, hogy a kereszténység értelmetlen, és Jézus soha nem élt?! Ez lenne csak az igazi siker!” Wallace tábornok felvillanyozta az ötlet és nagy lelkesedéssel belevetette magát abba a munkába, hogy megcáfolja az Újszövetséget. Alapos emberként nagyon alapos kutatásokat végzett. Még mindössze négy fejezet kutatásán volt túl, amikor rádöbbent arra, hogy Jézus Krisztus egy élő személy volt, nemcsak egy a keresztyének által kreált mitikus ember. Innen már nem sok kellett, hogy azt is felismerje, hogy a Jézus feltámadásáról szóló beszámolók hitelesek és bizonyítottnak tekinthetőek – magából az írásból és nem máshonnan. És ez megváltoztatta az életét – elfogadta Krisztust megváltójának.

De mi is történt? Az, hogy miközben ő nekiállt, hogy megkritizálja az igét, hogy bebizonyítsa mennyire nem igaz, egyszer csak azt vette észre, hogy az ige kritizálja őt, az Isten nélküli életét, a halott voltát és ő engedett a kritikának. És ez vezet el bennünket a mai üzenetünk harmadik részéhez.

4. Isten igéje élő

Isten igéje élő ige. Ez először is azt jelenti, hogy az ige egy élő személy. Maga Krisztus, ahogy arról János apostol is bizonyságot tett.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. … Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.9

Tehát nem önmagában a könyv az Ige, hanem az aki megszólal abban. Mivel azonban az ige élő, ezért szeretném ha nagyon komolyan és konkrétan látnánk, hallanánk azt is, hogy az élő ige hogyan fejti ki ma is a szív gondolatit szétválasztó és megítélő – azaz megkritizáló tevékenységét.

Induljunk ki most is abból, hogy ez a kijelentés mit jelentett az akkori hallgatóknak. Nem szabad elfelejtenünk azt a tényt, hogy amikor a levél íródott az írott ige még csak az Ószövetség volt. Még nem volt egybefoglalt újszövetségi Szentírás. Az élő ige azoknak a keresztyéneknek két dolgot jelentett. Jelentette egyrészt magát az ószövetségi kijelentést – ahogy erről éppen a Zsidókhoz írt levél rengeteg ószövetségi hivatkozása is bizonyságot tesz. És jelentette az élő keresztyén igehirdetést a gyülekezetben, ahogy az ószövetségi írásokból Krisztusra mutatott. És bár ma már van újszövetségi része is a Szentírásnak, mégsem szabad megfeledkeznünk, hogy az élő ige az életünket újra és újra kritika alá vonó keresztyén igehirdetést is jelenti.

Erről szeretünk megfeledkezni. És bár jó keresztyénként óvakodunk attól, hogy kritika alá vonjuk a Szentírást – bár vannak, akik hitetlenül ezt bátran megteszik – de azt mégsem hagyjuk, hogy a Szentírás kritika alá vonjon bennünket. Ha egy szentírási részt kellemetlen olvasni, akkor könnyedén átsiklunk fölötte, vagy valami más értelmet szeretnénk belemagyarázni, ami nekünk kellemesebb.

De még rosszabb a helyzet az igehirdetéshez való viszonyunkban. Gondoljuk végig csak az idén meghallgatott üzeneteket. Hagytuk mi azt, hogy azok a szívünk mélyéig megkritizáljanak minket? Vagy inkább mi kritizáltuk meg azt? Ez jó volt, ez nem volt jó. Ez igaz volt, ez nem volt igaz. Túlságosan bűnközpontú volt … vagy jaj de jó, eléggé kegyelem központú volt. Csak éppen az nem történt meg, hogy végiggondoljuk: mit is akart nekem mondani Isten?

Sajnos a mai keresztyénség egyik gyengesége éppen ez. Sokkal inkább kritika alá vonja az igehirdetést, mintsem, hogy hagyná, hogy az élő ige kritika alá vonja az életünket. Ráadásul nagyon elkényeztetett helyzetben is vagyunk, hiszen ha nem tetszik az egyik igehirdető, akkor keresünk másikat. Sőt már csak el sem kell menni otthonról, otthon a számítógép előtt néhány kattintással azt az igehirdetőt és igehirdetést hallgathatjuk meg, amelyiket éppen akarjuk, akár élőben, akár felvételről. De az igazi lelkület e mögött nem kevesebb: ne kritizáljon engem az élő ige, hadd tartsam meg a függetlenségemet abban, hogy én kritizálhassam meg az igét. Az utolsó idők jele ez is, ahogy Pál írja

Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.10

Igazából sok igehallgatónak nem kevesebb a vágya, mint az, hogy úgy hallgathassa az igehirdetést, hogy abban a saját életét és a saját gondolatait tekintve megerősítéseket kapjon és nem az, hogy igazi kritikát és helyreigazítást.

Az élő istentiszteletnek pedig éppen ez a csodája és ugyanakkor a kockázata is. Isten kritika alá vonja az életünket. Teljesen a szívünk mélyéig hatol. Teljesen lemeztelenít Isten előtt, nincs az a fügefalevél, az a kemény páncél, a képmutatásnak az a trükkje, ami mögé elrejtőzhetnénk. Mert nekünk az istentiszteleten végeredményben nem mással van dolgunk, mint magával Istennel, Krisztussal az élő igével.

Így fejezi be mai szakaszunk a kijelentést: „Neki kell majd számot adnunk.” Ez az eredetiben egy nagyon nehezen visszaadható kifejezés. Én úgy fordítottam – és később nagy örömömre azt láttam, hogy Kálvin is így fordította – „nekünk vele van dolgunk.” Amikor mi az istentiszteletre jövünk, akkor nekünk végső soron vele, az élő igével, magával Istennel van dolgunk, elszámolnivalónk. Azért, hogy itt és most számolhasson el velünk és az ige ne egyszerűen csak megkritizálhasson bennünket, hanem sokkal többet tegyen. Szeretettel kigyomlálja az életünkből azt, ami elválaszt minket a kegyelem erőforrásától Krisztust, helyreigazít, megújít és a képmutató óemberünket éles kardjával megölve új életünkben megelevenít.

Isten igéje élő. Isten igéje hatékony. Isten igéje megkritizál. Nekünk vele van dolgunk. Vele az élő és örök igével, aki világosságot és megújulást hoz az életünkbe. Ámen.

12Tim 3:7

2Zsid 4:11

3Lk 18:11-12

4Mt 23:27-28

52Kor 10:4-5

6Jn 12:48

7Zsid 11:4

82Kor 8:12 „Mert ha megvan a készség, az aszerint kedves, amije kinek-kinek van, nem aszerint, amije nincs.”

9Jn 1:1-2.14

102Tim 4:3-4

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok