A hozzánk illő főpap

Alapige: Zsid 7:26-28

Lekció: Mt 16:24-27

Letöltés, meghallgatás!

 

Pénteken Bakonybélbe kirándultunk azért, hogy meglátogassuk a Pannon Csillagdát. Sikerült is, de mivel a kutya is velünk kirándult, a család bement a Csillagdába, én pedig vállaltam, hogy kint maradok a kutyával és megvárom őket. Azt beszéltük meg, hogy az apátsági templom előtti parkban találkozunk. Nagyjából két és fél órát vártam rájuk, de közben akadt egy beszélgetésem. Egy idős hölgynek nagyon tetszett a kutyánk és a bejárat előtt ülve a padon beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy Budán nőtt fel, 57-ben mentek el Magyarországról, azóta Angliában él, nagyon ritkán tud hazajönni Magyarországra, és hogy mennyire a szíve csücske a Bakony. És ahogy beszélgettünk megakadt a szeme a templombejárat jobb oldalán álló fakereszten, amire ez volt felírva: „Ments meg a lelkedet!” És hangosan felolvasta, azután elhallgatott. A csöndben megkérdeztem: „Tudja, hogyan mentse meg a lelkét?” Gyors és határozott választ adott: „Nem.” És akkor csak annyit mondtam: „Az tudja megmenteni a lelkünket, aki meghalt a kereszten. Jézus.” Azután csak hallgatott. És valahogy azt éreztem, hogy akkor bezárult. Miután elment, csak imádkozni tudtam érte, hogy ez a mondat olyan magként hulljon a szívébe, ami megfogan benne és tényleg megmenti az életét.

Egy idős hölgy, aki az élete végén még nem tudja, hogyan mentse meg a lelkét. És ott volt bennem a kérdés: Vajon, akik itt vagyunk tudjuk-e a választ a kérdésre? Tudjuk, hogy hogyan menekülhet meg a lelkünk a kárhozattól? Tudjuk-e valóban, hogy hiába nyerjük meg az egész világot magunknak, ha közben a lelkünk kárt vall?

Erre is felelet ad Jézus főpapsága, amiről az utóbbi hetekben beszélgetünk és amiről ma is szeretnék beszélni nektek a Szentlélek segítségével a Zsidókhoz írt levél alapján. Alapigénk a Zsid 7:26-28

Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél. Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul. Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes.

1. Hozzánk méltó

Mert ilyen főpap illett hozzánk …” – írja szövegünk, aminek a jelentése az is, hogy ilyen főpap „méltó” hozzánk. Vajon milyen értelemben illik vagy méltó hozzánk ez a főpap? Szülők és fiatalok egyik állandó konfliktusforrása, hogy nagyon sokszor a szülők gyermekük választottját nem tartják hozzá illőnek – illetve méltónak. Vagy azért, mert nem felel meg a külleme. Egy kedves fiatalasszony barátunk mesélte, hogy amikor a jelenlegi férjével megismerkedett, eljött az idő, hogy bemutassa a nagyszüleinek. És a nagyszülők izgatottan várták az ifjú udvarlót. Már az ablakból nézte a nagymama, ahogy megérkeznek. És a lány látta, hogy amikor a nagymama meglátta a fiatalembert, akkor az izgatott mosoly hogyan hervadt le az arcáról, annyira nem volt számára tetszetős a külleme. Nem érezte az unokájához illőnek vagy méltónak. Mások az anyagi, vagy karrierszempontokat mérlegelik. Megint mások a társadalmi pozíciót, és semmiképpen nem szeretnék, ha a gyermekük rangon alul házasodna.

Vajon ebben az értelemben kell értenünk azt, hogy ilyen főpap illett hozzánk? Elérte a mi rangunkat és pozíciónkat? Vajon a mennyei Atya úgy gondolja, hogy velünk jó partit csinál az ő szeretett Fia? Éppen, hogy nem erről van szó. Mert igaz, hogy az Írás azt mondja, hogy ilyen főpap illik hozzánk, de vajon mi méltók vagyunk ehhez a Főpaphoz, akiről azt olvastuk, hogy ez a főpap az örökre tökéletes Fiú? Vajon méltó menyasszonyra lelt bennünk az Isten Fia, aki örökre tökéletes főpap?

Vajon ez a Főpap, aki szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített és magasabbra jutott az egeknél mit talált bennünk?

Hát nem azt, hogy méltók lennénk hozzá. De azt meg pláne nem, hogy mi olyan rangosak lennénk, hogy megállapíthatnánk, hogy ő méltó vagy illik hozzánk. Éppen ellenkezőleg: mi nagyon nem vagyunk hozzá méltók a bűneink miatt. A lelkünk elveszettsége miatt.

De akkor mégis miért mondja azt, hogy ilyen főpap illett hozzánk? Ezt a hatalmas lelkünkért folyó harc mutatja meg.

Az emberi lélek egy olyan terület, aminek a birtoklásáért hatalmas erők küzdenek. Olyan erők, amiket el sem tudunk képzelni. Az emberi lélekért dúló harc egyik táborát így jellemzi a Szentírás:

Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.1

Sokszor ennek a harcnak a szellemi erejéből alig érzékelünk valamit. De minden kívánság, minden csábítás mögött ott van a szellemi harc. Amikor Jézus bejelenti szenvedését és halálát Cézárea Filippinél, Péter félrevonja és azt mondja neki:

„Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”

Jézus válasza pedig nagyon határozott és radikális rendreutasítás, amivel leleplezi a Péter féltő szavai mögötti valódi szellemi tartalmat:

„Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”2

A lelkünkért, az életünk feletti uralomért hatalmas harc folyik – és ebben az egyik szereplő a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei. A másik szereplő pedig az élő és mindenható Isten, aki felett ugyan nem győzhetnek a sötétség erői – tehát nem két egyenrangú hatalom között dúl a harc, de mégis nagy harc dúl. Ezért mondta Spurgeon a XIX. századi angol igehirdető, hogy Isten Országának arénája a szószék.

De mi a kettő között a különbség? Mitől gonosz az egyik és mitől jó a másik? Azért olyan fontos ez a kérdés, mert a sötétség világának urai élükön a Sátánnal szeretnek a hamis világosság köntösébe öltözni, hogy ezzel még inkább vakítsák az embereket.

A sötétség erőit az Isten iránti gyűlölet és lázadás vezeti. A mi életünk csak annyiban fontos a számukra, hogy Istennek kárt és fájdalmat okozzanak. A céljuk, hogy saját ítéletükbe és veszedelmükbe rángassanak bele minket. Álcájuk a hazugság és mindig kínálnak: örömöket, sikert, csillogást. Kínálják a test kívánságát, a szem kívánságát és az élettel való kérkedést3. De mindez nem az Atyától van – és ezért aki ezeknek enged az a halálos veszedelem útján jár. A sötétség erőit a lázadás és az Isten iránti gyűlölet motiválja.

A Főpapot, az Isten Fiát pedig az irántunk való szeretet motiválja. Az az önfeláldozó szeretet, ahogy örök és tökéletes Főpapként önmagát adta értünk áldozatul, hogy kiengesztelje a bűneink miatt haragvó Istent. Ezért hagyta ott a mennyei dicsőséget, ezért vállalta az emberi sorsot, a megvetést, a meg nem értést, az elutasítást, a gúnyt, a kínzást és a gyalázatos kínhalált.

Ő nem azért illett hozzánk, mert a mi rangunkhoz ilyen Főpap illik, hanem egyedül azért, mert ő az egyetlen, aki minden mellékes és hátsó szándék nélkül önzetlenül szeret minket, akik lázadó életünkkel újra és újra csak megszomorítjuk a mennyei Atyát.

2. A Főpap jellemzése

De nézzük is meg, hogy milyen az a Főpap, aki így illett hozzánk. Hogyan jellemzi a szövegünk ezt a Főpapot, aki minden vonásában felette áll minden emberi papságnak. Öt ilyen vonást emel ki a szövegünk, a mi hatalmas Főpapunkról, aki méltó hozzánk.

2.1. Bűntelen

Jézus mindenekelőtt bűntelen. Ezt több kifejezéssel erősíti meg a 26. versben:

szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél.

Semmilyen más papról nem mond ilyet Isten kijelentése, egyedül az Isten Fiáról. A lévita papok is bűnösek voltak, ugyanúgy, ahogy én vagy te. De Jézus nem. Ő is szenvedett el kísértéseket, de sohasem engedett a bűnnek.

2.2. Ő az engesztelő áldozat

Így mivel bűntelen volt, nem kellett önmagáért áldozatot bemutatnia, ehelyett saját magát adhatta áldozatként, ahogy a 27. versben olvassuk:

Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul.

Egyértelműen és radikálisan különbözik a korábbi papoktól. Azok bűnösök voltak, ezért mindig először saját magukért kellett áldozatot bemutatniuk, hogy azután a nép bűneiért mutathassák be az áldozatot. Jézus azonban teljesen más.

2.3. Áldozata egyszeri és örök érvényű

Ez elvezet bennünket Főpapságának harmadik jellemzőjéhez. Az ő áldozata „egyszer s mindenkorra” történt. Ez egy különleges kifejezés, mert azt mutatja meg, hogy Jézus áldozata az emberi történelem centruma. Jézus nélkül az emberi történelem nem érthető igazán. Azt akkor vagy a háborúk történelmének gondoljuk, vagy azt osztályharcok történelmének – de nem az Isten történelmének. A teljes történelemszemlélet azt mutatja meg, hogy Isten kegyelmének a munkája a történelemben Krisztus áldozata előtt előretekintett Krisztus halálára, Jézus halála óta pedig visszatekint Krisztus halálára. A történelem a kegyelem nélkül érthetetlen, a kegyelem középpontjában pedig ott áll Krisztus. Nélküle nincs kegyelem.

A kegyelem az örökkévalóságban lett megtervezve és Krisztus halálára alapozódik, ahogy Pál írja Timóteusnak:

Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.4

2.4. Isteni eskü által lett kijelölve

Krisztus Főpapságának negyedik jellemzője az emberi papsággal szemben, hogy azok a törvény által erőtlen emberekként lettek kijelölve, de Jézus isteni eskü által, mint tökéletes Fiú. A 28. vers mondja:

Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút …”

Az esküt Isten Dávid zsoltárában mondta, ahogy az Úr esküt tett:

Megesküdött az ÚR, nem bánja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek módján.5

Az eskü igéjének a lényege, hogy az Ószövetség törvényének vége, ami a szertartási rendszert és szertartási törvényt illeti. A zsoltárban megszólaló eskü a Messiásnak szólt. Az utolsó Főpap a Messiás, az Isten Fia, a Melkisédek rendje szerint, és nem Áron vagy Lévi, mert ez a papság eskü által lett elrendelve és nem a törvény által, ami elvettetett.

2.5. Szolgálata örök

Végül Krisztus papságának ötödik jellemzője, hogy az ő szolgálata örök. A 28. vers ezzel fejeződik be: „a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes.”

Jézus, aki a halála után harmadnapon feltámadt, soha nem hal meg. Ő soha nem lesz leváltva. Neki elpusztíthatatlan élete van. Ő túléli minden ellenségét. Rajta nem uralkodik a halál. És ez az amiért ez az igazság annyira drága.

Jézusnak a papsága – aki szüntelenül imádkozik értünk, aki együtt érez velünk kísértéseinkben – örökre tökéletes. Nem egy évtizedig, nem egy évszázadig, nem egy évezredig, hanem örökre.

Miért olyan nagy vigasztalás ez? Mert ha rábízzuk az életünket és a lelkünket, az valóban megment. Jézus örökre menti meg a lelkünket, és ha meglátjuk a feliratot, hogy „Mentsd meg a lelkedet!” arra gondolhatunk, hogy ezt a mi örök Főpapunk megtette értünk, amikor saját maga lett az engesztelő áldozat a kereszten. Ámen.

1Ef 6:12

2Mt 16:21-23

31Jn 2:16

42Tim 1:9

5Zsolt 110:4

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok