A teljes bizalomról (2. rész)

Alapige: Zsid 10:24-25

Lekció: 1Kor 12:1-11

 Letöltés, meghallgatás!

 

Egyszer Kínában a következő csodálatos esemény történt. Egy menyegzőre gyülekezett a násznép. Mivel szegény volt a vidék, szegények voltak az emberek is, a család nem tudott volna méltó lakodalmat tartani az ifjú párnak, ezért arra kérték a lakodalomba érkezőket, hogy legalább mindenki hozzon egy kancsó bort, amit, ha megérkeznek, öntsenek bele egy hordóba. Amikor megkezdődött a lakodalom és csapra verték a hordót tiszta víz jött a hordóból.

Emlékszünk hasonló csodára a Bibliából – csak ott éppen fordítva történt. A szolgák Jézus parancsára vizet hordtak nagy kőedényekbe, és amikor a szolgák abból merítettek és vittek a násznépnek – finom bor volt. Nos, amit a Biblia leírt az tényleg csoda volt – ami pedig a kínai lakodalmon történt, sajnos mégsem volt csoda. Mert mi történt? Az emberek úgy gondolták, hogy ha mindenki más visz bort az esküvőre, és ők egy kancsó vizet öntenek a hordóba, senkinek sem fog feltűnni a borban egy kevés víz. Mivel azonban mindenki így gondolkozott, végül összehordtak egy hordó vizet.

A múlt héten a Zsidókhoz írt levélből a teljes bizalomról kezdtünk el beszélgetni. Annak alapján tettük ezt, amit így mond a Szentlélek: „Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által”. És ha megnézzük a 10. fejezet 19-25. verseit, akkor azt figyelhetjük meg, hogy mivel Jézus Krisztus helyettes áldozata alapján teljesen nyugodtak lehetünk a mennyei üdvösségünk felől, ebből négy lelki hozzáállás, illetve magatartás következik.

1. A hitünkben tényleges bizalommal bízzuk rá az életünket Istenre minden kérdésben.

2. Ragaszkodunk a reménység hitvallásához.

3. Egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítjuk.

4. Nem hagyjuk el a saját gyülekezetünket.

Ebből az első kettőről beszéltünk a múlt héten, ma pedig a második kettőről lesz szó. Alapigeként a Zsid 10:24-25-öt olvasom.

„Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.”

És itt máris megérthetünk valamit. Az a teljes bizalom, amellyel a mennyei szentélybe való bemenetelhez fordulunk nemcsak az Istennel való kapcsolatunkat változtatja meg, hanem az embertársainkkal való kapcsolatunkat és a gyülekezeti közösséghez, ezen belül a gyülekezet összejöveteleivel kapcsolatos magatartásunkat is.

A teljes bizalom a mennybe való bemenetelünkhöz tényleg teljesen és mindent megváltoztat. Nemcsak azt, hogy elkezdünk bízni Istenben a földi életünk dolgai felől is, és nemcsak az, hogy minden körülmények között ragaszkodunk az Istentől kapott szép reménységünkhöz, hanem megváltoztatja azt is, ahogy az embertársainkhoz viszonyulunk.

1. A szeretetre és jó cselekedetre „ingerlés”

A harmadik változás, ami a teljes bizalomból fakad így szól:

Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.

Ez a gyülekezet egyik nagy feladata. Megtanítani azt Krisztus megváltottainak, hogy mit jelent szeretni Krisztus szeretetével, és mit jelent jót cselekedni. Hiszen ez Isten a nagy parancsolatának második fele is. Az első fele így szól:

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.

A második fele pedig így:

Szeresd felebarátodat, mint magadat.1

És valahogy ez az, amiben újra és újra szükségünk van az emlékeztetésre, mert bizony nagyon sajátosan tudunk mi a szeretethez viszonyulni. A régi embernek – vagy többen nevezik óembernek, illetve testi embernek – is van valami elképzelése a szeretetről. Óemberi mivoltunkban is tudunk mi szeretni – de hogyan?

Valahogy úgy, ahogyan Jézus erről a következőkben beszél:

Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik.2

Ha azokat szeretjük, akik minket szeretnek, és azokkal teszünk jót, akik velünk jót tesznek … ezekből mi tesz bennünket Jézus tanítványaivá? Jézus azt mondja semmi: erre bármilyen istentelen pogány képes.

Ezzel szemben milyen az a szeretet, ami értünk is eljött, ami bennünket is megkeresett, és ami minket is megváltott és megváltoztatott? Amelynek a megjelenése akkora csoda volt, hogy évről évre külön ünnepet is szentelünk neki és a karácsony mellett teljes joggal nevezzük még a szeretet ünnepének is?

Ez a szeretet betör a sötét világba, beleragyog a sötét szívekbe és világosságot gyújt ott, ahol addig sötétség uralkodott, mert a „A világosság a sötétségben fénylik …”3 Ezt a szeretetet nem váltotta ki semmilyen belőlünk áradó szeretet … sőt ezt a szeretetet az váltotta ki, hogy az ember olyan ellenségesen, haraggal a szívében került távol a Mindenható Istentől. Ez a szeretet, ami nem követel magának viszonzást, hanem áldozatul adja magát.

És amikor teljes bizalommal átadjuk magunkat Istennek, akkor ezzel a szeretettel – a sajátjával akar megtölteni minket. szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.”4

Ez annyira idegen a természetünktől, hogy újra és újra emlékeztetni kell bennünket erre. Ennek az emlékeztetésnek a közege a gyülekezet. Mert Isten nem arra hívott el, hogy csak egymást szeressük, akik ismerjük Krisztust, hanem azokat is, akik Krisztus ellenségei – azzal a világító, mentő szeretettel, amivel Krisztus minket is magához szeretett.

Ezzel szemben nagyon sokszor viszonyulunk úgy a gyülekezethez, ahogy a kínaiak a menyegzőhöz. Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a gyülekezetnek az a feladata, hogy kielégítse a szeretethiányunkat, de ezt tegye úgy, hogy ez nekünk a lehető legkevesebbe kerüljön. Nem egy ember van, aki – akár ebben, akár másik gyülekezetben azért csalódik, mert őt úgymond ott nem szeretik. De hogy van az, hogy valaki bort akar inni a közös hordóból, ha ő maga csak vizet hoz bele? Értjük ennek a képnek az üzenetét?

Persze, hogy fontos, hogy a gyülekezetben szeretettel fogadjanak mindenkit, fontos, hogy a gyülekezetben a tagok szeretettel forduljanak egymás felé, és szeretettel köszöntsék egymást. De éppen ezért kell megérteni, hogy ez csak úgy működik, ha ez azoknak a teljes bizalmából fakad, akik már ismerik és elfogadták a megváltót.

Nagyon érdekes kifejezést használ itt az apostol, amit ha szó szerint fordítottak volna akkor nagyon furcsán hatna, de most mégis tegyük ezt meg, mert valami fontosat mutat meg így nekünk a szöveg

„figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetre ingerlésben”

Lényegében olyasmit mond, hogy ingereljétek egymást szeretetre és jó cselekedetre. Mit is takar ez az ingerlés? Hiszen az emberek ha ingerlik egymást, az inkább rosszat jelent mint jót. Haragra szoktuk ingerelni egymást, az ingerlésből általában rossz jön ki, mint jó. Az apostoli itt szándékosan egy eredendően negatív töltésű szót használ egy pozitív tartalmú üzenet kifejezésére. Ez nem egyedülálló a Bibliában. De miért is így mondja: ingereljétek egymást szeretetre és jó cselekedetre? Azért, hogy megmutassa: itt elsősorban nem arról van szó, hogy mondogassuk egymásnak azt, hogy milyen fontos lenne szeretni egymást és milyen fontos lenne jót tenni, hanem azt, ahogy Kálvin is megfogalmazta ezt: versengjünk abban, hogy szeretjük egymást és ez a másikért végzett jó cselekedetünkben látszódjon meg.

Annyi mindenért tudunk versengeni: figyelemért, dicséretért, díjakért, jutalomért, előléptetésért, hírnévért. Az apostol itt is egyfajta versengésről ír. Egy olyan versengésről, ami nem valamiért történik, hanem valamiből fakadóan. Abból a bizalomból fakadóan, hogy bemehetünk Jézus véréért a mennybe. És Ezt igenis megmutatjuk azzal, hogy szeretetre ingereljük egymást a szeretetből fakadó jó cselekedeteinkkel.

Mert itt a szeretetet és a jó cselekedet nem két dolgot jelöl, hanem egyet. A Szentírás szerint ugyanis az, ami nem szeretetből fakad, az nem lehet jó cselekedet, ami pedig Isten szemében jó cselekedet, az nem fakadhat másból, csak szeretetből.

Visszatérve a kezdő példához. Ha Krisztus tanítványai nem figyelnek arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre ingereljék saját szeretetből fakadó jó cselekedeteikkel, akkor az tényleg olyan, mintha vizet vinnénk bor helyett a boroshordóba, és azután mégis azt várjuk, hogy bor jöjjön ki a hordóból. De vajon – ha Jézus mindezt kézbe veszi és kézbe veszi az életünket, nem lehet, hogy mégis bekövetkezik víz borrá változásának csodája?

Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, … Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.

2. Megmaradás a gyülekezetben

És utoljára a teljes bizalomból fakadóan látni fogjuk, hogy ennek a bizalomnak, a reménység hitvallásának és a szeretetre, valamint jó cselekedetre való ingerlésnek a legtermészetesebb közege a gyülekezet. Ezért a teljes bizalomból fakadó negyedik változás a magatartásunkban és a lelki hozzáállásunkban a gyülekezetet érinti.

Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

Általában ez az az ige, amit néha már szinte zsarolásként tudunk egymásnak mondogatni akkor például, ha valaki egy másik gyülekezethez csatlakozik. De vajon tényleg arról szól-e, hogy ha mi egyszer egy gyülekezethez tartoztunk, akkor mi ahhoz a gyülekezethez életünk végéig úgy hozzá vagyunk kötve, mint jobbágy a röghöz? Vajon erről beszél-e Isten?

Ehhez meg kell érteni azt, hogy mit jelent itt a gyülekezet kifejezés, mivel az apostol itt gy olyan szót használ, ami főnévként mindössze kétszer szerepel az Újszövetségben, és a kettő közül is csak egyszer jelenti a gyülekezetet.

A gyülekezetről vagy egyházról természetesen nagyon sokszor beszél az Újszövetség. Csak azokban az igékben az „ekklészia” szót használja, amiből talán néha halljuk a magyar eklézsia kifejezés is származik. Az eklézsia jelentése nagyon összetett, mert jelenti egyrészt a hívők lelki közösségét, amit valóban csak azok tudnak megélni, akik már ismerik Krisztust, de ugyanakkor jelenti a gyülekezetnek a látható szervezeti formáját itt a földön, a maga Szentlélek általi szervezettségében, ahogy a tagok mind a maguk helyén vannak ebben a szervezetben, végzik a rájuk eső szolgálatokat és feladatokat. Tehát az eklézsia jelenti a helyi gyülekezetet is, ami látható a maga szervezettségében, infrastruktúrájában – és amire azt is mondja az Újszövetség, hogy Krisztus látható teste a földön. És az eklézsia jelenti a gyülekezet összességét, az egyetemes egyházat, amely a helyi gyülekezetekben jelen van az egész világon. De itt nem az eklézsiáról olvasunk. Tehát nem arról van szó, hogy egy helyi gyülekezethez nekünk ha törik, ha szakad tartoznunk kell. Hogy nem csatlakozhatunk egy másik gyülekezethez abban az esetben, ha máshová költözünk, vagy olyan esetben ha olyan változás áll be a gyülekezet életében, ami jól körülhatárolhatóan igeellenes irány. Isten Igéje nem köt bennünket röghöz, szabadságunk van ahhoz, hogy melyik helyi gyülekezethez tartozzunk … nagyon sok keserűségtől, meghasonlástól és feszültségtől menekülhetnénk meg akkor, ha megértenénk ezt a biblikus szabadságot, mert esetleg ennek az igének a félreértelmezésének következtében úgy tartozunk egy gyülekezethez, hogy végül ott sem építeni nem tudunk, sem épülni. Biztosak lehetünk abban, hogy ez nem Krisztus szándéka. Neki az a szándéka, hogy egymásra figyelve, egymást szeretetre és jó cselekedetre ingereljük.

Az más kérdés, hogy ha váltunk, akkor az milyen indulattal tesszük és módon. Tesszük ezt nyíltan, becsülettel és szeretettel elbúcsúzva, vagy ellógunk mint Móricka az énekóráról, néha vélt sérelmeinket hangoztatva, másokat is botránkoztatva. Nyilván ez is egyfajta lelki minőségről árulkodik.

Azonban amikor itt az apostol arra mutat rá, hogy a teljes bizalomból az is fakad, hogy nem hagyjuk el a saját gyülekezetünket, akkor az elsősorban nem a helyi gyülekezetre, mint látható közösségre utal, hanem egy sokkal egyszerűbb dologra. Nevezetesen a gyülekezet összejöveteleire. Gyakorlatilag az alkalmakról van szó. Lényegében azt mondja, hogy ne hanyagoljuk el annak a gyülekezetnek az összejöveteleit, amelyhez tartozunk.

De miért olyan fontos ez? Mi történik az összejöveteleken, ami ennyire fontossá teszi, hogy ne hagyjuk el, ne hanyagoljuk el azoknak a látogatását? Miért van erre egyáltalán szükségünk? Olyan sokan mondják azt, hogy nekik a legkevésbé a gyülekezetre van szükségük, ők nagyon jól elvannak magukban Krisztussal. Nézzük meg röviden, hogy miért fontos ez?

1. Először is induljunk ki a Krisztus test hasonlatból. Bármelyik testrészünk kikerül az élő testből, egészen rövid időn belül elhal és bomlásnak indul. Egész egyszerűen azért van szükségünk a gyülekezetre, mert a gyülekezet nélkül lelkileg halottak leszünk.

2. A gyülekezethez való tartozásunk leglényegesebb eleme, hogy részt veszünk a gyülekezeti közösségéletében, ami jelenti az Isten Igéjével betöltekezést, az abból való lelki felfrissülést, a közös imádságot és szolgálatot. Hogyan mondhatná valaki, hogy tartozik egy közösséghez, aminek az életében soha nem vesz részt? Kimondottan érdekesnek találom azt, ahogyan az első gyülekezeteket bemutatja az Újszövetség. Volt azokban is sok probléma és nehézség, amit az apostoloknak kezelni kellett. De sehol sem kellett győzködni őket, hogy az összejöveteleket látogassák. A Zsidókhoz írt levél egy viszonylag késői levél, és úgy látszik harminc negyven évvel az első gyülekezetek létrejötte után, már ezzel is számolni kellett, hogy a keresztyének nem tartották olyan fontosnak az összejövetelek látogatását.

3. Egész egyszerűen szükségünk van arra, hogy újra és újra felidézzük azt, hogy miért vagyunk keresztyének. Újra és újra együtt megerősödjünk abban, hogy az új életünk alapja Krisztus áldozata. Az összejöveteleknek igazából nem is az a célja elsőrenden, hogy mindig valami szenzációs titkot leplezzünk le, valami különleges lelki csemegét szopogassunk, hanem az, hogy felnézzünk Krisztusra és leginkább azt véssük bele a szívünkbe és eszünkbe, hogy az ő vére által lehet teljes bizalmunk a mennybe való bemenetelhez.

4. A hitető újra és újra el akarja hitetni velünk, hogy az összejövetelek nem olyan fontosak az életünkben. Ehhez még nem egyszer az evangéliumi tanítást is felhasználja, szépen belecsepegtetve a maga mérgét. Vajon még nem hallgattunk gyönyörködve olyan tanításokat: hogy nem számítanak az olyan vallásos cselekedetek mint a gyülekezetbe járás, csak a kapcsolat Krisztussal. És igaz: semmivel, a gyülekezetbe járással, az alkalmak látogatásával sem szerzünk érdemeket Isten, legfeljebb emberek előtt … és igaz, hogy a Krisztussal való kapcsolat a lényeg, de nem tudom, hogy látjuk-e itt az összefüggést igénk és a Krisztussal való kapcsolat között? Mert ha csak az egyik elemet emeljük ki, az hiába teljesen igaz önmagában, mégis félrevezetjük az embereket, mert egy igazságot, ha összefüggéseiből kiragadunk, akkor hazugsággá is válhat. A kettő mégis hogyan függ össze? Így:

Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, … Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

Tudom, hogy néha túl fáradtnak, túl keserűnek, túl zaklatottnak, túl csalódottnak, túl elfoglaltnak, vagy éppen túl kedvetlennek érezzük magunkat ahhoz, hogy bekapcsolódjunk egy hétközi összejövetelben vagy éppen a vasárnapi istentiszteleti ünneplésbe. Érdemes-e erőt venni magunkon ilyenkor? Érdemes-e kérni a Szentlelket, hogy erősítsen meg bennünket ilyenkor, hogy legyen erőnk megmozdulni, elindulni, ott lenni, elcsendesedni és felnézni Krisztusra – és együtt lenni azokkal, akik lehet, hogy maguk is túl fáradtak, túl keserűek, túl zaklatottak, túl csalódottak és túl kedvetlenek voltak … de aztán erőtlenségükbe beáradt Krisztus ereje, és aztán ott vannak, hogy Krisztusra nézzenek, Krisztusból lelkileg táplálkozzanak, és hagyják, hogy a Szentlélek emlékeztesse őket … jön egy nap, amire fel kell készülni és ez csak úgy lehetséges, hogy tartjuk egymásban a lelket azzal, hogy le fog járni az idő és nekünk elsősorban erre a lejáró időre kell készülnünk, hogy végül a teljes bizalmunk amivel a menny felé nézünk megtapasztalássá váljon Jézus Krisztus visszajöveteléről.

Erre van szükségünk, és ezt maga Isten mondja: „bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.”

Ennek a figyelmeztetését – mert itt olvasható az Újszövetség egyik legkeményebb figyelmeztetése – azonban majd legközelebb beszéljük meg, de ez már január 19-re esik.

Jézus vére által teljes bizalmunk lehet a mennyei szentélybe való bemenetelhez. Ebből a teljes bizalomból a következő négy dolog következik:

1. Bizalommal megyünk imádságban Istenhez minden kérésünkkel. Odajárulunk lelkileg a mi kegyelmes Istenünkhöz, akinél az értünk meghalt Krisztus jár közben, mint főpap.

2. Ragaszkodunk bizonyságtételünkben és hitvallásunkban ahhoz a reménységünkhöz, amit Krisztusban kaptunk.

3. A gyülekezetbe bekapcsolódva részt veszünk a szeretetteljes egymásra figyelésben és a jó cselekedetekre buzdításban.

4. Nem hanyagoljuk el az összejöveteleket a gyülekezetben testvéreinkkel, mert beismerjük és elismerjük, hogy szükségünk van a közös lelki táplálkozásra, egymás erősítésére és a szeretetre valamint a jó cselekedetre ingerlésre.

Engedjétek, hogy ez a teljes bizalom ebbe az irányba formálja az életeteket, amiről a Szentlélek innen ma is szólt. Ámen.


 

1Mk 12:30-31

2Lk 6:32-33

3Jn 1:5

4Rm 5:5

 

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates