Alapige: Jób 19:25-27

Lekció: Mk 16:1-13

 Letöltés, meghallgatás!

 

A héten is sikerült a halál kérdésével kapcsolatos szenzációs elméletbe belefutnom. Vitathatatlanul az emberiség legnagyobb problémája a halál problémája; hogy a halállal és az elmúlással mihez is kezdjünk. És mihez kezdjünk azzal a szenvedéssel és fájdalommal, ami megelőzi, és amit okoz a még élőknek. Filozófusok, vallások keresik a választ a kérdésre. A fizikusok bekapcsolódtak a kutatásba. Egy olyan területről van szó, ami a földi halandók számára egészen misztikus, a kvantumfizikáról. Bevallom számomra még a newtoni fizika is komoly nehézségeket okoz, de azt nagyjából megértettem, hogy mit hoztak ki a kvantumfizikai kísérleteik következtetéseként a halállal kapcsolatban. Szóval arra jutottak, hogy nincs halál. Szóval már a kvantumfizikának is van evangéliuma: nincs halál! Na ez nem a mi evangéliumunk!

De azért egy picit nézzük meg bővebben. A következőt mondják – a lényegünk legbelül egy mindössze 20 wattos energiaforrás, ami akkor is megmarad, amikor egyes szerveink rendeltetésszerűen megsemmisítik önmagukat. És ez az agyban működő energiaforrás megmarad és átlép egyik világból egy másikba. A végtelen számú univerzumok valamelyikébe. (Erről játékfilmek és sorozatok egyaránt készültek, mert dramaturgiailag igen izgalmas téma.) A lényeg: halál, mint olyan nem létezik. Ez egyébként nem más, mint a klasszikus lélekvándorlás tanának egy új köntösbe öltöztetése – egy újabb spekuláció, egy újabb találgatás a nagy talányra.

Tovább olvasom

Alapige: Jób 14:1-6

Lekció: 1Tim 6:6-12

Letöltés, meghallgatás!

 

Az advent előtti utolsó három vasárnapon a halottak napi megemlékezések után a régi keresztyének az emberi élet végességére figyelve igyekeztek vigasztalást és reménységet meríteni úgy, hogy kiemelten foglalkoztak a végesség, reménység és örökélet kérdéseivel. Szánjuk most mi is ezt az advent előtti három vasárnapot ezeknek a kérdéseknek.

A végesség és az elmúlás nagyon nagy kérdései az embernek. Már kis óvodás gyermek is szembesül ezzel, és fölteszi komoly kérdéseit is, ha elmegy a nagyi, vagy elpusztul a kedvenc kutyus és cicus, akkor ott a kérdés: mi lett vele, hol van most? Érzi, hogy a halál valami nagyon rossz, és várja, reméli az ezzel ellentétes információt: talán mégsem annyira rossz. Talán lehet mondani valami jót is. Talán az, hogy nincs már velünk nekünk rossz, de neki ugye jó? Vajon mit tudunk mondani? Persze azt mondjuk, hogy ő már biztos jó helyen van, de hányszor bujkál ott bennünk a bizonytalanság, hányszor üt át rajta a saját félelmünk – és lehet, hogy látszólag megnyugszik a gyermek, de a szíve nyugtalan marad, mert érzi a mi bizonytalanságunkat és félelmünket is.

Tovább olvasom

Alapige: Jób 38:1-18

Lekció: 2Móz 18-23

 

 

Sorozatbevezető

Az idei Sófár Református Dicsőítő Iskola felkért igehirdetőjeként estéről estére az Isten arcvonásai összefoglaló cím alapján szolgálhattam. Ezt kérték tőlem, erre kértek föl. A kapott üzeneteket szeretném veletek is megosztani, és nemcsak az ott elmondott üzenetekből, hanem még kiegészítjük néhány egyéb képpel is.

A felkérést már jóval hónapokkal ezelőtt megkaptam, úgyhogy időben el tudtam kezdeni készülni. Hogyan próbáljam megfigyelni Isten arcvonásait. Ez volt az első kérdésem. Azután eszembe jutott, hogy ez még Mózesnek sem ment, mert földi halandó nem nézhet Isten arcában anélkül, hogy bele ne pusztulna a fényességbe. Ahogy nem nézhetünk szabad szemmel a napba, mert megvakulunk, úgy nem nézhetünk bele közvetlenül Isten arcába sem. Viszont van egy mód, hogy szabad szemmel szemléljük a nap fényét. Ha egy tiszta éjszakán a Holdat nézzük. Akkor a nap fényét látjuk.

Isten arcvonásai sem szemlélhetők közvetlenül – pontosan ezért beszél Isten önmagáról is képekben. Hogy közvetetten bár, de képet kapjunk róla – és azután Isten arcvonásai rajtunk tükröződjenek vissza Krisztusban.

Tovább olvasom

Igehely szerint

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok