Alapige: 5Móz 5:12-15

Lekció: 2Móz 20:8-11

 Letöltés, meghallgatás!

Az ünnepek és az imahét miatt egy hosszabb időre megszakadt a Tíz Igéről szóló igehirdetéssorozat. Eddig az első három igéről beszéltünk, amelyben az fogalmazódott meg, hogy az az Isten, aki szabadítással ajándékozta meg meg népét, Izráelt kizárólagos igényt tart népére. Tanítja őket arra, hogy egyedül ő legyen az Istenük, ugyanakkor őt, a láthatatlan Istent semmilyen módon ne próbálják kiábrázolni, hiszen semmilyen teremtmény nem alkalmas arra, hogy a teremtőről képet adjon; a 3. ige kapcsán pedig szó volt arról a kiváltságról, hogy Isten kijelentette nevét népének, de nem azért, hogy ezzel a névvel visszaéljen, akár gyalázva azt, akár hamisan használva, hanem azért, hogy neve által tekintélye legyen közöttük, akit segítségül hívhatnak és akinek a nevét dicsőíthetik a világban ezzel is tisztességet szerezve a hatalmas és egyetlen Istennek.

A 4. ige még mindig az első kőtáblán szereplő parancsolat, amely így még mindig közvetlenül az igaz Isten helyes tiszteletére hív. Két változatban található meg Mózes könyveiben, az előbb az ismertebb változatot hallottuk, most pedig a ritkábban idézett változatot szeretném felolvasni és ennek kapcsán beszélni az Úr nyugalomnapjáról. 5Móz 5:12-15

12Tartsd meg a nyugalom napját, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az ÚR. 13Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! 14De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak a nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálód, se ökröd, se szamarad és semmiféle állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Hadd pihenjen szolgád és szolgálód hozzád hasonlóan! 15Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a nyugalom napját.

Tovább olvasom

Alapige: 5Móz 7:26a

Lekció: 5Móz 7

 

 

Aki most a református rend szerint a Mózes 5. könyvét olvassa a héten beleütközhetett a Biblia – és ezen belül az Ószövetség – olvasásának egyik legkomolyabb dilemmájába.

Izráel már ott áll Kánaán határán, Mózes elismétli a törvényt és több nagy prédikációban értelmezi, megmagyarázza és kifejti azokat Izráel fiai számára. Milyen isteni rendelkezéseknek, törvényeknek és szabályoknak engedelmeskedjenek Kánaán elfoglalásakor és elfoglalása után. Mit tartsanak szem előtt, amit sohase felejtsenek el, ha Isten ajándékaként akarják megőrizni Kánaánt.

Eddig rendben. De hol a probléma, ami akár az istentelenek számára, akár jó szándékú hívők számára megkerülhetetlen akadállyá és botránykővé válik az Ószövetségben. Ez a kánaáni népek kiirtására vonatkozó kemény isteni parancs.

Ha valaki rosszindulatú elfogultsággal olvassa ezeket a történeteket, az minden józan és történeti érv ellenére úgyis azt fogja mondani: ezek a piszkos, gyűlölködéstől lihegő zsidók lám, már akkor is elnyomóként és népirtóként, földrablóként stb. léptek fel.

Tovább olvasom

Alapige: 5Móz 34

Lekció: Mt 17:1-8

 Letöltés, meghallgatás!

 

A múlt héten láttuk azt, hogy Mózes hogyan nézett szembe a közeledő véggel. Egyrészt valóban szembenézett, és amikor megalkotta végrendeletét, az ő szellemi hagyatékát, akkor abban is kizárólag Istenre mutatott, őt emelte fel és az Ő dicsősége volt számára a fontos.

Ma – és ezzel a Mózes élete c. sorozatunk végére érünk – Mózes haláláról lesz szó. Ehhez olvassuk el az 5Móz 34-et.

Tovább olvasom

Igehely szerint

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok