Alapige: Gal 3:15-18

Lekció: 2Pt 1:3-4

 Letöltés, meghallgatás!

 

Mielőtt a mai üzenetünkre rátérek szeretnék egy kicsit beszélni a végrendeletekről. Ha valaki a hagyatékáról nem végrendelkezik, akkor a törvény szabályozza azt, hogy a hagyatékot hogyan kell megosztani az örökösök között. Amikor azonban végrendelkezik, akkor bizonyos törvényi keretek között maga határozhatja meg azt, hogy az örökösei hogyan osztozzanak az örökségen. Ha élete során úgy érzi, hogy a végrendelete nem megfelelő, akkor a végrendeleten változtathat, kiegészítheti, törölhet belőle – szóval átírhatja. Annyiszor teheti, amennyiszer úgy látja, hogy ez szükséges. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ha az örökös a végrendelettel nem elégedett, akkor ha van rá jogi lehetősége, a végrendeletet megtámadhatja a bíróság előtt és a bíróság módosíthatja a végrendeletet az örökhagyó halála után, ha ezt indokoltnak látja.

A régi görög jogban ez egészen máshogy volt. Ha valaki elkészítette a végrendeletét, azon már senki sem változtathatott, sőt ki sem egészíthette; ezt még az örökhagyó sem tehette meg. Nem változtathatta meg kénye-kedve szerint. Amit egyszer kimondott és leíratott, annak úgy kellett maradnia.

Pál apostol ezt a jogi intézményt igyekszik bemutatni arra, hogy bemutassa miért nem lehetséges, hogy az ember a törvény cselekedetei által üdvözüljön. Mai alapigénk a Gal 3:15-18 és a megváltozhatatlan ígéretről szól.

Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg. 16Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. 17Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített az Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. 18Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; Ábrahámnak viszont ígéret által ajándékozta azt az Isten.

Tovább olvasom

Igehely szerint

Gyülekezetünk elérhetőségei:

Címünk: 2360 Gyál, Zrinyi u. 33
Telefon: 06-29-340-531
E-mail címünk: hivatal@gyaliref.hu
Az egyházközség számlaszáma: 64400044-10408234
A lelkész hivatal nyitvatartási ideje: Kedd-Péntek: 16:00-18:00


Térkép:

 

Copyright © 2013 Gyáli Református Gyülekezet. Minden jog fenntartva.

A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hétköznapok ünnepei

Gyáli Református Egyházközség (@gyaliref.egyhaz) által megosztott bejegyzés,

© Gyáli Református Egyházközség. Minden jog fentartva.
Free Joomla! templates by Engine Templates
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Ok