Abrám életében azt figyelhettük meg eddig, hogy mi történik, amikor az elhívásának megfelelően hittel lép: nemcsak megtapasztalja Isten áldását az életében, hanem maga is áldás lesz. Viszont azt is láttuk mi következik abból, ha nem hittel lép, amikor „kirándul” az elhívásából: nemhogy nem tapasztal áldást, hanem megszűnik áldásközvetítővé válni, szinte átokforrássá lesz.
Isten azonban munkálkodik választottjának életében annyira, hogy még egyoldalúan is tartja magát ígéreteihez – visszarándítja a kirándult Abrámot. Ehhez felhasználja kemény kézzel a fáraót, aki kiutasítja az országból.
Ezek után ott áll Abrám kiebrudalva Egyiptomból, bár a korábbinál is jobban meggazdagodva, de hitében kudarcot vallva és szégyenben. Vajon sikerült-e Istennek ez a visszarándítás? Mi megy végbe Abrámban? Ezt fogjuk ma megnézni az 1Móz 13 alapján. Nem olvasom fel egyszerre az egész fejezetet, hanem szakaszról szakaszra fogunk haladni. Az 1-4. versekkel kezdjük.
1Abrám feljött Egyiptomból a feleségével és mindenével együtt, amije volt. Lót is vele jött a Délvidékre. 2Abrámnak igen tekintélyes vagyona volt: jószága, ezüstje és aranya. 3A Délvidékről továbbvonult előző szállásai mentén egészen Bételig, addig a helyig, ahol korábban is sátorozott Bétel és Aj között, 4annak az oltárnak a helyéig, amelyet ott először készített. Ott segítségül hívta Abrám az Úr nevét.
„Amikor hittel lépsz, áldás leszel!” Ábrahám történetéből ezt az üzenetet értettük meg a múlt héten, amikor láttuk azt, hogy Abrám hogyan válaszolt hittel Isten megszólító szavára. Hittel lépett, és úgy vett áldást, hogy maga is áldás lett a családjának, az áldásra nyitott szívű embereknek, sőt még azoknak a pogányoknak is áldásközvetítővé, áldáshordozóvá vált, akiket Kánaánban a neki ígért földön talált.
Tudom, hogy szívesen hallgatjuk az elhívásunkhoz kapcsolódó ígéreteket; és az ehhez tartozó küldetést már kelletlenebbül fogadja a szívünk, de higgyétek el Isten áldása akkor gazdagít titeket, ha ennek az áldásnak a csatornáivá is váltok. Milyen világosan mondja Jézus is, aki szomjazik az igyék, és ha valaki az élő víz forrásához csatlakozik, maga is ennek a forrásnak a csatornájává válik: „annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.” [Jn 7:38]
Abrám az első próbatételt hittel állta ki. Amikor látta, hogy kánaánban bálványimádó pogányok élnek, és az hogy a föld övé és utódaié lesz, az sokkal távolabb van, nem csüggedt el, hanem oltárt épített az Úrnak, hogy azzal az oltárral is az élő Isten imádatára hívja a pogányokat, hogy maguk is áldást vegyenek.
Mózes azonban Abrám életének következő epizódjaként egy olyan eseményt mutat be, amit nyugodtan tekinthetünk az előző ún. ellentörténetének, és azt nézhetjük meg, hogy mi történik, amikor nem hittel lépünk. Mai alapigénk az 1Móz 12:10-20
Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert súlyos éhínség volt azon a földön. Amikor már közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Nézd csak! Tudom, hogy szép arcú asszony vagy. Ha meglátnak az egyiptomiak, azt mondják majd: Ez a felesége! És engem megölnek, téged pedig életben hagynak. Mondd, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen a te réveden, és életben maradjak általad.
Így is történt. Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak látták, hogy nagyon szép az asszony. A fáraó főemberei is meglátták őt, dicsérték a fáraónak, és elvitték az asszonyt a fáraó házába. Abrámnak pedig jó sora lett az asszony révén: lettek neki juhai, marhái és szamarai, szolgái és szolgálói, nőstény szamarai és tevéi. De nagy csapásokkal sújtotta az Úr a fáraót és házát Abrám felesége, Száraj miatt. Hívatta azért a fáraó Abrámot, és ezt mondta: Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy a feleséged? Miért mondtad, hogy a húgod? Csak ezért vettem feleségül. Most aztán itt a feleséged, fogd, és menj! Embereket is rendelt mellé a fáraó, és azok kivezették őt, feleségét és mindenét, amije csak volt.
„Megáldalak, hogy áldás légy!” Szólt Isten megszólítása Abrámhoz. A múlt héten igyekeztem csak azt bemutatni, hogy mit is jelentett és a számunkra is mit jelent ez a megszólítás és igyekeztünk Isten megszólításának mindannyiunkra érvényes természetét megérteni, a meghívás-ígéret-küldetés hármasságában. Akik csak egy kicsit is ismerik a Bibliából az ősatyák, és a legelső ősatya történetét azok tudják, hogy Abrám életében milyen változást hozott ez a megszólítás.
Ma Ábrahám új életének a legelső szakaszát fogjuk megvizsgálni, ezen belül azt is, hogy vajon a meghívás és ígéret mellé elfogadta-e a küldetést: Légy áldás! Mai üzenetünk alapja az 1Móz 12:4-9
Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. Fogta Abrám Szárajt, a feleségét, és Lótot, a testvére fiát, meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére. Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móré tölgyeséig. Akkor még kánaániak voltak ezen a földön. Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet! Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felütötte sátrát. Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott is az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. Azután útnak indult Abrám, és továbbvonult a Délvidék felé.
A Szentírás középpontjában Krisztus van az első betűtől kezdve az utolsóig. Az egész kijelentés Krisztusról szól. Ha a Bibliát nem tudjuk Krisztusra nézve olvasni és értelmezni zárva marad előttünk. De hogy miért mondtam ezt? Azért, mert miközben az Írás Krisztust hozza közel hozzánk, mind az Ó-, mind az Újszövetségben, vannak olyan kulcsfigurák a Bibliában, akiknek úgy osztja meg velünk a történetét, hogy abban a mi történetünk is sajátos módon benne van. Magunkra is ismerhetünk bennük - az ő hitük a mi hitünk, az ő örömeik a mi örömeink, az ő bukásaik a mi bukásaink – és az ő elhívásuk és üdvösségük a mi elhívásunk és üdvösségünk is.
Mind közül a legfontosabb kulcsfigura Ábrahám, akivel a hit története elkezdődik az egész történelemben. Belőle indul ki indul ki a hit története. A világ reménységének a története. Minden további hithősnek ő az őse, legyen akár József, Mózes, Dávid vagy Illés. Így szeretném mostantól vasárnapról vasárnapra Ábrahám történetén keresztül hirdetni a Krisztust. Ma az ő elhívásának történetére figyelünk, alapigénk az 1Móz 12:1-3
Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.
Ha vihar közeledik és látjuk a közeledő viharfelhőt, akkor számíthatunk mennydörgésre és villámlásra. Tudjuk, hogy fognak jönni a villámok, amelyek bevilágítják az eget; egyvalamit viszont sohasem tudhatunk bizonyosan: éppen hova fog lecsapni a villám. Egyszerűen egy villámcsapást lehetetlen előre jelezni; sem az idejét, sem a helyét. Laikusként biztosan nem. Ezért fontos, hogy tudjuk a villám kiszámíthatatlansága ellenére is, hogy hogyan védekezzünk vele szemben. Vannak erre módszerek. A villámlást és a villámcsapást illik komolyan venni, mert egyáltalán nem biztos, hogy megtörténik velünk az, amit egyszer egy biztonsági kamera rögzített egy emberről, akibe belecsapott a villám és összeesett. Nem sokkal később azonban felkelt és továbbindult, mire azonnal újra belecsapott a villám és újra összeesett. Majd fölkelt és továbbindult és nem emlékszem biztosan, de talán harmadszor is belecsapott a villám – a lényeg, hogy az ember végül elsétált. Nos jobb nem próbálkozni.
Mai vasárnapunkon Isten országának az eljövetele lesz üzenetünk középpontjában. A keresztyénség történetét végigkíséri az Isten országának a várása. Ezért fontos, hogy újra és újra elénk kerüljön ennek üzenete.
Már Krisztus eljövetele előtt is Isten népének jövőbeli reménységének homlokterében ott volt Isten országának a várása. Amikor pedig Jézus eljött erre a földre Isten országát és annak eljövetelét hirdette. Az ország eljövetelét most egyetlen fókuszpont felől vizsgáljuk: Isten országa úgy jön el, mint a villám. Alapigénk: Lk 17:20-24
20Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, így válaszolt nekik: Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember azt előre kiszámíthatná. 21Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! Mert az Isten országa közöttetek van!
22A tanítványoknak pedig ezt mondta: Jönnek majd napok, amikor szeretnétek akár egyetlenegyet is látni az Emberfiának napjai közül, de nem láttok. 23Ha ezt mondják majd nektek: Íme, ott, vagy íme, itt van – ne menjetek oda, és ne fussatok utána! 24Mert ahogyan a villám az egész égbolton egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján.
Letölthető formátumok
Az e-könyv letölthető az alábbi formátumokban.