Lekció: 1Kor 2:6-16
Alapige: 1Kor 2:14
Énekek:
40 – Várván vártam a felséges Urat
585 – Úr Isten, te tarts meg minket
826 – Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám
Akkoriban, amikor még nem lehetett arra számítani, hogy középületekben vízvezeték és lefolyócsatorna található, egy angol nő Németországba készült utazni. Lefoglalt egy kis szobát egy olyan fogadóban, amely a helyi tanító és felesége tulajdonában volt. Az utazó aggódott amiatt, hogy lesz-e angolvécé a fogadóban. (Angliában a vécét általában a „W.C.” rövidítéssel jelölik, ami a „water closet” kifejezést takarja.) A hölgy írt tehát a tanítónak egy levelet, amelyben érdeklődött afelől, hogy hol található a W.C. A tanító, aki csak törte az angolt, elment a helybeli paphoz megkérdezni, hogy nem tudja-e, mit jelent a „W.C.”. Együtt töprengtek a betűk lehetséges értelmén, és végül arra jutottak, hogy a wayside chapel (útszéli kápolna) kifejezésre utalhatnak. A hölgy, vonták le a következtetést, nyilván arra kíváncsi, hogy van-e valahol a ház közelében egy útszéli kápolna. A tanító a következő választ írta az angol hölgynek:
Kedves asszonyom,
Nagy örömmel értesítem, hogy a W.C. mintegy tizennégy kilométerre van a háztól, egy szép fenyőliget közepén, pompás környezetben.
229 ember fér el benne, de csak csütörtökön és vasárnap van nyitva. Mivel a nyári hónapokban sok vendégre lehet számítani, javaslom, hogy korán érkezzen, bár állóhely általában van bőséggel. Ez egy szerencsétlen helyzet, különösképpen, ha rendszeresen szokott járni. Talán érdekli Önt, hogy a lányom esküvője a W.C.-ben volt, sőt a férjét is ott ismerte meg. Visszaemlékszem, milyen tolongás volt az ülőhelyekért. Egy ülőhelyre tíz ember is jutott. Csodálatos volt látni az átszellemült arcokat.
Örömére szolgálhat, hogy sokan ebédjüket is magukkal viszik, és valóságos ünnepet ülnek, míg mások kivárják az utolsó pillanatot, és pontosan időben érkeznek. Különösképpen ajánlom önnek, hogy látogasson el csütörtökön, mert akkor orgonakíséret is van. Az akusztika kitűnő, még a legfinomabb hangok is hallhatóak mindenütt.
Nemrég még egy csengője is lett, amely mindig megszólal, ha belép valaki. Jótékonysági vásárt is rendeznek azzal a céllal, hogy párnázott székeket vehessenek, mivel az emberek már régóta érzik ennek a szükségességét.
A feleségem az utóbbi időben betegeskedett, így mostanában nem tudott elmenni. Már majdnem egy esztendeje nem volt, ami természetesen nagyon bántja.
Nagy örömömre szolgál, ha lefoglalhatom a legjobb helyet az Ön számára, ahol mindenki láthatja Önt. Alig várom, hogy magam kísérjem el oda.
Szívélyes üdvözlettel:
A tanító
Igazi, komikus félreértés, ami abból fakadt, hogy ugyanazon a kifejezés alatt mást értett az egyik és a másik ember.
Sokszor tapasztaljuk azt, hogy olyan emberek, akiknek az értelmét még nem Krisztus gondolkodásmódja határozza meg egyszerűen nem értik és nem fogadják el Isten Lelkének dolgait, és ezért egészen mást értenek ugyanazon kifejezés alatt, mint azok, akik a Lélek szerint járnak. A mai igénk is erre világít rá, amiből egy verset szeretnék újraolvasni: 1Kor 2:14
„A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.”
A lelki ember és a nem lelki ember gondolkodása lényegileg mindenben eltér egymástól; itt most természetesen nem arra gondolok, hogy spenót a finomabb vagy a sóska; hanem az olyan élet lényegét érintő dolgokról, amelyekhez fontos, hogy megújuljunk az értelmünkben, sőt azt kell mondjam, hogy Isten szavának erejével napról napra meg tudjunk újulni az értelmünkben[1]. Mert ha nem tudjuk lelki emberként lelki módon elfogadni Isten Lelkének dolgait, ennek a világnak és a saját halálra ítélt testi természetünk uralma alatt fogunk élni. Márpedig „test és vér nem örökölheti Isten országát.”
Egy-két jellemző példán keresztül szeretném ezt a kérdést bemutatni.
1. Boldogság
Kezdjük az életünket meghatározó egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb kérdéssel, a boldogság kérdésével. A nem lelki ember és a lelki ember egészen mást ért a boldogság alatt. (A lelki ember kifejezést lehet „szellemi embernek” is fordítani, amiben kifejeződik az, hogy olyan emberről van szó, akit betöltött Isten Lelke, amelyet Isten Szellemének is neveznek. Mi maradunk a saját bibliafordításunk szövegénél, de ismerni és érteni érdemes a szöveg a magyar nyelvben nem jól kifejezhető árnyalatait.)
1.1. A nem lelki ember és a boldogság
Mit ért a nem lelki ember a boldogság alatt? Azt hiszem erre viszonylag könnyen tudnánk felelni, hiszen mindannyian így indultunk. A nem lelki ember a boldogság alatt azt érti, hogy eléri a céljait az anyagiak terén, a kapcsolatok terén, a hivatás terén. Amíg nem jut el ide azt gondolja, hogy akkor lesz boldog, ha sikerül gazdagnak lennie – nem feltétlenül kő gazdagnak – de mondjuk a szép új ház, a nívós gépkocsi, megfelelő tartalék a bankszámlán, és rendszeres külföldi utazások, természetesen felfelé ívelő karrier és megbecsültség; mindez már elég a boldogsághoz; ehhez aztán igénytől függően jöhet egy sikeres házasság, vagy épp ellenkezőleg: levadászott szextrófeák nagy száma; esetleg egy-két gyerek, akik persze kimagasló tehetségek és majd tovább gyarapítják a már addig összehalmozott vagyont; vagy épp ellenkezőleg – és manapság inkább ez a tendencia – egy se, hogy inkább a hobbimnak élhessek. Valami ilyesmi. Nézzétek meg, mintha folyamatosan ezt sugallnák nekünk a celebműsorok, a celebhírek és hasonlók.
Aztán persze a sok vesztes, akiknek ez nem sikerül, már azzal is megelégedne, ha lenne egy nyugodt délutánja egy sör mellett. Hát valami ilyesmi a nem lelki ember boldogsága. és fel nem fogja, sőt kineveti azt, amit Isten Lelke mond a boldogságról.
1.2. A lelki ember és a boldogság
Ezzel szemben mit mond Isten Lelke a boldogságról? Először is azt, hogy az teljesen független a körülményektől. Nem mondom, hogy a jobb körülmények nem biztosítanak jobb közérzetet, a rosszabb körülmények nem biztosítanak rosszabb közérzetet. De a közérzet és a boldogság közé a lelki ember nem tesz egyenlőségjelet, csak a nem lelki ember, mert mást nem ért meg. De ki a boldog a lélek szerint? A Biblia sokféleképpen elmondja, de mind ugyanarra mutat, amit a Zsolt 65:5-ben olvasunk:
„Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz, hogy udvaraidban lakozzék.”
A lelki embernek az a boldogság, ha ott lehet Isten közelében. Innen nézve nagyon sokat segít megértenünk Jézus boldogmondásait is. Hiszen olyan élethelyzetekről beszél Jézus azokban, amelyek nem lehetnek okai a boldogságnak. Jézus ott sírókról beszél, igazságra éhezőkről beszél, gyalázatot és üldözést szenvedőkről beszél, illetve olyan lelkületről beszél, amit a világ nem értékel, hanem lenéz és eltipor: szelídekről, irgalmasokról, békét teremtőkről és tiszta szívűekről. De ha megnézzük a második felét, akkor az is kiderül, hogy miért boldogok – mert mindennek ellenére, és éppen ezért ott lehetnek Isten közelében, és Isten az örökkévaló boldogságba is magához fogadja őket.
A nem lelki ember számára ez egyszerűen nevetséges és érthetetlen; nem fogadja el, sőt bolondságnak tekinti.
2. A pénz
Nézzük van-e különbség a pénz és az anyagiak területén.
2.1. A nem lelki ember és a pénz
A nem lelki ember számára egyértelmű: az a jó, ha minél több van belőle, minél többet lehessen belőle megszerezni. Ugyanis ettől látja biztonságban az életét. Ha van pénz biztonságban vagyok, ha nincs pénz nem vagyok biztonságban, elönt az aggodalom és a hisztéria. A nem lelki ember ráadásul minden megszerzett forinttal kapcsolatban meg van győződve, hogy az az övé. Hogy a pénznek az ő szolgálatában kell állnia. És régen nem veszi észre, hogy nem is a pénz szolgál neki, hanem már ő szolgál a pénznek az aggodalmaival, a félelmeivel és a mohóságával.
Mert Jézus nagyon világosan megmondta: a pénz is egy isten. Nem önmagában: az ember teszi azzá. Nevet is adott neki: mammon-isten, ami szolgálatot és imádatot követel. És aki a mammon-isten szolgálatára adja a fejét, az képtelen lesz Istent szeretni és szolgálni.
2.2. A lelki ember és a pénz
De vajon a lelki ember hogyan gondolkozik a pénzről? Semmiképpen sem olyan álszent módon, hogy a pénz az egy milyen gonosz dolog, és miközben a felszínen szidja, a mélyben pedig nagyon is odavan érte. Viszont a lelki ember nem a pénz lététől vagy nemlététől teszi függővé a biztonságérzetét. Az ő élete mindig biztonságban van Krisztusban. Akkor is, ha ott a csekk, de nincs meg rá a fedezet – és nem aggodalmaskodva rohangál és kapálózik, hanem leteszi Isten elé megoldásért. Mert az élete Krisztusban van elrejtve és biztonságban van.
Ráadásul a pénzéről azt is tudja, hogy az nem az övé, hanem Istené. És mivel Istené, ezért Isten szerinti módon bánik vele. Nem pazarolja hiábavaló és fölösleges dolgokra. Mert az a pénz szent. De éppen ezért attól sem fél, hogy visszaadja Istennek, amit Isten világosan úgymond visszakér tőle az ő országának szolgálatára. Nem kezdi el megmagyarázni a bizonyítványt, hanem odateszi bizalommal Isten kezébe. Sőt! Határozottan emlékszem, amikor egyszer régen az efézusi levélben a következőt olvastam, nagyon megdöbbentem:
„Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.” [Ef 4:28]
Tehát ne pusztán csak azért dolgozzatok, hogy ne legyetek ingyenélő koloncok és tolvajok más emberek nyakán. Ne csak azért dolgozzatok, hogy a saját munkátok javadalmából éljetek meg és ne károsítsatok meg mást, hanem ennél sokkal többről van szó. Azért is dolgozzatok, hogy abból mások számára is hasznos lehessen az életetek. Olyanoknak, akik nem képesek gondoskodni magukról. Nem a dologtalan henyékről beszél, mert róluk azt mondja maga Pál, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék [2Thessz 3:10], hanem nagyon sokan vannak, akik képtelenek arra, hogy magukról gondot viseljenek. A lelki ember így gondolkodik a pénzről.
3. Hivatás
Vajon van-e különbség a lelki és a nem lelki ember életében a hivatás kérdésében?
3.1. A nem lelki ember és a hivatás
A nem lelki ember a hivatás kérdését szinte kizárólag a jövedelmezőség szempontjából közelíti meg. Nyilván köze van a pénzzel kapcsolatos látásmódhoz is, de ehhez képest azért egy kicsit tovább is lépünk. Ez az a terület, ahol a felnőtté válás folyamatában óriási változás áll be az életünkben, bár ahogy érzékelem, ma már ez is egyre fiatalabb korra csúszik le.
Mit gondolok ez alatt? A legtöbb gyermeknek vannak álmai azzal kapcsolatban, hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek. Vannak köztük megmosolyogtatóak, de vannak egészen komolyak is. De egyben közösek. A legtöbb gyereknél a legutolsó szempont a jövedelmezőség. Ha orvos akar lenni, akkor azért, hogy gyógyítson és nem azért, hogy orvosként sok pénzt keressen. Ha tűzoltó akkor sincs a pénznek jelentősége. Ha rendőr, akkor a rosszak ellen akar küzdeni. Vajon hány gyerek akar tőzsdebróker lenni? Esetleg kommunikációs asszisztens? Vagy hányan akartak lenni okmányirodai ügyintézők? Természetesen nem azt mondom ezzel, hogy ezek nem szükséges, és nem tisztességes munkák. Szükségesek, fontosak, tisztességesek, ha tisztességesen végzik, tisztességes dolgokra.
Hanem csak azt, hogy kinek volt ez az álma? Nyilván senkinek. De aztán jött a felnőttkorba lépés, és oda lettek az álmok, maradt a kemény realitás. Néha maguk a szülők is sokat rombolnak ezen a területen. Mi mennyit hoz a konyhára, és a lehetőségeink és képességeink – vagy éppen az elvesztegetett lehetőségeinkhez képest hozzuk ki a maximumot. A nem lelki ember így látja.
3.2. A lelki ember és a hivatás
Ezzel szemben a lelki ember egészen máshogy tekint a hivatására. Lehet, hogy felnőttként megismerve Krisztust, már nem feltétlenül tud váltani, sőt a Szentírás még azt is mondja, hogy nem is kell váltani; és ugyanazt csinálja, mint addig, még akkor is ha nem az volt az álma, vagy éppen nagyon is kiszolgáltatott a munkaerőpiacon. De megváltozik a látása a hivatás tekintetében is. Megérti azt, hogy a hivatása is szolgálat Istennek. Isten olyan méltóságot ad a munkájának, hogy az még a rabszolgamunkát is értelmessé teszi. Ez valóban csak lelki változással követhető, a nem lelki ember csak nevet rajta. De akkor is igaz. Erre a legmarkánsabb bibliai példa egy utasítás Péter leveléből.
„Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is.” [1Pt 2:18]
Pál is ír erről két helyen is. ez már tényleg túl van minden határon – legalábbis amit erről a nem lelki ember gondol.
Aki még a hivatás megtalálása előtt áll, az sincs feltétlenül könnyű helyzetben. De még mindig megvan a lehetősége arra, hogy úgy lépjen tovább, ahol egyértelműen az élő Isten és nem a mammon-isten lesz az, ami a hivatás választásában eligazítja. És akkor úgy is fogja végezni, mint aki Istennek szolgál.
4. Halál
Befejezésül jöjjön egy nagyon akut téma és probléma: a halál. Állandóan jelen van az életünkben, de most konkrétan az eutanázia vitájánál merül fel és bizony itt is elválasztódik egymástól a lelki és nem lelki gondolkodás. Egy igehirdetés egy alpontjaként természetesen nem lesz elég mély árnyalt, azt viszont remélem, hogy így is érthető lesz.
4.1. A nem lelki ember és a halál
A nem lelki ember azt gondolja, hogy az élete az övé és ezért dönthet arról, hogy hogyan élje az életét, és hogyan is fejezze be az életét. Ez nem új találmány az emberiség életében. Különösen élére áll ez a kérdés akkor, amikor valaki
- Orvosilag egyértelműen gyógyíthatatlan beteg
- Betegsége elviselhetetlen szenvedést jelent a számára
- Az életét szeretné méltósággal befejezni
Most ekörül zajlik a vita – és ki tudja, talán népszavazás is lesz róla. Ebben az esetben azt a vádat is megfogalmazzák, hogy aki megfosztja a szenvedőt a kegyes haláltól lényegében részvétlen, kegyetlen; vajon ő mit tenne ha hasonló helyzetben lenne? Még csak azt sem mondom, hogy nem indokolt megfogalmazni ezt a vádat és ezt a kérdést, hogy tisztában is legyünk azzal, hogy hogyan és miért mondunk erre mégis nemet.
4.2. A lelki ember és a halál
- A lelki ember tisztában van azzal, hogy nemcsak az ő, hanem lényegében egyetlen ember élete sem az övé, hanem Istené. Isten alkotta és akarta, ő tervezte meg minden egyes ember életét már a világ teremtése előtt elejétől a végéig, mindazzal, amit abban kimér ránk. Hogy egyen-egyenként miért úgy, ahogy azt legtöbbször csak akkor értjük meg, amikor már végigmentünk rajta és visszanézünk.
- A lelki ember tisztában van azzal, hogy a lét nem ér véget a test halálával, hanem végső állapotában marad változtathatatlanul. Aki Krisztus nélkül lép ki a világból, az egy Krisztus nélküli rettenetes létállapotba kerül ráadásul változtathatatlanul és örökre, amelyet nevezünk gyehenna tüzének, kárhozatnak vagy éppen pokolnak. Ez azt is jelenti, hogy ha valaki a földi életből méltósággal akar távozni és a létszenvedés elől elmenekülni, az nem lerövidíti, hanem az örökkévalóságig kitágítja szenvedéseinek idejét. Azt mondja az Írás:
elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik …[Zsid 9:27]
Na az az igazi kegyetlenség, ha valaki erről nem hall. Nyilván nem az a cél, hogy bárkinek a szenvedését növeljük és elnyújtsuk, bárkit a méltóságától megfosszunk. Az a baj, hogy sokan úgy érzik mintha csak e kettő közül választhatnának. A szenvedőnek mindent biztosítani kell, hogy szenvedése enyhüljön – legfőképpen a szeretetet és azután mindent ami ebből fakad. De egy dolgot nem tehetünk – nem állhatunk Isten helyére még a legőszintébb együttérzéssel sem.
- A lelki ember tisztában van, legyen bármilyen is a helyzete és az állapota, hogy amíg a világban van ő tanúbizonyság Krisztusról. Erre Pál apostol magát állítja példaként:
vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél;
Tényleg! Ő már ismeri az élet urát, befogadta Krisztust, neki a testi halál tiszta nyereség lenne. Ő mondja, nem én. De hozzáteszi:
de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. [Fil 1:23-24]
Nos nem baj, ha tisztázzuk, hogy az apostol ezt nem egy jakuzziból üzeni, egyik kezében hűs pezsgővel, a másik kezében kaviáros szendviccsel, malibui otthonának teraszáról, Lamborghinivel a garázsban, hanem börtönből, valószínűleg sok fájdalomtól gyötörten, a szeme se jó, lehet, hogy már a kezét sem tudja rendesen használni a sok bántalmazás és kalodázás miatt. Ő mégis inkább azt választja, hogy ha Isten még ilyen állapotban is tudja őt használni, akkor addig marad, amíg Isten jónak látja.
Mert: tudja, hogy az élete Istené, aki megváltotta őt szeretetével az örök életre; mert tudja, hogy ezt a megváltást a megváltatlan emberek elé kell tárnia, hogy ne egy ennél az életnél is rosszabb várjon rájuk.
Befejezés
Négy kifejezést mutattam meg, ahol egészen mást ért a lelki ember és a nem lelki ember. Ahogy mást értett a WC kifejezés alatt az angol nő és a német lelkész. Sok más terület is eszünkbe juthat, csak felvillantom ezeket továbbgondolásra, nem akarom elhúzni – mert nagyon hosszan lehetne.
Egészen mást ért a lelki ember és a nem lelki ember amikor ilyen kifejezéseket hall: „bűn”, „hűség”, „szabadság”, „igazság”, „tisztesség”, „hit”, „reménység”, „szeretet”, „jövő”. Az biztos – ha valaki még akar gondolkodni a lelki és nem lelki ember közti különbségről, több mint egy hétre való anyagot adtam neki. Ha mindezekben jól akarunk látni, akkor lelki módon gondolkozzunk ezek felől, mert helyesen csak lelki módon lehet mindezeket megítélni. Mégpedig Isten Igéjének alapján állva.
A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.
Ámen.
[1] vö. Rm 12:2 „és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”