Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. Fil. 4:13
Dicsőítő énekek
„Mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (1Péter 3:9b)
A gyáli dicsőítő csoport neve ezt az egyszerű üzenetet hordozza: „Mondj áldást” függetlenül attól, hogy mikor milyen környezetben vagy, mert Isten szeretete erre indít bennünket. Ha ezt a nevet úgy írjuk, ahogyan kiejtjük és halljuk – azaz fonetikusan -, akkor már is benne van Gyál kertváros neve, ahol gyülekezetünk várja azokat, akik már ismerik vagy ismerni szeretnék Istent, és dicsérni őt. Aki nemcsak teremtett, de meg is áldott bennünket, és gondoskodik rólunk minden nap: „MonGYÁLdást”!
Ezt az áldást szeretnénk tovább adni, minden hónap első Úrnapján (vasárnap), amikor lelkes, bár amatőr dicsőítő csoportunk vezeti az éneklést az istentiszteleten. Az alábbi énekek elő felvétele is ezeken az istentiszteleteken született, egy kis ízelítőként abból, hogyan énekelünk együtt, dob, gitárok és fuvola kíséretében. Várunk szeretettel, látogass el közénk a következő alkalommal is!
Áldjad lelkem az UratAmim vanAnnak, ki a trónon ülArcra borulokAz egyháznak a Jézus a fundámentuma (590)Azt mondodAz Úr irgalma végtelenCsak Istenben nyugoszik meg szívemEngedd, hogy szeresselekEngedj Jézushoz menniÉn Rá figyelekFelemelhetem újraHinni taníts [825]Hozzád kiáltokHozz visszaHű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat [291]Isten, egy jó IstenItt a szívemItt van Isten köztünkJó barátom, a NapLelki próbáimban, Jézus légy velem [715]MeghívtálMily nagy az Isten szerelmeNem érhet felÓ, Ábrahám Ura [797]Ó, mily nagyszerűRagyog szememben a lángTarts velemTe felemelszÚgy örülökÚjszövetséged elfogadomVedd az elmémVilágítótornyom