Lekció: Lk 18:9-14

Alapige: Ezsd 3:12-13

Március 15.-n tartottuk az utolsó istentiszteletet itt a templomban. Azóta ez a kilencedik istentisztelet, amelyet zárt templomból a YouTube-on közvetítünk, és egyben remélem, hogy az utolsó is. És bár akár a YouTube közvetítés, akár a TV-s közvetítés azoknak, akiknek van internetelérése lehet egy áthidaló megoldás egy ilyen különleges helyzetben, mégis sokan átérzik, hogy ez nem a rendes és nem a normális állapot. Az istentisztelet mégis egy olyan esemény, aminek a teljes átéléséhez szükség van a test jelenlétére – és itt nem a mi testünk jelenlétéről beszélek, hanem arról a titokról, hogy a Krisztus teste, annak tagjaiban van jelen az istentiszteleten. Valóban nagy titok ez, hogy az istentisztelet nem egyszerűen hívő emberek összeverődése egy helyre, hanem a Krisztus test van jelen és a Szentlélek kapcsolja egybe a tagokat.

Egészen addig, amíg magától értetődőnek vesszük, hogy vasárnap egy erre a célra szentelt helyen, egy erre a célra szentelt időben összejövünk, talán nem is igazán vesszük komolyan. Úgyis van, majd a jövő héten megyek. Vagy egy hónapban egyszer megyek. És akkor hirtelen gyorsasággal elvétetett. Nem teljesen – hiszen itt az internet, ami akár tíz évvel ezelőtt sem biztos, hogy még működhetett volna – de mégiscsak elvétetett. És érezzük, hogy ez így nagyon nincs rendjén. Az istentisztelet mégiscsak több, mint otthon leülni a képernyő elé, amikor hétköznapi kis dolgaink hihetetlen erőszakossággal betörnek az életünkbe: jönnek az üzenetek, jön egy telefonhívás, meglátunk egy pókot a falon, dudálnak az utcán, becsöngetnek; és egyébként is nagy a kísértés, hogy ottlétünk, figyelmünk, szent odaadásunk csak részlegesen és nem teljesen kapcsolódjon be és mindezek mellett még a Krisztus test szerető közege sem vesz körül bennünket. Tudom, hogy amit most elmondtam, az még sok önmagát keresztyénnek tartó embert is hidegen hagy – nyilván őket a Szentlélek nem avatta be ebbe a titokba, és nem is fogja, ha nem nyitják meg előtte a szívüket – de igen, alapvetően érezzük: elvétetett az istentisztelet Isten népétől és a Krisztus testtől és ez így nincs rendjén.

Ahogy Isten rendezi a dolgokat, vezeti a gondolatokat és a lelket abban sokszor megdöbbenek, hogy mennyi tudatosság és tervszerűség van. Mert ma egy olyan emberről és Istenéről lesz szó, akinek a nagy feladata és küldetése volt, hogy helyreállítsa és újraindítsa az istentiszteletet Isten népe életében. Ezsdrás Istenéről lesz szó. Egy igeverset szeretnék felolvasni az Ezsdrásról elnevezett könyvből a 3. fejezt 12.13. versét:

¹²Sokan az idősebb papok, léviták és családfők közül, akik még látták az első templomot, hangosan sírtak, amikor szemük láttára rakták le ennek a templomnak az alapját, sokan pedig hangosan ujjongtak, és örvendeztek, ¹³úgyhogy a nép közül senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától, mert a nép igen hangosan ujjongott, és messzire hallatszott a hangja.

Ez az esemény, amiből kiemeltem ezt az egyetlen mondatot akkor történt, amikor a fogságból hazatérők első csoportja lerakta a templom alapkövét. Ezsdrás ekkor még nincs itt, ő majd később érkezik Jeruzsálembe, de könyve számára fontos és lényegében ez áll egész könyvének a középpontjában, hogy hogyan építik újjá a jeruzsálemi templomot és állítják benne helyre az istentiszteletet.

Igénkből látjuk, hogy ezt az eseményt és ezt a folyamatot milyen erős érzelmek kísérik. Azok, aki az idősebbek, akik még a fogságbavitel előtt látták a salamoni templomot – akik akkor még igen fiatalok voltak, most pedig  már idősek – hangosan sírtak; a fiatalabbak pedig örömükben hangosan ujjongtak. Mert lerakták az új templom alapkövét, mert az istentisztelettel indul igazán újra az élet.

1. Ezsdrás Istene elveheti az istentiszteletet

De miért is vétetett el az istentisztelet Isten választott népétől? Miért rombolták le a templomot a babiloniak és miért hurcolták fogságba a népet? A 9. fejezetben Ezsdrás imájából is kapunk egy képet erről:

Istenem! Szégyenkezem és pirulok, amikor fölemelem arcomat hozzád, Istenem, mert bűneink elborították fejünket, és vétkünk az égig növekedett. ⁷Őseink idejétől fogva mind a mai napig nagy vétekben vagyunk, és bűneink miatt jutottunk királyainkkal és papjainkkal együtt más országok királyai kezébe, fegyverre, fogságba, prédára és arcunk szégyenére, ahogyan ma is van.

A bűneik és vétkeik okozták azt, hogy elvétetett tőlük őseik földje, elvétetett a templom, az oltár és elvétetett az istentisztelet. A bűnök és az istentisztelet elvétele között szoros összefüggés van. Mert ott ahol a bűnök uralkodnak, ott ha van is istentisztelet, az hamis és hazug ezért utálatos az Úr előtt. Képet kapunk erről a próféták szavain keresztül, két nagy prófétától szeretnék ezzel kapcsolatban idézni.

Az egyik prófétánk Ézsaiás, aki könyvének az elején kemény felütéssel indít, az első fejezetben ugyanis ezt írja:

¹¹Mit kezdjek a sok véresáldozattal? – mondja az Úr. Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem. ¹²Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? ¹³Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést! ¹⁴Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. ¹⁵Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez! ¹⁶Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! ¹⁷Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét![1]

Isten már Ézsaiás prófétán keresztül nagyon komolyan intette a népet, hogy ha nem térnek meg és nem jobbítják meg az útjaikat, hiába tartanak szép istentiszteletet, mutatnak be gazdag áldozatokat Isten nem fogja meghallgatni az imáikat. Csak nem hallgattak a prófétára, folytatták istentelen életüket – és mivel folyt tovább az istentisztelet, abban a hitben ringatták magukat, hogy a próféta csak egy önjelölt rajongó, aki túlzásba viszi az életszentség és az Istennek engedelmes élet kérdését. Megy az istentisztelet; elmegyünk az Úr házába mi lehet akkor a probléma? Egyszerűen nem veszik komolyan a próféta figyelmeztetését, pedig Isten jó előre szólt.

A másik próféta Jeremiás, akinél Isten már egy más szintre emelte a figyelmeztetést – nem csak annyit mondott, hogy nem fogja meghallgatni az imáikat, hanem azt is, hogy elveszi tőlük a szent várost, benne a templomot és az istentiszteletet.

³Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok!  ⁴Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt! ⁵Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha igazságosan ítéltek ember és embertársa között, ⁶ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: ⁷akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké.[2]

Jeremiáson keresztül világosan beszél az Úr. Elmondja, hogy ne bízzanak abban, hogy a templom árnyékában védettek leszek bármilyen bűnöket is kövessenek el. Úgy gondolkodtak az emberek, hogy Isten nem fogja hagyni, hogy a Szentélyt lerombolják, vigyázni fog a templomára, ezért nem az életüket megjobbítani mentek a templomba, hanem abban bíztak, hogy a templom közelében megtérés nélkül is megmaradnak. Ezért folytatja így Jeremiás:

Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek. ⁹Loptok, gyilkoltok, paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. ¹⁰Azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet az én nevemről neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. ¹¹Vajon rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet az én nevemről neveztek el? Majd én is annak nézem! – így szól az Úr.

Itt már Isten nagyon komolyan annak a lehetőségét helyezi kilátásban, hogy elveszi tőlük a templomot és elveszi tőlük az istentiszteletet. És még ezt sem hitték el és ezt sem vették komolyan. És elvétetett. A templomot lerombolták, az oltárt megsemmisítették.

Ezsdrás, aki az istentisztelet újraindításáért munkálkodott már tisztában van ezzel. És bűnbánati imája a 9. fejezetben már ebből fakad. Mert ő, aki a hazatértek második csoportjával érkezett, már azt látta, hogy akik lerakták a templom alapkövét és annyira örültek, hogy sírtak és ujjongtak, ismét elindultak az engedetlenség útján.

Ezsdrás tisztában van vele – Istene elveheti az istentiszteletet.

Mert ki vette el az istentiszteletet? Talán a babiloni hódítók? Vagy tőlünk a járvány? Vagy a kormány? Vagy saját egyházunk vezetői? Dehogy. Isten volt az, aki elvette. Nem úgy, és nem annyira, mint az ókori Izráeltől. Még csak azt sem állítom, hogy ez Isten egy súlyos büntetése az egész keresztyénségre nézve is. De azt mindenképpen jelzi a számunkra, hogy egyénileg is, közösen is gondolkodjunk el azon, hogy a mi életünkben hol volt az Isten tiszteletének a helye. Ott, ahol annak lennie kell? Ez volt megszentelődésünk eszköze? Ez az a hely, ahol Isten megigazít a Krisztusban?

Igen, jelzi az istentiszteletnek az elvétele annak a fontosságát, hogy gondolkozzunk el azon, vizsgáljuk meg a lelkiismeretünket, hogy mi, akik Isten gyermekei vagyunk, akik annak valljuk magunkat, nem futottunk-e túlságosan is együtt a világgal. A gondolkodásmódunkban, a munkaerkölcsünkben, az anyagiakhoz való viszonyulásunkban, a szexuális magatartásunkban és ahhoz való hozzáállásunkban vajon nem inkább a világ tükröződik vissza mint Isten szentsége? Ha elvétetik az istentisztelet – akár csak simán a magánéletünkben, de most is mint egész közösségi életünkben mit veszünk észre? Csak a külső okokat, vagy a belső okokra is rákeresünk? És az is kérdés, hogy vajon nem volt-e utálatos Isten szemében, ahogy mi az istentisztelet helyének padlóját tapostuk? Vagy úgy gondoljuk, hogy az istentisztelet az valami olyan, ami nekünk jár, és legyen az Isten megtisztelve, ha mi éppen el tudunk szakadni fontos dolgainktól, és hullatni a számára némi kis időmorzsát?

Nos, amikor elvétetik, akkor derül ki, hogy ez nekünk nem jár, hanem ajándék és lehetőség. Lehetőség kiszakadni a végesből és belemerülni a végtelenbe és ajándék – annak az ajándéka, hogy jobbá lehet az életünk.

2. Ezsdrás Istenének tiszteletét a lehető leghamarabb újra kell indítani

A zsidók Babilóniából három alkalommal tértek vissza. Először az i. e. 538-ban. Az utolsó fogságba vitel 586-ban történt, így lehetséges az, hogy az új templom alapkövének lerakásánál még voltak olyanok, akik látták az első templomot. A második – aminek vezetője volt Ezsdrás 458-ban. A harmadik hazatérés pedig nem sokkal később Nehémiás vezetésével zajlott le. Ezsdrás könyve azért is számol be az első hazatérésről, mert 80 évvel később már újra megkopott az istentisztelet, az istentiszteletet és nagyon komoly lelki megújulásra volt szükségük. Ezsdrás már tarthatott attól, mert már átélték ezt, hogy az istentisztelet újra elvétetik. És Ezsdrás bemutatja kortársainak, hogy az előző hazatért nemzedék számára mennyire fontos volt az élet újraindulásához az istentisztelet újraindulása.

Először felépítették a régi helyén az oltárt. Az istentiszteletet már azelőtt megkezdték, mielőtt a templom alapkövét lerakták volna. Nem volt sem alapkő, sem falak, sem tető, csak a romok, de az istentisztelet már kezdődött. Azt is olvassuk, hogy amikor Jésua főpap és a hazatérést vezető megbízott helytartó Zerubbábel elindították az istentiszteletet tele voltak félelemmel. Féltek a környező népektől, hogy mit fognak szólni, tenni. Később mindent be is vetettek ezek a környező népek, hogy akadályozzák a templomépítést. De Zerubbábel és Jósua főpap mégis elindították. Azután a lombsátrak ünnepét is megtartották. Aztán lerakták a templom alapkövét és örömükben sírtak és ujjongtak.

Ezt írja le Ezsdrás emlékeztetőül saját nemzedékének, amely már megfeledkezett arról, hogy az istentisztelet el is vétethet. Bemutatja: az élet istentisztelet nélkül nem élet. Egy istenfélő ember számára, Isten gyermeke számára az élet akkor indulhat igazán újra, amikor az istentisztelet újraindul.

Hogyan történt mindez? Az első az, hogy a világi kormányzat erre engedélyt adott az istentiszteletre és a templomépítésre. Ez a zsidók számára a perzsa uralmat jelentette. Mielőtt félreértjük: nem a világi kormányzat hatásköre. Az egyedül és kizárólag Isten hatásköre. Amikor a világi kormányzat engedélyt adott, azzal a nyilvános istentisztelet szabadságát biztosította. De amint a világi kormányzat engedélyt adott, azonnal el is kezdték az istentiszteletet.

Ez nagyon fontos volt a számomra azzal kapcsolatban, hogy mikor indítsuk újra az istentiszteletet. Indítsuk-e a jövő héten vagy várjuk vele, legyünk óvatosabbak. Mert átgondolt, felelős döntést kell hozni. Megvitattuk ezt a gyülekezet döntéshozóinak egy részével. Megkérdeztem a véleményüket. A véleményük ugyanúgy megoszlott, mint ahogy bennem is volt érv egyik mellett és a másik mellett is. Az egyik oldal azt mondja bennem és a testvérek részéről is: legyünk óvatosabbak, ha pünkösdkor kezdünk annak van egyfajta szimbolikus jelentősége is (én ezt sem hanyagolnám el); a másik azt mondja bennem is, a testvérek részéről is, hogy amint lehet kezdjük. A világi kormányzat zöld lámpát adott, az egyházi vezetés zöld lámpát adott, akkor odafigyelve ugyanúgy a távolságtartás és veszélyhelyzeti higiénia szabályaira, de mire várjunk. Ekkor még nem tudtam, hogy Ezsdrás Istenének üzenete ez lesz.

Az élet akkor indul újra igazán, amikor az istentisztelet újraindul.

És hogy miért? Jézus példázata szerint, amit Lukács lejegyzett, két ember ment istentiszteletre. Egy farizeus és egy vámszedő. Ott voltak mindketten azon az istentiszteleten. A farizeus önérzetesen és büszkén Isten előtt, érdemeit sorolgatva – bűneit pedig elfedve. A másik pedig irgalomér könyörögve. Jézus kiértékeli az istentiszteletüket. A bűnbánó vámszedő megigazulva ment haza, a farizeus pedig nem.

Én most röviden erre a vámszedőre szeretnék odafigyelni. Mit történet ezzel az emberrel?

1. Letett mindent a kezéből, hogy istentiszteletre menjen. Igenis ennek van jelentősége: letesszük a kezünkből a fakanalat, letesszük a szerszámot, a mobiltelefont, a TV távirányítóját. Letesszük és otthagyjuk – és ha amennyire tudjuk otthon hagyjuk a gondjainkat, a félelmeinket, az aggodalmainkat és a kedvteléseinket. Enélkül valójában nincs istentisztelet.

2. Őszintén Isten elé állt. A két ember között nem az a különbség, hogy az egyik vallásos a másik meg nem. Nem is az a különbség, hogy az egyik a bűnös a másik meg nem. A farizeus nagyon rosszul látta a különbséget. Jézus látta jól a különbséget: az egyik őszinte, a másik meg nem. Pont.

3. Megigazulva ment haza. Igen, ahhoz hogy így mehessünk haza el kell hagyni azt az otthont, ahogy az előbb mondtam: letenni mindent. Hazamenni csak így lehet megigazulva. A vámszedő élt az istentisztelet egy nagyon fontos ajándékával: Isten előtt őszinte volt és ezért érvényesült az istentisztelet megigazító és megjobbító ereje az életében. Nem becsüljük le ennek a jelentőségét, mert most belekóstoltunk, hogy mit jelent, ha elvétetik az istentisztelet: amikor rá kellett döbbennünk, hogy az istentisztelet nem egy járandóság, hanem kegyelmi állapot.

Ma a keresztyén farizeusoknak van egy sajátos csoportja. Ők azok, akik azt mondják: én már olyan kapcsolatban vagyok Istennel, hogy nekem már nem is kell ez az istentisztelet. Az én életem minden nap olyan mély istentisztelet, hogy erre már nekem nincs szükségem. Én ebben nem mást hallok, mint a farizeus hangját. Akkor inkább legyek vámszedő, akinek Isten megjobbítja az életét, megigazítja. Nem a bűnben szeretnék a vámszedőhöz hasonlítani, hanem az őszinteségben.

A vámszedő élete újraindult, a farizeusé nem.

Most visszaadatik az istentisztelet nekünk itt Gyálon és mindannyiunknak országosan. Isten azért adja, hogy a Krisztusban az ő bocsánatának erejével, kegyelmének dicsőségével, Szentlelkének vezetésével megjobbítsa az életünket, ráigazítsa lábunkat a Krisztus útjára, amelynek következménye a szent élet a vége pedig az örök élet Krisztus mennyei királyságában. Ő Ezsdrás Istene, ő a mi Istenünk.

Ámen.

---

[1]Ézs 1:11-17

[2]Jer 7:3-7