Lekció: Lk 14:15-24
Alapige: Zsid 4:7
Énekek:
RÉ 62. Az én lelkem szép csendesen
Meghívtál (MonGYÁLdást)
RÉ 183. Istennek Báránya
RÉ 274. Ki Istenének átad mindent
A múlt héten azt hallottuk, hogy advent időszaka a kegyelem ideje. Ez azt jelenti, hogy az advent időszakában lehet megtérni. Egészen addig lehet megtérni, amíg Jézus Krisztus vissza nem jön a mennyből dicsőséggel és hatalommal. Viszont nem tudjuk, hogy mikor jön vissza, hiszen ő maga mondta azt, hogy
„Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá.”[1]
Ezért szólt így közöttünk a múlt héten Isten Igéje:
„Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”[2]
De kinek is szól mindez? Mindazoknak, akik elfogadják Isten meghívását az örök életbe és úgy döntenek, hogy bemennek abba. Ezért ma a kegyelem idejének emberi oldaláról fog ma hozzánk szólni Isten. Az az üzenet, hogy az advent a kegyelem ideje, az isteni oldalra mutatott rá – de van egy emberi oldal: ez pedig a döntésre mutat. Alapigénk a Zsidókhoz írt levél 4. fejezetének a 7. verse.
Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!
Ebben az igében Isten a következő igazságokat osztja meg velünk! Advent idején Isten a szavával döntésre hív minket! Figyelmeztetni fog arra, hogy a döntéseink nem maradnak következmények nélkül. Tehát Isten szava döntésre hív, a döntés kétféle lehet, illetve minden döntésnek a következménye annak megfelelő lesz.
1. Isten szava adventben döntésre hív
Legelőször is azt látjuk meg, hogy Isten szava döntésre hív bennünket. Azt kell elmondjam, hogy Isten akármikor is szólal meg az, mindig úgy szól hozzánk, hogy valahogy döntenünk kell. Isten alapvetően szeret velünk beszélni. De nem úgy, ahogy az emberek egymással beszélgetnek. Az emberi beszélgetések nagyon sokszor súlytalanok. Szólhatnak nagyon sok mindenről.
Férfiak beszélgetése szólhat a fociról, vagy bármilyen sportról, autóról, munkáról, politikáról, jellemzi a sok vicc, kulturáltságtól függően különféle színvonalon. Nők beszélgetése szól a családról, gyerekekről, háztartásról, ruhákról, szépítkezésről – és persze munkáról, politikáról és sok minden másról is. Szó sincs arról, hogy ezek a beszélgetések értelmetlenek lennének, hiszen az életünkről szólnak és fontos, hogy ezekről beszélgessünk. De valahogy amikor Isten megszólal ő mégsem csak csevegni vágyik. Az ő minden szavának súlya van, az ő minden szava döntésre hív. Ő szeret velünk beszélgetni, de nemcsak súlytalanul. Ez még azokra a beszélgetésekre is igaz, amikor kellemetlen beszélgetést kell lefolytatnia velünk.
Amikor Isten szól, akkor ő úgy beszél hozzánk, hogy azzal valamit megtanítson, de ne csak megtanítson, hanem azt akarja, hogy amit megtanultunk legyen is az életünk részévé.
Amikor Isten szól, akkor az ő szavával a bűneink ellen harcol. Amikor Isten beszél egy bűnről velünk, akkor az a célja, hogy azt először is megbocsássa, majd másodszor megszabadítson annak a bűnnek a hatalmából.
Amikor Isten szól, akkor valamire, valahova küld. Akkor szolgálatba állít. Nemcsak benned akar elvégezni valamit, hanem rajtad keresztül is.
Istennek nincs súlytalan szava. Minden egyes szava, amikor tanít, megfedd, vagy elküld, a döntésünket kívánja. És itt van a legelső bűnünk. Hányszor tesszük súlytalanná Isten szavát, mondjuk azzal, hogy nem az életünket állítjuk Isten igéjének mérlegére, hanem Isten igéjét állítjuk a saját emberi megítélésünk mérlegére.
Istennek nincsen súlytalan szava hozzánk. Isten minden szava ige, abban az értelemben, hogy abban életre hívó és éltető üzenet van. Istennek ez a szava döntésre hív bennünket. De milyen döntésre?
2. Hitetlenségből hitre
Az egyik döntés, amelyre Isten hív azoknak szól, akik még nincsenek hitben. Ebben Isten a hitetlenségből a hitre hív. Nem arra a hitre, hogy fogadd el Isten létének tényét. Ez Istennek nem elég.
Nem is arra a hitre, amelyben azt gondolod, hogy megpróbálkozol a jóval, ezt a próbálkozásodat Isten biztos látja és honorálni fogja. Isten egyáltalán nem abban gyönyörködik, hogy mi görcsösen próbálunk helyesen élni, és folyamatosan bűntudat gyötör minket, mert nem sikerül. Isten nem ilyen hitre hív bennünket. Isten egy olyan hitre hív bennünket, amelyben úgy élhet velünk, mint apa a fiaival. Egy olyan hitre, amelyben úgy van jelen Jézus, mint a mi testvérünk, barátunk és társunk. Egy olyan hitre, amelyben Isten saját maga tölt ki minket az ő Szent isteni Lelkével.
Mi kell ahhoz, hogy erre a hitre eljussunk? Az, hogy amikor hív az életre, akkor döntsünk. Sokan azt gondolják, hogy a hithez misztikus élményekre van szükségük. Különösen is károsnak tartom azokat az irányzatokat, amelyek úgy számolnak be a hitre jutásról, hogy elöntött valami melegség, fényesség vett körül, megláttam Jézust fehér ruhában stb. Nem azért tartom károsnak, mert nem történhet meg, vagy nem lehet igaz; de károssá válhat, ha azt sugallja, hogy a megtéréskor ilyet kell érezni vagy ilyet kell tapasztalni. Mérhetetlen lelki kár származhat abból, ha valaki kétségbeesetten vár erre, de nem történik ehhez hasonló. Ha nem elégszik meg Isten erre vonatkozó ígéreteivel azzal gyakorlatilag ajtót nyit az ördög csalárdságának is, aki aztán szépen bedobja a csalit – és felkínálja ezeket a misztikus élményeket. A hithez a Biblia szerint nem misztikus élményre van szükségünk hanem egy nagyon tudatos, nagyon megharcolt, nagyon kemény döntésre. Ezt a Biblia önmagunk halálba adásának, vagy önmagunk megtagadásának nevezi.
Amikor azután döntöttél Jézus mellett lehet, hogy átélsz, olyan megkönnyebbülést, olyan örömöt, olyan szabadságot, mint azelőtt soha sem. De ezt egy döntés megelőzi a részedről, amire Isten válaszol, amire Isten ráteszi a pecsétjét az ígéreteivel és ez az, ami azután téged örökkévalóan és elválaszthatatlanul Isten gyermekévé tett.
Mit kell eldöntened? Először is azt, hogy akarod-e tovább élni azt az életet, amelyet Isten nélkül eddig éltél, és amelynek a vége kárhozat? Amennyiben elégedett vagy az életeddel, elégedett vagy magaddal, amennyiben úgy érzed, hogy alapjában véve nincs veled semmi gond, jól meg vagy Isten nélkül is, már el is döntötted a kérdést és elhárítottad magadtól a kárhozat fenyegető érzését. Kemény maradt a szíved Istennel szemben.
Ha úgy döntöttél, hogy nem akarsz így élni tovább Isten nélkül el kell döntened azt, hogy hajlandó vagy-e hiánytalanul és teljesen megtagadni és bűnösnek vallani magadat. Nem olyan gyarlónak, akinek vannak valamiféle apró botlásai, hanem olyan bűnösnek, akinek minden gondolata csak lázadás és engedetlenség volt. Akinek az egész lénye ellene állt Istennek, aki semmit sem akar, és nem is tud felhozni semmit a saját mentségére Isten előtt. El kell döntened, hogy hajlandó vagy-e megvallani azt, hogy a kárhozatot és poklot érdemled? Ezt minden úrvacsora alkalmával megvalljuk – de hittel valljuk meg, hogy „büntetést, halált és kárhozatot érdemlek”? Ha nem vagy hajlandó így dönteni, megkeményítetted magadat Istennel szemben.
Ha igen, akkor el kell döntened azt, hogy rábízod-e magad Isten irgalmára és hajlandó vagy-e elhinni azt, hogy semmi más nem kell csak ez? Hogy csak annyi kell, hogy bocsánatot kérsz Istentől és megköszönöd neki Jézus halálát, amellyel helyetted vállalta bűneid büntetését? Ha ezt nem akarod megtenni, megkeményítetted a szívedet.
Ha igen, akkor még egy nagyon fontos dolog van. El kell döntened, hogy valóban akarsz-e új életet is, nem „csak” örök életet. Örök élet nincs új élet nélkül. Aki nem akar új életet élni, amelyben Jézust követi, az az örök életet is visszautasítja.
Röviden és tömören összefoglalva a hitetlenségből a hitbe vezető út egyetlen döntésen múlik: döntesz-e Krisztus mellett.
3. Hitből engedelmességre
A másik döntés, amelyről beszélnem kell a hívőknek szól. Akik már döntöttek arról, hogy a hitetlenség helyett a hitet választják, azokra ezek után döntések sorozata vár. Újabb és újabb döntések várnak rá. Ezért a hívőknek a döntés mindig az: ha Isten valamit mond vállalod-e hitből az engedelmességet? Ez a döntés a hitből való engedelmességre vezet. Vagyis, hogy az ember nemcsak elhiszi azt, hogy örök élete van, hanem az örök élete szerint kezdi el élni az új életét.
Jézus egyetlen mondatba így foglalta össze a hitetlenségből hitre jutás, a hitből engedelmességre jutás döntését:
„Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.”[3]
Vagyis, ha akar utánam jönni a mennyei dicsőségbe, akkor mondjon le az életéről énértem – döntsön mellettem egyszer, de az csak az első döntés legyen. Azután naponta döntse el, hogy akar-e követni vagy sem.
Mikor kezdted utoljára úgy a napot:
„Uram, a mai napon is téged akarlak követni, mint megváltómat, mesteremet és tanítómat. Téged akarlak követni a szemeimmel, a kezeimmel, a lábaimmal. Téged akarlak követni az értelmemmel, az érzelmeimmel és az akaratommal. Téged akarlak követni a szellememmel, a hitemmel. Téged akarlak követni, hogy még gondolatban se legyek hűtlen a páromhoz, ne legyek hűtlen a gyermekeimhez, hogy ne legyek hűtlen a munkaadómhoz, ne legyek hűtlen a beosztottaimhoz, ne legyek hűtlen a rámbízottakhoz. Téged akarlak követni, hogy ne legyek hűtlen keresztyén testvéreimhez, a barátaimhoz, és legfőképpen hozzád ne legyek hűtlen. Hűséges Uram, hűséges akarok lenni ma is hozzád. Kérlek azért, hogy Szentlelkeddel vezess a hozzád való hűség útján.”
A hűség mindig döntést kíván. A hit döntését az engedelmességre. Senki ne áltassa magát azzal, hogy hívő életet élhet engedelmesség nélkül. Az engedelmességgel szembeni döntés mindig a szív megkeményedése.
4. Isten szavára döntünk
A hitetlenségből hitre való döntést, vagy a hitből engedelmességre való döntést mindig Isten akarata, Isten szava váltja ki. Amíg valaki nem hallja meg Isten szavát nyilván nem dönthet. Maga az isteni szó, az ige az, ami döntés elé állít bennünket. Ma is szól a szava. Ma is döntésre hív, amire kétféle válasz adható. Megkeményíted a szíved vagy megnyitod a szíved Isten előtt. Isten arra kér, hogy ne keményíts meg a szíved szavának a hatására.
4.1. A megkeményedett szív jellemzői
Mi jellemzi a megkeményedett szívet, mi jellemzi a szív megkeményedését? A szív megkeményedésének vonásait a legjobban a Szentírásban az egyiptomi fáraón láthatjuk, ahogy egyre jobban és jobban megkeményedik Istennel szemben. Pedig Isten nagyon sokat és nagyon keményen foglalkozott vele.
4.1.1. Elutasítás
A megkeményedés első formája az elutasítás. Elutasítása Isten személyének, elutasítása Isten szavának. Mivel Isten szava minden esetben emberi közvetítőkön jut el hozzánk, hiszen az igehirdetést emberek mondják, a bizonyságtételeket emberek mondják, Isten meghívását emberek adják át, és a Bibliát is emberek írták, az nem az égből pottyant. Isten belerejti magát az emberi szavak közvetítésébe. Sőt még a Fia Jézus is emberré lett és így hozta el nekünk Isten országának az örömhírét. Isten szava mindig emberi közvetítőkön jut el hozzánk. Ez lehetőséget ad az ellenállásra, az elutasításra. De más lenne-e, ha nem így lenne? Biztos vagyok benne, hogy nem lenne más. Eszembe jut Mózes, akivel Isten közvetlenül beszélt az égő csipkebokorból és bizony amikor Isten el akarta őt küldeni, eleinte nagyon keményen ellenállt Istennek.
Nézzük meg azért a fáraót is. Mózes odaállt a fáraó elé és azt mondta:
„Így szól az ÚR, Izráel Istene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában!”[4]
A fáraó reakciója előre kiszámítható volt. „Mi van? Mit szövegelnek ezek? Ki az az Úr, hogy hallgassak a szavára? Na ne szórakozzatok velem!” És amikor elmondták, hogy a héberek Istenével találkoztak, a fáraó megmutatta, hogy kicsoda is az „isten”. Kinek van itt ereje és hatalma. Sokkal nehezebbé tette a rabszolgamunkát a zsidók számára, mint azelőtt volt. Ha ezek annyira ráérnek, hogy Istenről gondolkozzanak, akkor dolgozzanak még keményebben, hogy gondolkozni se legyen kedvük. Egyiptomban a fáraó az Isten és kész, vele ne szórakozzon senki.
Teljes elutasítás. A fáraó megkeményítette a szívét. De miért? Mert ő ott ült a magas trónon, előtte meg egy poros, szakállas pusztai öregember beszélt Istenről. Azután a fáraó megtapasztalta tíz csapásban is az Isten nagyon kemény kezét, de a szíve csak keményebb és keményebb lett. Amikor már a saját mágusai is tehetetlenségükben azt mondták neki, hogy „Isten ujja ez!” – akkor is csak megkeményedett. Mert akkor a fáraónak úgy kellett volna döntenie, hogy lemond istenségéről. Ez pedig nem megy könnyen.
Ha már egyszer azt mondtam, hogy nem, akkor borzasztó nehéz beismerni, hogy nem volt igazam. Még Istennek sem olyan könnyű igazat adni annak az embernek, aki saját maga áll életének középpontjában, akinek a saját igazsága felülmúlja Isten igazságát.
Pontosan ez következett be Jézussal, amikor elmondta saját magáról, hogy ő valójában kicsoda, hogy Isten Fia, megváltó, rá kell bízni magunkat, ha örök életet akarunk kapni. Erre a többség reakciója mi volt? Teljes elutasítás még tanítványai részéről is, leszámítva a tizenkettőt. Azt mondták:
„Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?”
A legtöbb tanítványa elhagyta Jézust, csak a tizenkettő maradt vele.[5]
A szív megkeményedése igehallgatás közben következik be abban az emberben, aki elutasítja Isten szavát. Mindig az Ige váltja ki ezt a megkeményedést.
Nekem az a hivatásom, hogy erre a szószékre Isten nevében lépjek fel és elmondjam Isten igazságait, amit megértetett velem.
Maga Isten igéje utasít erre:
„ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit… hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által.”[6]
Haddon Robinson gyakorlati teológus azt írja könyvében, hogy egyetlen lelkész se ringassa magát abba az illúzióba, hogy az a gyülekezet, amelyiknek prédikál annyira nyitott szívvel és áhítattal várja Isten kijelentéseit, hogy csak ki kell nyitnia a száját és a gyülekezet inni fogja minden szavát. Mert az emberek tele vannak bizalmatlansággal, gyanakvással Isten felé. Nehogy azt gondoljuk, hogy a prédikátor felé. Nem, Isten felé vannak tele bizalmatlansággal és gyanakvással, csak mindez a prédikátorokon csapódik le. Amikor pedig elutasítják az igét, magát Istent utasítják el. Ezért gyakorlatilag minden alkalommal a Szentlélek Istennek kell meggyőzni bennünket arról, hogy Isten szól az igén keresztül.
Az ige elutasításának egyik formája amikor valaki azt mondja: hozzám nem szólt az ige. Ahol nem szólt az ige ott lehet megkeményedés a háttárben. Azokat, akik így utasítják el az igét, mindig azoknak az élete ítéli meg, akit megszólított az az ige, akiknek táplálék volt, akiknek az igazságban és a kegyelemben való növekedés volt.
Az, hogy szól-e hozzád az ige nagyon sokban múlik azon, hogy úgy döntesz-e: akarok Istenre hallgatni. Ma, amikor hallod a szavát ne utasítsd el, ne keményítsd meg a szíved.
4.1.2. Halogatás
De nemcsak az elutasítás lehet a szív megkeményítése, hanem a halogatás is. Egyébként mind az elutasítás, mind a halogatás jellemezhet hívőt és nem hívőt egyaránt. Ez a halogatás például a fáraó életében ott nyilvánult meg, hogy amikor jöttek az egyre keményebb csapások Egyiptomra, újra és újra megígérte Mózesnek és Áronnak, hogy el fogja engedni a népet, csak szüntessék meg a csapást. Amikor a csapás elmúlt persze, hogy nem engedte el őket.
De sokszor halogatjuk így azt, hogy Isten igazsága hasson az életünkben. Már tudjuk, hogy meg kellene térni, de még várunk. Megértjük, hogy valamit el kellene engedni, le kellene tenni. Semmi mást nem kellene tenni, mint dönteni, hogy Isten ereje hasson és munkálkodjon az életünkben. Amikor jönnek a nehézségek hatalmas fogadalmakat teszünk, hogy Isten elvegye rólunk. Aztán nem történik semmi, mert mi nem akarunk úgy dönteni, azt mondjuk – tudjuk, hogy így kellene, de majd. Most még nem. Isten azonban nem arra vár, hogy halogassunk, hanem arra, hogy döntsünk. Ő nem azért szól, hogy járassa a száját, vagy hűtse a torkát, hanem azért, hogy döntésre vezessen, hogy növekedjünk a kegyelmében, hogy megszentelődjünk.
„Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek…”[7]
Isten nem a magyarázatainkra vár, hogy miért nem követjük őt, miért nem engedelmeskedünk neki, hanem a döntéseinkre, hogy megragadjuk az életet és az életben járjunk.
A megkeményedés jelei tehát az elutasítás és a halogatás. A megkeményedés ellentéte a nyitott szív, amelynek a jellemzői: elfogadás és odaadás. Elfogadása Isten szavának és önmagunk odaadása és odaszánása Istennek.
5. Nincs döntés következmény nélkül
Legvégül arról beszélek, hogy nincs lehetőség arra, hogy a döntést kikerüljük. Nincs olyan, hogy valaki nem dönt Istennel kapcsolatban. Isten országával, Jézus Krisztussal kapcsolatban nem lehet tartózkodó álláspontra helyezkedni. A tartózkodás Istennel kapcsolatban egyet jelent a nemmel.
Vannak, akik megpróbálnak tartózkodó álláspontra helyezkedni Istennel kapcsolatban. Vannak, akik magukat agnosztikusnak mondják – azt állítják, hogy Isten vagy az ún. felsőbb hatalmak létezése nem megismerhető – nem állíthatjuk, hogy létezik, de azt sem, hogy nem, ezzel kapcsolatos biztos tudás nélkül kell élnünk a világban. Ez is egyfajta tartózkodás – aminek végül is a lényege egy nem. A Biblia világosan lefekteti azt, hogy Isten
Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük[8]
Az tartózkodó álláspont, az agnosztikus álláspont valójában egy védhetetlen nem Istennel szemben.
A nem a szív megkeményedése. Míg a bűnös világban a keménység pozitív vonásnak számít, mert erőt sugall, addig Istennel szemben a keménység veszedelmes. A fáraó addig-addig keménykedett Istennel, míg végül mégis el kellett engednie a népet, de addigra már Isten teljesen megalázta, az ország teljesen kifosztott lett és elsőszülött fiát is elvesztette. Ha Isten ellen döntünk ez a sorsunk. Hogy fokozatosan teljesen tönkremegy az életünk, majd végül teljesen elveszik.
Aki megkeményíti a szívét az haragot gyűjt maga ellen. Ahogy Pál írja a Római levélben:
„Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz? Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül gyűjtesz magadnak haragot a harag napjára, amikor az Isten nyilvánvalóvá teszi, hogy igazságosan ítél.”[9]
Isten nem azért vár, hogy te halogass. Hanem azért vár, hogy megtérj, hogy ne maradj a veszedelemben. Mert a megkeményedés vége kárhozat.
A felolvasott példázatban egy nagy vacsora példázatát láttuk. Voltak meghívottak, akik erre az ünnepi vacsorára hivatalosak voltak. Találtak maguknak mindenféle kifogást, hogy ne kelljen elmenni. Mi lett a vége? A gazda azt mondta:
„Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.”[10]
Testvérem! Ne rólad szóljon ez a nagyon kemény kijelentés. Mert kárhozatra nem azért megy egy ember, mert Isten elutasította őt, hanem azért, mert ő utasította el Istent. Nem azért, mert Isten megkeményítette magát vele szemben, hanem azért, mert ő keményedett meg Istennel szemben.
Isten a döntésedre és a döntéseidre vár. Kitárta előtted az üdvösség kapuját és vár, hogy hitetlenségből a hitre, a hitből az engedelmességre dönts. Ennek van ma itt az ideje, mert a döntés ideje adventben van. Miután Jézus visszajött már nem lehet dönteni, csak most, előtte. Ezért szólt ma is Isten, hogy döntésre segítsen. Az élet döntésére.
„Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!”
Ámen.
[1] Lk 17:20
[2] 2Kor 6:2
[3] Lk 9:23
[4] 2Mz 5:1
[5]vö. Jn 6:60kk
[6] 1Pt 4:11
[7] 1Thessz 4:3
[8] Rm 1:20
[9] Rm 2:4-5
[10] Lk 14:24