Lekció: Rm 8:1-7;12-17
Alapige: Jn 14:15-18
Énekek:
RÉ 45. „Egy szép dolgot hoz elő az én szívem
Ragyog a szemében a láng (MonGYÁLdást)
RÉ: 373 „Jövel teremtő Szentlélek”
Isten fénye út a sötétben
Eddig három oldalról vizsgáltuk meg azt, hogy mi jellemzi a Jézus Krisztus visszajöveteléig tartó időszakot – amelyet advent idejének nevezünk.
Jellemzi egyrészt az, hogy a sötétség időszaka. A világ sötétségben él egészen Krisztus visszajöveteléig. Isten gyermekei azonban Isten világosságában élnek, miközben maguk világítanak a sötét világban.
Jellemzi másrészt az, hogy advent a kegyelem ideje. Ez az az időszak, amikor lehet kiáltani Istenhez, amikor meg lehet térni hozzá és ez az az időszak, amikor Isten kegyelmesen fogadja a hozzá térőt.
Jellemzi harmadrészt az, hogy az advent a döntés ideje. Csak ez az az időszak, amikor valaki dönthet Krisztus mellett, illetve hívő emberként dönthet naponta a Krisztusnak való engedelmesség mellett. Aki ebben az időszakban elszalasztja, elhalogatja ezt a döntést, annak az advent lejárta után már nem lesz lehetősége máshogy dönteni.
Ma pedig egy negyedik oldalról vizsgáljuk meg az advent idejét. Az advent a Szentlélek Isten ideje. Vagyis, hogy Isten a Szentlélek által van az emberekkel, Isten mint Szentlélek munkálkodik az Egyházban és gyermekei életében, a világban.
Alapigénk János evangéliumának 14. fejezetéből a 15. verstől a 18. versig tart. Jézus Krisztus szavait olvashatjuk itt:
„Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”
Jézus az utolsó vacsorán búcsúzik a tanítványaitól. Ebben a búcsúban újra összefoglalta tanításainak lényegét. Tudta jól, hogy félelmetes érzéssel kell szembenézniük tanítványainak. Talán még nem igazán tudták átérezni azt, hogy Jézusnak el kell mennie közülük, de amikor belegondoltak ebbe, érezve, hogy közeledik a vég, az félelemmel töltötte el őket.
Amikor Jézus Cézárea Filippinél először beszélt arról, hogy neki Jeruzsálemben meg kell halnia, akkor Péter meg leszidta Jézust: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”[1]E mögött persze ott van annak a félelme is, hogy mi lesz velünk nélküled?
Amikor a nagy tanítványi kör szembekerült Jézussal, megütköztek azon, hogy miket tanít és elhagyták őt, és csak a tizenkettő maradt mellette, akkor megkérdezte tőlük Jézus: „Vajon ti is el akartok menni?” Erre Péter olyan megrendítően válaszolt: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.”[2]
De most Jézus készül elmenni. Érezhetik szavaiban a búcsúzást. Jézus nélkül maradnak. Jézus azonban úgy búcsúzik el tőlük, hogy biztosítja őket arról, hogy azután is, hogy elment, valóságosan velük lesz. Csak nem úgy lesz velük mint Isten Fia, hanem az Atya és a Fiú úgy lesz velük, mint Szentlélek.
A mostani időszakot ezért is tekintjük úgy, hogy ez a Szentlélek időszaka. Az Atya és a Fiú mint Szentlélek érkezik hozzánk, a Szentlélek pedig az Atyát és a Fiút jelenti ki a számunkra. Ez egészen addig tart, amíg Jézus Krisztus vissza nem jön dicsőségben.
1. Istennel mint Szentlélekkel találkozunk
Tehát mivel az advent a Szentlélek ideje, Istennel mint Szentlélekkel találkozunk. Jézus amikor a samáriai asszonnyal beszélgetet és Isten imádásának a problémája került a középpontba, a következőt mondta neki:
„De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”[3]
Mi kell tehát ahhoz, hogy imádni tudjuk Istent? Ahhoz be kell töltekeznünk a Szentlélekkel. Szentlélekkel való betöltekezés nélkül valójában lehetetlen vállalkozás Isten imádása. Amire az embernek Szentlélek nélkül lehetősége van az, hogy valamilyen halott vallásosságot gyakoroljon. De abban nincs sem élet, sem öröm. Mert nincsen benne az élő Isten. Isten imádása, istentisztelet Isten nélkül valami rettenetesen szánalmas és szomorú paródia, amin az ördögök kacagnak.
Ahhoz tehát, hogy egyáltalán Istennel találkozni tudjunk be kell teljesednünk Szentlélekkel. Erre is utal Jézus parancsa feltámadása után:
„Vegyetek Szentlelket!”[4]
Erre utal Pál apostol utasítása az efézusi gyülekezetnek:
„… teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak,…”[5]
Erre utal az, ahogy az Apostolok Cselekedeteiben az emberek minden cselekedetét legyen az igehirdetés, imádság, legyen az misszió vagy diakóniai szolgálat megelőzte a Szentlélekkel való betöltekezés. Újra és újra ilyeneket olvasunk:
„leszállt rájuk a Szentlélek”[6] „megteltek Szentlélekkel”[7]
Így találkoztak Istennel ezek a hívők, és a ma hívői is így találkozhatnak Istennel.
Nem a liturgia által, nem az igehirdetés által, nem a bibliaolvasás által találkozunk Istennel, bár ezeket Isten eszközként adta a vele való találkozásra, mégsem ezek adják meg a találkozást, hanem amikor mindezekben ott munkálkodik a Lélek.
Az igére úgy van szükségünk mint a kenyérre[8], az nem nélkülözhető a hívő ember életéből. De az ige a Lélek nélkül csak holt betű, vallásos szöveg, irodalomtörténeti emlék …
A hirdetett ige csak egy élvezetes vagy unalmas előadás, egy ember produkciója. Szentlélek nélkül sokan így is tekintenek rá. Egyedül és kizárólag akkor találkozunk Istennel, ha megtelünk Szentlélekkel, mert az adventnak ebben az idejében, Istennel mint Szentlélekkel találkozhatunk.
De miért? Azért, mert Istennel a jelenlegi világkorszakban így találkozhatunk a legteljesebben. Minden kor emberei valamilyen formában Istennel találkozhattak, de annyira mélyen egyetlen korban sem ismerhették Istent az emberek, mint amióta a Szentlélek adatik a hívőknek.
A zsidó nép életében a találkozás Istennel a szent sátornál volt. Isten ládája bent volt a Szentek Szentjében és az egymás felé forduló kerubok szárnyai között ott volt az Isten dicsősége, a sekina. De oda a főpap is csak egyszer léphetett be évente. Izráel népe tudhatta, hogy az Úr lakik a szent sátorban, később a templomban, de csak áldozatokkal és közvetítőkön keresztül közeledhetett Istenhez.
Amikor Isten elküldte a Fiát Jézus Krisztust, egy óriásit lépett felénk, emberek felé. Jézus Krisztusban teljesen közvetlenül jött el közénk. Jézus nemcsak a tökéletes ember képét, hanem Istent a lehető legtökéletesebben mutatta be, jelentette ki nekünk. Ahhoz, hogy megtudjuk milyen Isten, elsősorban Jézusra kell figyelnünk. Jézus maga mondta:
„Aki engem lát, látja az Atyát.”[9]
Ez után Pál apostol vitathatatlanul megerősíti a Kolosséi levélben:
„Ő a láthatatlan Isten képe.”[10].
Jézusban tehát Isten egészen közel jött, úgy ismerhetjük meg mint Atyát. Jézus azonban egy egészen meglepő dolgot mond.
„…jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.”[11]
De miért is jobb, ha Jézus elmegy? Azért mert ez a Pártfogó a Szentlélek mindenki számára teljesen azonos értékű istenkapcsolatot hoz el. Mit is mond Jézus az alapigében?
„…nálatok lakik, sőt bennetek lesz.”
Ennél közelebb nem lehet Isten. Úgy, hogy teljesen kitölt bennünket. Úgy, hogy bennünket jár át, bennünket változtat meg. Minden más kívülről hat ránk. A törvény követelése kívülről hat ránk. De a kegyelem a lényege szerint belülről hat. Erről is beszél az ige:
„szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.”[12]
Nagyon komolyan kell venni: nincsen élő hit anélkül, hogy Szentlélekkel az ember be ne teljesedne. Pál apostol, amikor találkozott egy olyan csoporttal, ahol külsőképpen úgy tűnt, mintha hívő emberek lennének a következőt kérdezte tőlük:
„Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?”
Ez nagyon kényes témának számít manapság. Valahogy a Szentlélekkel kapcsolatban nagyon szerények vagyunk. Már arról is nehezen beszélünk, hogy megtértünk-e. De hogy befogadtuk-e az életünkbe a Szentlelket, már-már indiszkréciónak tűnő kérdés. Pedig ez nem mellékes, hanem lényeges kérdés. Amikor az ember megtér Istenhez, Isten azzal válaszol, hogy betölt minket a Szentlélek. Mi volt ezeknek az embereknek válasza Efézusban:
„Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.”[13]
Pál erre nem mondja nekik azt, hogy na nem baj, azért még rendes hívő emberek vagytok – hanem hirdeti nekik Jézust; mert Jézus nevében még nem tértek meg Istenhez. Amikor pedig Jézus nevében megtértek megkapták a Szentlélek ajándékát. Mindezt azért, hogy Isten a legteljesebben legyen jelen az életünkben. Csak egy mondat: de ebből is mennyire látszik, hogy teljes egységben együtt munkálkodik az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Vannak olyan keresztyén tanítások, amelyek azt mondják, hogy a hitnek vannak különböző szintjei. Az egyik szint az, amikor valaki megtér. Hívővé lesz, de még nem teljes a hite. Egy következő szint, amikor valaki megkapja a Szentlelket, átéli a Lélek keresztségét. Mi ezzel szemben a bibliai igazság? Az, hogy nincs két szint. Péter így hirdeti:
„Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.”[14]
A Szentlélek vétele nélkül egész egyszerűen nem beszélhetünk megtérésről. Ez alapjaiban kell, hogy megváltoztassa a megtérésről alkotott felfogásunkat. A megtérés az új életnek az emberi oldala, de akkor sem pusztán érzelmi fellángolásról van szó, vagy nagy akaratú elhatározásról. Mert ott az isteni oldal, az újjászületés, amit Isten ad a megtérőnek. Megtérés nélkül nincsen újjászületés, de újjászületés nélkül sem beszélhetünk valódi megtérésről. Egész egyszerűen lehetetlen, hogy a Szentlélek kimaradjon a megtérésből.
A Borsalino c. ősrégi francia gengszterfilmben az egyik főhős nagyon szeretett bizonyos dolgokat pénzfeldobással eldönteni. Mindig felajánlotta a beszélgetőpartnerének, hogy ő válasszon a fej és az írás között. Utána feldobta a pénzt és eldőlt a kérdés egyik vagy másik irányba. Csakhogy ez a figura csalt egy kicsit. Két pénze volt. Az egyiknek mindkét oldalán fej volt, a másiknak mindkét oldalán írás. És mindig azt a pénzérmét húzta elő a mellényzsebéből, amelyikre éppen szüksége volt. Jópofa pénzérmék, csak értéktelenek. Mert az egyik oldalon ott kell lennie az érme vagy bankjegy értékének, a másik oldalon pedig hitelesítenie kell a kibocsátónak. Az egyoldalú pénz nem pénz.
Ezért érvénytelen a Szentlélekkel való betöltekezés nélkül minden olyan élmény, amelyet bár megtérésnek neveznek, de nem az. Mivel advent a Szentlélek ideje, így a kegyelem megélése és a döntés csak a Szentlélek jelenlétében lehetséges. „Vettetek-e Szentlelket?– kérdezi tőlünk is Isten igéje. Szentlélek nélkül lehetséges a vallásosság, de nem lehetséges az élő hit, mert advent idejében Istennel mint Szentlélekkel találkozunk. Az Atyával és a Fiúval is mint Szentlélekkel találkozhatunk.
2. A Szentlélekkel betöltés bibliai jelei
Higgyétek el, hogy alapvetően nem az volt a célom, hogy hitetekben elbizonytalanítsalak benneteket. De az elbizonytalanodás, amit azután Isten erősít meg jobb, mint a hamis bizonyosság, aminek a vége biztos pusztulás. Rengeteg élet vész el a hamis bizonyosság miatt. Erről a hamis bizonyosságról beszél Jézus a szárdiszi gyülekezetnek: „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.”[15] De azt is hozzáteszi: „ébredj fel!”Az az örömhír ebből a felszólításból, hogy a hamis bizonyosságból fel lehet ébredni. De fel is kell.
Mindenképpen beszélnünk kell a Szentlélekkel való betöltetés bibliai jeleiről. Mert a Szentlélek jelenléte nem marad észrevétlen. A Bibliában a megtérések valahogy nem úgy néztek ki, hogy megtértem és azután nem változik semmi. A Bibliában a megtérések mindig úgy néztek ki, hogy erről a Szentlélek csalhatatlanul jelet adott. Maga a Szentlélek adott életjelet magáról a hívő életében.
Két dolognak azonban meg kell előznie a Szentlélekkel való betöltést. Az egyik a bűn meglátása és felismerése az ige alapján, valamint őszinte bűnbánattal való megnyílás a kegyelem előtt. Amikor makacsul ragaszkodunk a bűnös életünkhöz, azzal megakadályozzuk Istent, hogy megtöltsön bennünket. Tehát a bűnlátásra és bűnbánatra jutás megelőzi a Szentlélek vételét, a Szentlélekkel való betöltekezést.
A másik a könyörgés. Ha megnézzük a Szentlélek megnyilvánulásait a Szentírásban, azokat mindig könyörgés előzte meg. Ebben a könyörgésben az ember felajánlja magát Istennek. Könyörgés nélkül nem adatik a Szentlélek.
Most nézzük meg, hogy mi történt ott, ahol Isten Lelke áradt és megnyilvánult. Ez arról tanít, hogy milyen is az egyház élete a Szentlélek idejében. Most szigorúan a bibliai tényekre fogunk koncentrálni.
2.1. Igehirdetés erővel
Az igehirdetést mindig megelőzte a Szentlélekkel való betöltekezés. Az első keresztyén prédikációt is az előzte meg, hogy Isten Lelke kitöltetett az apostolokra. Később is olvassuk azt, hogy amikor
„könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.”[16]
Amikor Pál az előbb említett efézusi tanítványokat megkeresztelte Jézus nevére, és kézrátétellel imádkozott értük, akkor ők is megteltek Szentlélekkel és prófétáltak.
Mi előzte meg tehát azt, hogy bátran és erővel szólhatott Isten Igéje? A Szentlélekkel való betöltekezés. Én nagyon sokat adok az igehirdetésre való készülésre. Meg vagyok arról győződve, hogy nagyon komolyan kell készülni a bibliai igazságok továbbadására. Ezt nem szabad ellustálkodni a Szentlélekre való hivatkozással.
De az igehirdetés erejét mégsem a készülés adja meg, hanem a hívők könyörgése és megrendítő imádsága. Isten Igéje az erőtlen igehirdetésért nem csak az igehirdetőket ítéli meg, hanem az igehallgató gyülekezetet is. Az igehallgató gyülekezet ezt szereti elfelejteni. Mi szeretjük az erőtlen igehirdetésért egyedül az igehirdetőt felelőssé tenni. Isten Igéje azonban az egész gyülekezetet felelőssé teszi.
Eszembe jutott egy kérésem, amelyet még a beiktatásomon mondtam el gyáli gyülekezetnek. Annak a történetnek az alapján szóltam a gyülekezethez, amikor egy béna embert oda akarnak vinni Jézus elé a barátai. A tömegtől nem tudják Jézushoz eljuttatni, ezért felviszik a tetőre, megbontják a tetőt, úgy engedik le Jézus elé, aki annak az embernek megbocsátja a vétkeit és talpra állítja. Akkor abba a képbe magamat, mint igehirdetőt a béna helyébe helyeztem bele. Azt mondtam: imádságaitok nélkül, olyan vagyok mint az a béna. Nem tudom Isten Igéjét hirdetni a ti imádságaitok nélkül.
El ne mulasszunk – valóban mindannyian – könyörögni, megrendítően könyörögni, mintha az életünk múlna rajta, mert az is múlik, hogy aki a gyülekezet elé áll, hogy Isten üzenetét elmondja, úgy tehesse azt, hogy megtelik Szentlélekkel és bátran, és megszólító erővel hirdethesse Isten Igéjét.
2.2. Öröm
A Szentlélekkel való betöltekezésnek egy másik jele az öröm. A hívőt öröm tölti meg, amikor beleárad életébe Isten. „A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.” – olvashatjuk az ApCsel 13-ban[17]. Ami igazán érdekes ebben az igében az a körülmény, ahogy ez bekövetkezett.
(A pizidiai) Antiókiában eleinte nagyon sikeres volt a misszió. De egy idő után jött az ellentámadás és Pálnak, valamint Barnabásnak el kellett hagynia a várost. Vagyis totális kudarcként is megélhették volna azt, ami velük történt. Ehelyett ők a Szentlélek által örömöt éltek át. Isten örömét. De miért, amikor kudarcot vallottak, nem maradhattak a városban?
1. Azért, mert Szentlélekkel teljes férfiak voltak
2. Éppen ezért a Szentlélek által értették meg azt, hogy Isten ennyi időre tervezte Antiókiai szolgálatukat
3. A szolgálatuk egyáltalán nem kudarccal, hanem 100%-os sikerrel zárult, ugyanis azt olvassuk:
„akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek.”[18]
Nem lett mindenki hívővé, de az Isten választottai mind hívővé lettek. Erre a látásra pedig csak a Szentlélek által juthattak el.
A Szentlélek általi örömnek az a jellegzetessége, hogy egészen más jellegű látást ad az életről. A Szentlélekkel beteljesedett hívő Isten szerint látja a dolgokat, és ahol mások kudarcot látnak, ahol a testi szerinti gondolkodású emberek csak nehézségeket, ahol a testi szerinti gondolkodás mindig csak panaszkodni és panaszával rombolni tud, és nem építeni – ott a Szentlélekkel teljes hívő látja Isten munkáját, Isten sikereit. Látja, hogy a választottak hogyan találnak rá az életre, hogyan növekednek a kegyelemben. A Lélekkel teljes hívő embernek is lehetnek szomorúságai, de öröme mégis abban van, hogy Isten teljesen szoros közösségben él vele. Isten jelenléte az életben pedig öröm.
Ezt az örömöt csak Isten gyermekei értik. Akik nem ismerik ezt a Lélek általi örömöt, azok bolondságnak, fanatizmusnak, vagy éppen őrjöngésnek is nevezik. Az első apostolokat is részegeknek nézték – nem a hullarészegeknek – csak olyanoknak, akiket feldobott egy kis édes bor. De nem a bor dobta fel őket, hanem Isten ereje és öröme töltötte be. Pál is erről a tapasztalatról ír, amikor inti az efézusi keresztyéneket.
„Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak…”[19]
A Szentlélekkel való beteljesedést megelőzi a bűnbánat és a könyörgés, jelei pedig Isten Igéjének hatalmas megnyilvánulása és az öröm.
3. Lélek csak hívőknek
Jézus azonban beszél egy nagyon világos megkülönböztetésről a Szentlélekkel kapcsolatban. A Szentlelket csak a hívők kaphatják meg, a világ nem kaphatja meg. A Szentlélek belső vezetése, belső megvilágosítása és belső ereje csak a hívőknek szól. Isten vezethet nem hívő embereket is olyan irányba, hogy tervei megvalósuljanak, de a kettő között éles különbség van. A Szentlelket a világ, a testi gondolkozású ember nem kaphatja meg. Csak a Jézusban hívő keresztyén kaphatja meg. Így éli át Isten egyháza, hogy nem marad árva. Isten Lelkének világosságát kapja az ige megértéséhez és megéléséhez, az ige hirdetéséhez, sőt még az imádsághoz is a Lélek bölcsességét, mert még imádkozni sem tudnánk, ha nem lenne bennünk Isten Lelke.
Összefoglalásul: Az Atya és a Fiú elküldte a Szentlelket így most az advent idejében a Szentlélek idejét éljük. Istennel mint Szentlélekkel találkozhatunk. Az Atyát a Szentlélek által dicsőíthetjük, a Fiút a Szentlélek által dicsőíthetjük. A Lélek csak a hívőknek adatik, ennek jelei pedig az ige hatalma és a Lélek öröme. „Vettetek-e már Szentlelket?”
Ámen.
[1] Mt 16:22
[2] Jn 6:67-68
[3] Jn 4:23-24
[4] Jn 20:22
[5] Ef 5:18-19
[6] vö. ApCsel 11:5 Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. ApCsel 19:6 És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.
[7] vö. ApCsel 2:4 Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. ApCsel 4:31 Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét. ApCsel 13:52 A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.
[8] Ld. Mt 4:4 Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.
[9] Jn 14:9
[10] Kol 1:15
[11] Jn 16:7
[12] Rm 5:5
[13] ApCsel 19:2
[14] ApCsel 2:38
[15] Jel 3:1
[16] ApCsel 4:31
[17] ApCsel 13:52
[18] ApCsel 13:48
[19] Ef 5:18-19